Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Sertésinfluenza Iránban: 33-an haltak meg

KülföldMegszórták a régi NASA-zsidó mákonnyal a perzsát? Ebbõl még "leleplezés" is lehet, mert ugye a H1N1 usa-zsidó licensz. Az ország délnyugati részén tört ki a járvány. A halálos áldozatok közül öten az Afganisztánnal határos Szisztán és Beludzsisztán tartományban, 28-an pedig az azzal szomszédos Kermán tartományban kapták el a H1N1 vírust. Az elõrejelzések szerint a következõ napokban a járvány tovább terjedhet, és a fõvárost, Teheránt, valamint három további tartományt is elérhet – idézte Ali Akbár Szajjári egészségügyiminiszter-helyettest az IRNA.

Kermán tartományban, ahol három héttel ezelõtt ütötte fel a fejét a vírus, mintegy 600 embert kezelnek kórházban sertésinfluenzával a helyi hatóságok szerint. Az egészségügyi szervek arra kérték a lakosságot, hogy a csütörtökön kezdõdõ hosszú hétvégén lehetõleg ne utazzanak a fertõzésveszélyes területekre.

A sertésinfluenzának elnevezett kór 2009-ben okozott globális járványt, miután 2009 áprilisától Észak-Amerikából kiindulva rohamosan elterjedt az egész világon. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által 2010 júniusában világméretûvé minõsített járvány 2011 augusztusában ért véget. A szervezet akkori, nem végleges összesítése szerint a világ 214 országában 18 és fél ezer haláleset volt köthetõ a H1N1-es kórokozóhoz.
Link

Hozzaszolasok

236 #1 Vazul
- 2015. December 08. 20:44:20
Nincs is ott disznó, amit megfertõzhetnének. Legalábbis eddig nem volt.
33.media.tumblr.com/d55b760c338dd77c574793f849537b7c/tumblr_n55dldaegQ1ron7nuo1_500.gif
4 #2 Posta Imre
- 2015. December 08. 20:45:51
Vazul, az asszony is eztet mondta egybõl. Szerinted akkor mirõl is szól a "hír" és milyen következményekkel járhat?
5 #3 kincses
- 2015. December 08. 20:47:15
Sok-sok meghalással...majd keresnek másik nevet. Kecske?
4 #4 Posta Imre
- 2015. December 08. 20:52:26
Kncsi! 33-an! Várjá csak ez valamilyen emlékezetes szám, nem? Na mi is jut róla eszünkbe?
5 #5 kincses
- 2015. December 08. 20:53:52
ugyan, az nem lehet!!;) amúgy meg éljen az NLP és a szakszolgálatok!B)
236 #6 Vazul
- 2015. December 08. 21:22:13
Imre, miközben ilyen sémiségeken tûnõdünk Habony Árpád a saját jól megtakarított pénzén éjszaka is dolgozik: ibizai szórakozóhelyen, kokaintól szétcsapatva, pár k.rva társaságában azon mereng, hogy a Miniszterelnök úr legközelebb kivel szemben védje meg az európai kultúra alapvetõ konzervatív keresztény értékeit.

[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=xKAe-Hs7w9Y[/movie]
131 #7 lalapapa
- 2015. December 08. 22:27:43
akkor lathto hogy fejlodik a usrahellbol az irani
szalakat at szovo buzniszek,
lesz meg ott mas is,
a nagy muftik akkor most predikalhatnak eleget,
hogy ne egyenek disznnyot, hanem egyenek,
tapos csibet,
de hat a tap is mibol van,
az is talan tull kosheerrr lett a nagy baratsagban
egyuttmukodesben mit
allig vartak meg kossek vagy eppen
valamillyen modon egy kis nagyobb gondot is
oda segittsenek a vallas allamnak,
de gondolom tudjak
vagy hamar rajonnek hogy kerult oda
a zsirrvirnynyuss,
akkor ott fa is van es kotelnek anyag
is majd halljuk hogy megint
akasztottak kik mert regen fel kellett volna

most meg gondolom tobb helyen ki eresztik
a gorenyt a palacbol vagy dogoljon az irani
van ott ember boven,

a kezdeti egyutt mukodes
lathato hogyan is alakul,

s_azta:o
kar hogy koteles logatas nincs itt
meg az kellene s_ratata
236 #8 Vazul
- 2015. December 09. 20:42:03
Nem is értem, pedig csak a keresztény értékrend, vagy más hasonló fontos dolgok lefektetésén merengett ott:

Rendesen kiakadtak a pártok a Habony-videón - A DK szerint Habony Árpád nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet. A Jobbik úgy véli, hogy az Ibizán készült videó megmutatta a Fidesz igazi arcát.
http://www.atv.hu/belfold/20151209-re.../hirkereso
236 #9 Vazul
- 2015. December 09. 21:21:02
Persze az se kizárt, hogy a Hóman szobor, vagy esetleg más egyébnek a felállítása körüli komplikációkon agyalt.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.11 masodperc
294,850 egyedi latogato