Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A fizetés egy részét megtakarítási számlára utaltatná az ÁSZ elnöke

BelföldNa végre valami jó ötlet, hogy erre eddig nem is gondútam! A Világgazdaságnak adott interjút Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke (ÁSZ), aki szerint a mostani helyzetben a kormányzatnak meg kellene fontolnia, hogy a saját maga tartalékolásán túl a lakossági megtakarítások előmozdításában is konkrét lépéseket tegyen.

A kormányzat tehetne egy ajánlatot a foglalkoztatónak, hogy a következő évek bértárgyalásainál nagyobb bérnövekedésre csak akkor kerülhessen sor, ha a munkabér-átutalás pillanatában a foglalkoztatók egy bizonyos összeget nem követlenül a dolgozóknak fizetnek, hanem a dolgozó megtakarítási számlájára utalnak

— mondta a lapnak az ÁSZ elnöke, aki szerint így a háztartások 5-10 ezer forintonként össze tudnának spórolni egy megfelelő megtakarítási állományt.

Kijelentette: a közgazdászok egyetértenek abban, hogy a váratlan helyzetre való felkészüléshez a háztartásoknak legalább háromhavi bevételüknek megfelelő összegű megtakarítással kell rendelkezniük.

Ez készíti fel a társadalmat arra, hogy ha tényleg jön egy lassulás, és ennek keretében Magyarország nagyobbat zökkenne, a családok is képesek legyenek alkalmazkodni

– fogalmazott.

Úgy vélte, az államnak ösztönzőket kellene adnia annak érdekében, hogy az emberek zöme a megtakarítást válassza. Ilyen ösztönző lehet a megtakarítások értékállóságának biztosítása például inflációkövető állampapírokkal, továbbá a kamatadó eltörlése is. A rendszerben számításai szerint van 3-3,5 százalék megtakarítási hányad, amelyet készpénz helyett le kellene kötnie az államnak.

Szükség van a költségvetési stabilitásra, de legalább ekkora szükség van arra, hogy a magyar társadalmat pénzügyileg tudatos és erős, megtakarító családok alkossák

– mondta Domokos László.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Link

Hozzaszolasok

165 #11 LM
- 2019. June 04. 11:59:05
Monguzking
Pontosan mire gondolsz? A munkavállalótól levontra?

A munkáltató által fizetettre már 2012-óta ez a helyzet. átkonvertálták a járulékot adóra. Ok egyszerű a járulékért jár valami az adó pedig egy egyoldalú fizetési kötelezettség, idézet a nav oldaláról "2012. január 1-jétől a társadalombiztosítási járulék megszűnt. A kifizető, az egyéni vállalkozó, a mezőgazdasági őstermelő a külön törvényben meghatározottak szerint szociális hozzájárulási adó fizetésére köteles." https://www.nav.gov.hu/nav/ado/jarule...lekok.html

Mi is volt még 2012-ben? Jah igen az új alaptövény, micsoda véletlen https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyaro...v%C3%A9nye

Újraelosztási rendszer, értitek? Járulékokat szépen átransfzereálják adóra mert a járulékért jogosultság jár az adót meg csak fizetni van jogod vagyis kötelezettséged aztán kussvan
457 #12 elsolajos
- 2019. June 04. 14:20:01
3 havi megtakarítás? A vadbarom! 1 sincs,nemhogy 3.Pedig a MOL fizetget.De ha lenne is,Qestor féle módszer és huss a lóvé. Anyátokat a hentesasztalon!
154 #13 kakas
- 2019. June 04. 15:19:08
Huzigálják a zállampolgár bajuszát. 66.media.tumblr.com/1bc0654156afb0c2cc48461e8826ffb5/tumblr_pr10eu0cpN1qzf9x6o1_500.gif
80 #14 monguzking
- 2019. June 04. 22:36:28
LM valoban már 2012-ben eldölt hogy nem lesz nyugdij s egészségügyi ellátás de mostan a munkáltato által levontakat teszik egybe igy nen lesz külön feltüntetve hogy mennyi megy ide s mennyi oda igy végképp perelhetetlen lesz a állam...
137 #15 balu
- 2019. June 06. 08:33:16
Vot zgyesz Domokos László:
infostart.hu/images/site/arena/2018/08/1533721601-XmgmiPk7p_sm.jpg
Ritka szép példány.

De nem szabad beérni félmegoldásokkal. Az ideális az lenne, ha a melós egész fizetése egy számlára menne.
684 #16 atacama
- 2019. June 06. 09:10:34
a kutya zsidó!!vannak ötleteid ..hogy nyúvadjál meg,ki!!!!
267 #17 Perle
- 2019. June 08. 14:12:30
Vajon ki rendelkezne a megtakarítási számla felett? Erről nem beszéltek. három hónapig lazán rátenyerelhének mások pénzére. Addig befektetnék azt a kifektetők.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
296,335 egyedi latogato