Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Annyira összebalhézott Izrael és Lengyelország, hogy lefújták a V4-csúcsot

BelföldA lengyel és az izraeli kormány már tavaly összekülönbözött egy holokausztra vonatkozó szóhasználat miatt, most azonban új szintre lépett a konfliktus. Miután az ügyvezetõ izraeli külügyminiszter antiszemitának nevezte a lengyeleket, Varsó lemondta részvételét a holnapra tervezett V4-Izrael csúcson, majd ma délelõtt az egész találkozót törölték. Orbán Viktor ugyanakkor már elutazott Izraelbe, és külön egyeztet majd az izraeli kormányfõvel.

Nem tartják meg a V4-ek (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország) és Izrael keddi csúcstalálkozóját Jeruzsálemben, ehelyett kétoldalú találkozók lesznek, jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök.

Az izraeli külügyminisztérium szóvivõje szintén azt közölte, hogy Csehország, Szlovákia és Magyarország vezetõi külön találkoznak majd az izraeli vezetõkkel a hét folyamán.

A csúcs lefújásának hátterében a zsidó állam és Lengyelország között kirobbant diplomáciai konfliktus áll. Varsó ugyanis ma délelõtt lemondta részvételét a találkozón az ügyvezetõ izraeli külügyminiszter vasárnapi nyilatkozata miatt.

Kac: a lengyelek antiszemiták

Jiszráel Kac - Jichák Samír néhai izraeli miniszterelnököt idézve, akinek apját állítása szerint lengyelek ölték meg a holokauszt idején - az i24 News izraeli rádióban azt mondta:

"A lengyelek az anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust."

Kac hozzátette: az õ szülei túlélték a holokausztot, és õ minden izraelihez és minden zsidóhoz hasonlóan kijelentheti: "nem felejtjük el, és nem bocsátunk meg". Mint mondta: „senki nem fog utasítani, hogyan fogalmazzunk, hogyan õrizzük halottaink emlékét."

Kac eddig közlekedési és hírszerzési miniszter volt, vasárnap nevezte ki megbízott külügyminiszterré Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök. A külügyminiszteri posztot eddig Netanjahu töltötte be.

Varsó: rasszista Kac kijelentése

Orbán és Netanjahu külön is tárgyal

A magyar kormányfõ ma utazott el Jeruzsálembe a V4-Izrael csúcsértekezletre. Havasi Bertalan, a kormányfõ sajtófõnöke szerint a delegációnak tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter is. A csúcsot a jeruzsálemi King David szállodában tartották volna, ahol közös sajtótájékoztatót is terveztek. Az elõzetes közlések szerint Orbán Viktor és Benjámin Netanjahu kétoldalú egyeztetést folytat egymással. A magyar kormányfõt, mint egyik fontos szövetségesét legutóbb tavaly nyáron fogadta az izraeli kormányfõ.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök "megengedhetetlennek" és "rasszistának”, a lengyel miniszterelnöki hivatal vezetõje, Michal Dworczyk pedig szégyenletesnek nevezte Kac kijelentését.

A lengyel kormányfõ hozzátette: "határozott reakciót" várnak Izraeltõl, és ha ezt nem kapják meg, akkor Jacek Czaputowicz külügyminiszter sem megy el a jeruzsálemi V4-csúcsra. Néhány órával késõbb pedig közölte: nem vesznek részt a csúcson.

A legnagyobb lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform elnöke, Grzegorz Schetyna szintén "rasszistának" és "lengyelellenesnek" minõsítette Kac mondatát.

Az MTI szerint a megbízott izraeli külügyminiszter az izraeli közszolgálati rádióban ma ismét megszólalt, és azt mondta: a történelmi igazság nem változtatható meg, a lengyelek együttmûködtek a nácikkal, és részt vettek a zsidók megsemmisítésében a holokauszt idején.

"Lengyelország a zsidó nép nagy temetõje, csak egy történelmi igazság van. Lengyelországban a holokauszt elõtt, alatt és utána is volt antiszemitizmus"

- jelentette ki. Szerinte a V4 ugyan fontos európai fórum, de kapcsolataikat a történelmi igazság alapján kell alakítani.
Tel-Aviv, 2019. február 18. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b2) megérkezik a tel-avivi repülõtérre, ahol Jószéf Amrani izraeli nagykövet fogadja 2019. február 18-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs
Orbán Viktor már meg is érkezett a tel-avivi repülõtérre, ahol Jószéf Amrani izraeli nagykövet fogadta. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs

Netanjahu megjegyzése is port kavart

Néhány napon belül ez volt a második olyan izraeli kijelentés, amely nagy vihart kavart Lengyelországban. Az izraeli kormányfõ múlt héten Varsóban, ahol egy, a közel-keleti helyzetrõl szóló konferencián vett részt, a Jerusalem Post szerint azt mondta:

"A lengyelek együttmûködtek a nácikkal a holokauszt elkövetésében."

Emiatt a lengyel kormány elõbb bekérette Izrael nagykövetét, majd külügyminiszteri szintre csökkentette részvételét a jeruzsálemi csúcson. (Ez még Kac nyilatkozata elõtt történt - a szerk.)

Az izraeli kormányfõ hivatala szerint a sajtó félreértette Netanjahu kijelentését, aki lengyelekrõl beszélt, nem pedig a lengyel nemzetrõl vagy államról. Lengyel sajtóhírek szerint az izraeli kormányfõ a hét végén telefonon pedig azt mondta a lengyel miniszterelnöknek, hogy csupán egyes lengyelekrõl beszélt, nem pedig az összes lengyelrõl. Varsó ezt követõen közölte, hogy tisztázottnak tartja az ügyet.

Lengyelország és Izrael között már a tavalyi év elején is kipattant egy diplomáciai vita a holokausztra vonatkozó szóhasználatról. Ez a lengyel és az izraeli kormányfõ közös nyilatkozatával zárult le, amely méltatta a második világháború idején zsidókat mentõ lengyelek magatartását, és elutasította, hogy Lengyelországot, illetve az egész lengyel nemzetet a német nácik és kollaboránsaik által elkövetett bûntettekkel vádolják.

Választások lesznek Izraelben

Krzysztof Szczerski lengyel külügyi államtitkár szerint eleve kockázatos volt a V4-csúcs szervezése az izraeli választási kampány idején. Mint mondta, a találkozó csak akkor lenne sikeres, "ha a fogadó fél megértené, hogy ez neki tett gesztus" a V4 részérõl. Izraelben április 9-én tartanak parlamenti választásokat.

A végül elmaradt csúcs hátterérõl írt jegyzetünket itt olvashatja.
Link

Hozzaszolasok

139 #21 jozsef toth
- 2019. February 22. 20:36:54
131 #20 lalapapa !
Meg elek,de minek:|
1271 #22 RDM
- 2019. February 25. 02:19:26
Úgy emlékszem, latolgatva volt, hogy az új V4 egy "elõretolt" NATO lenne... (?)

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
313,857 egyedi latogato