Ma nõ ver? Holnap a férfi? Belebukni? Ilyen agyhúgyköves csürhe mellett? Az oroszoknak úgy kell ilyen szarházi banda, mint egy korty vodka! Lassan két éve igyekszik néppárttá válni a Jobbik, de a részletek még mindig homályosak. Amikor Vona Gábort arról kérdezik, mi különbözteti meg pártját az újrapozicionálás után a Fidesztõl: leginkább azt hangsúlyozta, hogy õk nem lopnak, de nehezen tudott éles vonalat húzni a két párt közé. 2018-ban mégis ezzel a stratégiával akar választást nyerni, ha ez nem sikerül, akkor távozna a Jobbik élérõl.

„A jövõt nem lehet megállítani!” – hirdeti a plakát, amin fiatalok mosolyognak, a szélén pedig Vona Gábor Jobbik-elnök áll Magyar Gárda-egyenruha helyett sportzakóban. Ezzel indult 2013-ban a radikális Jobbik néppártosodása, és a mai napig ez fogad minket a Képviselõi Irodaházban a Jobbik-frakció folyosóján.

De ha belépünk Vona irodájába, megtaláljuk a régi kellékeket is: történelmi zászlók sorakoznak egy sarokban, arkangyalok tartják a koronás címert a Nagy-Magyarország-metszet elõtt, turul tárja ki a szárnyait az egyik polcon, és persze a feszület sem hiányozhat a falról.


Vona Gábor
Fotó: Stiller Ákos

Most akkor melyik az igaz? Minden maradt a régiben, csak a máz változott a Jobbikon? Egyáltalán mit jelent a néppártosodás? Ha a Jobbik nem rétegpárt, akkor mi különbözteti meg a Fidesztõl?

22-es csapdája
Ha 2018-ban nem gyõz a Jobbik, akkor valószínûleg le fogok mondani a párt elnökségérõl

– szögezte le Vona Gábor, amivel meglehetõsen magasra emelte a tétet, miután a migránsválság tagadhatatlanul „szõnyeg alá söpörte a kormányváltó hangulatot”. De ha három év múlva feléled, „és a Jobbik lesz ennek a leghitelesebb megjelenítõje, akkor kiábrándult Fidesz-szavazók és baloldali szavazók egyszerre szavazhatnak ránk”, kalkulált a pártelnök, cseppet sem kételkedve a csodafegyverben, aminek „néppártosodás” a neve. (A fogalmat továbbiakban is tehetnénk idézõjelbe, hiszen a Jobbik által teremtett narratívát ír le – de ettõl a késõbbiekben eltekintünk – a szerk.)

„Tartalmi radikalizmus, és nem stiláris radikalizmus, ami a magyarság ügyét elõre viszi” – ezzel állt 2013 végén a pártelnök a Jobbik-frakció elé. Az azóta zajló néppártosodás Vona szerint a tagok és szimpatizánsok körében sem okozott akkora sokkot: a maréknyi lemorzsolódót leszámítva a jobbikosok jól fogadták a „vadhajtások” nyesegetését és a „náci romantika” elutasítását. (A vezetõségben tudomásunk szerint azért voltak kritikus hangok, „de a Jobbik nem a Fidesz, ahol mindenki bólogató János”.)

Vona a néppártosodást úgy fogalmazza meg, hogy a legszélesebb társadalom elé akarnak kiállni, és hangsúlyozottan nem Fidesz-programpontokat vesznek át. Ez egyben a Jobbik 22-es csapdája is. Ha ragaszkodnak a Fidesznél jobbosabb témákhoz, akkor a néppártosodás egyfajta kommunikációs taktikán kívül semmit nem jelent. Ha megtagadják a korábbi vezetõ témáikat, akkor az bizony fideszesedés.

Mi van a „mínusz lopás”-on túl?

„Sok dologban egyetértünk, de legalább nem lopunk” – ismert el Vona egybõl valami hasonlóságot a két párt között. Tehát Jobbik = Fidesz mínusz lopás. A stratégia pedig valahogy úgy alakul, hogy amiben a Jobbik egyetért a Fidesszel, abban a saját maguk erõsebb hitelességét hangoztatják. Minden másban pedig nyomják különálló álláspontjukat, illetve megoldási javaslataikat, melyek vagy nem jutnak el a nyilvánosságig vagy egy csomó ötletüket lenyúlja a Fidesz (pl. kerítésépítés). Csakhogy a kormánypárt tartja pozícióit, a menekültügy óta egyre biztosabban.

Amikor minderre tekintettel arról próbáltuk faggatni Vonát, hogy mi van még a tarsolyban a Fidesz mínusz lopáson kívül, a pártelnök „csak azért is” a korrupcióról kezdett beszélni. Szerinte ugyanis a közpénzfolyatás nem a Fidesz hibáját, hanem a lényegét képezi, és a Jobbik reménybeli szavazói annyira undorodnak a rendszertõl, hogy akkor se szavaznának szívesen rájuk, ha nem volna Jobbik.

Vona határozott igennel felel a felvetésre, hogy akár a nyilvánosság elõtt is vállalná-e a kijelentését, miszerint a Fidesz lop, és meggyõzõdése szerint azzal a mítosszal is le kell számolni, hogy „létezik a tiszta Orbán Viktor, aki nem veszi észre, hogy körülötte mi zajlik”. Arra, hogy akkor ezek szerint elszámoltatást indítana-e Orbán ellen, némileg kitérve egy szélesebb kört emlegetett fel: „Nem teszem tûzbe a kezemet Rogánt Antalért, Andy Vajnáért, Mészáros Lõrincért és a miniszterelnök környékén lévõ emberek nagy részéért”. Emellett Vona szerint egy Polt Péter vezette ügyészséggel sem lenne „egyszerû együttmûködni” az elszámoltatás során, vagyis „az õ felelõsségének is föl kell merülnie”.

Megtévesztett fideszes konzervatívok

Arra, hogy akkor mi a különbség a Fidesz és a Jobbik ideológiája között, Vona azzal jött, hogy a Fidesznek nincs ideológiája, számára

a Fidesz az arrogancia és a korrupció mixtúrája.

Élén „egy hihetetlenül pragmatikus, opportunista és kaméleonszerûen változni képes politikussal”, akirõl Vona azért elismeri, hogy „ebben zseniális”.

Fotó: Stiller Ákos

Az „ideológia nélküli Fidesszel” szemben a néppárti Jobbik egy „modern konzervatív párt”, vagy legalábbis Vona „szeretné, ha az lenne”. Csak ezzel megint ott tartunk, hogy nincs nagy különbség a két párt között, hiszen ezzel a meghatározással a fideszesek is tudnak azonosulni. Vona szerint valójában ezek a választók meg vannak tévesztve, ha elhiszik, hogy Orbán Viktor az, aminek mutatja magát. „A Fidesznek nincs értékrendje”, mondja.

A pártelnök szerint beszédes, hogy egyre silányabb emberek, és egyre több hatalomtechnikus veszi körül Orbánt, „az inspiratív, nemzetstratégiában gondolkodó személyiségek elpárolognak mellõle”. Orbán Viktor így saját gondolatok híján „jobbikosodik” – és veszi át a Jobbik témáit. Arra a közbevetésre, hogy ha ez a szavazóknak megfelel, akkor mi szükség a Jobbikra, Vona kifejezte az örömét, hogy pártja programpontjai legalább részben megvalósulnak, de „a részletekbe belemenve” találunk különbségeket a két párt között.

A Jobbik elnöke kifejtette, hogy õ egy meritokratikus társadalmi berendezkedésben hisz, ami alatt azt érti, hogy jelenleg az országban nem a szorgalom, a tehetség és a tisztesség visz elõre, és ez nem normális. A korrupció felszámolása szerinte „pont hogy ebben segítene”, valamint az is, ha a magyar társadalmat, a magyar közbeszédet „pártpolitikátlanítanák”, mert most ez így „egy fullasztó ország”.

Orbán Viktor annyit harcolt a szocializmussal, hogy csinált helyette egy másikat

– szúrt Vona vélelmezhetõen egy nagyon fájdalmas helyre.

Bezárul a kör

Mindazonáltal Vona a 2010 utáni gazdaságpolitikával sem teljesen elégedetlen. A makrogazdasági mutatókat tekintve nehezen tudja tagadni, hogy ne lett volna fegyelmezett a magyar gazdaságpolitika, ám egybõl kiegészítette azzal, hogy a társadalom nagy árat fizetett ezért. Vona középtávon elgondolkozna azon, hogy Kelet-Közép-Európa gazdasági együttmûködését szorosabbra vonja, mivel Magyarország az uniós csatlakozást követõen a jelenlegi közös gazdasági együttmûködésnek sok szempontból a vesztese lett. Ez megint erõsen emlékeztet a Fidesz közép-európai növekedési térséget vizionáló elképzeléseire, valamint a kormánypárt szabadságharcos retorikájára, ugyanazokkal a belsõ ellentmondásokkal.

Nagyjából itt körbe is értünk. A Jobbik eszerint a jobb Fidesz lenne. Csakhogy ez több szempontból is problémás. A párt fõ megkülönböztetõ jegyeit korábban – a társadalom széles rétegeit egyébként taszító, fõként cigányellenes – radikális megnyilatkozások adták, melyek a néppártosodással elenyésztek. Innentõl két dolgot kellene a Jobbiknak elhitetnie egyszerre: nemcsak azt, hogy az új Jobbik a régi mínusz rasszizmus, hanem azt is, hogy a néppártosodás eredményeként a választók végül „egy jobb Fideszt” találnak.

Radikális elkenések

Mit jelent ez a gesztusokban? Vona azt mondja, miniszterelnökként, ha kell, átadna holokauszt-emlékmûvet. „Hajlandó vagyok mindenféle párbeszédre bármelyik zsidó közösséggel, de akkor elvárom, hogy rám is úgy tekintsenek, hogy nem vagyok náci.” A Jobbik-elnök szerint ki kellene jönni a „lövészárkokból”, elfelejteni, hogy vannak „az összeesküvésre készülõ zsidók” és az õket „kiirtani akaró nácik”. „Nem szerencsés az, hogy a hazai zsidóság az identitását 1944-45-ben találja meg. A hazai zsidóságnak van ezt megelõzõ története is, amikor a hazai zsidóság emancipációja egészen európai módon lezajlott” – Vona ezekre a „pozitív találkozásokra” fektetne nagyobb hangsúlyt, és szerinte ezért is lett mára az „ebben a kérdésben nagyon káros” Kurucinfó kommentelõi között az egyik „leggyûlöltebb politikus”.

Fotó: Stiller Ákos
Ami a falon is függõ Nagy-Magyarországot illeti, „az egy olyan történelmi szimbólum, ami nyilván egy érzelmi töltet.

Hogy a horvátokat visszacsatoljuk Magyarországhoz? Most õszintén…

– mondta Vona, aki szerint a határon túli magyarság ügyét a Jobbik ennél mindig racionálisabban közelítette meg. Vonának a székely autonómia fontos lenne, sõt, mint írtuk, az EU-n belül is létrehozható Kelet-Közép-Európai Unióban gondolkozik, melynek keretén belül egyszerûbb lenne az együttmûködés az elcsatolt részekkel. Vona szerint meg kellene békélnünk végre a románokkal, hiszen „sorstársak vagyunk”.

A Jobbik elnöke elismeri, hogy ma már talán nem menne be a Parlamentbe gárdista mellényben. „Amiért én bementem, az a szolidaritás volt a gárdistákkal, amit ma is vállalok, mert õket kriminalizálták.” Vona elmondása szerint a gárdát „egy önkéntes, törvényileg szabályozott, pártfüggetlen erõnek” szánta, ami aztán a politikai diskurzusban lényegében csak a „cigány-magyar együttéléssel” kapcsolatban került szóba. Egy jogilag meghatározott keretek között mûködõ, svájci és amerikai mintára létrehozott Nemzeti Gárdát viszont fontosnak tartana a jelenlegi körülmények között is.

A néppárt, amely kizárná a nép egy részét a szavazásból

Ezzel elérkeztünk a Jobbik legfogósabb kérdéséhez: hogyan tartható szalonképesen napirenden az általuk hangoztatott a cigánybûnözés? Egy kiutat most hagyott az aktuálpolitika: ahogy Dúró Dóra fogalmazott, és Vona Gábor is egyetértett vele, „a cigányság ügye a velünk élõ migránsválság”. Ez pepitában szinte ugyanaz, amirõl Orbán is beszélt szeptemberben a magyar külügyi misszióvezetõk értekezletén, szintén a migránsválság kapcsán: „Magyarországnak az a történelmi adottsága, hogy együtt él néhány százezer romával. (…) De mi nem támasztjuk senki felé azt az igényt, nyugati irányba különösen nem, hogy õk is éljenek együtt nagy számú roma kisebbséggel.”

Vona szerint a cigánybûnözés ugyanolyan kriminológiai fogalom, mint a nõi bûnözés: „Van ilyen, és nem hiszem, hogy ezt minden nõre gondolná a kriminológia." Véleménye szerint azonban maga a szó másodlagos, a tartalom a lényeg, és ha a tartalomról végre folyna vita, õ a kifejezéshez sem ragaszkodna. Ez azt jelenti, hogy a bûnelkövetésnek a jegyeibõl és formáiból látszik, hogy ki követte el.” Tehát cigánybûnözés olyan bûnözés, ahol a bûnelkövetés típusa, vagy a bûnelkövetés formája olyan, hogy a cigányságra jellemzõ.

És ez Vona szerint nem kollektív ítélet, ugyanis abban õk a Jobbikban nem hisznek. Szerinte például épp ez különbözteti meg õket a Magyar Hajnaltól és más tõlük jobbra levõ formációktól.

De hogy még sem pusztán bûnelkövetési tipológiáról van szó, arra maga Vona utal, amikor a cigánybûnözés gazdasági és szociokulturális okait emlegeti. „Ha ma kimegyünk egy cigánytelepre, ott halmozottan hátrányos helyzetû embereket találunk, halmozottan törvénysértõ állapotban”, melynek megszüntetésére „semmiféle törvényi módosításra nem volna szükség, de a jelenlegi törvényeket be kellene tartatni”. A pártelnök szerint már a kérdés is hibásan merült fel: nem azt kell felvetni, hogy ’Mit tehet a többségi társadalom a cigányság integrációjáért?’, hanem hogy ’Mit kellene tennie a cigányságnak az integrációért?’”

Vona szerint nem a cigányság iskolázottsági adatait nézegetve javasolja a Jobbik, hogy bevezetnék a mûveltségi cenzust, hanem úgy tartják „legitim kérdés, hogy dönthet-e egy ország sorsáról az, aki a 8 általános elvégzésére nem volt képes”. Vona tudja, hogy az általános választójog tabutéma, de „beleállna a vitába”. Itt még azért érzõdik a Jobbik régi éle: nem nagyon ismerünk olyan néppártot, amely a nép egy részét kizárná a választásokból.

A csereszabatosság a kulcs

A néppártosodás kontextusának összetettsége, az érezhetõ bizonytalanság jól mutatja, hogy többrõl van szó, mint pusztán taktikai helyezkedésrõl. A dilemma a Jobbik és választói identitását érinti. Ahogy egy a pártra jó rálátással rendelkezõ, a magyar politikát régóta figyelemmel kísérõ elemzõ fogalmazott:„miközben a Fidesz jobbikosodik, a Jobbik a néppártosodással fideszesedik. Ez persze nem jelent helycserét, de csereszabatosságot igen. Ez a kulcs.

Vagy a Fidesz fogja feleslegessé tenni a Jobbikot, vagy fordítva. Errõl szólnak ezek az évek."

Az elemzõ szerint a Jobbik és Vona ideje az Orbán-rezsim jelenlegi állapotát nézve akkor jöhet el, ha Orbán már nem lesz a pályán, és amikor eldõl, hogy ki lesz az Orbán utáni jobboldal vezetõje. Erre Vonának nagyobb esélye lehet, mint legyõzni Orbán Viktort – mindez pedig más világításba helyez még egy esetleges 2018-as lemondást is.
Menekültügyben egy platformon

A Jobbik nemrég csatlakozott a Fidesz menekültellenes aláírásgyûjtéséhez: ez a lépés jól példázza, hogy mit tud kezdeni a radikális párt azzal, amikor a Fidesz sorra veszi el a témáit. Vona Gábor pártelnök a lapunknak a konkrét esetben három alternatívát vázolt. Egy: a szokásos ellenzéki kritika, a kormány folyamatos, „ez se jó, az se jó”-alapú támadása. Kettõ: a kormány túllicitálása. Három: a kormány támogatása, amennyiben a kormány intézkedései szerintük megfelelõek. Vona szerint most az utóbbiról van szó, így a Jobbik lényegében beleállt a kormányzati kommunikációba, amikor azt bizonygatta, hogy a kerítés beváltotta a hozzáfûzött reményeket, a menekülthullámot meg kell állítani, a válság rendezése pedig nem Magyarország dolga.

Az érvelésében a túllicitálás is megjelenik, egyrészt annak hangsúlyozásával, hogy a mostani intézkedések igazából pártjától erednek (itt Toroczkai Lászlót, Ásotthalom jobbikos polgármesterét említette, aki a kerítésötletet bedobta), másrészt annak sorolásával, hogy milyen javaslatokat (például a határõrség visszaállítása, illetve azt, hogy nem aláírásgyûjtést, hanem népszavazást kell kezdeményezni) nem fogadott meg a Fidesz. Ugyanakkor igyekszik el is határolódni a kormánypárti politikusok és a jobboldali sajtó iszlamofóbiájától, próbálva hû maradni ahhoz a Jobbikban tovább élõ jobboldali hagyományhoz, amely a dekadens Nyugattal a romlatlan Keletet állítja szembe.

Forrás: hvg.hu