Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Megvan, hol lesz az új magyar fegyvergyár

BelföldA fedélnélküliekkel szereltetnek össze kínai csasztuskákat és izraeli maceszaknákat! A gyártás már jövõ januárban megindulhat. Kiskunfélegyházán lesz az új magyar fegyvergyár, legalábbis erre utal a céginformációs adatbázisban található információ, miszerint a HM Arzenál 2018 februárjában új fióktelepet jegyeztetett be a város külterületén.

A gyalogsági kézi lõfegyvereket gyártó üzem projektjét idén márciusban jelentették be, Simicskó István, azóta távozott honvédelmi miniszter akkor azt mondta, a teljes gyártás 2019 januárjától indul, de a fegyverek összeszerelése korábban kezdõdik. A Honvédelmi Minisztérium friss közlése szerint ebben nincs is változás.

A fejlesztésért a HM Arzenál Zrt. felel, amelynek vezérigazgatója, Kránicz Roland tavasszal licencszerzõdést írt alá a cseh Ceská Zbrojovka Export vállalat vezetõjével. Ennek értelmében egy tízéves megállapodás jött létre százmillió eurós összértékben 200 ezer lõfegyver gyártásáról. Az egyezség értelmében a Magyarországon gyártott fegyverekbõl a cseh haderõ is részesül majd, a magyar katonák mellett.

(Világgazdaság)
Link

Hozzaszolasok

267 #1 Perle
- 2018. October 15. 16:20:10
Hogy az aknaalkatrész be- ls kiszállítója is tudja, hová köll menni, a város neve demokratikusan és semmi rászízmus nélkül:

"Kiskunfélegyháza (németül: Feulegaß, jiddisül: פֿיילעדאַז) város Bács-Kiskun megyében a Duna-Tisza közi homokhátság középsõ részén a Kiskunságban fekszik, a Kiskunfélegyházi járás központja. " írja a Wiki.
Magyrul pedig Fégegyháza.
Talán még a selyemúton is meg lehet majd közelíteni.
Aztán az itt gyártott fegyverekbõl nehogy részesüljön eziIS, az IS!s_nezem

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
308,679 egyedi latogato