Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Tömegesen hagyják el Nyugat-Európát a zsidó közösségek tagjai

Belföld "A francia zsidóság jelentõs része például már elmenekült, és Izraelbe vagy más kelet-európai országokba települtek át. " A modern kori exodusnak is nevezett folyamat hátterében elemzõk szerint egyértelmûen a migráció áll, amellyel gyakorlatilag az arab–izraeli konfliktus érkezett meg Európába.

Az elmúlt években állandósultak a zsidók elleni erõszakos cselekmények. A közelmúltban több atrocitás érte a zsidó vallásúakat több nyugat-európai országban is. Kipát viselõ fiatalokra támadt fényes nappal egy szír migráns Berlinben. A mobiltelefonos felvételek még tavasszal járták be a világot. Késõbb kiderült, hogy a két fiatal muszlim volt, a zsidó fejfedõ viselésével éppen azt akarták bizonyítani, hogy a zsidóságnak nincs mitõl félnie – derült ki az M1 Unió28 címû mûsorából.

Legutóbb szeptemberben, csaknem egy napon Franciaországban és Németországban is történt antiszemita támadás. Chemnitzben egy zsidó éttermet támadtak meg, miközben ezrek tiltakoztak az utcákon. Korábban ugyanis migránsok öltek meg egy német állampolgárt. Párizsban pedig azért vertek meg egy férfit, mert Dávid-csillagot viselt a nyakláncán.

Megjelent a fizikai erõszak

Már egyre több esetet látni mind Franciaországban, mind más nyugat-európai országban, amikor nemcsak verbálisan zaklatnak zsidó származású embereket, hanem fizikai erõszaknak is ki vannak téve – mondta el Deák Dániel, a Figyelõ fõmunkatársa.


Hozzátette, már volt arra példa, hogy a nyílt utcán, fényes nappal gyilkoltak meg zsidókat azért, mert gyakorolták a vallásukat, vagy mert éppen zsinagógából távoztak. Már általánossá vált Nyugat-Európában, hogy a zsinagógákat rendõrök vigyázzák, és az oda érkezõket komoly ellenõrzésnek vetik alá, mielõtt belépnének a zsinagógába – jegyezte meg.

A migráció áll a háttérben

Franciaországban a hivatalos adatok szerint csak 2015-ben 850 antiszemita támadás történt. Több ezer zsidó hagyta el emiatt az országot. A szakértõ szerint a támadások egyértelmûen a migrációra vezethetõk vissza.
A kohanita papi nemzetséghez tartozó ortodox zsidó férfiak imasálba burkolódzva áldást mondanak a jeruzsálemi Siratófalnál a zsidó nép egyiptomi fogságból való megmenekülésérõl megemlékezõ pészah ünnepének alkalmából 2015. április 6-án. (MTI/AP/Sebastian Scheiner)

A kép illusztráció (Fotó: MTI/AP/Sebastian Scheiner)

Az elmúlt években olyan nagy mennyiségben érkeztek muzulmán bevándorlók az Európai Unió területére, hogy egyfajta antiszemita légkör alakult ki számos nyugat-európai nagyvárosban – magyarázta Deák Dániel. A kutatások, illetve a hétköznapi események azt mutatják, hogy az ottani zsidóság nem érzi magát biztonságban. A francia zsidóság jelentõs része például már elmenekült, és Izraelbe vagy más kelet-európai országokba települtek át. Ez újfajta jelenség, és azt mutatja, hogy az antiszemitizmus a bevándorlás miatt egyre jobban terjed.

Egyre többen vándorolnak el

A hivatalos adatok szerint csak Franciaországból 40 ezer zsidó költözött Izraelbe 2006 óta. Többségük, csaknem 24 ezren 2014 után, vagyis a migrációs válság tetõzése körüli idõszakban. Ezzel párhuzamosan Nagy-Britanniából is sokan települnek át Izraelbe. Az év elsõ 8 hónapjában csaknem 19 ezren, ami 7 százalékkal több, mint az elõzõ évben.

A nyugat-európai országok nem vették figyelembe a migránsok befogadásakor, hogy az érkezõk hogyan viszonyulnak a zsidósághoz – mondta Szabó Dávid, a Századvég kutatási igazgatója. Szerinte nem véletlen, hogy ennek megfelelõen a magát évtizedekig biztonságban érzõ nyugat-európai zsidó közösségek egyre nagyobb számban vándorolnak el részben Izraelbe, részben pedig az Egyesült Államokba.

Megérkezett Európába az arab–izraeli konfliktus

Megjegyezte, nem szabad elfelejteni azt sem, hogy „Kelet-Közép-Európa is a maga biztonságával és a minimális szélsõséges vagy nem létezõ szélsõséges populációjával szintén mentsvárat jelent ezeknek az embereknek”.
Érdekes lehet számodra:
Nincsenek napirenden az észak-afrikai migránstáborok Juncker szerint
megosztás
Merkel és Babis: Szorosabban együtt kell mûködni az afrikai államokkal
megosztás
Óceánkutató mûholdat indított útjára Kína
megosztás

Farkas Örs politikai elemzõ úgy véli, hogy a migrációval gyakorlatilag az arab–izraeli konfliktus érkezett Európába, és bár Magyarországon nincsenek a nyugat-európaihoz hasonló támadások, mégis hazánkat marasztalták el antiszemitizmus miatt.

Nem Magyarországot hagyják el a zsidó vallásúak

Az elemzõ szerint várható volt, hogy ha Európán belül nõ az iszlám vallásúak aránya, akkor elõbb-utóbb az a konfliktus, amely eddig a Közel-Keleten volt megfigyelhetõ, Európában is fel fog erõsödni.

Hozzátette, a Magyarországot elítélõ Sargentini-jelentésnek van olyan pontja, amely az antiszemitizmusra hivatkozik. Ezzel szemben nem Magyarország az az ország, ahonnan tömegesen költöznek Jeruzsálembe a zsidó vallású emberek, hanem éppen a nyugat-európai országokat kezdik elhagyni.

Orbán Viktor miniszterelnök nyári, izraeli látogatásán kijelentette, Magyarország garantálja minden zsidó polgár biztonságát, és zéró tolerancia van érvényben az antiszemitizmussal szemben hazánkban.Link

Hozzaszolasok

267 #1 Perle
- 2018. October 26. 19:28:33
200 év egütt a zsidókkal ( Szolzsenyicin)
https://mno.hu/migr_1834/ketszaz-ev-e...utt-840351

Azóta már 300 is elmúlt
238 #2 bivaly
- 2018. October 27. 05:47:58
A hír igaz ! Csak nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Az orbáni rezsim tényleg védi a zsidókat, minden tényleges magyar nemzeti törekvést eltapos, legyen gazdasági, kultúrális, vagy politikai. A színlelt magyarok tort ülnek Magyarország sírján, már vagy kétszáz éve. Jelenleg éppen az egyik legnagyobb magyart alakító ripaccsal az élen.
809 #3 megmondhatom-e
- 2018. October 27. 09:25:34
- csodálatos hír ez a franciáknak! Ettõl talán még az arab terheket is könnyebben viselik. De micsoda nép is az arab!
Õk "konfliktusban" állnak a zsidó gyilkosokkal .
Mi meg "barátságban" állunk gyilkosainkkal! Hát kell / érdemes ennyire "kereszténynek" lennünk ?
( mondjuk- bendzsamin netenyahoo csak orbán barátja )
Normális!?

Nem kéne már esetleg megfigyelnünk a 'ganyé alakokat' !? Az emberszerû lényeket? Kártevõinket?

Gyûlölni õket -persze - semmi értelme sem lenne , de utálni az utálatosakat , az undorító férgeket - az természetes.
Ideje lenne esetleg védekeznünk tõlük , távol tartani magunktól e pestist , kidolgoznunk ellenszerüket.

Esetleg "el kéne õket hessegessük" ? (ez is megfontolandó! ) (nem mondom meg kit idéztem , nem is fogjátok kitalálni)

Kezdetnek az alapos megfigyelésük is 'valami'.

-én teszek is már valamit.
51 #4 Skorpio58
- 2018. October 27. 10:49:06
Élõsködõk - Az élõvilágban és a történelemben
https://www.youtube.com/watch?v=xTRuv...TRuvP_OwbQ
33 #5 vizilo
- 2018. October 27. 11:23:12
Menekülnek a Patkányok a sülyedö hajoról ....???
8 #6 miskolcilaci
- 2018. October 27. 13:07:03
No, most lehet választani! A sz@r, vagy a fos.
267 #7 Perle
- 2018. October 29. 18:42:34
Hazacsalogatják öket " támadásokkal". Teljes gõzzel megy már évtizedek óta az épíítkezés a palesztinoktól, legújabban a beduinoktól elvett földeken. Kizárt, hogy ekkora lenne nálunk a már ott élõk lakásigénye. Ha már nagyon zsúfoltan lesznek, nagyobb területû ország kell, folyókkal körbevéve. A Golánt is magukéva tették, most Jordánia kéri vissza tõlük az általuk lizingelt jordán földeket.
https://www.bbc.com/news/world-middle...t-45933805
267 #8 Perle
- 2018. November 01. 22:50:51
Ma egy vonaton utaztam egy korom fekete bõrû befont hajú már itt élõ migránssal. Leszállás után a Keletiben elõttem haladt a fõbejárat felé kb 100 méteren át, közben erõszakosan folyamatosan próbálkozott az elõtte haladó vagy vele szembe jövõ nõkkel. Legalább négy " eltérõ kultúrájú" ismerkedési kísérletnek voltam a tanúja a rövid táv alatt. Valóban kétségbeestõ és veszélyes ezek európai ittléte és csodálkozom azon, hogy tûri õket, sõt újabbakat befogad még Európa.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.12 masodperc
296,640 egyedi latogato