Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Kizárták a Jobbikból Volner Jánost

BelföldDehogy zárták ki! Ez a lófejû zsidó gyerek nbh-s és most súlypontyot helyeznek át és a sok buzi "magyar' meg nyeli ezt a hazugságmasszát, mint kacsát a nyokedli.



A Jobbik rendkívüli frakcióülésén – 17 igen 4 nem és 3 érvénytelen szavazattal – arról döntöttek, hogy kizárják Volner Jánost, két képviselõtársa, Apáti István és Fülöp Erik pedig úgy döntöttek, hogy követik õt. Ez azt jelenti, hogy a Jobbik 25 fõs frakciója három fõvel csökkent. A Jobbik elnökségi ülésén arról döntöttek, hogy a három képviselõnek – a Szent Koronára tett eskü értelmében – szombat délig vissza kell adnia parlamenti mandátumukat, valamint arról is határoztak, hogy etikai eljárást indítanak Volner János ellen.

Apáti Bence a döntés után úgy nyilatkozott: „Volner Jánost tartom a legalkalmasabb vezetõnek a nemzeti oldalon, nehézsúlyú bokszoló és én szeretem erõs emberekkel magam körbevenni. Úgy gondolom, hogy vele bármilyen merész, nagyszerû eredményt elérhettünk volna, most hogy ez a kizárás megtörtént, amit én nyugodtan nyilatkozhatok, természetesen nem támogattam, ez a remény ezzel elveszett, ez a helyzet elõállt, innentõl kezdve én kiléptem”.

A rendkívüli frakcióülést az ellenzéki képviselõcsoport azután hívta össze, miután egy reggeli körlevélbõl kiderült, hogy a párt alelnöke rendkívüli tisztújítást és a párt vezetésének átvételét tervezi. A választókerületi elnököknek kiküldött körlevélben Volner János a többi közt arról írt: ellenzi, hogy a Jobbik jelenlegi politikájának már semmi köze a meghirdetett néppártosodáshoz, az pedig hogy minden eddiginél erõsebb szövetséget kötne az LMP-vel, nem határozható meg másként, mint a Jobbik és a balliberális oldal nyílt összeborulásaként. Volner levelében azt is hangsúlyozza, hogy míg nemrég a Jobbik még Gyurcsány ellen küzdött, addig mára az õ jelöltjüket segítik gyõzelemhez a fõvárosban.
Link

Hozzaszolasok

75 #11 talpi
- 2018. October 08. 21:46:00
Jani!
Szóltunk elõre, de oda sem figyeltél. :( Most, Te is iszod a "levét".
CSak emlékezz, a Csengettyû utcára, elõtted van remélem, amikor a kétségbe esett szülõkkel menekíteni kellett a kisgyermekeket, nos? Emlékszel? Akkor egy szavatok sem volt, pedig a "mentelmi jog" óvott benneteket, minket semmi és senki, még Ti sem. Pedig, általunk kerültetek a "fazékhoz" közel.
684 #12 atacama
- 2018. October 10. 05:54:54
jancsi akkor most mit akarsz...jancsi...
https://reflektor.blog.hu/2018/10/09/...an_a_szive
:o

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.11 masodperc
308,593 egyedi latogato