Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Gyûlölet: Egyre rasszistábbak az osztrákok?

KülföldÓ nem! Az nem lehet, hogy önvédelmi reakciót indukált a sok mocskos zsidó parazita akciója. Ez így is volt kal-kulálva. Lesz még jóbik is a zarány, aztán Hitler Anschlussol! Meredeken nõtt az idegenellenes és szélsõjobboldali motiváltságú bûncselekmények száma Ausztriában idén – adta hírül az APA hírügynökség nyomán a Die Presse címû újság.

Az idei év elsõ háromnegyedében kétszáz feljelentés történt ilyen ügyekben, túlnyomó többségük – 118 – a harmadik negyedben. Összehasonlításul: ennél egész 2014-ben jóval kevesebb eset került a hatóságok látókörébe, az elsõ kilenc hónapban pedig szám szerint 59 – olvasható a lap internetes kiadásában.

Az osztrák belügyminisztérium a rasszista és radikális jobboldali bûncselekmények mellett a kifejezetten iszlámellenes és antiszemita (valamint „egyéb”) eseteket is számlálja. Adataik szerint 2015 elsõ háromnegyedében pontosan ugyanannyi ilyen kategóriájú cselekmény történt, mint 2014 egészében: 1201.

Jogvédõk szerint idén negyedével több esetben merítették ki a gyûlöletre uszítás tényállását is, mint egy évvel korábban.
Link

Hozzaszolasok

Még nem küldtek hozzaszolast

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
311,786 egyedi latogato