Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Történelem: Szirko kozák ataman levelet ír a török szultánnak

BelföldCsak szív-vidítónak és azért gondolkozzatok el rajt, mikor qvazsidózunk, tetves patkány-zsidó-cigányozunk, tán nem is annyira véletlen! Mocskos egy rohadt féreg tetû banda ez, ahogy mindig is vótak. Ami a törököket illeti, erõs a gyanú, ilyen nép nincs is, nem is volt. Az oszmán birodalom valahogy a perzsa -szovjetunió "jogutódjaként" olvasztott magába minden alárendelt fajtát. Zsidók ezek, zsidók, ha mondom! (hogy – hogynem, ez valahogy a mostani Ukrajnához kapcsolódó – történelmileg persze- téma.) A történet ott kezdõdik, hogy régi szokás szerint a török szultán levelet szokott írni azoknak a gyauroknak, akik ellen készült, hogy adják meg magukat, meg ilyenek. Önként. Bevett szokás volt ez a diplomáciában, így más is szokott írni, láttuk ezt 1238-ban Vlagyimir ostroma elött is, de itt az európai hadszíntéren is ‘üzengettek egymásnak’ a nagyok…amiképpen manapság is.

A szultán levele:


,,Én, a Szultán, a Tündöklõ Porta ura, Muhammed fia, a Nap és a Hold fivére, Isten unokája és földi helytartója, a Makedón, Babilóniai, Jeruzsálemi királyságok, Nagy és Kis Egyiptom ura, a királyok felett király, uralkodó az uralkodók felett, példátlan lovag, senki által sem legyõzött harcos, az élet fájának birtokosa, Jázus Krisztus sírjának megingathatatlan õre, magának Istennek bizalmasa, a muzulmánok reménysége és vígasza, a keresztények megfélemlítõje és nagy védelmezõje, megparancsolom nektek, zaporozsjei kozákok, hogy önként adjátok meg magatokat nékem, mindenfajta ellenállás nélkül, és engem a ti támadásaitokkal sem merjetek nyugtalanítani.

Törökország Szultánja, IV. Muhammed.”



A kozákok válaszlevele:

,,A zaporozsjei kozákok a török szultánnak!

Te – török sátán, az átkozott ördög testvére és rablótársa, magának Lucifernek titkára! Az ördögbe is, hát milyen lovag vagy te, ha csupasz seggel még egy sünt sem bírsz agyoncsapni? Az ördög kiszarja, a sereged meg felzabálja. Nem vagy te jó arra, hogy keresztény fiak éljenek alattad, a seregedtõl nem félünk, földen és vizen megütközünk veled. Te babilóniai szakács, makedóniai kerékbetörõ, jeruzsálemi serfõzõ, alekszandriai kecskebaszó, a Nagy és Kis Egyiptom disznópásztora, örmény disznó, tatár tegez, kamenyecki hóhér, podolszkiji gonosztevõ, a világ és alvilág bohóca, magának a viperának unokája, és a faszunk görbülete. Te disznópofa, te kancasegg, te hentes kutyája, te kereszteletlen tökfej, hogy baszom azt anyádat. No, imgyen szóltak hozzád a zaporozsjeiek, te takony. Még a keresztények disznajait sem fogod te terelgetni. Most befejezzük, mivel a dátumot nem tudjuk, kalendáriumunk nincs, a Hold az égen (szójáték, mert hónapot is jelent a ,,meszjac”), az év az évkönyvben, a nap meg ugyanaz, mint nálatok. Ezért seggbe is csókolhatsz minket.


Aláírók: Iván Szirko ezredatamán és az egész zaporozsjei sereg.”

Hozzaszolasok

961 #1 szabir
- 2018. December 16. 10:29:21
van egy kep Solymanrol ha megkapom beteszem
fajtiszta pofaabrazolas + a fejen az a nyavaja valamit kodol
961 #2 szabir
- 2018. December 16. 10:32:34
https://archive.org/details/grfzrinyi...sz/page/78
-----

amugy ezek a 16-18ik szazadi ''magyar pofak'' nem magyarok kepei tiszta velenczei-bizanczi mittom gorog czigany zsido kepek -- ezek johettek ellenunk nem pedig ''ezek votak a magyarok''

itt meg van egy par lehet nezegetni

https://archive.org/details/grfzrinyi...z/page/342
https://archive.org/details/grfzrinyi...sz/page/78
https://archive.org/details/grfzrinyi...z/page/n13
https://archive.org/details/grfzrinyi...ch/page/n5
https://archive.org/details/grfzrinyi...ch/page/n5
961 #3 szabir
- 2018. December 16. 10:45:57
+ meg nehany ''magyar'' kepek a ''16-18-ik'' szazadbol

itt kell tekerni lefele kb 5 oldalt ott vannak a ''magyar kingek'' kepei

https://books.google.ro/books?id=Aenk...mp;f=false

ebbe meg a legelejetol letekerni vagy 10-15oldalt

szintem tenyebemaszo kepek

https://books.google.ro/books?id=v9Bf...mp;f=false

<---- mar ezekbol es laccik az egsz tortenelem ''1700'-ig hamisitott legalabb
961 #4 szabir
- 2018. December 16. 16:00:14
Fel a fejjel 1-garok! [color=#ff0000]Bathory Istvan nem polak kiraj vot hanem magyar [/color]vagyes esment laccik hogy a ''16-ik szazad'' es kitalalt vagy valami korabbi esemeny kesobbre datalasa stb stb

+ akkor a Solyman faszi aki pattog itt jobbra balra adogatja a koronat Szapo Janinak stb 1526-1566 kozt se letezett ugy mint ''torok hoditto''

fakin shit!

legalol

https://szkitia.blog.hu/2018/12/16/ki...ytatas_926

meg kulonben a ''torok bennt van'' de nem azzal bajolnak hogy valami sozvetseg stb kihajtsak innet hanem menek Lengyelbe kirajkodni'' mi? === rablomese

meg ''II.''Rakoczi Gyuri es ''haboruba megy a polak ellen 1657be'' ahhelyett hogy kihajtanak a turkot --- teli van a ''tortenelem'' ilyen hujjesegekkel aki utanna nez lassa
80 #5 monguzking
- 2018. December 16. 17:20:59
néha elgondolkodok azzon mi lett volna akkor ha 2endre királyunk keresztes hadjáratábol visszatérve miután magyar sereggel muzulmán seregek nem voltak hajlandoak megütközni törökországon átlovagolva szultánjuk felajánlotta hogy gyermekeik házasodjanak össze s ök áttérnek a keresztény vallásra---de akkor még a mi királyaink nem voltak politikusok igy elutasitotta 2endre..
80 #6 monguzking
- 2018. December 16. 17:24:21
a kozákoknál pedig illik tudni hogy kedves testvéries cimboriáink a lengyelek durván elárulták s török szultánnal összejátszva vesztüket okozták kozák hadaknak s persze egyébb sérelmek miatt is vivtak aztán késöbb véres harcokat lengyelek ellen...
961 #7 szabir
- 2018. December 16. 18:26:18
''de akkor még a mi királyaink nem voltak politikusok igy elutasitotta 2endre..'''-- ezeket felejcsetek man el ember!!! az egesz torczi ugy van megirva hogy allandoan a szart lassatak, hol ez hol az szar vot stb Vejk the fak app ember! :o:@

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
312,182 egyedi latogato