Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Orbán új zsidó szövetségesei az iszlám európai térnyerése ellen lépnek fel

BelföldMajd egy éves a cikk, de miért ne? Cionista összeesküvők összeborulása... Az európai zsidó vezetők kinyújtják a kezüket kontinensünk etno-nacionalista pártjai felé az iszlám agresszív térnyerése ellen. Az értelmiségi viták ellenére a magyar és az izraeli kormányzat új szintre helyezte együttműködését, amely közös titkosszolgálati és diplomáciai akciókat is magában foglal. Káncz Csaba jegyzete.


Az Európai Zsidó Szövetség (EJA) november 6-7-én tartotta konferenciáját Brüsszelben. Az összejövetelen kemény támadást intéztek a brit Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn ellen, aki szerintük létében fenyegeti a zsidóságot. Valóban, az angolszász világ baloldalának olyan vezéregyéniségei, mint Bernie Sanders, Alexandria Ocasio-Cortez és Jeremy Corbyn sorozatosan lépnek fel a palesztin területek megszállása ellen és ez komoly politikai viharokat vált ki Izraelben és a diaszpórában élők között.

Az új szövetség

A konferencia szónokai felszólították az európai zsidó vezetőket, hogy nyújtsák ki a kezüket a kontinens etno-nacionalista jobboldali pártjai felé és dolgozzanak velük együtt Izrael potenciális szövetségeseiként az iszlám térnyerése ellen. Az EJA vezetői szerint az európai pártpolitikában már lehetetlen megkülönböztetni a bal- és jobboldalt, mert a korábbi felosztás átalakult. Az EJA vezetőinek állásfoglalása harmonikusan illeszkedik Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő politikájához, aki térségünk etno-nacionalista pártjaival sorozatosan köt stratégiai megállapodásokat.

Valóban, Ze’ev Elkin, Izrael jeruzsálemi ügyekért felelős minisztere is részt vett a brüsszeli konferencián. A 10 millió euró éves költségvetésű EJA kiterjedt kapcsolatokat ápol Netanjahu kormányával. Emellett szoros kapcsolatok fűzik a chabadista mozgalomhoz, azon ortodox haszidi szervezethez, amely szerint tilos bármifajta területi engedmény megadása a palesztinoknak.

Daniel Pipes, a Middle East Forum nevű iszlamofóbiás szervezet alapítója az EJA konferencia előestéjén egy cikket közölt, amely szintén összefogásra szólít föl az európai etno-nacionalistákkal, akik „csupán meg akarják védeni európai életmódjukat a korlátlan bevándorlástól és az iszlamizációtól”. Pipes szerint a mai európai jobboldal fel-felbukkanó problémái a zsidósággal eltörpülnek a baloldal elszabadult antiszemitizmusa és anticionizmusa mellett, amely trendet jól jellemzi Jeremy Corbyn áldatlan tevékenysége. Pipes már nyáron a The Washington Times hasábjain állt ki a magyar miniszterelnök mellett, aki szerinte „céljául tűzte ki, hogy megvédje a magyarországi kereszténységet, annak kultúráját háttérbe szorítva, megakadályozva a muszlim térnyerést”.

A hitelesítő pecsét

Netanjahu és Orbán újsütetű stratégiai szövetsége viszont vihart váltott ki a hazai zsidóság meghatározó köreiben. Szerintük a jogállamot gyengítő Fidesz „a legitimitását leginkább a Horthy-rendszer úgy-ahogy vállalható elemeire (leginkább Bethlen István miniszterelnöki éveire) alapozza." Márpedig „pontosan ez az ingatag legitimáció az, amelynek alátámasztására szükség van „a zsidók” hitelesítő pecsétjére." Mint ismeretes, a hazai kormányzat nagyon szoros együttműködést alakított ki a chabadista mozgalom hazai képviselőivel (EMIH), akik exponenciálisan bővülő támogatáshoz jutnak a központi költségvetésből.

Az értelmiségi viták ellenére a magyar és az izraeli kormányzat valóban új szintre helyezte együttműködését, amely a jelek szerint közös titkosszolgálati és diplomáciai akciókat is magában foglal. A múlt hónapban a Parlament Nemzetbiztonsági bizottságának vezetője azt szerette volna megtudni Bayer Zsolt kormánypárti publicistájától, hogy honnan jutott titkosszolgálati információkhoz a 2018-as választási kampány folyamán, ezért behívót küldött számára. Mint korábban napvilágot látott, Bayer az izraeli titkosszolgákat foglalkoztató Black Cube emberének az akcióját dolgozta fel oknyomozó cikksorozatában, amivel a Migration Aid hazai szervezetét kívánta lejáratni. Bayer azonban a füle botját sem mozdította, és mindenfajta következmények nélkül egyszerűen nem jelent meg a bizottság ülésén.

Emellett a nyáron kiszivárgott amerikai hírek szerint Washingtonban az izraeli diplomaták segítik a Fehér Ház és Orbán kapcsolatainak rendezését. Eszerint a háttérben maga Netanjahu dolgozott azon, hogy „megnyíljanak az ajtók” Orbánnak az amerikai fővárosban. Az amerikai-magyar viszony nagyon feszült három ügy (a CEU, Ukrajna és Orbán Putyin-barátsága) miatt, ezért Izrael washingtoni nagykövete, Ron Dermer a Trump-kormány több tagjánál is azért lobbizott, hogy rendezzék a kapcsolatot.

Link

Hozzaszolasok

267 #20 Perle
- 2019. July 07. 11:45:22
Monguz, szerintem sokan. De nem hozza a tárgyalásit,, az utolsó nyilatkozatát a Kurucon kívül senki. Majd 40 év múlva, talán.
Szomorú...
267 #21 Perle
- 2019. July 07. 12:06:44
Dokumentum film arról, hogy egy tuniszi halász emberségből , segítség nélkül önként temetgeti el a tengerből kifogott , főként libiai menekültek holttesteit.
https://www.youtube.com/watch?v=wVpcs...VpcsXFpvPw
75 #22 talpi
- 2019. July 07. 13:29:43
Sokakat .Monguz sokakat.
1313 #23 zoli
- 2019. July 07. 15:16:52
De sokszor leírtuk már,hogy nem lehet,és nem is kell mindenkit megmenteni!Mit gondoltok mi az az emlegetett 300?
Mormi Kedves!
Milyen külső segítségre gondolsz?Nincs külső segítség,ha csak nem az anunakik!
Talpi írta:
Magunknak,az egyénnek kell változni minőségben,és a megváltozott minőség vonz még néhány molylepkét,és annyi.
Az elkerülhetetlent nem lehet elkerülni,azért elkerülhetetlen.
De lehet védekezni,ha tudod,hogy mi jön! Tudod hogy mi jön?
75 #24 talpi
- 2019. July 07. 16:46:05
Perle.
Nem kell annyit várni. Pista ellen készült vádirat kész koncepció alapján, jól előkészítve, politikai megrendelésre lett rendezve.
Nyugi bele, ha Pista bírja Ő lesz FŐVÁDLÓ EZÉRT A DOLOGÉRT.!
238 #25 bivaly
- 2019. July 07. 17:00:36
Hajnalhozó !

"Magyar embereket" nem látok már elég régen, pedig erősen próbálkozom a felkutatásukkal. Állampolgár dögivel van, de ember az nagyon kevés, "magyar ember" meg elvétve !!! A többit minek beszéljük meg ?
80 #26 monguzking
- 2019. July 07. 17:20:51
Talan ha voros kakas meglatogatna ugyesz,biro,fegyver szakerto hazat akkor felnenek ennyira nyiltan,pofatlanul hazudni...kezdem unni hogy azt hiszik hogy buntetlenul barmit megtehetnek bar gyorkosnek nem igen bocsajtom meg hogy debil fiut nevelt fel..
1168 #27 Herzsi
- 2019. July 07. 17:51:23
Megosztásomban három fő mellette van! Öt főből kettő hűha egy szomorút jelzett.
99 #28 MORMOTA1968
- 2019. July 07. 20:16:57
Sajnos, mint azt a főoldalon már megosztott egyik fotókkal illusztrált cikkből is kiderülhetett, Orbán, Trump, Putyin és Netanjahu-ban van valami közös! Hogy valamennyiük mögött ugyan az az erő áll, amely mostanra már száz országban van jelen világszerte! A haszid mozgalomból kinőtt fekete kalapos "Chabad Lubavics" zsidó szekta! Hazai képviselőjük Köves Slomo! Legnagyobb hazai támogatójuk Orbán és a Fidesz! Valóban csak úgy van esélyünk "valamennyi" ellenük, ha kisebb csoportok alakulnak országszerte és ha eljön a harc ideje, "ami már rég itt van" partizánok módjára tudunk majd harcolni ellenük! És még valami nagyon fontos dolog! Minden faluban, községben, városban ott vannak a potenciális árulók! Róluk is gondoskodni kell a megfelelő módon! Sokuk elég nyíltan már most megmutatta magát, ahogy látványosan kiállnak valamelyik cion párt mellett! Ami a külső segítséget illeti, nem tudom még is mennyire számíthatunk rájuk? Én inkább bíznák a külhoni magyarok segítségében! Mivel mi is szanaszéjjel lettünk szóratva a világban, mint a zsidók! Talán ez sem véletlenül alakult így! Hogy az oroszok át fognak jönni megint a Kárpát-medencébe, nem kérdéses! Hogy is van abban a híres magyar filmben? "Az oroszok már a spejzban vannak!" Imre is beszélt erről! Hogy nem csak a zsidók vannak idebent! Lesz itt is olyan katyvasz, mint Szíriában vagy Irakban, Afganisztánban, Ukrajnában, de leginkább persze Szíriában, ahol elég sok játékos szállt be végül is a háborúba, különböző érdekek mentén! Van mitől tartanunk! Azt, hogy "nemzet" felejtse el végre mindenki! Talán majd egyszer lesz "nemzet" újra, talán! De egyenlőre én csak azt látom, hogy megyen a múltba visszarévedés, pedig a jelenre kellene inkább koncentrálnunk! Körbe vesz minket az ellenség és a többségben ez még mindig nem tudatosult! EL KELL HOGY SZABADULJON A POKOL, HOGY FELGYORSULJANAK AZ ÉBREDÉSI FOLYAMATOK! s_ezt-ni Akkor már fogékonyabbak lesznek az emberek a rideg valóságra! Most még nem látják az "ELLENSÉGET" ami körbeveszi őket! Az események haladnak a maguk útján és megállítani már nem lehet és nem is kell őket! Aki ébred ébred, aki nem, azt majd a közeljövő negatív eseményei pofozzák majd újra életre! Ha nem jön a nyögdíj, a fizu, a kaja, a 8-ik faluból idevezetett csapvíz, mint nálunk, ahol a barom polgármesterünk és csapata hagyta lebontatni a víztornyunkat! Borzalmas károkat okoztak ennek az országnak csak az elmúlt években, évtizedekben, előre kitervelten, a birka pedig minden parancsot végrehajtott! Épp ésszel felfoghatatlan az a szolgalelkűség, vakság, ahogy cion céljait segítik maguk a beáldozásra ítéltek! s_franc Fel lehet készülni arra ami jön? Fogalmunk sem lehet azokról a borzalmakról, amik ránk és szeretteinkre várhatnak, hisz utoljára 1956-ban borult vérbe az ország és azóta hány generáció nőtt fel viszonylagos békében és nyugalomban? Olyan nem emberekkel kell majd szembeszállnunk, akik folyamatosan benne vannak a pusztításban, gyilkolászásban, szóval nekik nem okoznak álmatlan éjszakákat, lelki gyötrődést, ha elkezdik irtani a helyi lakosságot, mint tették ezt Palesztinában egyetlen éjszaka alatt vagy nálunk 1919-ben! Mi meg jól elvagyunk birkásítva keresztény szellemiséggel "már aki!" és nem vagyunk képesek rutinból gyilkolni, pusztítani, mint ellenségeink! De majd csak belejövünk, ugye? Mire halomban állnak a hulla hegyek! Mert meddig tart? Nekik? s_ratata
1653 #29 e7h25s38
- 2019. July 07. 20:41:03
@MORMOTA1968, itt olyasfajta szellemi erőről van szó, aminek a végét nem látjuk, mert nem ebbe a világban gyökeredzik. A cionista és chabadista-sátánista szekta ennek csak a huszadik mélységben lévő operatív kivitelező szervezete, de az ember ez ellen sem tud védekezni, mert nincs tudata rá. Az átlagpolgár azonnal rádsüti, hogy elmebeteg összeesküvéselméletes vagy, ha csak utalásszerűen érinted is a témát, nekik ilyen nem létezik. A világuk borulna össze, ha csak a század részét fognák fel ezeknek a dolgoknak. Teljesen agyprogramozott és tudatilag halott a lakosság 95%-a. Lehet hogy több.

Ebből a világból nem fogunk élve kikerülni, de nem mindegy, hogy hova mégy, vagy esetleg hogy kell visszajönnöd. Nem feltétlen kell marhaságot csinálni és beleszaladni az előre felállított csapdába. Ha ölsz, maradsz, visszaforogsz a recirkulatorban. Okosan talán van esély. Vissza kell szerezni a tudatunkat és emlékezni. Addig nem tudod a fő ellenség merre van.
Egy alternatív jövő: https://hirmozaik.blog.hu/2015/09/20/...ier_latnok

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
313,000 egyedi latogato