Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Izrael és a kurdok lehetnek a nagy vesztesei az amerikaiak kivonulásának Szíriából

BelföldMajd a maci nyalogatya szépen a sebeiket! Lesz holokauszt is, meg minden, hogy legyen mire emlékezni! Szaúdiak se lesznek már ennyire hücpe zsidajok. Donald Trump váratlanul bejelentette, hogy kivonja az amerikai csapatokat Szíriából. Az Egyesült Államok elnöke döntésével azonban pont a térségbeli szövetségeseit, a kurdokat és Izraelt gyengítheti meg.

Sokak megdöbbenésére Donald Trump amerikai elnök a napokban bejelentette, hogy megkezdik a Szíriában állomásozó mintegy 2000 amerikai katona kivonását az országból. A csapatkivonások több hónapig is eltarthatnak majd, Trump döntése azonban már most sokaknál kiverte a biztosítékot. Jim Mattis védelmi miniszter például benyújtotta lemondását, amelyet azzal indokolt meg, hogy az USA szövetségeseinek meg kell adni a tiszteletet, a rossz szándékú szereplõkkel és stratégiai versenytársaikkal szemben pedig indokolt a tisztán látás.
Donald Trump

Trump a Twitteren azzal magyarázta meg döntését, hogy mivel már legyõzték Szíriában az Iszlám Államot, így aztán nincs több keresnivalójuk az amerikai katonáknak az ország területén. Az Egyesült Államoknak Trump szerint különben sem kellene többet a Közel-Kelet rendõrsége szerepét játszania, hiszen semmit sem nyerhetnek abból, hogy másokat védelmeznek. Itt az ideje annak, hogy végre már mások is harcoljanak – írta az elnök.

A döntés mögött azonban inkább a törökök nyomásgyakorlása állhat. Recep Tayyip Erdoğan török elnöknek ugyanis valószínûleg bizonyítékai lehetnek arról, hogy az Isztambulban meggyilkolt szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében nemcsak az amerikaikkal szövetséges szaúdi trónörökös, Mohamed bin Szalman, de Trump veje, Jared Kushner is érintett lehet. Kushner ugyanis közeli kapcsolatban áll bin Szalmannal, és az újságíró meggyilkolását megelõzõen válságkezelési tanácsokkal látta el a szaúdi koronaherceget.

Törökországnak fontos lenne, hogy az amerikaik kivonuljanak Szíriából, hogy zavartalanul rendszabályozhassák az országban élõ kurdokat, akik ezidáig az USA szövetségeseként harcoltak együtt az Iszlám Állam ellen. Így az amerikai csapatok kivonásának egyik nagy vesztesei egyértelmûen a magukra hagyott szíriai kurdok lehetnek, akiket a törökök északról, Bassár el-Aszad szír elnök seregei pedig délrõl fenyegetnek.
Amerikai csapatok Szíriában

Trump döntésének másik nagy vesztese pedig az Egyesült Államok egyik legfontosabb közel-keleti szövetségese, Izrael lehet. Az amerikai csapatkivonás ugyanis váratlanul érte Jeruzsálemet, különösen, mivel Trump alig két hónappal ezelõtt engedélyezte a Szíriában állomásozó amerikai katonák számának kétezerrõl négyezerre növelését. Ráadásul a Pentagon korábban megígérte, hogy az amerikai katonák csak egy olyan megállapodás nyomán hagyják el Szíriát, amelyben rögzítik, hogy az iráni erõk is távoznak az ország területérõl.

Az MTI idézte az izraeli Haaretz cikkét, amely szerint az amerikai elnök ezzel a lépésével cserbenhagyta Izraelt, elárulta a kurdokat, és tõrt döfött a szíriai elnök ellenzékének hátába, megerõsítette Iránt, elsöprõ gyõzelmet adott az oroszoknak, és mentõövet dobott az Iszlám Államnak, valamint bátorítja a radikális iszlámot. A Szíriában így egyedüli nagyhatalomként maradt oroszokkal Izrael jelenleg nincs a legjobb viszonyban, miután a szír légielhárítás lelõtt egy orosz vadászgépet egy izraeli légitámadás alatt, és az oroszok ezért Izraelt tették felelõssé.

Az amerikai elnök bejelentésérének Benjamin Netanjahu sem örült. Az izraeli miniszterelnök közölte, hogy Izrael ezentúl is nagyon erõteljesen fog fellépni Irán azon próbálkozásai ellen, hogy megerõsödjön Szíriában. Netanjahu azt is elmondta, hogy Trump a hét elején már értesítette õt az amerikai erõk Szíriából tervezett kivonásáról. Az izraeli kormány pedig meg fogja most vizsgálni az amerikai csapatkivonás menetrendjét, mikéntjét és várható következményeit, illetve biztosítani fogja, hogy fennmaradjon Izrael biztonsága és védelme a térségben – tette hozzá az izraeli kormányfõ.
Link

Hozzaszolasok

267 #1 Perle
- 2018. December 23. 18:55:38
Hogyan lehet vesztes egy atomhatalom? Senki sem tudja rajtul kívül, mennyi a.töltetük van.
A kurdokról elhiszem, hogy bajban vannak. Földönfutók voltak eddig is, sajnos ezután is azok lesznek. Valakik mindig felhasználják õket, közben rengetegen elvéreztek.
4 #2 Posta Imre
- 2018. December 23. 19:01:11
Perle, Vitya emlegeti, hogy tán be kellene venni aaz eddig be nem vett atomhatalmakat is a paktumokba. Szerinted? Nem tudják pontosan, hogy a zsidók immár nix ugri-bugri? Mindezt demokratikusan.
267 #3 Perle
- 2018. December 23. 19:46:50
Imre, inkább langsam spazieren sie in die Nato.
Még megélem, hogy az észak atlantiaknak kell megvédeni õket Irántól. Miért lenne irodájuk különben Brüsszelben ,azok szomszédágában?
A fene sem tudja, mit hoz a következõ békaév.
75 #4 talpi
- 2018. December 23. 20:16:21
Netán nyau azt is mondta, "ha Izrael pusztul, akkor mindenki pusztuljon, Azért ezt sem árt emlékezetbe vésni. Szóval a dögevõk között óvatosan kell közlekedni.
99 #5 MORMOTA1968
- 2018. December 24. 11:17:31
Kedves Talpi! Te a "Sámson Terv-rõl beszélsz, amirõl Drábik János is beszélt? Minden Európai és nem csak Európai ország fõvárosára rá van irányítva egy vagy több atomtöltet, pontosan ezen célból. Állítólag az oroszoknál is létezik ugyanezen tervezett. De ha igaz a hír és képtelenség az atom magot szétrobbantani, akkor ezek az állítólagos atom bombák valójában inkább továbbfejlesztett, hagyományos napalm bombák lehetnek, bár nem tudom, hogy annak is hasonló gombafelhõje van, mikor robban. Tán itt a neten meg lehetne nézni, milyen olyan hatalmas erejû bombák léteznek, amik hagyományos töltetûek és nem atom. Mert az tényleg eléggé érdekes volt, hogy a Hirosimára és késõbb Nagaszakira ledobott atom bombák robbanását simán lefilmezték, miközben ki kellett volna, hogy üssön minden elektromos kütyüt az atom robbanása. No, meg hogyan is mûködnek az atomerõmûvek? Nem kell ide atom, hagyományos napalm bombák is csúnya dolgokat mûvelnek, viszont nincs utána semmiféle sugárzás. Ha tényleg az a cél, hogy elpusztítsanak egy országot, szerintem baromság leszennyezni ekkora hatalmas területeket, ahonnét késõbb a gyõztesek rengeteg természeti kincset bányászhatnának ki. Bár amennyi eszük van, ezek se tudnak mindig elõre gondolkozni. Az biztos, hogy a zsidóknak ekkora hatalmat adni oltári nagy baromság volt! Most meg próbálják õket úgy leszerelni, hogy fel vannak fegyverkezve mindenféle tömegpusztító fegyverekkel. Olyan gyorsan úgy sem tudnák õket meglepni, hogy pislogni se legyen idejük! Meg aztán szépen szét vannak szóródva világszerte. Például Új Judeában is szép számmal akad belõlük itt a Kárpát-medence közepén. Minket atommal támadni baromság volna, hisz ez a föld már az övék, bár igyekeznek még a látszatot fenntartani, hogy ez még a magyarok országa, valójában meg már rég nem az! Kb két millás zsidóságot leamortizálni, még ha a java idõben le is húzódna a föld alá, hát nem tudom igazán elképzelni a dolgot! Bár, ha valójában a zsidók is beáldozhatok és csak a fõnökség számít, akkor cseszhetjük valamennyien, gójok és zsidók egyaránt! Ha valójában õk is csak esz-közök az elit kezében. Itt már semmiben sem lehet biztos az ember, csak abban az egyben, hogy egyszer mindannyiunknak el köll innét mennie. Hogy ez egyesével, párosával, tucatjával, vagy millió számra történik egyszerre, no ebbe meg fõleg nincs semmi beleszólási lehetõségünk!
99 #6 MORMOTA1968
- 2018. December 24. 11:26:47
A szokásos amcsi cion taktika! Leamortizálni egy kiszemelt országot, oszt ott hagyni õket a lepusztított területükön. Majd késõbb esetleg, ha normalizálódik a helyzet, jó üzlet lesz hitelezni nekik, jó magas kamatra, meg oda küldeni az építõipari transznacionális cégeiket újjáépíteni, amit letaroltak, persze azt is jó pénzért! Legyõzték az Iszlám Államot? Ugyan mán! Csak átpakolták õket Európába, az új frontra. s_ratata
143 #7 lapaj55
- 2018. December 26. 11:45:23
Amennyiben a kurdok az amerikaiak megbízhatóságában hittek volna, akkor most alaposan elkúrdták.
Függetlenül attól, hogy a yenkiknek semmi keresnivalójuk nincs s nem is volt Szíriában és emiatt a visszavonulásuk rendben van - de csatlósokkal így nem lehet elbánni.
Ördögám szultánnak valaki mutassa már meg a határát!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
294,865 egyedi latogato