Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Szijjártó: Trieszt lesz a magyar tengeri kikötő

BelföldÉs még mondjátok, hogy elhamarkodott volt a videóban a matrózpólóm. Értitek ezt?
60-100 millió euróból épül a magyar bázis.
Kikötőt és logisztikai bázist létesít Magyarország Triesztben, hogy a tengerentúlra exportáló magyar vállalatok gyorsan és akadálymentesen szállítmányozhassanak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Mogyoródon. Szijjártó Péter a V4+ Logisztikai Fórum megnyitó ünnepségén bejelentette, hogy Magyarország az olaszországi Triesztben 32 hektáros területen kikötőt és logisztikai bázist hoz létre.

A 60-100 millió euró közötti beruházással megteremtik a megfelelő infrastrukturális feltételeket ahhoz is, hogy a magyar cégek 24 órán belül eljuthassanak közúton vagy vasúton a tengeri kijárathoz. Hozzátette, hogy az adásvételi szerződést július elején írhatja alá a kormány.

Június elején a szlovén közszolgálati tévének beszélt Szijjártó Péter külügyminiszter - írta a G7 gazdasági portál.

Az Orbán-kormány stratégiai terve volt, hogy érdekeltséget szerezzen egy adriai kikötőben. Erre tavaly még a szlovéniai Koper volt a jelölt. Ebben az üzletben szerepelt volna az oda vezető vasútvonal kétvágányúsítása, amihez a magyar kormány 200 millió eurót ajánlott fel azzal a kikötéssel, hogy a vasútépítésben "magyar építőipari cégek" - vélhetően Mészáros Lőrinc - is részt vehessenek.

A szlovéniai választás - ahol nem az Orbán által nyíltan támogatott jobboldali populisták győztek - felülírta ezt a tervet, Szijjártó az interjúban azt mondta, hogy "néhány szlovén politikai erő" nem akart velük tárgyalni.

Az olaszországi Trieszt kikötője nagy szerepet játszik Kína európai terjeszkedésében is az Egy út, egy övezet program fontos állomásaként.
Link

Hozzaszolasok

75 #11 talpi
- 2019. June 23. 06:38:35
Jól pengetitek a húrokat, nagyon komoly készülődés van itt, egy sokkal hatalmasabb árulásra.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
313,434 egyedi latogato