>Feszegetik! Puccs lesz kérem, csak nem így, hanem amúgy. A "honvédség" lefegyverzi a többi zsidó-csicska fegyveres testüreget és szépen moszad-talanítja a kijelõlt objektumokat, személyeket. Ez ilyen eccerû. Rugalmasan értelmezhetõ „honvédelmi veszélyhelyzetre” is felkészülne a kormány, amelyben szomszédos országban kialakult krízist említ a törvénymódosító javaslat. Mégis mintha valami belsõ rendvédelmi feladatot adnának a honvédségnek a „tömeges bevándorlásra” hivatkozva.

Rejtõ Jenõvel szólva „mit kavarnak”? A vezérkari fõnökbõl nemrégiben honvédelmi miniszterré elõkapott, meglehetõsen lojálisnak tetszõ Benkõ Tibor tábornok terjedelmes törvénymódosító pakkot nyújtott be a parlamentnek, amelynek néhány fontos, mindenképpen érdekes, de nem rendszerátalakító javaslata futott végig a sajtón az állami hírügynökség készséges copy-paste híradása alapján. Essünk túl ezeken, hogy aztán a lényegre térhessünk.

Az egyik a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség (MH) szétválasztása, a MH Parancsnokságának létrehozása. Szervezetszociológusok, jogászok és fõleg maguk, az érintett katonák jól elvitatkoznak a vezetés és irányítás mibenlétérõl, különbségérõl, a jó szervezeti felállás tartalmáról. A lényeg az, hogy visszaállítják a rendszerváltás után kialakított (és az MSZP-SZDSZ-kormány idején a jelenlegire megváltoztatott) formációt, amelyben a HM központi közigazgatási szerv, a MH-et parancsnok, alatta haderõnemi (szárazföld, légierõ, logisztika) parancsnokok vezetik. A honvédség parancsnoka egyúttal a vezérkari fõnök lesz (ami viszont annak elõtte nem volt).

Konyhanyelven fogalmazva a gyakorlatban
nem oszt, nem szoroz, része-e a HM-nek a honvédség.

Mindkét felállásban van példa hatékony és gyengécske seregre.

Ezt bizonyítja az is, ami a habot verõ másik módosítás miniszteri indoklásában olvasható. Ez pedig a hadkötelezettségi behívhatósági életkor 40-rõl 50 évre emelése. A részletes indoklásban szépen leírják, hogy a várható élettartam, de fõleg a népességfogyás miatt apad a hadra fogható férfinépesség száma. A változással
plusz 850 ezer ember válik behívhatóvá.

Itt olvashatjuk azt az õszinte beismerésnek értelmezhetõ mondatot (remélem, megfogalmazója nem üti meg bokáját), amely a fentebbi „nem oszt, nem szoroz” alátámasztása.

Az ismeretlen HM-es jogász azt íratta alá miniszterével, hogy

„A KATONAI SZERVEZETEKNÉL RENDSZERESÍTETT BEOSZTÁSOK BÉKEIDÕSZAKI FELTÖLTÉSE NEHÉZSÉGEKBE ÜTKÖZIK, ILLETVE AZ ELMÚLT ÉVEK TAPASZTALATAI ALAPJÁN NEM CSÖKKEN A KIÁRAMLÁS MÉRTÉKE SEM”.

Ennyit nyolc év sikertörténetérõl.

Nyilvánvalóan ennek egyik orvossága lenne – bár ezt nem a hadkötelezettséggel összefüggésben tálalják – az önkéntes tartalékosság választásának megédesítése. (Jelenleg a 2010 elõtt civil objektumõrök beöltöztetésével, illetve semmire se használható „öregfiúk”, meg kormánytisztviselõk tartalékosnak beterelésével duzzasztották fel az állományt.) Most a honvédségi illetményalap 100 százalékával megegyezõ összegû
szolgálati díjat és különféle pótlékot adnának az önkéntes tartalékosok

tényleges szolgálati idejére (vagyis amikor kiképzésen vannak).

És akkor nézzük, mi a van a „honvédelmi veszélyhelyzettel”. A honvédelemrõl, Magyar Honvédségrõl és különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõl szóló törvény módosítása intézkedésre adna jogot a kormánynak az úgynevezett különleges jogrendben ismert helyzetek (rendkívüli állapot, szükségállapot, megelõzõ védelmi helyzet, terrorveszélyhelyzet) kihirdetése elõtt.

A törvénymódosítás értelmében a kormány a honvédelemért felelõs miniszter javaslatára

Magyarországgal szomszédos államban kialakult és katonai kezelést is igénylõ és Magyarország biztonságát közvetlenül veszélyeztetõ veszélyhelyzet magyarországi hatásaira,
vagy az Észak-atlanti Szerzõdés 4. vagy 5. cikkével összefüggõ kötelezettségek teljesítésére való felkészülés érdekében

a kormány honvédelmi veszélyhelyzetet hirdethet ki.

A második pont egyértelmûen fügefalevél ahhoz, hogy (nemzetközi) jogi támasztékot barkácsoljon a továbbiakhoz. A washingtoni szerzõdés (a NATO alapokmánya) idézett két cikkelye a kollektív védelem sarokpontja. Elõírja a kölcsönös segítségnyújtást és azt, hogy bármely tagot ért támadás a NATO egésze elleni agressziónak tekintendõ. Ennek alkalmazására 1949 óta eddig egyszer került sor: 2001. szeptember 11. után, amikor a NATO és az ENSZ a talibán által uralt Afganisztán állami szervezésû támadásának minõsítette a merényleteket.

Ezt erõsíti a módosító csomag egy késõbbi paragrafusa, amely az úgynevezett nemzeti befogadó támogatást pontosítja, de az alapelveket nem érinti. Ez a NATO-alapszerzõdés 5. cikkelye szerinti szövetségesi segítséghez adott hazai közremûködés feladatait sorolja fel. Itt szó sincs honvédelmi veszélyhelyzetrõl.

A hatályos joganyag és az egyetlen példa alapján egyértelmû:
közvetlen támadás kell ahhoz, hogy az 5. cikkely lehetõséget adjon a NATO felvonulására tagállamai védelmében.

A „Magyarországgal szomszédos államban kialakult és katonai kezelést is igénylõ és Magyarország biztonságát közvetlenül veszélyeztetõ veszélyhelyzet” ennek alapján nem tûnik elegendõ indoknak.
Vagyis a módosítás ezen része pestiesen szólva rizsa.

Figyelemre méltó része a javaslatnak az a passzus, amely szerint a honvédség fegyverhasználati joggal ellátott feladatait kiegészítik a honvédelmi veszélyhelyzet idején az államhatár ellenõrzésében való részvétellel.

Ez színtiszta belsõ rendvédelmi feladatnak látszik, amely szemben áll azzal a nemzetközileg is uralkodó felfogással, hogy békeidõben a hadseregnek nincsenek belsõ feladatai. A hatályos jogszabályok idõt állóan körülírták azokat a különleges helyzeteket, amelyek bekövetkeztekor a honvédség bevethetõ a határokon belül.

Az újonnan megkonstruálandó
vészhelyzetet hat hónapra rendeletben hirdethetné ki a kormány,

s akkor hosszabbíthatná meg, ha a feltételek változatlanul fennállnak. Ha pedig az Országgyûlés szakbizottsága az ezt indokló beszámolót nem fogadja el, a kormány a honvédelmi veszélyhelyzetet nem hosszabbíthatja meg.

Zavaró, vagy éppenséggel beszédes részlet, ami szerint nem hirdethetõ ki honvédelmi veszélyhelyzetet, valamint ezt haladéktalanul meg kell szüntetni, ha rendkívüli állapotot, megelõzõ védelmi helyzetet, szükségállapotot, váratlan támadást és terror-veszélyhelyzetet hirdetnek ki. Vagyis
nem lehetséges, mielõtt a jelenleg ismert, elsõrendûen külsõ agresszió érné az országot.

Elsõ látásra nem segíti a tisztánlátást a törvényjavaslathoz fûzött indoklás. Vagy esetleg pont ráengedi a fényt a valóságra? Benkõ Tibor azzal érvel, hogy az elmúlt években jelentõs változásokon átesett biztonsági környezetben az új típusú biztonsági kihívások egyértelmûen szükségessé tették az államok védelmi szabályozásának újragondolását. Ez vitathatatlan, az úgynevezett aszimmetrikus, illetve a HM javaslatában említett hibrid hadviselés valóság: nem reguláris haderõ által indított támadások, a hagyományos és újszerû módszerek vegyítése mindennapjaink része.

Ebbõl azonban nem következik az, hogy – miként fogalmaznak a javaslatban – „elmosódnak a határok a békeidejû és különleges jogrendi szabályok között”.

Térségünkben szerencsére nincsen olyan veszély, amely a belsõ rendszabályok szigorítását megkívánná. Ha csak az nem, amit a törvénymódosításban alátámasztásnak szán a miniszter (?), hogy a határok „elmosódásának”

„ELSÕ PÉLDÁJA A HONVÉDELMET IS ÉRINTÕEN A TÖMEGES BEVÁNDORLÁS OKOZTA VÁLSÁGHELYZET”.

Amirõl tudjuk, hogy anélkül tartható életben különleges felhatalmazásként immár jó két éve, hogy tömeges (vagy bármilyen) bevándorlás lenne.

Mindezek után olvassuk azt, hogy fel kell készülni az új típusú „szürke zónás” (?) kihívások hatékony kezelésére a szabályozás terén is. S itt érünk el a lényeghez.

„Ezt a célt szolgálja a honvédelmi veszélyhelyzetre vonatkozó javaslat, amely egy béke idejû, szélesebb körû, illetve

AZ ÚJ TÍPUSÚ KIHÍVÁSOKHOZ ALKALMAZKODÓ RUGALMASABB FELHATALMAZÁST

kíván biztosítani a Kormány számára a válságok kezelésére való felkészülés, illetve az eszkaláció elleni fellépés hatékonyságának növelése érdekében” – áll szó szerint (helyesírási hibákkal együtt) a törvényjavaslat indoklásában.

Az már csupán „vörös farok”, hogy a honvédelmi veszélyhelyzet kihirdetésének célja „a felkészülési feladatokkal összefüggésben az országvédelemre, vagy szükség esetén a különleges jogrend kihirdetésére való hatékony felkészülés biztosítása és ennek érdekében a szükséges intézkedések bevezetésének lehetõvé tétele a különleges jogrend kihirdetését nem indokoló fenyegetésekkel összefüggésben”.

A magyar nyelvet (talán nem véletlenül) meglékelõ mondatrém lényege az, hogy mielõtt a jól körülhatárolt, nemzetközi szabályokból is ismert valóban rendkívüli helyzetek valamelyike bekövetkezne, a kormány kapjon „rugalmasabb felhatalmazást”
valaminõ veszélyhelyzet bejelentésére.

Amint azt már írtuk, a szöveg sokat mondó indoka a „Magyarországgal szomszédos államban kialakult és katonai kezelést is igénylõ és Magyarország biztonságát közvetlenül veszélyeztetõ veszélyhelyzet magyarországi hatása”. Ennek jelenleg egyetlen valamire való formája az ukrajnai csetepaté. Oroszországostul (a keleti országrész bekebelezése a közben Budapesten feléledõ „testvéri kapcsolatokkal”), valamint az ottani oktatási nyelvhasználat körül több, mint egy éve zajló – magyar szempontból egyre terméketlenebb – vitával, ami immár nyugati kapcsolataink közé ver mind nagyobb éket.

Október közepén a Népszava írt kiszivárgott diplomáciai források alapján alapján arról, hogy Magyar Levente külügyi államtitkár zárt ajtók mögött próbálta meggyõzni a budapesti külföldi nagyköveteket az ukrajnai magyar álláspontról.

Ezen érdekes kijelentése volt Magyar Leventének, az, hogy a magyar-ukrán konfliktus

„EDDIG JOGI TERMÉSZETÛ VOLT”.

„Ha eddig jogi volt, de ezután ezek szerint már nem, akkor vajon milyen lesz a jövõben?” – tette fel a kérdést egy diplomata, azzal, hogy az államtitkár nem fejtette ki bõvebben, mire gondolt.

És hogy még ennél is több aggodalomra adjon okot a benyújtott módosítás, idézzük fel, amirõl már szó volt, hogy a honvédség fegyverhasználati joggal ellátott feladatait kiegészítenék a honvédelmi veszélyhelyzet idején az államhatár ellenõrzésében való részvétellel, ami normális körülmények közt egyáltalán nem a sereg dolga.

Emellett azonban a különleges jogrendben bevethetõ intézkedések eddigi sorát megtoldanák azzal, hogy a katonai rendészek lõfegyveren kívüli kényszerítõ eszközeibe bekerül a gumibot és a tonfa.
Ezek tipikus tömegoszlató felszerelések.

Mindezeken túl a katonai rendfenntartók jogot kapnának arra, hogy szabálysértés tettenérése esetén civileket is felszólíthassanak az abbahagyásra, és rendõr megérkeztéig visszatartásukra. Valamint
katonai objektumon kívül is igazoltathatnának nem katonákat,

ha azok ott tartózkodása „jogszerûségének tisztázása” érdekében erre szükség van.

Nem kell konteó-hívõnek lenni ahhoz, hogy feltegyük a kérdést: mire készülnek? Piszkos Fredet idézve: kavarnak vagy nem kavarnak? A helyzet azért komolyabb a rejtõi idealizált légiós világénál.

Link