Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A nyugati fegyvergyártók forgalma visszaesett, az oroszoké nõtt

KülföldEjnye, megyen a békeharc, klíma-védelem és Jézus azért biztos, ami Zicher, nem bízza a véletlenre! Csak a szeretet, de azért ólom es legyön elég meg acélvihar es! Noha a nyugati fegyvergyártók 2014-ben még jócskán kivették a részüket a világpiacból, forgalmuk az idén csökkent, míg orosz konkurenseik óriási mértékben gyarapodnak – állapította meg legfrissebb, hétfõn kiadott jelentésében a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).

A világ száz legnagyobb fegyvergyártójának kereskedelmi forgalma már négy egymást követõ évben csökkent, 2014-ben 1,5 százalékkal zsugorodott, 401 millió dollárt ért el, ami több mint százszor nagyobb, mint az ENSZ éves békefenntartási költségvetése. Az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában székelõ fegyvergyáraknak, amelyek részesedése a világpiacból összesen több mint 80 százalékos, értékben 3,2 százalékponttal csökkent a forgalmuk az idén a tavalyi évhez képest. Három nyugati fegyvergyártó cég pedig az idén kiesik a száz legnagyobb listájáról. „Azzal, hogy forgalmuk 7,4 százalékkal csökken, a nyugat-európai cégek szenvedik el a legnagyobb visszaesést, ami a térség gazdasági nehézségeirõl tanúskodik” – állapítja meg a SIPRI.

Ezzel szemben a világ több részét képviselõ 36 fegyvergyártó cég tavaly 25 százalékos forgalomnövekedést ért el, amiben Oroszország játszik a legjelentõsebb szerepet: a 100-as listán szereplõ 19 orosz cég forgalma átlagosan 50 százalékkal nõtt tavaly. Messze lemaradva a világ legnagyobb fegyvergyártójától, az amerikai Lockheed Martintól (amelynek a bevétele 37,5 milliárd dollár volt), az orosz Almaz-Antej a 11. a rangsorban a maga 8,8 milliárd dollárjával.

Oroszország fegyvergyártásának nagy részét a hazai haderõnek szánják, de az országnak fontos vevõi vannak szerte a világon, köztük riválisai, India és Kína, amelyek továbbra is vezetik a mezõnyt a fegyverkezési versenyben. Az orosz fegyverexport egyáltalán nem érezte meg azokat a nemzetközi büntetõintézkedéseket, amelyeket a Krím 2014. májusi annektálása miatt vetettek ki Oroszországra. Szakértõk szerint ezek a szankciók csak bátorították az országot arra, hogy új piacokat találjon, és hogy új technológiákat fejlesszen ki.
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2015. December 14. 11:41:12
Újra felfigyeltek Magyarországra az orosz turisták

Az utóbbi hetekben megélénkült az oroszok érdeklõdése a magyarországi turisztikai kínálat iránt - írta hétfõi számában a Magyar Idõk, szállodai köröktõl származó információkra hivatkozva. http://www.atv.hu/belfold/20151214-uj...z-turistak


Csodaanyagot terveztek orosz mérnökök

Egyedülálló anyagot fejlesztettek ki orosz mérnökök, ami megvédi a tankokat a páncéltörõ gránátoktól, és egyúttal láthatatlanná is teszi azokat az ellenséges radarok számára.

Orosz sajtóbeszámolók szerint az új köpenyt a megvédendõ jármû elejére szerelik majd fel 50-1500 milliméteres távolságban.

Armata tank. Az új köpeny minden páncélozott jármûvet megvédhet
Forrás: AFP/Ria Novosti/Alexey Malgavko

Ha eltalálják páncéltörõ gránáttal, akkor kiiktatja annak elektronikáját, így a gránát nem képes felrobbanni, vagy legalábbis jelentõsen csökken a robbanás ereje.

A köpeny ráadásul segít „láthatatlanná” is tenni a páncélosokat az ellenséges radarok számára. A köpeny mindössze pár perc alatt le- és felszerelhetõ lesz, és ez nem igényel külön kiképzést – számolt be a Sputniknews.http://www.origo.hu/nagyvilag/2015121...akodo.html
131 #2 lalapapa
- 2015. December 17. 01:10:10
tehat sokan jol elnek a fegyverek gyartasabol es
eladasabol is,
az ember hulye, mert lathato hogy mit tesz
szet lovik egymast, olesek gyilkolasok vannak,
de nem erdekel ez senkik,
az uzlet megy,
egyik oldalon meg vedjuk magunk a masik oldalon]
meg tamadunk hogy ne hogy meg oljenek bennunk
akkor
ha ennek vege,
sokan elbuknak mindent hazat autot mindent
mit elore a hitelre vesznek,
tehat ertheto
nem lehet beke,

de igazan gyujtok egy ket jo fegyverre, es bizok benne
lesznek jo vetelek januarban,
vagyam 50 caliber,
mi lehozza meg nemcsak a nagy hangu gunart
hanem meg az utas szallitot is,

a regi rpgevel kapcsolatban lehet csodort mond a
technika, ket napig csongott utanna a fulem,
egy bokorbol fel oldalt ugy kilovik mint a
veszett rokat

leveszi a tanknak a sapkajat konnyeden,
s_buli

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
312,886 egyedi latogato