Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Az ismeritek mikor Piroskának farkas a nagymamája?

KultúraGendernek nevezik a nemváltó õrületet, aminek a vége persze nem váltó és a gender, kender! Akinek tetszik, az copja le a jó édes zsidó anyját! December végén mutatták be a magyar mozik az év egyik legjobb filmjét, a Tangerine-t, amelyben egy transznemû prostituált ered a stricije nyomába karácsonykor Los Angelesben; decemberben folytatódott a nemváltó nagypapáról szóló Transparent-sorozat; januárban pedig jön az Oscar-esélyes A dán lány, amely az egyik elsõ férfiról szól, aki megpróbálkozott a nemi átalakulással. A leghíresebb transznemûek közben popkulturális ikonokká váltak. Utánajártunk a jelenségnek.

A transznemûség ugyan csak az elmúlt egy-két évben lett felkapott téma, a transznemû karakterek nem most jelentek meg elõször a filmvásznon és a képernyõn. Ám az sem egyértelmû, hogy ki tekinthetünk egyáltalán transznemû karakternek. Ugyanis a transznemûek ábrázolásáról szóló párbeszéd egyik legnagyobb kérdése, hogy mennyire tesz jót, vagy éppen mennyire árt az ügynek, és persze, hogy mennyire hiteles, ha egy transznemû karaktert nem egy transznemû karakter játszik.

Hillary Swankrõl például az a közmegegyezés, hogy sokat tett azért, hogy a téma belekerüljön a fõsodorba, de hiába ért Oscar-díjat az alakítása 1999-ben a Fiúk nem sírnak címû filmben, attól õ még mindig egy ciszgender színésznõ (azaz ugyanaz a neme, mint születésekor), aki egy transznemû ember, a nõbõl férfivá lett Brandon Teena tragédiáját játszotta el.
Fotó: ANNE MARIE FOX
Jared leto, Dallas Buyers Club

Jared Leto a Mielõtt meghaltam címû filmben

Jared Leto is Oscar-díjat kapott 2014-ben a Mielõtt meghaltam mellékszerepéért, de ugye õ sem egy transznemû színész, ráadásul egy csomó negatív sztereotípiát is megjelenített. Az általa játszott, férfiból nõvé alakult Rayon egy drogfüggõ prosti túlzottan harsány külsõségekkel, továbbá az egyetlen karakter, akin az egyébként megrázó filmben nevetni lehet. Leto amúgy azt is megkapta, hogy bár állítása szerint egy csomó transznemûvel konzultált elõzetesen, egyiküket sem tüntették fel sehol, az egészrõl pedig semmit sem hallott a relatív kicsi Los Angeles-i transz színtér, a filmet pedig többek között azért is is bírálták, mert életrajzi történetként adták el, de egyáltalán nem hiteles: a Matthew McConaughey által játszott fõszereplõ, Ron Woodroof a filmben egyértelmûen hetero-, miközben a valóságban minimum biszexuális volt.

Hogy mennyire élénkek a sztereotípiák, arról hatásos képet festett a GLAAD melegjogi szervezet 2012-es kutatása, amelyben a 2002 és 2012 között eltelt tíz év transznemû karakterábrázolását vizsgálta az amerikai sorozatokban. Eszerint a transznemû karakterek az esetek 40%-ban áldozatok voltak, 21%-ban gyilkosok, gonoszok, és általában szexmunkásnak írták meg õket.

Ilyenekkel a magyarországi tévénézõk is találkozhattak, például a Helyszínelõk-szériában, ahova jutott saját anyját meggyilkoló transznemû, vagy a Kés/Alattban is, ahol az egyik évadban egy saját fiával alvó, babatolvaj, pszichopata transznõ volt a fõgonosz, de a transznemûek nem a legjobb színben tûntek fel a Kaliforgia vagy a Gátlástalanok epizódjaiban sem.

Candis Cayne

Candis Cayne

Erre az idõszakra esett az itthon is vetített Édes, drága titkaink címû sorozat is, amelyben ugyan szintén nem a legmakulátlanabb pedigrével rendelkezik a Carmelita nevû karakter, sõt, a politikus és házas Patrick (William Baldwin) mindent megtesz azért, hogy ne jusson a nyilvánosság tudomására a viszonyuk, de Carmelita karaktere nemcsak a forgatókönyvben nõvé operált férfi, hanem a valóságban is, akit Candis Cayne játszik, és aki az elsõ olyan transznemû színész lett, aki országos csatornán (ABC) visszatérõ szereplõként megjelent.

A sorozat azonban a nagy nevek (Donald Sutherland, Peter Krause) ellenére sem volt túl izgalmas, két év alatt ki is múlt, és így a transznemû irányba sem alakult ki komolyabb változás.

Hogy manapság mégis arról beszélhetünk, hogy mennyire megváltozott és feltûnõbb lett a transznemûek ábrázolása, az leginkább annak köszönhetõ, hogy az elmúlt években megváltoztak a sorozatgyártási szokások, és megjelentek olyan szereplõk a piacon, mint az Amazon és a Netflix.

Az õ sorozataiknak a fõ jellemzõje, hogy nem hétrõl hétre adják az epizódokat a tévében, hanem teljes évadokat tesznek közzé, amelyeket a neten streamelhetünk. Azonban ez még kevés lenne ahhoz, hogy komolyan vegyék õket a hagyományos stúdiók, ezért van, hogy olyan történeteket karolnak fel, amelyeknek hangvétele, témája, látványvilága, megvalósítása eltér a megszokottól.

Laverne Cox

Laverne Cox

Így lyukadt ki a Netflix az Orange Is the New Blacknél, az Amazon pedig a Transparentnél.

Elõbbi egy igaz történet alapján készült, nõi fegyházban játszódó sorozat, amelyben nyíltan ábrázolják a nõk közti testi kapcsolatokat. A karakterek között van egy férfiból nõvé lett fodrász is, Sofia, akit valóban egy átoperált színész, Laverne Cox játszik. Ahogy az egész sorozatot, az õ játékát is számos dicséret érte, mondván, nem egy bábként jelen lévõ transzvesztita, hanem emlékezetes és hiteles alakítást nyújt. Coxnak annyira bejött a szerep, hogy õ nyitotta meg a 2014-es New York-i Pride-ot, a Time Magazine-ban pedig címlapot kapott, és azóta a TRANSform Me címû VH1-on futó transzreality producere és mûsorvezetõje is.

Az OITNB-re az volt a nagy mondás, hogy New York állam összes leszbikusa ott lebzselt a forgatáson, a Transparentre pedig az áll, hogy ennyi transznemû tuti nem dolgozott még sorozaton. Ennek ellenére a fõszereplõk között nem találunk transznemût, de ettõl még a történet arról szól, hogy egy 70 éves férfi felvállalja mindenki elõtt, hogy õ valójában nõ. A Mortból Mourára változó karaktert alakító Jeffrey Tambor miatt érték is bírálatok a produkciót (tudják, transz, de mégis cisz), ám Tambor játéka és a sorozat is nagyon jó és hiteles. Az elsõ évadról itt írtunk lelkesen, a nemrég bemutatott folytatás pedig csak tovább emelte a színvonalat. Moura már szedi az átalakuláshoz szükséges hormonokat, de kételyek is gyötrik; a visszaemlékezésekbõl még az is kiderül, hogy a náci Németországban hogyan éltek a transznemûek. A Tambor szerepeltetését érõ kritikák fényében külön izgalmas az a sorozatbeli jelenet, amelyben Mourát kiutálják egy táborból, ahol mindenféle nõ lehet, de olyan nem, aki nem annak született.

Ugyancsak az Amazon mutatta be a Sense8 címû sorozatot, a Mátrixot készítõ Wachowski testvérek látványos munkáját. Közülük ugye az egyikük már nem Larry, hanem Lana, és több filmjükben is vizsgálták már a nemi identitás kérdését. Sorozatuk a jövõben játszódik, amikor szintet lépett az emberiség: létrejött a transzhumanitás. A nyolc fõszereplõ más-más helyeken él, és más-más történik velük, de õk mégis egy ember alkotnak, képesek arra, hogy egyesüljenek. Az egyik fõszereplõ történetesen egy nõvé operált férfi, a sorozat egyik csúcspontja pedig egy berlini szaunában játszódik, ahol mindenki mindenkivel. (Az idén nyáron bemutatott sorozatról ezt írtuk).
Fotó: Getty Images / Michael Buckner
Bruce Jenner, 2012

Bruce Jenner 2012-ben

2015-ben azonban nemcsak a sorozatok, hanem egy olimpiai bajnok miatt is a figyelem középpontjába került a transznemûség: Bruce Jenner az 1976-os montreali olimpia elsõ helyezett tízpróbázója, aki ma már nem férfi, hanem nõ, és Caitlyn a neve. Jenner még 1991-ben házasodott a Kardashian családba, amely arról híres, hogy híres. Tudják, innen származik Kanye West felesége, Kim Kardashian is, akinek Jenner a mostohaapja volt.

Jenner szerepelt a Kardashianékról szóló, 2007-ben kezdõdõ valóságshow-ban és annak késõbbi folytatásaiban is. Egy 2015 áprilisában az ABC-n sugárzott és több mint 20 millió ember által nézett interjúban pedig bevallotta, hogy õ valójában nõ, és mostantól fel is vállalja ezt, még a nevét is megváltoztatja. Azt is elmondta, hogy több kozmetikai beavatkozást is végrehajtottak rajta, de nemi átalakítást nem tervez, hiszen mindig is a nõkhöz vonzódott, és nõnek lenni amúgy is mentális állapot és életstílus.
Fotó: AFP / MLADEN ANTONOV
Caitlyn Jenner

Idén Jenner volt az egyik legkeresettebb személy a Google-ön, a Vanity Fair címlapjára Annie Leibovitz fotózta, a Twitteren elõbb lett meg neki az egymillió követõ, mint Barack Obamának, a transzok bajnoka lett, a South Park kiparodizálta, és természetesen saját show-ja is lett, az I Am Cait, amibõl 2016-ban már a második évad jön.

A hagyományos sorozatok és a valóságshow-k mellett azért a filmipar sem maradt le. Az év egyik slágerfilmje, a Tangerine is szokatlan módszerrel készült. A magyarországi moziforgalmazásba december 24-én kerülõ filmet elõször januárban mutatták be a Sundance Filmfesztiválon, és két dolgot lehetett róla egybõl tudni: három telefonnal vették fel, és transznemûekrõl szól.

A Los Angelesben játszódó film fõszereplõi mindketten férfinak született nõk, akik a testükbõl élnek. Alexandra énekes akar lenni, barátja, Sin-Dee pedig éppen most ülte le 28 napos börtönbüntetését. Sin-Dee hamar kikészül, amikor megtudja, hogy a stricije megcsalta egy heteró csajjal. Innentõl õt kajtatják, és összevissza nyomulnak a városban, elkeverednek egy bárba és egy kupiba is, végül aztán egy fánküzletben szembesül egymással az összes szereplõ.

A Tangerine-ben egy csomó olyasmi van, ami nem a legkedvezõbb a transznemûekre nézve: drog, kurváskodás, lármázás stb., még sincs az az érzésünk, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesülnek, ugyanis a film egyetemes dolgokról és emberekrõl szól hitelesen. Két transznemû színész (Mia Taylor, Kitana Kiki Rodriguez) játszik két transznemû karaktert, olyanokat, akik már rég elfogadták magukat.

A Transparent és az Orange sikerének következtében sokféle sorozatban megjelent a transz szál (pl. Glee – Sztárok leszünk, Gazdagok és szépek, Rúzs és vér), és 2015 õszén a BBC is bemutatott egy olyan komédiát, amelyben a csatorna történelmében elõször egy transznemû színész játszik egy transznemû karaktert.

Ami a mozit illeti, 2016-ban érkezik A dán lány, amely a következõ Golden Globe- és Oscar-díjkiosztón is az esélyesek között van. Tom Hooper, A király beszéde és a Nyomorultak rendezõjének filmje igaz történet alapján készült, és egy olyan dán házaspárról szól, amelynek férfi tagja a harmincas években az elsõk között esett át nemi átalakító mûtéten, a felesége pedig mindenben támogatta. A férfi fõszereplõ Eddie Redmayne, aki tavaly A mindenség elméletében nyújtott alakítása miatt Oscar-díjat kapott.

A dán lányt január 28-án mutatják be itthon, de feltehetõen nem ez lesz az egyetlen transznemû tartalom, amely elénk kerül majd 2016-ban. Úgyhogy aki nem akar transzgenderõrületet, csukja be a szemét és fogja be a fülét!Link

Hozzaszolasok

4 #11 Posta Imre
- 2016. January 07. 06:13:33
22 milliót költött plasztikára, szörnyen néz ki

Fulvia Pellegrino eredetileg férfiként született, és már több mint 150 plasztikai mûtéten esett át, hogy tökéletes nõ váljon belõle. De egyelõre ez egyáltalán nem sikerült neki...

transznemû-plasztika-cosmopolitan


Fulvia Pellegrino már tini srácként rájött, hogy sokkal boldogabb lenne nõi testben. Elmondása szerint azonban a családja elõtt ilyeneket szóba sem mert hozni, ezért világ életében megjátszotta magát. Annyira szégyellte érzéseit, hogy inkább megházasodott és erején felül színlelte férfiasságát. Azonban eljött a pont, amikor már nem bírta tovább, hogy csak a garázsban bujkálva tud nõi ruhákba bújni, és bevallotta szerelmének, Marisának a titkát. A nõ meglepõen jól fogadta a dolgot, és most, megszámlálhatatlan nemváltó és plasztikai operációk után is kitart férje mellett.http://www.cosmopolitan.hu/body_love/...en-nez-ki/
www.cosmopolitan.hu/Root/Shared/Pictures/2016/01/06/transznemu-plasztika-cosmopolitan(5).jpg
238 #12 bivaly
- 2016. January 07. 07:22:53
Ezek a "nemi cirkuszok" a teljesen eldegenerálódott buzeráns és leszbikus "emberjogi aktivisták" akciói.
A weimari aberrációt áttették New Yorkba a harmincas években, mára meg csúcsra járatják. Nem olyan régen volt egy cikk, hogy szarral dobálják egymást, szmokingban, meg kisestélyiben, tízezer dolláros jegyekkel. Ez az igazi világrohasztás, alapból degeneráltat nevelni mindenkibõl, éljen az internet, a facebook, meg az felvilágosult liberalizmus. Az összes mocsok ennek csak a következménye. és akkor jönnek ezek a "normális buzik" találkozása " hülye hetrókkal" történetek, mint ha az lenne a normális, a büdös buzi kurva anyját mindegyiknek, hogy a nõ farkat varrat magának, a férfi meg bánya járatot ! A szexuális deformáció nem kiküszöbölhetõ, ezt tudom, ez teljesen nyilvánvaló genetikai gond, nem megváltoztatható az egyénnél. De, hogy követendõ példa legyen, sõt, elõny a normalitással szemben, az vérlázító. Na, kik vannak az élmezõnyben ? Aha ! Azok ! És mit gondoltok, a "fejlett nyugat" miért hanyatlik, a "fejletlen kelettel" együtt, már lassan 150 éve ? Miért nincs születés ? Na ? Van még kérdés ?
( Van hát, csak a válasz több lenne, mint a Lenin összes bõrkötésben !)

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.11 masodperc
294,717 egyedi latogato