Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Jelentés Germániáról

KultúraImre, sajnos nem fért fel az üzenőfalra:
Gyerekek, hogy mik vannak Germániában! 2 ember igazat mondott a négerekről és a „sajtó” máris rájuk csapott „raccistázás” miatt. Pedig nem akárkik, esetleg épp azért. Az egyik eset: Clemens Tönnies, az FC Schalke 04 focicsapat felügyelőtanácsának elnöke azt nyilatkozta, hogy „A támogatások megemelése helyett, inkább évente 20 erőművet kellene Afrikában finanszírozni, s akkor abbahagynák a feketék a fák kivágását és befejeznék – ha sötét lesz – a gyerekcsinálást”. Akárhogy nézzük, ez a kijelentés megállja a helyét.
A másik: Joachim Herrmann – bajor belügyminiszter – a következőket mondta: „most áttekinthetetlenül jönnek hozzánk emberek egy teljesen más kultúrkörből, akiknek a hazájukban az erőszak-mentesség – ahogy mi ismerjük – nem magától értetődő. Azaz, migránsok sokkal gyorsabban folyamodnak erőszakhoz a konfliktusok megoldásában”. Ez viszont így igaz, tudjuk a mi ómigránsainkról.
Aztán ugye a nagy nyomás miatt már hamut szórtak a fejükre – sajnos ez a mai világ: aki kimondja az igazat, arra rázúdul a liberális massza és csak a védekezés marad.
Az ember esze megáll.
Aztán a legújabb: egy kormányon lévő párt politikusa azt merte mondani, hogy „Azokat a gyerekeket, akik nem tudnak németül, nem lehet beiskolázni”. Mondjuk, teljesen igaza van, de hát kapott aztán jobbról-balról! Nem lehet a mai világban csak úgy normálisan gondolkodni, azonnal széttépnek a liberálisok…
Ideje egy váltásnak már.

Hozzaszolasok

139 #1 jozsef toth
- 2019. August 06. 20:48:16
Igen ! Az elmult szaros 30 evbe mindenki pofazott ,hogy segittik afrikat!Es mibe? Fegyverbe ,es abba ,hogy egymast le gyilkoljak BAGOERT!
Allittolag meg afrikaba eleg jol sut a nap.
Szoval mind azt amit csak pofaznak,az egyhaz, es az ensznek nevezett gazemberek gyulekezete,miert nem segitette ,hogy a NAPCELLAS aram termeles segitsegevel legyen mindenkinek elegendo IVO VIZ!
Vagy mind az ami csak komoly eromuvek leteseittesevel lehet letre hozni.
Ott igazan van eleg NAP ENERGIA!!!
Meg van a teknika ,meg van az igeret!
Es holvan a normalis jozan esz???
Ehes es szomjas embereknek fegyverts_ratata adni??
Na azzal csak ezt tudjak elerni.
99 #2 MORMOTA1968
- 2019. August 07. 05:08:40
Hogyan lehet leállítani a migráns simogatókat? Például azokat az olasz tüntetőket, akik szerint minden hozzájuk érkező afrikai és egyéb menekültet be kell fogadniuk? Minden ilyen liberális gondolkodású, migráns simogatott regisztrálni kell névvel, címmel és már meg is van, hol lehet, sőt "KELL" elhelyezni és kik között "KELL" ezentúl élniük az Európába menekült idegen népeknek. Így egészen közelről ismerhetik meg a migránsok "kultúráját, farkas törvényeiket, szokásaikat és természetüket!" Garantált a "GYÓGYULÁS!" Soha nem fogom megérteni ezeket a saját fajtájukat megtagadó sík hülyéket! Ezek teljesen elfelejtették a történelmet! Akár csak nálunk! Miért is van szükség katonákra? EGY KATONA ELSŐDLEGES FELADATA A SZÜLŐHAZA ÉS A LAKOSSÁG MEGVÉDÉSE, AZ ELLENSÉG MEGÁLLÍTÁSA, FELTARTOZTATÁSA, MIELŐTT AZ ÁTLÉPHETNÉ AZ ORSZÁG HATÁRAIT! Persze van egy ennél hálátlanabb feladatuk is! Megvédeni a politikusok seggét, akkor is, ha egyesek bőven megértek a likvidálásra! Mivel hogy "erőszak szervezetek nélkül, törvények nélkül, amik sajnos nem mindenkire vonatkoznak, igen csak rövid életűek lennének egyes politikusok! Jelen korunkban a liberalizmus és annak szélsőségesebb formája, a neoliberalizmus sokak agyát teljesen szétrohasztotta! Ezért nem szabadna hagyni, hogy ilyenek kezében legyen a sajtó, média, oktatás, stb...Mert nem a lőfegyverek, bombák, atomrakéták, HAARP és hasonlók a legveszélyesebb fegyverek! És nem az ópium, heroin, kokain, LSD, alkohol és hasonló függőséget okozó készítmények hatnak a legpusztítóbb módon az agyra és lélekre egyaránt! A fentebb felsoroltak csak néhány a világ legveszedelmesebb fegyverei közül! A bankár zsidó szentháromság, vallások, pénz, izmusok viszik a pálmát! Ezek az építmény tartópillérei! Tudjuk kik a hunyók, kik állnak mindezen történések mögött világszerte! Tőlük kellene megszabadulnia örökre az emberiségnek! Évezredek óta irányítják, befolyásolják szinte minden ország vezetését, népességét a "szentháromságukkal!"
51 #3 Skorpio58
- 2019. August 07. 06:09:51
MORMOTA 1968!
Ezt nézd meg, nem a lapos Föld a lényeg, hanem a többi ,tegyél alá magyar feliratot!https://www.youtube.com/watch?v=UlhSq...lhSqhI0a5c Hazugságban élt életönk:
https://www.youtube.com/watch?time_co...NVZ0ZPfE8s
Minden hazugság:https://www.youtube.com/watch?v=S0781...0781jGcbTU
198 #4 faeb
- 2019. August 07. 12:00:00
Józsi, igazad van. Mormi, kösz a mai igét, sajnos így van. Egy kis frissítés a germán ügyeket illetően: Nagy volt a hiénák visítása a fociklub "raccista" kijelentése után. Ilyenek jöttek, mint "Ezek a kijelentések a kolonizációs időkre emlékeztetnek" (több Németországban élő néger vélekedett így) vagy a DFB (Német Futball Szövetség) "integrációért felelős" brazil származású németje ezt szösszentette: "A klubelnök megvető szavai teljesen megsokkoltak! Minél tovább gondolkozom a dolgon, annál elképzelhetetlenebb, hogy egy ilyen ember, ilyen pozícióban egy egész kontinens lakóiról ilyen általánosítva és lenézve tud beszélni". A sok vonyítás mellett azért akad (még) 1-2 normálisan gondolkodó egyéniség/kijelentés. Ilyen az egyik újságíró, Gábor Steingart (igen, egy 56-os magyar apa és német anya fia), aki a migránsok beiskolázásról (emlékeztetőül: "egy gyerek, amelyik németül sem írni/olvasni, megérteni nem tud, annak egy német általános iskolában semmi helye nincs!";) többek között ezt írta:
1.) A 13,4 millió gyerekek több mint egyharmada (4,9 millió) migrációs háttérrel rendelkezik – azaz nem német.
2.) Egy PISA-különfelmérés szerint ezen (nem német) fiatalok nagyon gyenge iskolai eredménnyel hívják fel magukra a figyelmet. Ennek legfőbb oka a német nyelvismeretek hiánya.
3.) Ugyanazon felmérés alapján e gyerek 80%-ánál otthon NEM németül beszélnek. Ráadásul a második generációs gyerekeknél ez arány még mindig 50%.
4.) A nagyvárosok iskoláiban a káosz uralkodik, mivel tanár és diák nem értik meg egymást.
5.) Egy hamburgi felmérés szerint a 191 alapiskolában először vannak a migránsgyerekek többségben. 65 iskolában az arányuk már 70% fölött van!!!
Erre néhány politikus – megoldás helyett – így nyilatkozott az alapkijelentésre (ti. németül nem tudó gyerekeknek helye nincs az iskolában):
- ezért a kijelentésért szégyellem magam
- populista hülyeség
- ez a kijelentés a kirekesztés retorikája
- általános iskolai kitiltás németül nem tudó gyerekeknek
Emellett hogy nyilatkozott az említett politikus: „az igazi botrány nem az én meglátásom/kijelentésem, hanem ahogy azt most kezelik”
Ja, a Gábornak volt még egy jó kijelentése:
„A modern ember nem katolikus vagy református, hanem politikailag korrekt! A legfelsőbb parancsa így szól: a jóság nevében hazudj önmagadnak”.
Üdv, felek
1368 #5 Karpatkanyar
- 2019. August 10. 08:14:38
A CDU már csak nevében keresztény. Viselkedésük érthetőbb, ha zsidó keresztényeknek nevezzük őket. Vagyis egy zsidó szektának! A HH teletűzdelte a legmagasabb politikai poziciókat a saját embereivel. A német nép jobban béklyóba van fogva, mint a magyar. Úgy gondolom, hogy a magyar hamarabb fog lázadni, mint a német. A Sárga Mellényesek hiába lázadtak fel a német hazafiak nem követték őket. Meg se nyikkantak.
Egyedül a Reichsbürger Bewegung-ra érdemes figyelni. De ezekre teljes mellszélességgel rászállt a Verfassungsschutz. Eddig tudtommal csak 2 fegyverraktárukat kobozták el. Ami meglepő volt az, hogy sok száz modern gyalogsági fegyvert és sok ezer töltényt meg egyéb eszközöket foglaltak le. Az egyik rajtaütésnél a raktáros hazafi védekezett: 1 maszkos meghalt és 5 rendőr súlyos sebesülésekkel kórházba került.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.14 masodperc
309,000 egyedi latogato