Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Én, III Vona Gábor

Gondolatok"Apai nagyapám, Vona Gábor Erdélyben elesett a második világháborúban, amikor édesapám, Vona László, még csak csecsemõ volt. Nagyanyám késõbb hozzáment egy másik férfihez, Zázrivecz Józsefhez, aki mostohaapaként a nevére vette édesapámat, így én Zázrivecz Gábor néven születtem.
Amikor felnõtt korú lettem, visszavettem apám születési és vér szerinti nagyapám nevét, hogy ezzel is tisztelegjek az õ hazáért hozott áldozata elõtt. A Vona Gábor név tehát számomra nem csupán a nevem, hanem egy eskü, hogy a hazámért vagyok köteles élni."

Ez a szépen leírt mondat - amit Vona (alias Zázrivetz) Gábor a világ elé tárt, már évek óta ott van a sárga cetlieim között, de ma reggel - mást keresve ez is a kezembe akadt így újból elolvastam. Eszembe jutott, annak idején miért tettem el az "erre visszatérek még" dolgaim közé

Ennek jött el a napja. Vona idõközben leszálló ágba került, hitelét vesztett politikusként kullog az úton, azon az úton ami néhány éve még úgy tünt, hogy nagyon sok magyarnak mutathat kivezetõ utat ebböl a mocskos - zsidó pénzhatalom által megroppant haláltáncot járó világban. Persze akkor se gondoltam, hogy Magyarország az élre tör, de legalább a Jobbik irányvonala által visszaszerez némi erkölcsi megbecsülést és a világ többi részén ez tiszteletet teremthet a magyarok felé.
Nem így lett - Orbán viszont ezen munkálkodik - látható sikerrel, persze nem látható végeredménnyel illetve borítékolható bukásával már a közeljövõben.

Vissza Vonára:

Tündöklése és bukása nem tárgya ennek a kis irásnak, bár a fent idézett mondata - számomra - már akkor is megrázta a vészharangot amikor elõször próbáltam értelmezni a tartalmát:

...ha jól értem akkor...

Anno a nagymamája, férje halála után egyedül, egy csecsemövel a karjaiban, egy - a második világháború által szétdúlt világban, a földig lerombolt Magyarországon egy új, szeretõ férjet talált akit Zázrivetz-nek hívtak és élete választott párjának a kisgyerekét nevére véve, mint "mostohaapa", sajátjaként felnevelte míg a felnõtt gyereknek 1978-ban, Gyöngyösön született egy fia akit Zázrivetz Gábornak neveztek el a családban.
Ez a fiú kinõve a homokozót, a biciklitanulást ahol ott rohant mögötte az egyik vagy mindkét Zázrivecz-szülõ, akik születésétöl fogva óvták féltették, ruházták és etették, akik éveken át szurkoltak annak a teremtménynek akit felneveltek, akinek a sebeit bekötözték, akiért izgultak amikor bajba került, akinek drukkoltak amikor az elsõ lánnyal meglátták és akire büszkék voltak mert látták, hogy igazi, értékes ember lehet belõle.... nos ez a fiú "felnõtt korában" egyszer csak azt mondta, hogy franzba ezzel a Zázrivecz névvel - ez nekem, ilyen névvel sem apám sem ismerõsöm, leszarom... az én igazi apám az akinek az apja aki boldog s régen halott õsöm, "vér szerinti nagypapa" Vona Gábor néven igazi hazafi volt.... bár nem is ismerte az unokáját, helyette a mostoha nagypapa nevelte apámmat, aki megtartotta a Zázrivetz nevet (bár tudta, hogy született Vona!!!) de majd ÉN - visszahozom az emlékét a soha nem látott nagypapinak: Én, III.vona Gábor.- Apa Kuss, te Vona vagy ha akarod ha nem és aki nevelt akinek a nevét hordod csak egy jöttment bitorló volt nálunk, nagyanya meg nem maradt hü az elsõhöz... kellett neki egy második. Fujj, hogy rondábbat ne mondjak erröl a befurakodott nagyapáról.

Zázrivecz - milyen név ez? Én III. Vona Gábor vagyok.

.... még annyit, a növéremet anyu második férje aki az apám, szintén a nevére vette - így mi féltestvérek vagyunk a mai napig, erröl persze gyerekkoromban nem is tudtam, csak jó tizenéves koromban hallottam elõször. Amikor tesóm kb 20 éves volt megkérte aput, hogy menjenek el együtt és keressék meg az igazi "vér szerinti" apját, mert szeretné megismerni. Elmentek, majd néhány órával késöbb együtt haza is jöttek. Másnap a növérem elmesélte nekem, hogy találkozott a vér szerinti apjával, de nem maradt sokáig, elköszönt és rájött, hogy apu aki a "mostohaapja" az az igazi apja. Az, aki felnevelte, aki mellette állt mindig... Vona édesapja is talán így érezte.

Az unoka már nem tartotta kötelezõnek...

Biztos neki volt igaza. A hõsi halott jó pont a családban és az azonos név esetleg fél siker... csak nem mindig jön be.

........................

Itt van még néhány link Vonáról és a vele kapcsolatban felmerült kérdésekrõl (akit érdekel még napjainkban az mentse el mint kuriozum):


Link 01 (2009-böl)
Link 02
Link 03
Link 04
Link 05
Link 06
Link 07
Link 08
Link 09 (Ebben a 2011-es cikkben, - biztos véletlen - részben ránk hivatkoznak)
Link 10
Link 11 (Milyen érdekes - már megint "rólunk szól" holott a fénykép nem tõlünk származott - bizonyitani is tudom bár ma már nincs jelentõsége!)
Link 12 (www.foward.com (angolul)) - 2017
Link 13
Link 14 (Számlaszámunk: Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Szombat :))
.... csak mellékesen: Tudjátok mennyi ilyen csoport, egyesület van édes hazánkban amelyik a zsidók tulajdonában van? Nézzetek egyszer utána!
Link 15
Ebböl idézve a szeretetre méltó cukipofától:
"a magyar zsidóság súlyos traumái különösen nehézzé teszik a dolgok megbeszélését. Ez talán az én nemzedékemben változhat meg, vagy olyan zsidó fiatalok révén, akik most el a felnõtt életet, felelõs pozíciókba kerülnek. Ha képesek leszünk kinyújtani a kezünket egymás felé és megérteni egymást, akkor talán új fejezetet nyithatunk"
avagy: A roma gyerekek iskolai szegregációját firtató kérdésre válaszolva Vona leszögezte, hogy
"nem helyes fekete-fehér kategóriákban gondolkodni. Vannak helyzetek, amelyekben integrációra, máskor pedig elkülönítésre van szükség, az a jobb a gyerekeknek". - ha jól értem akkor egyszer így egyszer meg úgy...
Link 16
...és legyen ez a záró akkord:
Bayer Zsolt nyilt levele Vona Gáborhoz


Egyetlen ok amiért kicsit sajnálom az, hogy meggyõzõdésem ma is; jót akart a magyar népnek

Hozzaszolasok

80 #1 monguzking
- 2018. June 21. 12:18:12
Szerintem nem bukott hisz amire kijeloltek,megbiztak azt maradektalanul elvegezte...egy nulla ember kar egy szot is vesztegetni ra.
4 #2 Posta Imre
- 2018. June 21. 12:35:29
Gerry, szerintem meg, mint szegedi kanna, a spanja, akit õ vitt oda, vagy viszont, pont nem volt már tartható, hogy zsidó, így nem lemondott ezért, hanem háttérbe húzódott ezért. Nem választási vereség volt ez, hanem faji.
2 #3 gerry
- 2018. June 21. 12:55:01
Imre - lehetséges, nekem nem mondanak el mindent én a kezdeti Jobbik ra gondoltam amikor még te is úgy hitted viszik valamire. De embereket el lehet lehetetleníteni, meg lehet törni, félemlíteni, korrumpálni...
a hatalomban lévõ vagy azt irányító zsidókról meg tudjuk jól, hogy csinálják a dolgaikat...

Azt, hogy mi történt - a nyolcvan év titkosítás lejárta után majd elolvasom...s_hihi
146 #4 satu
- 2018. June 21. 14:39:03
A pártszakadás jótékony hatása II.: mindenki lyukas zászlót adományoz
Forrás: https://kuruc.info/r/6/187171/
Mi vagyunk az igaziak, nem mi vagyunk, nem... s_franc

Attól tartok, hogy Júdea népe front, vagy júdeai népfront lesz a befutó...
684 #5 atacama
- 2018. June 21. 16:50:53
nohát szépen megéltél országod lebutított állam alkotó,és még talán dolgozó tagjaiból akit zászlajaitok alá besikerült serdíteni akik tudtukon kívül fenn tartják
járulékaikkal ezt a rohadt népnyúzó társadalmat és nemzetet írtó rendszert... a kohn és orbán horda maffia államát amibõl ti is kaptatok pár ízes kockát három milliárdos költség vetést..érted VONA?
arra sem vagyok kíváncsi mi lett vóna ha nem lejjé Vóna, ha nem letté vóna VONA.. de közel az idõ és el kell számolni.......
4 #6 Posta Imre
- 2018. June 22. 08:13:45
Szegedi Csanád: Hiszek abban, hogy Vona képes megtérni

Nem tartja hitelesnek a Jobbik néppártosodását a politikai alakulat korábbi alelnöke, aki öt évvel ezelõtt hagyta el a pártot, miután ráébredt zsidó származására. A 168 óra interjújában Szegedi Csanád arról is beszélt, mit tanácsolna egykori barátjának, Vona Gábornak. http://www.atv.hu/belfold/20170623-sz...s-megterni

https://www.youtube.com/watch?v=TxT3F...xT3FN-QLCQ

https://hirtv.hu/video/56737
116 #7 livia
- 2018. June 22. 19:54:55
Most mór, vagy csak egy zsici? Megtért mór? No, nincs rá kifejezés. csak lefejezés, de ez már megtörtént. Kár, hogy csak a nép az áldozat, mint mindig.
1075 #8 Geza
- 2018. June 23. 12:15:42
Annyira vicces amikor egy jobbikossal elkezdesz beszélni a korábbi kampányokban levõ “elszámoltatás”-rol :) de tényleg, nem indult rosszul csak szépen az élére álltak szokás szerint. Van egy szír származású ismerõsöm aki volt a párton “belül”, el is ment a kedve tõle... meg mondott erdekeseket..
238 #9 bivaly
- 2018. June 26. 06:45:37
Vona !

( Valaki úgy is átadja !?) Egy bélféreg vagy csak a disznószarban. Nyugodj meg, lesz aki ezt hangosabban is kimondja majd. Tudod a használt WC papírt nem õrzi senki, azt lehúzzák a klozetba ! Mint majd téged is, így, vagy úgy.
2 #10 gerry
- 2018. June 26. 06:59:53
"...a használt WC papírt nem õrzi senki, azt lehúzzák a klozetba!"
s_V
Találó Ass-szoci-Ráció ( "ass" magyarul "segg" )

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.06 masodperc
296,404 egyedi latogato