"Magyar jobboldal"! Be kell xarni ezen a sok baromságon. Fidesz? 2010-ben a sok idióta zsidó geci "fideszes", jóbikos...mszps csak telavivot és nyújorkot, londont ismerte, most meg de okosak letTEK! Remélem az akasztófájuk alatt latrina létesül. Elvarázsolva. A magyar jobboldal 2010 után nagy fordulatot véve sorakozott fel Putyin mögé Nem volt olyan rég, amikor a magyar jobboldal lenézõ ellenszenvvel a gonosz birodalmaként tekintett Oroszországra, vezetõje, Vlagyimir Putyin pedig nem volt több a szemében, mint egy ex-kágébés diktátor. Hatalomra kerülése után aztán a Fidesz pragmatikusan nyitott keletre, táborának jelentõs része pedig hatalmas fordulattal – nem beszélve akkor még a szélsõjobboldal híveirõl – egyenesen isteníti az orosz elnököt. Messze nem ilyen éles a váltás, de hasonló trend bontakozik ki egész Európában és részben még az Egyesült Államokban is. Az euroatlanti világ egyik fele gyûlöli, míg a másik imádja Putyint, akit idén már másodszor választott a világ legbefolyásosabb politikusának a Forbes magazin, az Euronews friss szavazásán pedig a döntõ többség (79 százalék) szerint az orosz államfõ gyakorolta a legpozitívabb hatást a világra.

Hatalmas változáson megy át a világ. Ennek egyik látványos megnyilvánulása, hogy a 90-es évek mélyrepülése után az elmúlt másfél évtizedben magát összeszedõ Oroszország idén végérvényesen visszatért a világpolitika nagyszínpadára, és globális kérdésekben immár újra megkerülhetetlen. Tette mindezt az országot 15 éve elnökként, valamint egy cikluson át kormányfõként irányító Vlagyimir Putyin vezetésével. A Szentpétervárról egykor jelentéktelen apparatcsikként Moszkvába került Putyin stabilizálta a szétesés szélére került országot, visszaadta az oroszok önbecsülését, konfliktusokat is vállalva egyre hatékonyabban érvényesíti Oroszország érdekeit, igazi államférfivá nõtte ki magát. Így nem meglepõ, ha hazai népszerûsége már 90 százalékos.

De miért szimpatizálnak vele egyre többen a virtuális frontvonal másik oldalán? Miért fogadná el vezetõnek még egy ukrán nacionalista is? Talán mert kimondja, amire mindenki gondol, vagy az elbizonytalanodó és elpuhult világban ennyire nagy a hiány a cselekvésre kész politikusokból, és egyre nagyobb az igény a kemény kézre? Miért tekint modellként a két ország kapcsolataira teherként nehezedõ múlton is átlépve Putyin Oroszországára a magyar jobboldal?
„Nem imádni, hanem tisztelni kell”

– E növekvõ népszerûség egyik oka, hogy Európa, ha lassan is, de megérti, a mai Oroszországnak semmi köze a kommunista Szovjetunióhoz. Az oroszok ugyanolyan áldozatai voltak a gyilkos kommunista eszme megszállottjainak, mint Kelet-Közép-Európa többi népe. Oroszország ma egy jó értelemben vett nacionalista, prezidenciális jellegû, alkotmányos berendezkedésû ország, amely a jövõjét a hagyományos értékekre alapozva kívánja felépíteni – fogalmaz Tóth Gy. László. – Országát távol tartotta a nyugati liberalizmus dekadens, beteges túlzásaitól, ugyanakkor egyetlen szélsõséges politikai irányzatot sem preferál. Az erõs központi állam segítségével sikerült látványos gazdasági fejlõdést elérnie, ami az életszínvonal emelkedése mellett lehetõvé tette, hogy Oroszország visszaszerezze korábban megtépázott nagyhatalmi rangját. Minden lépésekor az orosz birodalmi érdekek érvényesítését tartja szem elõtt. Ha kell, erõt mutat, de a racionális kompromisszumok elfogadására is képes. Végsõ céljainak elérése érdekében ügyesen taktikázik, fölöslegesen soha nem beszél, emiatt szavainak súlya van. Sajnálatos, hogy a magyar jobboldali politikai osztály egy jelentõs, globalista-atlantista része sem képes annak felismerésére, hogy valójában Oroszország Európa vezetõ katonai nagyhatalma és nem az Egyesült Államok, amely az elmúlt két évtizedben rendkívül agresszív és kiszámíthatatlan külpolitikát folytatott. Az új világrend kialakításáért folytatott harcban Oroszországnak meghatározó szerepe van és lesz. Putyin életmûvének sikeressége a világ újrafelosztásáért folytatott harcban dõl majd el – fejti ki a politológus.

E fenti gondolatmenetbõl is kitûnik, hogy az egyre látványosabban megnyilvánuló szimpátiában ott van a magyar jobboldal tekintélytisztelete, a növekvõ Amerika-ellenesség és a liberális Nyugattal szembeni ellenszenv. Putyin pedig nemcsak az Amerikával szembeni kihívást testesíti meg, de határozott fellépésével sokakban megfogalmazódó válaszokat adva az új kihívásokra, a szuverenitásból kiindulva és a nemzeti érdekeket szem elõtt tartva konzervatív alternatívát mutat fel.

S mindezt továbbgondolva a tudatalattiban legalábbis ott van a Putyin és Orbán közötti párhuzam is. Ahogy az Oroszországot még moszkvai diákéveibõl jól ismerõ közgazdász, Torba Tamás is megjegyzi ugyanakkor: Putyint nem imádni, hanem tisztelni kell, mégpedig azért, mert államférfivá nõve visszavezette Oroszországot a nagyhatalmak körébe, és ez véget vethet az önmaga egyedülállóságával megbirkózni képtelen Amerika dominálta egypólusú világnak.

Azt már – megerõsítve Tóth Gy. László érvelését – Póczik Szilveszter történész, kriminológus teszi mindehhez hozzá, hogy Oroszország valódi ellensúly lesz, különösen Kínával a háta mögött adott pillanatban fontosabb lehet Európának, és így természetesen Magyarországnak is, mint Amerika barátsága. A Putyinra most felnézõ jobboldali értelmiség is tisztában van azonban azzal, hogy az orosz elnök történelmi megítélésével még várni kell, hiszen a mostani sikerek továbbviteléhez magát az országot is meg kell reformálnia.
Nem söpörhetõ a szõnyeg alá a múlt

Visszafogottabban és távolságtartóbban fogalmaz Putyin emelkedõ régióbeli népszerûségével kapcsolatban a MTA KRTK Világgazdasági Kutatóintézetének tudományos fõmunkatársa, Deák András György.

– Putyin népszerûsége Nyugat- és Kelet-Közép-Európában ugyanazon alapokon nyugszik. Õ a nyugati, globalizált rendszer leghangosabb és legaktívabb kritikusa. Ugyanakkor míg Oroszország ilyen jellegû tisztelete nem képez érdemi ideológiai törést a nyugat-európai szélsõjobboldali pártokban, amelyekben a 2000-es évektõl kiszorult a korábbi generációk régi vágású, historizáló és antikommunista hangvétele, addig a magyar vagy a cseh jobboldal számára teljes pálfordulást jelez. Hiszen 1956-ban vagy 1968-ban a Szovjetunió sokkal inkább volt a nyugati civilizáció ellenpólusa, mint ma. Részesei lehettünk annak a világnak, és értelemszerûen elutasítottuk. Így aztán lehetne szelektívebbnek lenni Oroszország megítélésekor, empatikusnak és kritikusnak maradni egyszerre. De modellként tekinteni rá, szõnyeg alá söpörni a történeti tapasztalatot teljesen félrevezetõ. A putyini modell tisztelete valószínûleg nem önálló elem Magyarországon sem, sokkal inkább egyfajta „jobboldali ideológiai váltás” egyik, korántsem egyetlen eredménye. Aligha hiszem, hogy hosszabb távon kifizetõdik egy ilyen politika, és csak remélni tudom, hogy akik ma harsányan lelkesednek Putyinért, inkább teszik ezt pillanatnyi megfontolásokból, divatból, semmint hitbõl és meggyõzõdésbõl – fejti ki az Oroszországgal foglalkozó kutató, Deák András György.
Növekvõ nyugat-európai tábor?

Elvitathatatlan ugyanakkor, hogy Putyin tábora Nyugat-Európában is növekszik. Mindenek-elõtt azért, mert egyre többen látják, hogy saját politikusaik tehetetlenül állnak a sûrûsödõ kihívások elõtt, s ebbõl, valamint a céltalan liberalizmusból a lakosság mind nagyobb részének van elege.

– Putyinnak és Oroszországnak meglehetõsen rossz az imázsa Franciaországban, a terrorizmus elleni harcban mutatott határozott fellépés és a kereszténység védelme azonban a lakosság mind szélesebb körében talál támogatásra. Különösen vonatkozik ez a jobbközép és a szélsõjobboldali táborra – érzékelteti lapunknak nyilatkozva a nyugati hangulatot a l’ Observatoire francia–orosz elemzõközpont igazgatója, Arnaud Dubien.

Nem ért teljesen egyet a kérdésfelvetéssel az Oroszországgal foglalkozó ismert német politológus, Alexander Rahr sem, túlzásnak tartva, hogy Nyugat-Európában nagyon népszerû lenne Putyin. A német sajtó valóban nem szimpatizál az orosz elnökkel. Andreas Umland például a minap a Putyint megértõknek címezve sorait a Die Zeit hasábjain fejtegette, hogy nem kell hinni a magát a családi értékek, a konzervativizmus és a vallás védelmezõjeként beállító orosz vezetésnek. Az elemzõ a múlt és a jelen közé egyenlõségjelet téve azzal érvel, hogy ugyanez az ország 70 éven át fizikailag is megsemmisítette az ezeket az értékeket képviselõket, nyomatékul még meg is jegyzi, egykor Vlagyimir Putyin, Szergej Ivanov vagy Igor Szecsin is az ezt végrehajtó szervezetben dolgozott. A bíráló cikkek sorát még folytathatnánk, de egyre inkább érezhetõ az is, hogy Nyugat-Európában mind kitapinthatóbban másképp gondolkodik a politikai elit és a média, mint a társadalom.

– Az embereknek elegük van a szavakból, az ígéretekbõl! Tettekre várnak, az európai fõsodorhoz tartozó hagyományos politikai elit pedig erre jelenleg képtelen. Putyin az õ szemükben az ellenpélda, a tettek embere, s ezt értékelik. Emellett sokan látják benne a világ csendõreként viselkedõ Amerika ellensúlyát is, az egyetlen fajsúlyos politikust, aki fellép ez ellen. Természetesen a hagyományos értékekben gondolkodók elégedetlenek az ezeket felülíró új törvényekkel, így e liberális ámokfutással szemben a tradíciók õrzõjét látják benne – mutat rá a növekvõ szimpátia okaira Alexander Rahr, hozzátéve mindehhez, hogy vonzó lehet az orosz nemzetállami modell mellett sokaknak az is, hogy a konfrontációt kerülõ Kínával ellentétben Oroszország az egyetlen hatalom, amely kész szembemenni akár az Egyesült Államokkal is.
Messzirõl sokaknak tetszik – ám Oroszországban nem élnének

S ha már Amerikánál tartunk, mind többen vonnak párhuzamot a szókimondó Donald Trump és Vlagyimir Putyin között, és bizonyos konzervatív körökben határozottan megemelkedett az orosz elnök ázsiója. Persze, a helyzet valahogy olyan, mint az ukrán nacionalista esetében, aki Putyint, pontosabban az általa képviselt stílust, értékrendet elfogadná, de az országából nem kér. Ezt a kettõsséget egy konkrét esettel, egy taxissal folytatott beszélgetésen keresztül írja le kérdésünkre Nyikolaj Zlobin, a washingtoni Center on Global Interests nevû intézetet vezetõ orosz politológus.

– Mikor a sofõr megtudta, hogy orosz vagyok, azonnal elkezdte dicsérni Putyint. Milyen bátor, milyen határozott, milyen belevaló, nem fél sem Amerikától, sem pedig a terroristáktól… Erre megkérdezem, akarná-e, hogy az õ elnöke legyen Putyin, mire azonnal igennel felel. Akkor menj Oroszországba, hiszen Putyin ott uralkodik, vetem oda, mire a taxis hosszasan sorolja, hogy Putyint õ ugyan nagyon szereti, ám Oroszország szörnyû, nincs sem szabadság, sem pedig normális gazdaság, s ott semmi pénzért sem élne, marad Amerikában – meséli Zlobin, konstatálva, hogy mi a probléma Putyin népszerûségével. Messzirõl sokaknak tetszik, ám az országban, amelyet tizenhatodik éve irányít, nem élnének.
Erõs mondatok
A minap jelent meg A szavak, amelyek megváltoztatják a világot címmel egy a Kreml irányvonalát támogató ifjúsági szervezet, a Szety (Hálózat) kiadásában az orosz elnök legfontosabb beszédeit, írásait tartalmazó könyv. Nem ebbõl, hanem a Valdaj Klub tagjainak körében elmondott, Vlagyimir Putyin gondolkodását jellemzõ aranyköpésekbõl válogattunk.
„Azt mondják, amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek! Igen, az ökörnek tilos, de azért hadd jegyezzem meg, a medve senkitõl sem fog engedélyt kérni. A tajgáját azonban megvédi, senkinek sem adja. Ne tolja oda senki a képét és ne akarjon a világ döntõbírája lenni!”
„A leningrádi utca ötven éve megtanított arra, ha már mindenképp verekedni kell, üss elõször!”
„A konzervativizmus nem az elszigetelõdésrõl szól, és nem ijedünk meg az újtól, a fejlõdéstõl.”
„Azért ne legyenek arra büszkék, ha egyszer véletlenül nem az amerikai nagykövet jóváhagyásával nevezik ki a vezérkari fõnököt.”
„Én vagyok a legnagyobb orosz nacionalista, azonban jól tudom, hogy a sovinizmusig nem kell eljutni, mert az romboló út.”
„Bismarckról is azt mondták, veszélyes ember, mert azt mondja, amit gondol. Na és akkor?!” (MN)


Link