Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Posta Imre: Az igazság megáll a lábán!

GondolatokNem is volt olyan rég, csak lassan tekernek a majmok.
Ha nagyot akarsz ugrani, akkor lépj hátrább két lépést, tartja a mondás. Az ugráshoz szabadnak kell lenned. Próbálj csak úgy ugrálni, hogy a lábad ujját markolászod! Nem fog sikerülni, de zsebre vágott kézzel sem tudsz lendületet venni. Marci fiam kész csoda, mert õ úgy pattog a térdén, mint egy kaucsuk-gömb. Mindez arról villant belém, hogy újabb sms-t kaptam. Egy közismert személy írta, aki most jelentette be, hogy rengeteg munkavégzés után kilépett a Jobbikból. Írtam, hogy sajnálom, és miben tudok segíteni, ha tudok? Ígérte, hogy hív és beszéljünk személyesen. Ez két nappal ezelõtt dezsavû-szerûen lejátszódott már egyszer egy másik prominens személy vonatkozásában. Nem vagyok megdöbbenve, mert a tegnapi napon is helyeslõ és megértõ módon jött hozzám több megerõsítés azzal kapcsolatban, hogy kritikai megjegyzésem nagyon is ült és remélik, hogy a vezetés végül kezdi komolyan venni, mert baj lesz. Nem gyerekek, baj már van! Balhé lesz! Nem is kicsi és csak most érik az elmulasztott lépések, esetleg szándékosan félrevitt ügyek rohasztott gyümölcse. Kritikus jelzésnek szántam a harangkongatást és van akinek van rá füle és érti is. A birkák persze nem, de ez nem baj, mert az igazság pillanata érik. Vonát nem tudom megmenteni saját vakságától, de remélem, az utolsó pillanatban felrémlik elõtte mindaz, amirõl korábban írtam, beszéltem neki. Nem szövegelek a levegõbe. Nézzük, mirõl is kezdtem korábban beszélni:


- a rendõrségi korrupcióról, alkalmatlan vezetõkrõl (ügyészség, bíróság detto)
- In-Kal security zsidó hátterérõl, a rendõrségi jogkörök átjátszásáról
- Politikai mutyiról, panamáról
- Pintér Sándor maffiózó ügyeirõl, amiben benne van a teljes politikai jelenlegi „elit” (Pintér eltûnt pár hónapja)
- Zsidó betelepülésrõl (Kibucok, laktanyák, stratégiai pontok megkaparintása…)
- Mossad által szított cigány-magyar polgárháborús elõkészületekrõl (Drazsé-val a háttérben)
- Mossad aktív jelenlétérõl a rendõrségnél, és mindenhová beszivárogtatva
- Zsidó harcosok jelenléte 2006 õszén, és aztán is „rejtve” (Táborfalva…)
- Cigányok felfegyverzésérõl, kiképzésérõl (Erre itt egy még nyári felvétel az éppen Táborfalván gyakorlatozó Cigány Gárádról)
- Izrael megszûnése okán kierõszakolt zsidó-magyar „lakosságcsere” programról
- Klímaváltozás okozta kényszerû „népvándorlásról”
- Szándékosan mérgezett élelmiszerekrõl
- H1N1 vírus mesterséges voltáról és biokémiai (géntech.) fegyverként való bevetésérõl
- A pártokat, mint látszatdemokráciát biztosító bábokat a háttérbõl mozgató Bilderberg-csoport és egyéb zsidó érdekszövetségekrõl.
- A mesterségesen elõidézett csõdhelyzetrõl, amit folyamatosan lebegtetnek az év márciusa óta.
- A parlament zsidók (világpolgárok) általi megszállásáról.
- A média teljes zsidókontrolljáról.
- A bankok bûnözõket segítõ népnyúzásáról.
- …
Nem folytatom a sort, pedig még lehetne! Kérdezem csak, mi a kérdés? Melyik kérdéskörben amelyet felvetettem-, nem sikerült eddig bizonyítékokat exhumálni? Ahogy elõrejeleztem a Jobbiknak a Gárdaszakadás lehetõségét, úgy jósoltam meg az EP –be való 15 %-os nyerést is. Talán nem olyan rossz találati arány mindez, ha már a cigánygyilkosokat leleplezve sikerült eddig is valami csoda folytán egyensúlyban tartani a rendszert és paradox, de kicselezve Drazséékat a Gárdát és a Jobbikot is átmenetileg „megmenteni” attól, hogy emiatt rájuk húzzák a vizes lepedõt. A tények makacs dolgok, de nekem nem kell hinni. Alig van a nemzeti oldalon (meg a másikon is hála Istennek), akik tudják, mi és miért is van. Nem politizálok de azt látom, hogy a hitetlenség a Jobbik vezérkar részérõl végzetes lesz számukra. Hatalmas csalódás éri majd azokat, akik nem voltak képesek tovább látni az orruknál. A tagság is csalódhat, de nem kell elveszíteni a reményt, mert a nemzeti egységet meg kell teremteni és azt nem a politikai korrektkedés mentén tehetjük meg. Nem kell és nem is szabad a zsidókkal egyezkedni! Nem beszélek a levegõbe, és tudom, hogy a meggyõzéshez idõ kell. A valóságot, vagy ahhoz leginkább közelítõ verziót úgy is csak kevesen hinnék elsõre. Ne higgyétek, hogy ezen a szinten még lehetnek véletlenek és hagyja a Mossad, hogy egy társadalmi szervezõdés valóban beváltsa a szabadság ösztönös vágyából fakadó küldetését. Ha nem vagy sziklaszilárd, akkor elvesztél azon a magaslaton, amelyhez kulcsa van a vén zsidónak. Brüsszel maga a fertõ. Akik ott tanyáznak és nem tüzet visznek oda, azokat szépen beavatják és késõbb zsarolhatóvá teszik a saját kedvük és kényük számára. Csodálkoznék azon, ha Csanád még mindig „érintetlen” lenne, Morvairól már nem is beszélve. Apropó! Mikor értesültem arról, hogy Krisztina szeptemberben bekéretõzött Viktorhoz, én sem hittem addig, amíg nem szereztem errõl legalább olyan bizonyítékot, amivel legalább azt támaszthatom alá, hogy márpedig nem a fantázia-szüleményem a történet. Aki ezt látta, hallotta (nem sok személynek mutattam meg), azok azt mondták, hogy Vonát készülnek megpuncsolni. Gábor, te tudod! Amikor értesültem a hírrõl (egy jobbikostól), akkor még arról volt szó, hogy egy bizonyos napon történt ez, de késõbb kiderült –mikor eljutottam a forráshoz-, hogy a nap nem biztos, csak a tény. Budaházy Gyuri esete nagyon-nagyon kényes. Mivel a nemzeti termékek, ruházat kereskedelmében Szegedi Csanád is érdekelt, ezért nem feltétlenül csak és kizárólag politikát kell sejteni Gyuri „kiemelése” mögött. Tény az, hogy azóta kicsit átrajzolódott kicsit a nemzeti radikális térkép. Egyszer leírom azt, amit ezzel kapcsolatban is sikerült megértenem, de nem bánnám, ha azok kezdenének már végre beszélni, akik direktben ott voltak és tudnak arról, amit nekem is elmondtak. Amit meg nem mondtak, azt ki lehet következtetni.

De ha már a logikánál tartunk, akkor adok egy kis lehetõséget a nagyban való gondolkodásra is, mert mindaz amit eddig leírtam, csak vihar a biliben ahhoz képest, amilyen erõk mozgásának ki vagyunk téve.
Nem sokat reagáltatok Putyin fegyverkezést szorgalmazó felhívására, sem a béke-díjas Obama (vicc, hogy a zsidók mire képesek!) háborús készülõdésére. Nos, tudjátok, hogy létrejött az ÁU (Ázsiai Unio). A pozíciójuk egyre erõsödik. Amerika akkora adósággal bír Kína felé, hogy ezt nem is tudják (nem is akarja a zsidó) visszafizetni. Ilyenkor szoktak jönni a verõlegények, mert a gazdaság Kínában is alagútba jutott, aminek a végén csak akkor lehet fény, ha a jelenlegi rendszert felül tudják írni. Begyûrûzött a válság. Vélhetõen az oroszok adják majd (ha igaz) az ÁU csendõrségét, hogy beavatkozhassanak egy másik tagállam területén akkor, ha erre felhatalmazást kapnak (no nem kell mindig az sem). Megköttetett az ukránokkal és a kazahokkal (gáz, olaj) is a fegyveres segítségnyújtási egyezmény. A türkmének még kérdéses, de alakul az a dolog is. A törökök már nagyjából készen állnak és Irán is egyre inkább aktivizálja magát. Mindez mit is jelenthet? Nem véletlen Obama 30 ezres afganisztáni kontingense, és megértem, hogy a lengyelek is erõn felül küldenek oda újabb katonákat. Mi lehet a gond? Afganisztán az ÁU kelõs közepén van és nagy baj lenne akkor is, ha kiesne az ottani drogtermelésbõl származó maffiapénz a zsidó-kasszából. Ez újabb gyomros lehetne a már nem is mûködõ euro-atlani gazdaság számára. Amerika pozíciójának folyamatos gyengülése mellett azt az összeomlást akarják elkerülni, amely elkerülhetetlen lesz. Afganisztánból elõbb-utóbb ki kell vonulniuk és otthon kell rendet tenniük, mert lassan polgárháborús állapotok uralkodnak náluk is. Az EU is gyengül és versenyképtelen lesz, mert elgaloppíroztatta õket a zsidó-befolyás. Beáldozták saját érdekeiket a holokamu oltárán. Persze minden változik, de a nagybani helyzet ez. A nagyobb balhék elkerülése érdekében sokat kell tennünk, de elég egyértelmû, hogy a zsidókkal való bárminemû egyezkedés nem jó irány, de nem azért mert biztos vesztesek abban a háborúban, amiben az egész emberiség csak biztosan veszíthet, hanem azért, mert rosszul vannak összerakva!
Ezt a írást a Jobbik értelmesebb vezetõinek is szánom, hogy ha esetleg néha kitekintenek a fejükbõl, akkor talán beleláthatnak a „szebb jövõbe”. Tekintsék ezt most egy politikai gyorstalpaló tanfolyamnak, grátisz. Miközben azt se felejtsék el, hogy az EU-s és Amerikai zsidó összeesküvõk (Bilderberg) elég egyértelmûen a kiirtásunkra hajaznak, miközben már többször elárulták azt is, hogy terveik szerint 500 millió embert szeretnének életben tartani a bolygón, a klímaváltozás (amit mesterségesen is befolyásolhatnak immár) sem kedvez a politikai ostobaságnak. Javaslom, olvasgassanak csak többet ezen az oldalon és nyugodtan higgyék el, hogy fogalmuk sincs, mibe másztak bele akkor, amikor a nemzetmentés ügyébe keveredtek. Gyerekek, ez már nem a dedó és javaslataimat erõs indokkal kínálom. Semmi nem az aminek látszik! Én ebben a rendetlenségben próbálok rendet tenni és az összefüggések közt kapcsolatot keresve kihámozni a lényeget a redundáns elemek halmazából. Lehet, hogy néha tévedek. Még nem voltak elõrehozott választások, ez tény. Viszont a postaimre.com olyan paradoxonokkal dolgozik (hála a sok értelmes hozzászólásnak), amelyek információtartalmuk hatásával képesek beavatkozni a már kész, vagy félig kész galád tervekbe és leleplezve azokat még idõben, megakadályozzuk annak eredeti módon való megvalósulását. Van, aki érti ezt, és van akinek túl magas. Remélem, hogy a nemzeti oldalon is egyre többen felfogják ezt és nem a megosztástól kezdenek el rettegni, hanem attól, hogy olyanok próbálnak valamit tenni, akik alapvetõen nincsenek tisztában a szükséges tényekkel és nincs elég fantáziájuk ahhoz, amit nem tudhatnak, de kikövetkeztethetõ. Nemzeti egységet szeretnék, ahhoz viszont nemzeti vezetõk kellenek! Ilyeneket keresek és olyanok keressenek, akiknek van rálátásuk mindarra, amit most is leírtam. A Jobbik céljai nemesek, tagságának túlnyomó része becsületes, igaz magyar jó ember. Az MSZ-re szintén ez vonatkozik és sok nemzeti szervezetre, akik csendben teszik a dolgukat. Ha most nem lesz képes egy pártszervezõdés szembe nézni saját vezetõi hibáival, akkor késõbb már erre még ekkora lehetõség sem lesz. Igenis gondok vannak, rég óta megoldatlan kérdések halmozódtak fel, amelyeket rendbe kell tenni és akár a személyi konzekvenciák levonásáig is el kell menni! Ez a szakmám, ehhez (is) értek! Tudom mirõl és miért kell beszélnem, és akinek nem tetszik, az bújjon vissza a csigaházába és várja a megoldást, miközben csak abban látja a reményét, hogy majd egy X elhelyezésével valakik megoldják az õ problémáit is. Én bízok az értelemben és a tisztánlátás képességében bármelyik szervezeti egységrõl legyen is szó. Magánvéleményem az, hogy ha nem tisztázódnak az általam is felvetett kérdések, akkor ez mind a Jobbikra, mind pedig a nemzetre (ami magasabb prioritás ugyi) nézve végzetes következményekkel jár. Én nem szeretném kivárni, hogy bebizonyosodjék az, ami már most is több, mint sejtelem bizonyos személyekkel kapcsolatban, akik stratégiai helyet foglalnak el azon a szervezõdésen belül, amely arra kap majd felhatalmazást a nemzettõl, hogy a nevében és az érdekében a végsõkig elmenve képviselje a magyarság érdekeit. Bízom a bölcsességetekben, mint ahogy rajtam kívül és velem együtt még sokan így tesszük. Mindezt nem lenne túl bölcs dolog félvállról venni, azt hiszem.

2009, december 13. vasárnap-14:54'35" Nyomtatóbarát változat
Hozzászólás: 154
Link

Hozzaszolasok

272 #1 Kameleon
- 2019. January 19. 14:15:16
Imre, a s~kor~pi~ó ilyen! A-KI tudja, érzi is!
https://www.youtube.com/watch?v=vCRIC...CRICZCigFg
75 #2 talpi
- 2019. January 19. 17:00:38
Bizony-bizony.
Ez a cikk, néhány nappal korábban készült, íródott, mint amikor, mi a "fakukac" nevû kis sörözõben, a maradék, igazi Gárdisták, egy "beszélgetést" rendeztünk.
Imre, Kerecsen, jó magam, s a Gárda, hithû megyei vezetõi. Azok, akik néhány nappal korábban felvetettük Vona Gábornak, hogy jó lenne, ha egyenes úton menne, és nem szemben a Nemzet érdekeivel.
Volt rá válasz is, hiszen, kevesen tudjátok, a Gárda nagy része, tényleg "tiszta" nemzetben gondolkodó, s nem bûnözõ-alkoholista és kurvák gyülekezete volt.
Amikor, felvetettük, "ezektõl a személyektõl" meg kellene szabadulni, hiszen, nem a mennyiség,a minõség a fontos,- beszéljük ezt át, felmegyünk hozzád Gábor, a válasz,-
- ha ide jöttök rendõrt hívok!
Szerintetek, az igazi Gárdisták, az igaziak, mit éreztünk ekkor?!
Mi, akik tudtuk és számon tartottuk, hol álla a "nemzeti gondolkodású/?/ Jobbik, akik a hátunkon cipeltük õket, mit érezhettünk akkor.
Rengeteg "ELFECSÉRELT" szabadidõ, távol a családtól, éjjel-nappal úton, cigaretták elszívása DOBOZ SZÁMRA, mert esély van a váltásra.
Nos, ott, a fakukacban, szóba került, már akkor, hogy Amerika adósság állománya 80%-ban kínai követelöknél van.
Tátott szájjal néztek egyesek, amikor a dollár bedõlésérõl beszélgettünk Imrével, volt egy-két mosoly.
2009-et írtunk!!!
Akkor?
Vagyis, mi vagyunk a hülyék?
Imre és az oldala:?
Vagy netán, elõre látott-láttunk dolgokat, történéseket s kerestük a megoldást? A lehetõséget, hogy a nagy recesszió, ne temesse maga alá maradék nemzetünket?
Nem jó rá hivatkozni, sõt, talán kissé szánalmas is, mert ez, nem siker, hogy elhangzott, "ott", megoldás, pedig máig semmi. :(
Miért is?
Mert még mindig képtelen sok ember nemzetben gondolkodni, képtelen felfogni, hogy a túlélésnek egyetlen, lehetséges módja, ha "kicsiben" családban kezd gondolkodni, s majd idõvel, egymást segítve, "ISMÉT NEMZETTÉ VÁLHAT"
Addig viszont kellenek Posta Imre-k és sokan mások, kik nem egzisztenciális, vagy vagyoni okok miatt foglalkoznak a kérdéssel, hanem, mert
"esküt tettek" és MAGyarok!
684 #3 atacama
- 2019. January 19. 17:24:14
Talpi, "2009-et írunk" ma meg 2019-et!!!
hol vannak a csalatkozott igazak? hazafiak?
elmondható-e az hogy...már csak emlékekbõl élünk..ááá
már csak ingereink vannak mint az ökörnek....
ötleteltünk,gondolkodtunk..ha ki basztak a facebukról
ömlengéseink miatt ide keveregtünk felcsipegetni a morzsákat.. de ha a kibaszott face feloldotta a tíltást
akkor megint le se szarjuk az oldalt és az itt erõlködõket...és amíg elteltek a cselekvés mentes évek addig a zsidó szépen pozícióba helyezte magát az élet majd minden területén.. és már õk diktálnak és mondják a tuttit...gyerekek, a pontos idõ: oo:01:00 a sebek nyalogatásának ideje rég lejárt..
75 #4 talpi
- 2019. January 19. 17:26:23
atacama!
szépen teszik a dolgukat és mint oly sokan, a megfelelõ pillanatban találkozol velük. :)
139 #5 jozsef toth
- 2019. January 19. 17:33:14
Imre Imre!

[color=#ff0000]Kína felé, hogy ezt nem is tudják nem is akarja a zsidó) visszafizetni
[/color]
Mar ott tartunk ,hogy 800 ezer embernek sincs fizetese.Hat akkor honnal lesz $ a tobbire a
mivel Kinanak tartoznak?
684 #6 atacama
- 2019. January 19. 17:39:12
Talpi, Talpi,tisztellek,becsüllek, neked sem könnyû,
de mond már meg azt hogy mi a megfelelõ pillanat....
tegnap volt? vagy majd holnap?
75 #7 talpi
- 2019. January 19. 17:39:28
atacama!
Felejtsd el az "órát"
75 #8 talpi
- 2019. January 19. 17:42:47
Isten áldjon meg!
A "pillanat" most van! Viszont ne erõltessünk olyan dolgot, aminek még "nincs itt " az ideje.
Hagyd a "meccset" hagy menjen, a partjelzõ és a bíró is, vett ember, a közönség, hurrog, mi nem a meccs eredményére vagyunk kíváncsiak, hanem arra, hogy a játék"hol és miért kezdett eldurvulni, kiket kell ezért irdatlan gyorsan"seggbe rúgni, de piszokul.
Nyugi! :) a dolgok jól haladnak.
684 #9 atacama
- 2019. January 19. 17:44:10
Az órát? vagy a leckét? az órát azt amiben a buta orosz kereste a kis embert aki hajtja azt el lehet..de a belsõ órát azt nem igazán...tovább nem részletezem..
75 #10 talpi
- 2019. January 19. 17:52:51
"Órát" nem a belsõt, a "hivatalost"/?/
A mérkõzés nem 90' tart, tehát, takarékoskodj az erõvel, mert szükség lesz rá, :)

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
294,602 egyedi latogato