Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Itt a fotó Steiner Kristófék esküvõjérõl: ebben a ruhában mondták ki a boldogító igent - fotók

TanácsadásEzért bocs, ha még nem hánytatok. A "párja" Nimrod, csak a vicc kedvéért. Na! Na!
Steiner Kristóf és párja végre egybekeltek, Tel-Avivban mondták ki a boldogító igent.

Mint ahogyan azt már a napokban megírtuk, Steiner Kristóf és szerelme gõzerõvel készültek esküvõjükre, a pár pedig a nyár utolsó napján oltár elé is állt. A blogger és kedvese már közzé is tettek egy fotót Kristóf Instagram-oldalán: arcukról csak úgy sugárzik a boldogság. Kristóf a posztban elmondta, hogy ez volt élete egyik legboldogabb napja, igazi mágikus élményként definiálta.

Kristóf és Nimrod Dagan Tel-Avivban fogadtak örök hûséget egymásnak, ahol a kedvenc helyüket választották az esküvõ helyszínéül, ugyanis semmiképpen sem szerettek volna olyan helyen fogadalmat tenni a másiknak, ami számukra életidegen és egyébként is, elmondásuk szerint, szerelmük sallangoktól mentes, így az esemény nem a flancolásról szólt.
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2018. September 02. 09:17:05
„Jövõ évben Jeruzsálemben” – Izrael 70

Írta: Filemon Norbert

Izrael stabil ország, szemben a térség arab államaival, ahol nem csoda, hogy nem jöttek létre jeffersoni demokráciák. Többek között errõl is szó esett Hóvári János és Magyarics Tamás külpolitikai beszélgetésében Izrael és szomszédos térségének elmúlt hetven évérõl.

Hogyan néz ki a Közel-Kelet és Izrael napjainkban? Izrael 70 évérõl Hóvári János és Magyarics Tamás beszélgettek a Joghallgatók Önképzõ Szervezetének I. Nyári Egyetemén.

„Válság van, amiért felel a nemzetközi politika” – hangsúlyozta Hóvári János történész, turkológus, Magyarország korábbi izraeli, kuvaiti, majd törökországi nagykövete bevezetõjében. Állítása szerint a jelenlegi folyamatok 2011-ben az arab tavasszal kezdõdtek. A korábbi hozzávetõleges mûködõ struktúrák ekkor felrobbantak, és a helyükre nem állt össze egy új rendszer.

A Közel-Keleten csak külsõ erõk révén lehet egyensúlyt teremteni. Nagy változás történt azzal, hogy az USA korábbi aktív szerepkörétõl óvakodik, az EU külpolitikai identitása pedig szerinte többre lenne képes. Az algériai, líbiai problémák viszont közelebb vannak Berlinhez és Párizshoz, mint Washingtonhoz vagy Pekinghez. Kétpólusú Közel-Kelet alakul ki, a szunnita Szaúd-Arábiával az Amerikai Egyesült Államok támogatása mellett, és az orosz-kínai páros által segített Irán vezetésével. A két érdekszféra természetesen ütközik egymással, ezért proxy háborúk zajlanak Szíriában és Jemenben is. A térség egyik legerõsebb hatalma, Törökország ebben a helyzetben lavírozik, most éppen a szaúdiakkal szemben áll.

Hóvári szerint az idén hetven éves
Izrael egy jól szervezett, stabil ország.

Kicsi állam, de komoly erõközpont. „Nekik ez a helyzet kedvezõ, a káosz Izraelt erõsíti.” Az izraeliek mellett továbbra is elkötelezett az USA, különösen a republikánusok, hiszen Trump kormánya számos amerikai cionista keresztény támogatását élvezi.

Ezt követõen Magyarics Tamás kapta a szót, aki évtízedek óta az ELTE amerikanisztika tanszékén tanít, volt nagykövet és az Észak-Amerikai Fõosztály vezetõje a Külügyminisztériumban. Hangsúlyozta: a Közel-Kelet egy geopolitikai ütközõzóna, ezért komoly nagyhatalmi érdekek fûzõdnek a térséghez. Kiemelte, hogy az USA-ban is vitatják, hogy a helyszínen kell-e lenniük, vagy pedig az ún. „offshore balancing” módszerével, kívülrõl biztosítsák-e az egyensúlyt.

A geoökonómiai szempont is jelentõs az amerikai-szaúdi kapcsolat miatt. Példaként hozta fel az olajár manipulálásával kapcsolatos együttmûködésüket a Szovjetunió ellen. De azt is kifejtette, hogy alapvetõen ennek a tényezõnek köszönhetõ az iráni-szaúdi vetélkedés is. Fontos globális térségek vannak a Közel-Keleten, amelyek rendkívül jelentõsek a nemzetközi kereskedelem szempontjából, ilyen például a Szuezi-csatorna. A külpolitikai dominancia biztosításához az USA haditengerészetének 11 repülõgép-hordozója megfelelõ kapacitást biztosít. Összehasonlításképpen: Kínának egy repülõgép-hordozója van.

Felmerült az európai nagyhatalmak felelõssége a Közel-Kelet sorsában. Magyarics elmondta, hogy posztkoloniális térségrõl van szó, ami elsõsorban a brit és francia gyarmatosításnak volt a színtere. Ebben az idõben
olyan határokat húztak, amelyek átvágtak etnikai, törzsi, vallási (szunnita, síita) választóvonalakat.

Ezek még mindig mérgezik a levegõt. Az arabok úgy gondolják, hogy az európaiak kudarcot vallottak a zsidó kisebbségeikkel kapcsolatos politikájukban, és ezért a Közel-Keleten létrehoztak egy zsidó államot. Ezzel pedig hatalmas konfliktusforrást hoztak létre a térségben.

Hóvári szerint nem állja meg a helyét az a gondolat, hogy a zsidó állam kizárólag az európai nagyhatalmak kudarcának a terméke, mert a zsidók már nagyon régen vissza szerettek volna térni õseik földjére. Ez már a holokauszt elõtt eldõlt. Minden zsidó esküvõn elhangzik, hogy „jövõ évben Jeruzsálemben”, ugyanis erre törik össze a poharat.

Hóvári felhozta a cionizmus kérdését, és hosszasan elemezte annak magyar vonatkozásait: „Ehhez nekünk, magyaroknak sok közünk van, mert Herlz Tivadar pesti gyerek”. A történész leszögezte: létezik vallási és politikai cionizmus. 1920 óta két alapvetõ gondolat határozza meg a gondolkodást. Az egyik a „mainstream” cionizmus, ami liberális-szocialista – Simon Perez, Jichák Rabin – és nem akar erõszakot alkalmazni. Ezzel szemben áll a revizionista cionizmus, ami Vlagyimir Zsabotyinszkij nevénehez köthetõ. Ez az irányzat úgy véli, hogy a zsidóknak meg kell védeniük magukat az arabokkal szemben, és ezért a kemény kéz politikáját hirdeti, lásd Netanjahut és Likud pártját. Belsõ ütközetek vannak Izraelben, amikben a revizionista cionisták állnak nyerésre. Ezt az irányzatot európai, orosz-lengyel antikommunista zsidók vezetik, akik fõ szavazótáborát a keletrõl érkezett zsidók alkotják.

Magyarics elmondta, meghatározó körülmény, hogy
Izrael megszületése fõleg a Közép-Kelet-Európából kivándorolt és baloldali zsidó vezetõknek köszönhetõ.

Ide tartozik például Ben Gurion. Elõször a Szovjetunióban is úgy gondolták, hogy Izrael egyfajta szocialista bástya lesz, kibucukkal és kommunákkal. Azonban az 1967-es hatnapos háború után Izrael az Amerikai Egyesült Államok szövetségese lett. Az arab államok (Irak, Egyiptom, Szíria) pedig a Szovjetunióval mûködtek együtt.

Amióta Egyiptom a hatvanas-hetvenes évektõl kezdve felcserélte a szovjet támogatást amerikaira, nem képzelhetõ el közel-keleti rendezés az USA nélkül. Egyes amerikai neokonzervatívok szerint „Izraelnek vagy a gyõzelem, vagy pedig a holokauszt a jövõje”. Szerintük a béke csak úgy képzelhetõ el, ha a szomszédos arab államokat demokratizálják. Egy választási rendszerben gondolkodtak, amiben demokratikus pártok mûködnek, gyakorlatilag egy nyugati, liberális értékrend megvalósítása volt a cél. Úgy képzelték, hogy ez nemzetépítés, de Magyarics szerint nemzetet nem lehet építeni, csak államot lehet, mert a nemzet a történelem, a kultúra és a nyelv egysége. Nem csoda, hogy végül nem jött létre Irakban és Afganisztánban sem jeffersoni demokrácia.

A Clintonhoz köthetõ oslói folyamat biztatóan indult a munkapárti zsidók és Arafat között, de 1995-ben agyonlõtték az izraeli miniszterelnök Jichák Rabint. A folyamat megbicsaklott és
a kétezres évektõl már nem volt meg a béke kényszere.

Ekkor még intenzívebben indult el a megszállt területekre irányuló telepítés. Az 1980-as évektõl kezdve az Oroszországból érkezett zsidóknak biztosítottak lakhatást.

Magyarics szerint jelenleg három kérdés vár megoldásra. Az elsõ az, hogy mi lesz Jeruzsálem státusza. A második a 1967-es határok kérdése, ide tartozik a Golán-fennsík és Ciszjordánia helyzete. A harmadik probléma az 1948-ban elûzött hétszázezer palesztin menekült visszatérése. Jelen pillanatban az amerikaiak jogos visszatérõknek tartják õket – de a leszármazottaikat nem. Ez már ötmillió ember lenne. Trump, miután a nagykövetséget Jeruzsálembe költöztette, azt mondta, hogy ezután a palesztinok fognak engedményt kapni.

Összegzésében Hóvári elmondta, hogy Izrael egy amerikai típusú, liberális demokrácia, amely a cionista hagyományból következik. Garantáltan zsidó állam, de ez bonyolult, mert ha le lehetne választani a megszállt területeket, akkor is probléma, hogy ennek az Izraelnek a lakossága 25%-ban arab lenne. Ezen belül a palesztinok demográfiai helyzete sokkal kedvezõbb, mint az izraelieké. 2050-re ez a számuk körülbelül a népesség 30-35%-a lesz. A megszállt területeken jelenleg a telepesek alkotják a népesség 20-25%-át. „Mi lesz akkor, ha muszlim arabok többségbe kerülnek a jelenlegi demokratikus viszonyok között?”

***
http://mandiner.hu/cikk/20180902_izra..._izrael_70
819 #2 rozsola
- 2018. September 02. 10:10:05
ugyan mi lenne ? a filisztínek szavazatai ugyanúgy el lennének csalva mint ahogyan szokás
267 #3 Perle
- 2018. September 02. 10:54:18
Nagyon szép pár. Az Úr is egy másnak teremtette öket.:P
72 #4 Palimadar
- 2018. September 02. 11:28:23
Sok boldogságot, és jó sok gyereket. Remélem összejön.postaimre.magyarnemzetikormany.com/images/smiley/s_puff1.gif
1168 #5 Herzsi
- 2018. September 02. 12:53:55
Töke van a menny-aszonynak!:D:(
238 #6 bivaly
- 2018. September 02. 14:02:46
Sok boldogságot husikák !

Dugd fel a meleg szarig,
Pont akkor, mikor szarik !

/ Pride Poéta /

Politikailag korrektül, mit akartok, fiút, vagy lányt ? Nem gyereknek, harmadiknak ! Rohadtul rohadtnak születtetek, ez egy dolog, de dicsekedni vele ? Pontosan, és jól rajzoljátok meg a mögöttetek lévõ hatalom erkölcsiségét, pontosabban aberrált diszkomfortját, degenerált szellemi és fizikai létét.

Gratulálok hozzá !
33 #7 vizilo
- 2018. September 02. 16:03:12
Nagyon ari mindkettö ...)) Sok boldogságot és a legjobb minöségü sikósitót !!! Ha meg sporolni akarnak a mangalica zsir is megteszi !
99 #8 MORMOTA1968
- 2018. September 03. 05:14:30
Imre! Ehhez képest nem nagyon igyekeznek visszatérni az állítólagos õsi földjükre. Ami épp annyira övék, mint mondjuk a Jupiter. Mi lenne, ha 2000 év után minden nép visszatérhetne oda, ahol annak idején éltek õseik? Hatalmas káosz! A Kárpát-medencében is nagyon otthon érzik magukat, ha bekapcsolja az ember a tévét, ritka alkalom, ha nem egy zsidó pofa bámul ki a képernyõrõl. Ami a házaspárt illeti, nem vagyok kíváncsi rájuk.
75 #9 talpi
- 2018. September 03. 21:23:48
vizilo
:D :D

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
296,456 egyedi latogato