Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Zsidó hódítás a világûrben (is): Izrael holdra száll

BelföldHol a faxban van egy kis görény német, vagy degenerált angol, esetleg csigazabáló franszija...(bár mind rohadt zsidó bugrisok által terelt "állam"...ehhõ képest? Az lenne nagy eredmény, ha ezt a tetvedék bandát már eltakarítanák a Földrõl cakkompúder. A SpaceIL izraeli nonprofit szervezet kedden bejelentette, hogy pilóta nélküli ûrhajót tervez a Holdra juttatni 2019-ben. Amennyiben a küldetés sikerrel jár, Izrael lesz a negyedik ország, amely pilóta nélküli ûrhajót juttat a Holdra.

Az Israel Aerospace Industries állami cég által kedden bemutatott jármû körülbelül másfél méter magas és 585 kilogramm tömegû. Négy szénszálas lábbal rendelkezik, tömegének kétharmadát az üzemanyag teszi ki.

A kerekasztal formájú ûrjármûvet decemberben fogja útnak indítani a floridai Cape Canaveralból Elon Musk amerikai nagyvállalkozó cége, a SpaceX Falcon kilenc hordozórakétája, A kilövés után az ûrhajó a Föld felszínétõl körülbelül 60 ezer kilométerre Föld körüli pályára áll, majd fokozatosan halad a Hold felé egy Föld körüli elliptikus pályáról.

A SpaceIL szerint a pilóta nélküli ûrhajó 2019 februárjában éri el a Holdat és hajtja végre a leszállást. „Attól a pillanattól kezdve, hogy eléri azt a pontot, ahol megkezdi a leszállást, az ûrhajó teljes mértékben önálló irányításra tér át” – mondta Ido Anteby, a SpaceIL vezérigazgatója.

Ha a küldetés sikeres lesz, Izrael lesz a negyedik ország, amely sima landolást hajt végre egy pilóta nélküli jármûvel a Holdon, az egykori Szovjetunió, az Egyesült Államok és Kína után.

Az akciót nyolc évnyi elõkészítés elõzte meg és 88 millió dollárba került. A pénz jó része magánszemélyektõl érkezett, az ismert zsidó mágnás, Sheldon Adelson járult hozzá a legnagyobb összeggel. Ez az ûrhajó a legkisebb, amelyik idáig a Holdra fordult, képeket és felvételeket csinál majd és méréseket végez a Hold mágneses mezõjérõl.

Ezt a szép ajándékot kapta az ország a 70. születésnapjára – önmagától és bõkezû támogatóitól. Izrael népe él, megél a holdon is.
Link

Hozzaszolasok

267 #11 Perle
- 2018. July 15. 11:00:34
Megalakült az elsõ ûrállam, ASGARDIA. A napokban volt Bécsben a parlamentük ülése.
https://www.ashurbeyli.ru/chronicle/a...zhe--16333
https://asgardia.space/en/news/asgard...ardia-work
396 #12 Kujak
- 2018. July 15. 11:36:50
az azgardiak haverjai az zembereknek :D
131 #13 lalapapa
- 2018. July 16. 02:48:33
Foldonkivuli szakik mindent lehalgatnak,
mindent tudnak,
es varjak a menoket,
foleg a tenyesz kanokra van szukseg,
a lombikban formazzak az uj lenyeket,
keresztezik ugy hogy kerik,
http://www.maar.us/alien_species.html
akkor most egyel tobb vagy kevesebb faj fajta lee
ott az urben nem erdekes,
hely van boven,
hol hidegebb vagy eppen melegebb is
a fazosoknak meg folen,
mar a hold belsejet kifurtak,
tele van olyan lakasokkal milyen csak a
nagyon kosher nek lehet ,
vagy eppen mekkorat akar,
a szolgak is meg vannak,
neha harapnak,
de majd a fogukat le koszorulik
vagy eppen tompa be ultatest kapank,
van ki a liba tomest is vegzi,
az ustok egy resze mar faszan fortyog
ott is lee ki majd bele cuppanik
kicsit higulni,
vagy eppen azni,
:)s_hihis_love:Ps_proszts_furdess_azta
2 #14 gerry
- 2018. July 16. 05:54:56
lalapapa ... már megint kezded a hülyeséget! . Egyszer írtam már neked, hogy küldj el légyszíves egyet az idönkénti zöldfejü látogatóídból, mert szeretném élõben is látni mielõtt feldobom a talpamat...
Ahogy l'atom - ezeket a hozzászólásaidat félálomban vagy delírium-rémes állapotban irogatod az oldalra. Ha mégsem, akkor oszd meg velem légyszives a tudásod - de privátban és mellözve a hom'alyos "ma itt láttak UFO-t" videókat. Köszi elöre is. Szép - alien mentes - reggelt kívánok neked arrafelé... Esetleg, ha augusztus elején Magyarországon leszel, te is eljöhetnél 4.-én Öcsénybe! (pl. 4.-én szombaton! - de akkor írj Torusz951-nek, hogy megkóstolnád a pörijét! Tudom, hogy a tiéd jobb, de bízzunk benne, hogy az is finomra sikerül.)

Ígérem, hogy ott nem lesznek ilyenek:
www.gamershell.com/static/screenshots/1/10783/233463_full.jpg

...esetleg csak ilyenek:
www.lol.de/sexy/piercing-zu-viel-ist-zu-viel-558/piercings-koennen-einen-ganz-schoen-bullig-aussehen-lassen-1hgv2bd3ug-20.jpg

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.14 masodperc
314,439 egyedi latogato