Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Az oroszok felhívása Európa népeihez

TechnikaÉs a zsidó-cigány bandához, szabadkőművesekhez, igen titkos szolgálatokhoz, megélhetési vallásosakhoz és egyéb semmirekellőkhöz, mert ezek szerint minden "nemzetben" már ott a makk, hogy válaszolhasson a felhívásra és a nagy szeretet jegyében úgy tegyünk, mintha...! Gyerekek, mennyit ugattam, szóltam az oroszoknak is! Egy kibaxott hang, annyi nem sok, amit ezek visszanyekeregtek vona. Azért gratulálok. Link

Hozzászólások

8 #1 miskolcilaci
- 2015. november 27. 13:45:37
Asztán bisztos lesz ezek után összefosás, abban a nagy szeretetrezgésben. Ki merre el, meg arra. Aludj továbbra szépen kis darázs.
30 #2 osmagyar
- 2015. november 27. 14:37:33
Ez a nagy összeborulás, meg világbéke kicsit aggaszt engem. Persze, tegyük félre a korábbi sérelmeket , fogjunk össze, harcoljunk, aztán majd csak lesz valami, már aki túléli. Erre azt mondom, hogy NEM! Változtassunk a sorrenden: minden nemzet takarítsa el a saját szemetét (lehetőleg egy időben) és mindet, aztán lehet örömködni, meg egymás keblére borulni...
4 #3 Posta Imre
- 2015. november 27. 14:42:16
Na, na....azért ne legyetek ennyire pesszimisták, hisz "Minél közelebb a vész, anál távolabb a baj!"

Ez úgy van, hogy a legtöbben még azt sem fogták fel, hogy baj vona, nem csak azt, hogy vész van. Ehhez képest micsoda parajnás ez a fiatal színésztársaság (több bárisnya köllött volna a videóba!) és engem kicsit zavar a sok-sok templomos háttér is, de hát csak a képmutatás miatt.

Egyébként ugye értitek, hogy Oroszország átveszi az irányítás "minden téren" és nem ő csatlakozik, hanem "hozzá csatlakoznak". A többit meg már ezerszer leírtam. Én is csatlakoznék, csak nem lelem a konnektort, mert keressem a sok idióta "civilt"? Az egy másik "projekt", s miközben békehirdetés megy, azért nem feledjük, hogy itt mészárolni kell és nagyon komolyan! Szóval Mir veletek druzja!
4 #4 Posta Imre
- 2015. november 27. 16:37:56
Szóval, elkelne "otthon" is az a söprű. Olyan, mintha az "orosz" hívna fel az antialkoholizmushoz csatakozásra! Az átlag orosz fiatal, ugyanolyan söpredék, mint bárhol máshol a világban, csak a halandósága tán gyakoribb.

"Egy szörnynek adtam életet" - ilyen, ha dzsihadista lesz a lányod

Egy kétségbeesett orosz anya a Siberian Timesnak beszélt arról, hogy bilincselte a radiátorhoz a lányát, hogy ne szökjön el az egyetemen megismert toborzójával Szíriába. Hiába - a lány saját hitetlen anyja halálát kívánta, majd elutazott. Most az interneten dicsőíti a terroristákat, az anyja pedig tudja, hogy soha nem látja őt viszont.
http://vs.hu/koze...main#!s171

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.38 másodperc
2,281,254 egyedi látogató