Itt egy példa s 2 millióból. Ûbermagyar, csak közben akkora zsidó, mint az ólajtó. mit is tegyünk véle és sokadmagával? Belefér egy holokosztba, vagy esetleg mindjárt legyen kettõ? Persze demokratikusan!
Tizennyolc évesen a népmûvészet ifjú mestere lett, énekelt népdalokat az Anima Sound Systemben, tagja volt a Makámnak, középkori latin himnuszokat dolgozott fel a Sator Quartettel – Bognár Szilvia a magyar nép- és világzene egyik legismertebb énekese. Három kislány édesanyjaként arról is tud mesélni, hogyan lehet összeegyeztetni a hivatást az anyasággal, és hogy szerinte miért születik az ideálisnál kevesebb gyermek Magyarországon. Énekesként most saját zenekara, az etNoé és egy gyermekeknek készülõ produkció köti le leginkább.

– Húsz év után lépett fel az Anima Sound Systemmel. Milyen érzés újra az elektronikus zenei életben lenni?
– Nagyon izgalmas. A Shalom címû, 1996-os albumot eleveníti fel a zenekar a húszéves évfordulón. Ezen a lemezen még én énekeltem. Voltunk már Budapesten és Szombathelyen, és holnap is a fõvárosban, az Akvárium Klubban lépünk fel. Azt kell mondanom, hogy még jobban sikerültek a fellépéseink, mint húsz éve.

– Annak idején ráébredt, hogy nem találja a népzene helyét az elektronikus zenében.
– Sem a népzene helyét, sem a saját helyemet nem találtam meg ebben a zenei közegben. Talán azért is, mert kevéssé vagyok „modern ember”. Inkább a magyar paraszti hagyomány fontos nekem, ezért is éreztem magam jobban a népzenei közegben. Viszont ma már jobban megértem az Anima Sound System mûvészi céljait. Feszegeti a határokat, próbál mindig új utakat keresni.

– Nemrég azt mondta, sokkal többet szeretne dolgozni a zenekaruk, a Bognár Szilvia és az etNoé népszerûsítésén. Mikor ismerte fel, hogy a menedzsment ilyen fontos?
– Tíz éve alapítottuk az elsõ saját formációnkat zeneszerzõ párommal, Kovács Zoltánnal, és öt éve az etNoét. E néhány év alatt sokat változott a világ. Akkora a kínálat, hogy nem elég, ha az ember ismert a szakmában, folyamatosan ajánlgatnia kellene magát. A koncerthelyszínek is profitorientálttá váltak, illetve próbálnak kijönni a költségvetésükbõl.

– Három gyermeke van. Ez sok?
– Hát, kisebbfajta tömeg. Nem úgy indultunk neki, hogy mindenképpen nagycsaládosok leszünk, de nagyon örülök, hogy így alakult. Most háromévesek az ikrek, a nagyobbik lányom pedig már iskolás.
Bognár Szilvia
Fotó: Falus Kriszta

– Több nõi kollégája is említette korábban, hogy példaképnek tekinti önt abban, ahogy az anyaságot megéli.
– Nagyon drágák, de be kell vallanom, hogy ez komoly krízisekkel jár. Amikor az elsõ saját formációnk elsõ lemezét bemutattuk, Janka lányom négy hónapos volt. A koncert elõtt felöltözve, kisminkelve az öltözõben szoptattam, és közben potyogtak a könnyeim, mert úgy éreztem, képtelen leszek öt perc múlva színpadra állni és arra koncentrálni, hogy a legtöbbet adjam önmagamból. Ezt sokszor megéltem késõbb, ha nem is ilyen megrázó formában. Nagyon sokat köszönhetek a páromnak, aki a gyerekek gondozásából is mindig kivette a részét.

– Az anyaság milyen viszonyban áll a szakmai-mûvészi önmegvalósítással?
– Ha hosszú ideig csak az egyik területre koncentrálok, akkor elõbb-utóbb elfogy az erõm, és azon az egy területen sem tudok eleget adni. Ha olyan szélsõséges helyzetbe kerülnék, hogy választanom kellene, az anyaságot választanám. De szerencsére nincs ilyen helyzet. Amíg a gyerekek egészen kicsik voltak, nyilván vissza kellett vennünk a tempóból. Nem véletlen, hogy az elmúlt néhány évben nem jelent meg új lemezünk az etNoéval. Be kell vallanom, hogy már nagyon feszít az alkotás vágya. Sok dédelgetett tervem van, így egy gyermekeknek szóló újabb lemez is. Titoktok lesz a címe, amit Szabó T. Anna soraiból kölcsönöztem. Õt kértem fel a nyitóvers megírására.

– Énekelt Geréb Ágneshez köthetõ rendezvényeken is. Fontos önnek az otthonszülés ügye?
– Az elsõ lányom születésekor nagyon rossz élményeket szereztem a kórházi szülés során, ezért második gyermekemet szerettem volna háborítatlan körülmények között világra hozni. Magyarországon elsõsorban otthon lehet bábai szemlélettel szülni, a kórházakban csak elvétve, s nincsenek erre kialakított más intézményeink, születésházaink sem. Én is otthon szerettem volna maradni, bábával, dúlával és a párommal. De a törvények értelmében ikreknek csak kórházban adhattam életet.

– A szülésélménynek lehet köze a nõk gyerekvállalási kedvéhez?
– Sajnos igen. Az én tapasztalataim szerint a nõk jelentõs része az enyémhez hasonló élményeket szerez. Többnyire szó sincs arról, hogy megpróbálnák tiszteletben tartani a szülés természetes menetét. Hol a folyamatok gyorsítása, hol a mindenek feletti biztonságra törekvés vezet olyan beavatkozásokhoz, amelyek az esetek jó részében szükségtelenek. Van egy barátnõm, akinek a szülését annyira megkeserítették, hogy emiatt nem akart több gyermeket. A legtöbben nem beszélnek arról, hogy mit éltek át a kórházban. A szûk családon kívül én sem beszéltem még soha errõl a témáról.

– Milyen oka lehet még, hogy ma kevesebben alapítanak családot?
– Ez összetett kérdés. Hiányzik például a család segítõ ereje, amely mûködhetne, ha közelebb élnének egymáshoz a nemzedékek. A kapcsolatok dinamikája is megváltozott; sokan úgy oldják meg a problémákat, hogy elválnak. Biztos, hogy benne van az önzés is. Rengeteg lemondással jár a gyermekvállalás.

– Mostanában egyre többen érzik úgy, hogy nekik kell felvilágosítani a nõket, hogy gondolkodjanak önmagukról. Azok, akik ezt feladatuknak érzik, jellemzõen férfiak. Nõként mit lehet erre mondani?
– A szülés témaköre a válaszom. Egy nõ számára a gyermekvállalás, a szülés a teljesség csodája. A mai magyar orvosi szemlélet – amelynek kialakításában lényeges, hogy a szülészorvosok többsége férfi – tökéletesen figyelmen kívül hagyja ezt a tényt, s óriási fájdalmakat, visszahozhatatlan veszteségeket okoz a nõknek. Ezen a téren volna mit tenni, ha a nõi princípium teljesebb megélése a cél. Egyébként szerintem felesleges a nõk munkavállalását elõhozni. Az egykori paraszti kultúrában is dolgoztak a nõk. Hat hét volt a gyermekágy, aztán mentek vissza a földekre, sokszor vitték a babát is. A nemes asszonyok viszont nem dolgoztak, mégsem szoptatták a gyermekeiket. Biztosan vannak olyan hivatások, amelyek nehezebben összeegyeztethetõek az anyaszereppel, de ki mondhatná meg egyáltalán, hogy ki a jó anya?
Link