Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Végstádiumban a magyar kultúra

KultúraA kép csak illusztráció a helyi fidesz-álmagyar nemzeti zsió-cigány banda "újságából". Kultúra?Végstádium? Néha rittyentenek egy magyaros táncos csuhajkodást, de egyébként zsidó-cigány fosadék ömlik már a fejekbõl. Ez már nem csak meghótt, de ki is hûtt!



A virtuális Frankenstein-szörnyfigura életre kel majd egy mindent elsöprõ kataklizma formájában

Sorozatunk huszadik részével mérföldkõhöz értünk. Témánk legfontosabb epizódja következik. Egy évvel korábban ezzel kellett volna kezdenünk, de akkor önök teljesen máshogy látták volna mondanivalónk lényegét. Most viszont összeáll majd a kép.

Eddig egy könyvet megtöltõ tényözönre hivatkozva ismertettük a kulturális élet területein uralkodó állapotokat. Sokan meglepõdtek, még többen megdöbbentek. A sorozatunk nyomán az elmúlt évtized leghangosabb vitája pattant ki, a nemzetközi sajtóvisszhangot is kapott polémia olyan témákat hozott a felszínre, amelyek régóta a szõnyeg alatt gyûltek. Sok minden olyannyira kitüremkedett, hogy már sem átugrani, sem megkerülni nem lehet, a magyar kultúra áporodott levegõjében pedig már alig van oxigén. Elõször ablakot kellett tehát nyitni, de a reakciókból láthatták, ez sem egyszerû, hiszen annyira berozsdásodott a szerkezet, hogy félõ, tokkal együtt kiesik, esetleg csak még több kárt okozunk ezzel a mozdulattal.

Pedig nincs más út, mint hogy nyissuk ki végre kulturális életünk ablakait, szívjuk tele a tüdõnket friss levegõvel, nézzünk körül, ne kerülgessük a forró kását, nevezzük nevén a dolgokat, mondjuk ki, mi történt, és arra miért került sor! És a legfontosabb: legyünk õszinték!

Kínos, kellemetlen kérdésekrõl van szó, felvetésüktõl rengetegen ódzkodnak ma is – részben jogosan, hiszen kulturális téren olyan az egzisztenciális terror, amilyen más vonalon elképzelhetetlen.

Mielõtt továbbmennénk, a sorozat eddigi tizenkilenc része alapján le szeretném vonni a következtetést: az elmúlt nyolc évben a jobboldali kultúrpolitika tevékenysége abban merült ki, hogy finanszírozta és elõsegítette a balliberálisok kultúrpolitikáját.

Létrejöttek a jobboldalhoz köthetõ intézetek, de jobbára ezek is a balliberális oldal érdekeit szolgálják. A balliberális kulturális dominancia érdemben nem csökkent, annak ellenére, hogy a kormány ennek megváltoztatására érezhetõ törekvéseket tett. (A terjedelmi korlátok miatt itt és most nem tudjuk történelmi kontextusba helyezni a kérdést, és lehetõségeink korlátozottak a mostani állapotok okainak mélyebb feldolgozásában is, viszont hamarosan egy külön könyvet szentelünk a témának.)

A szerzõ Kinek a kulturális diktatúrája? c. cikksorozatának eddigi részeit ide kattintva olvashatja el.

A magyar konzervatív oldalnak – hetven év örökségét hordozva – az elmúlt nyolc évben sem volt saját kulturális politikája, kulturális jövõképe, víziója, stratégiája, folyamatosan ötletelt, improvizált, alkalmazkodott, sodródott, ide-oda csapódott. Az a kultúra, amelynek nemzeti identitásunkat kellene jelentenie, ma már csak nyomokban tartalmaz magyar jelleget, magyar sajátosságot, magyar identitást. Ez is csak azon keveseknek köszönhetõ, akik eddig kitartottak a hihetetlen ellenszélben.

Hajdani dicsõséges forradalmainkat eszmeiségben elõkészítõ színházi és irodalmi világunk nagyrészt kozmopolita semmitmondásokról szól, posztmodern keveréknyelven, képzõmûvészetünk a legaberráltabb exhibicionisták terepe, filmiparunk egyre inkább értéktelen olcsó amerikai utánzat.

De vajon miért?

A jelenlegi kulturális helyzetet döntõen négy személynek köszönhetjük: Szabó Ervinnek, Lukács Györgynek, Révai Józsefnek és Aczél Györgynek. Szabó és Lukács kulturális területen, a baloldal és a bolsevizmus hazai terjesztésében, hálózatrendszerének felépítésében, Révai és Aczél pedig a gyakorlati kivitelezésben szerzett elévülhetetlen érdemeket. Terjedelmi okok miatt csak felületesen tudunk ezzel foglalkozni. A lényeg: õk voltak azok, akik tökéletesen felismerték, hogy semmilyen kultúrpolitikát nem lehet megszervezni a globális hálózatrendszerek figyelmen kívül hagyásával. Nemcsak országon belül, hanem globális szinten is minden összefügg mindennel.

A globális érdekek ugyanolyanok, mint az idõjárás szélsõségei, elõbb-utóbb valamilyen formában mindenhová megérkeznek, csak nem mindegy, hogy az ott élõk tudnak-e ellene védekezni. 1789, a „nagy francia forradalom” óta pedig már globális érdek a balliberális világ megteremtése, az ateista, szellemi kozmopolitizmus, majd bolsevizmus dominanciájának létrehozása.

A magyar kultúra a nemzetközi kapcsolathálózat része, szószólói ezen keresztül kommunikálnak. Ezen belül pedig a magyar érdekeket, identitást, értékrendszert hátba támadják. Pontosan ezt mutattuk be rengeteg példán keresztül, így érthetõ meg minden. A hazai balliberális értelmiségi holdudvar a minden értéket, hagyományt, identitást lerombolni akaró globális törekvések szolgája. Arra használja fel a kultúrát, hogy céljait ezen keresztül valósítsa meg.

Sorozatunk 16. részében foglaltuk össze azt, hogy egy társadalom lerombolása szinte mindig a kultúrán keresztül kezdõdik. Az állam tradicionális tartópilléreinek szétverése, erejének meggyengítése, erkölcsének megsemmisítése a kultúrán keresztül ugyanolyan stratégiai mûvelet, mint a hadászatban alkalmazott egyéb taktikák. Magyarán: a kultúra és ezen keresztül az életstílus és a világlátás átalakítása is egy módszer a sok közül.

A kultúra felkészíti a társadalmat a változásra, hozzászoktat ahhoz, hogy a rossz tulajdonképpen jó, az aberrált szép, a bizarr gyönyörû, a deviancia kívánatos, a nemi identitás káros. Pontosan ez zajlik most le Nyugaton, és a veszély sokkal közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. Rengeteg példán mutattuk be, hogy a kultúrában, a nemzet immunrendszerében mindenhol ott található már a globális tumor. Még nem látszik semmi, a test funkciói jól mûködnek, de a legfontosabb szerveket már behálózták.

Magyarországon ma a balliberális világkép átnevelési programja zajlik, ezt segíti a kultúra minden területe. Film, képzõmûvészet, könyvkiadás, könyvterjesztés, elõadó-mûvészet, a vizuális kultúrák, a színház, a zene, a fesztiválok stb., egyszóval minden területen naponta sulykolják a migrációt, a gender- és homoszexuális meg egyéb „másság” propagandát. Kõkemény módszerekkel készítik elõ a kereszténység, a maradék nemzeti tudatunk és gondolkodásunk megsemmisítését. Mindezt majdnem teljes egészében a magyar állam finanszírozása által.

Minden mûvészeti ágnak kiemelt feladata, hogy reflektáljon a napi folyamatokra, a minket körülvevõ világra. Csak amire a balliberálisok reflektálnak, az nem a valóság, hanem csak egy félelmeikbõl és szorongásaikból összetákolt látomás, egy saját maguk által kreált gólem árnyéka gondolataik ócska vermének a falán.

A balliberális világnak, beleértve a kulturális vonalat is, nincs igazi jövõképe. Csak a messianisztikus vágyálmok mozgatják õket. A nihilizmus, az ateizmus mindent kiölt, lelketlen kufárai, zsoldosai õk a rombolásnak.

Sõt az okokat se keresik. Még mindig nem válaszolták meg azt a kérdést, hogy miért üresedett ki szellemi értelemben a baloldal Magyarországon? Ez az õ bajuk, az õ problémájuk. Viszont fontos kérdés, hogy rászorulunk-e ezeknek a bukott ideológiájú önjelölt kulturális megmondóembereknek a tanácsaira? Tényleg azt hisszük, hogy õk tudják, mi a minõség, az érték?

A kortárs balliberális kultúra egy lejárt szavatosságú termékhez hasonlít. Valamikor fogyasztható volt, de ma már nem az. A marketing még tökéletes, de a termék nézhetetlen, élvezhetetlen, fogyaszthatatlan. Olvassák vissza sorozatunknak csak az utolsó négy részét.

De vajon hogy kerülhet erre sor?

A balliberális oldal mintegy 140 éve tudatosan, hálózatrendszer-szerûen építette fel saját pozícióit. Önmagától persze nem mûködött volna, kellett ehhez a rengeteg pénz és sokszor az ellenfél erõszakos megsemmisítése. Mindkettõt megkapták a kommunista diktatúrától. A hálózatuk elõnye, hogy olyankor is mûködik, amikor megbukik a politikai rendszerük.

Ha valaki például színházigazgatóként kiesik egy ideológiaterjesztõ pozícióból, minden gond nélkül jelen lehet máshol: kiállítást nyit meg, rendez, elõad, forgatókönyvet ír stb., tehát a kultúra egyéb területein kiemelt életszínvonalon tud dolgozni. A kultúrában tehát csak nyerhet valaki, ha a balliberális oldalt választja. Ott kínálják az igazi perspektívákat, a tehetség nem elsõrangú tényezõ, a marketing sulykolása majd zsenivé tesz mindenkit, akiben fantáziát látnak.

A magyar kulturális igazgatás egyáltalán nem fogta fel a kultúra hálózatrendszerének jellegét, mûködését. Sõt a jobboldali kultúra irányítói elfogadták és legitimálták azokat a struktúrákat, amiket a másik oldal hozott létre, legfeljebb azokba saját embert küldött, aki hamar elveszett a labirintusban, gúzsba kötötték, megvezették, majd megbuktatták. Vagy az illetõ átállt.

Közben rekordgyorsasággal fogyott azoknak a száma, akik alkalmasak lettek volna a változás kivitelezésére. És jöttek az új, a konzervatív oldalhoz kötõdõ intézményalapítások, alkalmat adva a balliberálisoknak arra, hogy még több pénzt követeljenek, amit ki is fizettek nekik. Tehát még ebbõl is õk profitáltak.

Ezalatt a jobboldali kulturális intézményvezetõk jelentõs részétõl jött a sok gesztus: legyen béke, ne menjünk ölre, mindannyian a magyar kultúrát szolgáljuk. Skizofrén helyzet állt elõ, és ez mûködik folyamatosan.

Mert mi történik majd, ha ezek még egyszer visszajönnek? Ez a gondolat van minden gesztus mögött. Sõt, mintha a jobboldali értelmiség pozícióban lévõ része jobban várná a balliberális világ visszajöttét és kívánná a balliberálisok megvetéssel odadobott könyöradományát. A jobboldali értelmiség jelentõs része ezzel a Stockholm-szindrómával fertõzõdött meg.

Hölgyeim és Uraim! Van egy jó hírünk: ezek soha többet nem fognak már visszajönni! Természetesen van egy rossz hírünk is: ezeknél sokkal rettenetesebb kataklizma kopogtat a határon, Nyugat-Európában már azt kóstolgatják nagy kanállal. Amikor valaki a magyar identitásunk, a magyarságunk megerõsítése, kultúránk, értékrendünk kárára tesz gesztusokat, akkor elõtte jól nézzen a gyerekei, unokái szemébe, mert õk fizetik majd meg az árát. Mert mindennek ára van, a jó döntésnek is, a rossznak is. Most még van pozíciónk, van esélyünk. Ezekre mondja a Szentírás: akinek van, annak még adnak, hogy bõségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van.

De hogy miért is vagyunk ilyenek, arra is van magyarázat. Beleépült a tudatunkba. Talán a biztos, ami biztos szavunk járása fejezi ki legjobban ezt a kétkulacsosságot, a mindennapi kállai kettõs-féle igazodást. Összefüggésben áll ez sok mindennel.

A magyar konzervatív politika egy kívülálló testként kezelte a kultúrát. Amikor politikai felhatalmazást szereztünk például egy-egy megyében, akkor az illetékesek a politikai és gazdasági hálózatrendszert professzio­nálisan újjászervezték, becsatornázták az össz­magyar politikai akarat rendszerébe, a kultúrában viszont minden maradt a régiben. Múzeumok, levéltárak, könyvtárak, galé­riák, különbözõ oktatási és egyéb kulturális rendszerek teljes hálózata érintetlen maradt.

Ezeket vagy a régi rendszer hívei vezették – mert hát a hamis érvek szerint mégis õk értenek hozzá –, vagy az általunk kinevezett, gúzsba kötött vagy átállt személyek. Ebben a langymeleg, minden úgy van, mint régen rendszerben egyéni szinten csak a „biztos, ami biztos”, „egyet ide, egyet oda” cselekvési elv fejlõdhetett ki. Miért ugráljon bárki? Csak kitörik a nyakát!

Van egy másik ok is a kettõsségre, és errõl is szólnunk kell: ha megfigyeljük, a jobboldal politikai rendszer teljesen mentes a nyílt torzsalkodásoktól, hatalmi harcoktól, mindenki tudja a helyét, tudja a kötelességét, mert minden meg van szervezve. A kultúrában viszont semmi sincs megszervezve, nincs egy igazodási pont, nincs egy olyan erõ, ami képes lenne a maradék sereget legalább egyben tartani, egy cél felé vezetni, így aztán még azok is egymást kaszabolják, akiknek erre semmi okuk. Ráadásul a politikát folyamatosan mozgásban tartja valami, egy új cél, egy új program, egy új helyzet és a rengeteg elvárás. Az elmúlt nyolc évben viszont senki nem tartotta mozgásban a kultúrát, még elvárás sincs, ami a választói felhatalmazásból következne.

Ugyancsak a kialakult helyzet részbeni okozója, hogy a kulturális igazgatást a politika hatalomtechnikai logikája uralja. A legbefolyásosabb megpróbálja úgy irányítani a területet, hogy ne legyen kihívója. Amikor az egyik oldal megerõsödik, akkor meggyengítik más területen. Tökéletes stratégia, csak pont itt kellene nélkülözni. Mert hiába tartjuk karban egészséges életmóddal a testet, ha közben alkohollal mérgezzük a májat. Minden erõlködésünk dacára a test hálózata kiszámítható módon összeomlik.

A másik politikai varázsszó a helyzet fenntartására, hogy a kultúra egy feszültséglevezetõ terület, itt aztán ki lehet engedni a gõzt, ezért kell mindent úgy hagyni. Csakhogy ez a pára ugyanolyan halálos idegméreg, mint a doberdói fennsíkon kiengedett gáz, amikor azt visszafújta a szél a saját állásaink felé.

Ezekben a kulturális hálózatrendszerekben épült újjá egy állam az államban. A politika vezeti az országot, de a kultúra hálózatrendszere gõzerõvel készíti elõ a bukást. Ez a kívülálló test, a sok-sok darabból összerakott hálózati tér egyelõre úgy néz ki, mint egy virtuális Frankenstein-szörnyfigura. Létezik, és higgyék el, életre kel majd, ahogy az egyszer már megtörtént, csak most a már említett mindent elsöprõ kataklizma formájában.

A szerzõ újságíró
Link

Hozzászólások

146 #20 satu
- 2018-12-18 07:57
Perle!
Lehet tró-csányival játszatják, mint anno a cigánnyal, az ahová megy ott felkelés történik játékot?
Trócsányi izraelbõl Grúziába utazott tárgyalni (de lehet csak a hírt vitte) :D
Izraelben is elkezdõdtek a sárgamellényes tiltakozások
https://izraelinf...takozasok/
51 #21 Skorpio58
- 2018-12-18 12:01
Így játszanak velünk is, a koppanásig 1:29:30-nál.
https://videa.hu/...gBM1te75gb

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.30 másodperc
2,636,488 egyedi látogató