Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Az Andrássy 60 hírhedt orvosai és családjuk

BelföldIgen, volt ilyen korszak. Az egészben az a legborzalmasabb, hogy mind igaz volt!

Szereplõi: emberek és nem emberek, vagyis embertelenek voltak!
Sajnos, még él közülük egy-pár, de a lemenõik vidáman itt dagonyáznak közöttünk.Gyurcsány és famíliája,Újhelyi, Jávor,Niedermüller, stb. stb...és még a pofájuk is nagy. Legalább azt befoghatnák, hiszen a holokauszttal azonos rémségek elkövetése az örökségük.
Az ÁVH orvosai nem gyógyítottak, feladatuk a vádlottak megtörése volt. Egyikük, Janikovszky Béla volt feleségét is zártosztályra küldte, de vezetéknevét nem innen b.

Janikoviszky Éva emlékkiállítás megnyitóján az írónõ fia, a Móra Kiadó elnök-vezérigazgatója, Janikovszky János elmondta, hogy amikor a kiállításra készülve áttekintette a családi emlékeket, a fiókok legfelsõ szintjét nézve elõször úgy érezte, hogy „ez egy boldog család, amit itt látunk: apu, anyu, nagymama, én. De aztán, ahogy mentem le a fiókok mélyére, és láttam az államosításról, még mélyebben a deportálásról szóló papírokat, megtaláltam egy sárga csillagot, akkor azért rájöttem, hogy itt egy elég súlyos történelem befolyásolta a családunk életét.” A 2012-ben megrendezett kiállítás célja részben az volt, hogy személyes emlékeket állítson az elmúlt évtizedek egyik – ha nem a legnépszerûbb – gyermekkönyvszerzõje életmûvének: Janikovszky Éva mûvei több mint 3 millió példányban jelentek meg, könyvei ott sorakoznak a legtöbb gyermekes család könyvespolcán – jelen cikk szerzõjét is beleértve. A 2003-ban elhunyt írónõ népszerûsége töretlen, iskolák, mûvelõdési házak, alapítványok, díjak, pályázatok viselik a nevét. Emlékének szobrot állítottak, a tervek szerint gyermekszínházat is elneveznek róla. „Megállapíthatjuk, hogy jó értelemben vett Janikovszky-kultusz épül” – írta Nagy Balázs fõiskolai adjunktus a Könyv és nevelés címû szakfolyóirat egyik tavalyi számában.
>
> Ennek a kultuszépítésnek kulcsszereplõje az írónõ fia, Janikovszky János tulajdonos-igazgató által vezetett Móra Kiadó. Janikovszky János a hvg.hu-nak 2017-ben adott portréinterjút. Ennek bevezetõjében azt olvassuk: édesapja „orvos volt, a háború alatt partizánként õ robbantotta fel többek között Gömbös Gyula szobrát. Késõbb a politikai rendõrséghez került, majd ÁVH-tiszt lett, 1953-ban bebörtönözték.”
>
>
>

Természetesen egyetlen hozzátartozótól sem várhatjuk el, hogy elfogulatlanul vagy kritikusan nyilatkozzon családjáról – ezt a mentességet a jog is elfogadja. Így az is érthetõ, amikor a Janikovszky-emlékkiállítás megnyitóján a visszaemlékezõ a történelem viharaiból csak édesanyja családjának vészkorszakbeli megpróbáltatásait emelte ki, miközben a háború utáni idõszakról szép szubjektív emlékei maradtak: „Szerencsés vagyok, jókor és jó helyre születtem: tíz évvel a világháború után, amikor az országban pozitív hangulat uralkodott, Rákosi diktatúrája ellenére sokan reménnyel voltak tele. A szüleim nagyon szerették egymást, így igazi szerelemgyereknek tartom magam” – mondta a könyvkiadó mellett számos más üzleti érdekeltséggel is rendelkezõ Janikovszky János a hvg-nek. Azt is elárulta, hogy édesanyja egyik leghíresebb könyvében õ a fõszereplõ: A Kire ütött ez a gyerek? címû könyvet nagy részben biztosan én ihlettem. Állítólag tõlem származik az a mondat, amivel a könyv kezdõdik: »Apukám sokszor mondja nekem, hogy vigyázz, mert kihozol a sodromból, de mindig késõn szól, mert olyankor már kint van«.”

A vicces gyerekszáj-mondat azonban egészen másként hangzik, ha elolvassuk a Hamvas Intézet kutatójának, Mezõ Gábornak megrázó tanulmányát Janikovszky Béláról, ami az Arc és Álarc címû folyóirat 2017 nyári számában jelent meg. „Apuka” ugyanis az ÁVH alezredeseként vezetõ kihallgatótiszt volt, aki elsõ feleségétõl is kegyetlen módon szabadult meg.

„A politikailag megbízható, bár a Pártból kizárt Kiss Etelka 1949. szeptember 29-én reggel kinyitotta az ajtót és beengedte az Államvédelmi Hatóság (AVH) két munkatársát. Talán ismerte õket, talán nem, lehet, hogy volt férjére, az állambiztonság magas rangú tisztjére, Janikovszky Bélára hivatkoztak: az elvtárs feltétlenül beszélni akar az asszonnyal. Janikovszkyné Kiss Etelka (bár már elváltak, minden iratban férje nevén említik, és õ is így írta alá leveleit) talán még reménykedett abban, hogy a cinikus exférj esetleg megenyhült. Akkor már hosszú ideje nem láthatta közös fiukat, akit Janikovszky az Árvaszék döntése után elvett tõle. Ne finomkodjunk: egyszerûen elraboltatta. Fõnöke, Péter Gábor ávéhás fogdmegeket – köztük, ha minden igaz, a hírhedt verõlegény Princz Gyulát – küldött a gyerekért a nyári táborba, ahonnan azok elhurcolták a fiút. Amikor az egyik irat szerint a meglehetõsen bátor táborvezetõ tiltakozni próbált, azzal szerelték le, hogy ha nagyon hepciáskodik, õt is beviszik. Ki az, aki ne hajolna a jó szóra a hírhedt fekete autó láttán? Balszerencséjére Kiss Etelka ezután sem mondott le könnyen a gyerekérõl, elõször a férjének írt, aztán máshova is, a Pártnak, a korábbi illegális kommunista mozgalom általa ismert tagjainak, a Szabad Népnek, a BM-nek. Ezt elégelték meg az ÁVH-nál. Janikovszkyék úgy döntöttek, ideje megregulázni Janikovszkynét. Janikovszky Béla le kívánta zárni a múltat, ekkor már késõbbi második feleségével, Kucses Évával éltek együtt, akivel nemsokára összeházasodtak, s utóbbi Janikovszky Évaként került be a köztudatba” – írja Mezõ Gábor a Levelek az elmegyógyintézetbõl címû tanulmányában.

Szegedrõl Budapestre

Dr. Janikovszky Béla messzirõl érkezett a kommunista ellenállási mozgalomba. A Horthy-rendszer alatt, az 1940-es évek elején tagja volt az akkor Magyarország legnépszerûbb és legnagyobb létszámú ifjúsági szervezetének, az antiszemita Turul Szövetségnek. Testvére a nyilas párt tagja volt, a fiatal orvos azonban 1944-ben már az antifasiszta mozgalom aktivistája lett, részt vett Gömbös Gyula miniszterelnöknek a budai Döbrentei téren álló szobra felrobbantásában. A második világháború után múltjából már csak annyi maradt, amire a hvg.hu is emlékezett: ellenálló, aki csatlakozott az ÁVH-hoz.

Janikovszky a szegedi államvédelmi osztály parancsnokaként felettese volt Komlós Jánosnak, aki késõbb ÁVH-s múltja után szintén nagy fordulatot téve lett ismert humorista, a Mikroszkóp Színpad igazgatója, ahol többek között Hofi Géza pályafutását egyengette. Õk ketten szervezték és hajtották végre az államvédelmi hatóság Szegeden és környékén elkövetett törvénytelenségeit.

Janikovszky Béla még a háború alatt megismerkedett egy munkáslánnyal, akit teherbe ejtett. Az illetõ az a Kiss Etelka volt, akit késõbb az orvos a Lipótmezõre záratott. A férfi csak azzal volt hajlandó elvenni Etelkát, hogy a szülés után elválnak. Így is tett, és a válás után hallani sem akart a kisfiúról, akit aztán késõbb erõszakkal elvett anyjától.

Mégis kapcsolatban maradtak, mert dr. Janikovszky egy késõbbi pártjellemzés szerint „szerette a nõket és így több barátnõje mellett továbbra is viszonyt folytatott volt feleségével is, aki ragaszkodott hozzá”. Az orvos azonban hamarosan összebarátkozott egy jómódú szegedi polgár feleségével, aki feljött utána Pestre is. Ez a hölgy Fábián Ferencné Kucses Eva, a késõbbi Kossuth-díjas írónõ, Janikovszky Éva volt. Éveken át együtt laktak, majd 1952-ben összeházasodtak. Közös gyermekük, Janikovszky János 1955-ben született.

Reflektorfényben

Az ÁVH-s orvos és a mûvelt szegedi fiatalasszony – a késõbbi írónõ tanári diplomája mellett többek között filozófiát, pszichológiát és politikai gazdaságtant is hallgatott – kapcsolatát azonban zavarta a férfi elsõ felesége, aki gyermekével többször felkereste õket. Utolsó találkozásukról, és az azt követõ eseményekrõl a budapesti pártbizottság akkori vezetõje, Biszku Béla számára 1949-ben készült feljegyzés így számol be:

„Janikovszky a közelmúltban, a Rajkügy nyilvánosságra jutása után kisfiával felkereste különváltan élõ férjét, és bár aki ajtót nyitott, azt állította, hogy J. B. nincsen otthon, a kisfiú beszaladt a szobába, és apját valaki társaságában, iratok égetésével foglalkozva találta (késõbb ezt a valakit a tiszt akkori barátnõjével, késõbbi feleségével, Janikovszky Évával azonosították – teszi hozzá a dokumentumot közzétevõ Mezõ Gábor). Ezzel anyja elõtt is leleplezte otthonlétét. A kisfiú erõsen érdeklõdött, hogy miért tüzel az apja, hiszen meleg van. Ennek megtörténte után azonnal hadjáratot indított Janikovszky azért, hogy anyjától a kisfiút elvegyék és neki ítéljék, arra való hivatkozással, hogy az asszony antidemokratikusan neveli a gyereket. Az ügy jogilag még nem dõlt el, amikor a valamilyen vállalati üdülõben nyaraló kisfiút az ÁVH nevében ismeretlen emberek elvitték, és azóta sem került elõ. Ezután pedig ugyancsak az ÁVH nevében ismeretlen emberek a Lipótmezõre szállították az asszonyt, aki ismerõsei megítélése és mellékelt írásai alapján teljesen épelméjû, és akit beszállítása elõtt még senki meg nem vizsgált” – áll a pártvizsgálati feljegyzésben.

Janikovszky Béla tehát elhatározta, hogy megszabadul elsõ felesége zaklatásától, akit elõször megfosztott a közös gyermeküktõl, majd az asszonyt is „kivonatta a forgalomból”. A megoldást a feljegyzések szerint maga Péter Gábor az ÁVH vezetõje találta ki, aki, miután Janikovszky megemlítette neki, hogy feleségét a háború elõtt már egyszer kezelték a Lipótmezõn, azt javasolta az orvosnak, hogy a nõt vitessék be ismét „elmegyógyintézeti megfigyelésre”.

A beutalót az ÁVH fõorvosa, dr. Bálint István írta meg, és az asszonyt ezután erõszakkal a Lipótmezõre szállították. Mezõ Gábor megemlíti, hogy Bálint doktort az ÁVH-n belül ,,Péter Gábor rossz szellemének tartották", és egyik fõ felelõse volt a koncepciós perekben alkalmazott kegyetlenségeknek. A fõorvos 1947-ben olyan, négy elõadásból álló „veréstechnikai” sorozatot tartott az állambiztonsági tiszteknek, melyen megtanította, hogyan kell hatékonyan használni a kínzástechnikai eszközöket, és hogyan kell úgy verni, hogy annak külsérelmi nyoma ne maradjon.


Ezeket a módszereket alkalmazhatta Janikovszky Béla is, aki több nagy perben a kihallgatások vezetõje volt. Egy áldozata, Vatai László református lelkész, kisgazda politikus a nyilasok és a kommunisták börtönét is megjárta, utóbbiak a Magyar Közösség koncepciós ügy kapcsán ítélték el. Vatai az emigrációban megjelent, Gyanútlanul címû önéletrajzában így emlékezett vissza Janikovszky alezredes kihallgatási módszereire: „Az Andrássy út 60-ban törvényen kívüli állapotba került az ember; ott nem kellett elszámolni senkinek a bõrével, hacsak a vád további részében szükség nem volt rá. A gumibot használata általános volt, a elektromos kezelés is, s minden elképzelhetetlen rafinált eljárás. Hajnalonta jött a nagy teherautó, az éjjeli hullákat dobálták fel rá... Nem tudhatta az ember, mikor verik agyon, vagy teszik nyomorékká egész életére. Belõlem vádakat szerettek volna kicsikarni letartóztatott társaim ellen. Kevés szörnyûbb érzés van ennél: börtönbe vagy akasztófára juttatni ártatlan embereket. Megsegített az Isten, belõlem egyetlen hamis vádat sem tudtak kicsikarni senki rovására. Egyszer félig dühösen, félig viccesen mondta az alezredes (Janikovszky]: »Magának még tán a feleség se tudta, hogy maga nemzetgyûlési képviselõ volt.« ... Kezdettõl fogva a fény romboló erejével dolgoztak. Szemem elõtt vagy tíz centi távolságban kigyújtottak egy erõs reflektort. Pillanatok alatt megvakult az ember, semmit se látott, csak a fény romboló erejét érezte a szemében, az agyában, késõbb minden sejtjében is. S ilyen állapotában peregtek megszakítás nélkül a kérdések, s rögtön felelni kellett, különben a legtöbb rabnál jött a gumibot. Egymást keresztezték a kérdések: dialektikus csapdákat állítottak fel, nyugodt helyzetben is nehéz lett volna felelni rájuk. Egyszer aztán kialudt a szörnyû fény, ideje, mert már az agyam szétrobbanásától féltem. Néhány nyugodtabb perc, mire a látásom valahogy visszatért. Akkor papírt, ceruzát kaptam s le kellett írnom az egész »összeesküvést«, s hogy mi részem volt benne. Mert attól egy pillanatig sem tágítottak, hogy összeesküvõ voltam. Életem teljesen normális és kötelességszerû mozzanatait építették bele a megkonstruált képbe. Baráti összejövetelek töltötték ki a nagy tablót. Megírtam, az alezredes elolvasta, visszadobta, hogy az igazat írjam, mert különben rögtön jön a jaj. Egymás után tízszer, hússzor le kellett írnom az egész históriát. Végül annyira tudtam a mondanivalóm, hogy nemcsak egy szó, hanem talán egyetlen írásjel se változott az egész szövegben. Az alezredes beszólított egy fegyõrt, s visszakísértetett a cellámba.”

Szintén Vatai László számolt be arról az Andrássy úti különleges kínzókamráról, amely több egykori elítélt vallomásában is felbukkant: „Egy nap az õrök levittek oda. Furcsa ajtó elõtt álltunk meg. Küszöb helyett térdmagasságig rakott téglafal fölött állt az ajtó. Kinyitották, teljes sötétség volt belül, villanylámpával világítottak be, s akkor különös látvány tárult elém: a küszöb helyett épített fal magasságáig az odú tele volt vízzel, vagy fél méter mély lehetett. Az ajtótól a hátsó falig egy szál deszka volt átvetve, nedves volt, már. korhadni kezdett, csúszós volt, zöld penész borította... Végigfeküdtem az iszamos ágyon. Becsukták az ajtót, sûrû sötétség vett körül, s mintha valamiféle állatok úszkáltak volna a vízben. Máig se tudom, meddig feküdtem ott, szinte mozdulatlanul. S elképzelni se tudtam, meddig tartanak ott. Egyszer csak felvittek a régi cellámba. Milyen királyi lakosztálynak tûnt a szörnyû odú után. A lelkész-politikus az átélt szenvedések ellenére meg tudott bocsátani kihallgatójának. „Az én alezredesem, Janikovszky Béla, civilben orvos volt, mûvelt ember, meggyõzõdéses marxista. Természetesen kezdettõl tudta, hogy koholt ügy az összeesküvés, de õ is fontosnak látta a vádolt csoportok és elemek felszámolását, s engem marxistává akart átfordítani. Nem volt szadista, sõt az adott körülmények közt emberséges módon viselkedett. Persze, csak az adott körülmények között, hisz õ is része volt ennek a szörnyû rendszernek. (...) Egyszer nyílt a zárkám ajtaja, belép az õr, egy könyvet nyújt felém »Az alezredes elvtárs küldi, jól tanulmányozza át.« Sztálin egyik mûve volt, a címére már nem emlékszem. A következõ kihallgatáson kollokválnom kellett belõle. Ragyogóan ment, aztán észrevétlenül vitatkozásba csúsztunk át. Az alezredes kitûnõen képzett marxista volt. Meg akart téríteni. Mikor észrevette, hogy kihallgatás helyett már vitatkozunk, dühös lett: »Maga íróember, filozófiából doktorált, egyetemi magántanári képesítése van, és még sem akarja érteni a marxizmus igazát, helyette ilyen összeesküvésbe keveredik bele. Levitetett a cellámba" – írta Vatai László, akinek a hite az Andrássy út 60. poklában sem veszett el.

„Bibliát nem kaptam, hiába kértem a alezredestõl, így imaéletemben csak a Szentlélek segített, s teljes bizonyossággal tudtam, hogy nem vagyok egyedül a cellámban, ott van velem Krisztus. Szinte kézzelfoghatóan éreztem a jelenlétét. Tudtam, bármi történik is velem, Õ az enyém, s én az övé vagyok. Nála nélkül ép ésszel nem úsztam volna meg ezt a szörnyû helyzetet. Itt is megtapasztaltam az Isten végtelen kegyelmét. Elõzõleg is éltem már át csodákat, amikor nem a természeti törvények, nem is valamilyen emberi képesség tartott életben, hanem az Isten közvetlen belenyúlása a sorsomba. Most is tudtam, hogy az Isten tenyerén vagyok."

Elgondolkodtató, hogy az a per, amelyben Vatai Lászlót is elítélték- és benne a fenti borzalmak – még 1947-ben, a koalíciós idõszakban zajlott, azt megelõzõen, hogy akadálytalanná vált volna a kommunista rémuralom. Talán ennek köszönhetõ, hogy bár elítélték Vatait, egy idõre feltételesen szabadlábra helyezték, és így 1947-ben elmenekülhetett az országból.


Távolodó múlt

Janikovszky Béla végül elérte célját. Bár az elmegyógyintézetbe zárt asszony nem adta fel, és igyekezett a fenyegetõ környezetben is megõrizni ép értelmét, végül belátta, hogy életben maradásának egyetlen módja, ha lemond gyermekérõl. Megrázó levelei azonban fennmaradtak, ezeket Mezõ Gábor részletesen ismerteti tanulmányában. Közel egy évnyi zárt osztály után kiszabadult, de késõbbi sorsáról semmilyen nyom nem maradt fenn, a kórházi nyilvántartásból még a nevét is eltüntették. A kisfiút pedig az elfoglalt ÁVH-s alezredes új párja nevelte tovább. Késõbb – vélhetõen már mostohatestvére, János megszületése után – otthagyta apját, a nevét is megváltoztatta.

A volt állambiztonsági vezetõket – köztük Janikovszky Bélát is – 1953-ban letartóztatták, ám Sztálin halála miatt a pert hamarosan ejtették, és az érintetteket felmentették. Kádár Jánosnak köszönhetõen pedig 1956 után az ÁVH-s fõorvosok is „új életet” kezdhettek: a vértelen kínzások professzora, dr. Bálint István az Egészségügyi Minisztérium megbízásából népegészségügyi (!) területen dolgozhatott tovább, az alkoholizmus elleni küzdelem vezetését bízták rá. Janikovszky Béla az Onkológiai Intézetben helyezkedett el, majd 1978-ban bekövetkezett haláláig körzeti orvosként dolgozott.

Kucses Eva 1960-ban felvette férje nevét, így késõbbi nagysikerû könyvei (a legelsõt leszámítva), már Janikovszky Éva néven jelentek meg. Írói munkássága mellett az Ifjúsági (késõbbi nevén Móra) Könyvkiadó lektora, majd fõszerkesztõje volt. A múlt lassan köddé vált és megszépült. 2014-ben a 24.hu portrécikke már így mutatja be az író családját: „Janikovszky János olyan klasszikus polgári környezetben nõtt fel, ahol csönd, nyugalom, szép festmények és könyvespolcok határozták meg a családi miliõt. Igaz, a körzeti orvos édesapa és a könyvkiadói szerkesztõként sokszor otthon dolgozó írónõ édesanya, Janikovszky Éva, nem sok hangoskodást tûrt meg egyetlen fiától, ennélfogva Janóka többnyire a Bajza utcai bérház második emeletén lakó barátjánál töltötte a délutánjait."

Nem tudom emlékszel-e a Guyon Richárd utcában lakó Bálint doktorra, akinek a fiával a MÜPA megnyitó ünnepségén találkoztam. Õ volt a MÜPA egyik tervezõje, vagy kivitelezõje. Családi múltja ellenére gondolom jól él. Ha elmész a Recski Átnevelõ táborba, ott, az emlékmúzeumban is bõven találkozol Bálint doktor hírhedt ténykedésével : F.

Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2018. October 18. 18:50:47
ttps://mora.hu/hir/janikovszky-eva-ir...alapitvany

Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány

Janikovszky Éva írónõ tiszteletére, irodalmi munkásságának gondozására, szellemi hagyatékának ápolására 2004 áprilisában jött létre a Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány, amely a szellemi örökség megõrzésén és továbbvitelén túl feladatának tekinti a felnövekvõ nemzedék irodalmi mûveltségének formálását, az olvasás-írás népszerûsítését.

Az Alapítvány az általános célok elérése érdekében részt kíván venni az irodalomoktatás, nevelés, ismeretterjesztés különbözõ folyamataiban, kulturális programokban, tudományos és szakmai tevékenységekben.Irodalmi pályázatok szervezésével és meghirdetésével segíteni és ösztönözni kívánja elsõsorban a fiatalok körében az olvasást és a gondolatok írásmûben való megfogalmazását és kifejezését.

A Janikovszky Éva-díj létrehozásával és annak kétévente történõ adományozásával olyan mûvészeti alkotást kíván jutalmazni, amely a felnõtt és a felnövekvõ nemzedék együttélésének helyzeteit, történéseit ábrázolja életszerûen, hitelesen és humánusan. A kisplasztika Széri-Varga Géza szobrászmûvész alkotása.

Janikovszky Éva-díjasok: Marék Veronika (író, grafikus) 2007, Alföldi Róbert (rendezõ, színész) 2007, Lackfi János (költõ, mûfordító) 2010, Rigó Béla (író, költõ) 2010, Varga Márta , az erzsébetvárosi Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, 2011, Nógrádi Gábor (író, költõ, forgatókönyvíró) 2013.

Az írónõ emlékének és hagyatékának méltó megõrzéseképpen az Alapítvány emléktáblát helyezett el az írónõ budapesti lakóházán, elindította a Janikovszky Éva honlapot. Tervezi Janikovszky-emlékszoba létrehozását.
Az Alapítvány együttmûködni és társulni kíván kulturális és oktatási intézményekkel, civil szervezetekkel, könyvtárakkal abból a célból, hogy minél hatékonyabban és eredményesebben tudjon mûködni.
Janikovszky Éva nevét viselõ intézmények
Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium /1071 Budapest, Rottenbiller u. 43-45.
Janikovszky Éva Két Tanítási Nyelvû Általános Iskola /1105 Budapest, Bánya u. 32.
Janikovszky Éva Óvoda /6800 Hódmezõvásárhely, Magvetõ u. 2.
Janikovszky Éva ÁMK /7761 Kozármisleny, Alkotmány tér 53.
Janikovszky Éva Kollégium /6720 Szeged, Korányi fasor 2.

A Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány mindent megtesz annak érdekében, hogy mûködése eredményes legyen. Az Alapítvány létrehozói hiszik és remélik, hogy céljaik megvalósításához segítõ partnereket, aktív közremûködõket és támogatókat, valamint szponzoráló cégeket találnak.

Janikovszky Éva
1978-tól, megalakulásától
1995-ig elnöke volt az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának. Elnökségi tagja volt az UNICEF Magyar Bizottságának, 1991-tõl elnöke volt a Staféta Alapítvány kuratóriumának (a hátrányos helyzetû gyerekek továbbtanulásának biztosításáért), 1996-tól elnöke volt az Írószövetség Gyermekirodalmi szakosztályána
1952 októberében kötött házasságot, férje dr. Janikovszky Béla, (eredetileg orvos, majd vezetõ ÁVH kihallgató tiszt). A férje nevét csak 1960-ban vette fel, amikor Janikovszky Bélát rövid idõre perbe fogták.[2] Tõle 1955-ben született János nevû fia.[3] Férje a II. világháború után az ÁVH orvosezredese volt,[4] majd 1953-ban letartóztatták, szabadulása után az Országos Onkológiai Intézet orvosaként dolgozott. Fia, János a Móra Könyvkiadó Zrt. elnöke.[5][6][7]
684 #2 atacama
- 2018. October 18. 19:58:11
Ez a janikovszky Éva szinte eggyütt említhetõ Várnai Zseni nevû hölgyeménnyel..Alias WEISZ eUGENIA..AKI SZINTÉN SZÉPEN VERSIKÉLT...
267 #3 Perle
- 2018. October 18. 21:58:33
Aki írta a fenti cikket, sem különb a Deákné vásznánál.
https://nepszava.us/a-szolgaloleany-m...ulekezete/

Na ,most akkor igazoldjunk ki régi és mostani házunk táján!
Ember legyen a talpán, aki tud!s_olvas

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.13 masodperc
295,140 egyedi latogato