Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Így rendezik el a kellemetlenné vált oligarchákat tõlünk keletre

KultúraA sokak által durvának minõsített Orbán-Simicska konfliktus kapcsán összegyûjtöttünk néhány keményebb történetet arról, hogyan szabadultak meg országvezetõk egykor érinthetetlennek tartott oligarcháktól, bizalmasaiktól, vagy éppen saját gyereküktõl.

Felakasztva találták az elnök vejét

Kazahsztán egyik „legígéretesebb” oligarchája Rahat Alijev volt. Az egykori bécsi nagykövetnek még Nurszultan Nazarbajev elnök családjába is sikerült beházasodnia: õ vette el a kazah államfõ legidõsebb lányát.

A közgazdász végzettségû Alijev karrierje meredeken ívelt felfelé, egészen addig, amíg megpróbálta megszerezni a legnagyobb kazah bankot, a Nurbankot.

Törekvései közepette a pénzintézet két vezetõjét elrabolták és meggyilkolták, a gyanú pedig Alijevre terelõdött. 2008-ban távollétében kétszer 20 év börtönre ítélték államcsíny kísérletéért és a két bankár megöléséért, közben pedig a feleségét is elvették a férfitõl. Alijev ezt követõen újraházasodott, és Cipruson próbált új életet kezdeni, 2014-ben azonban – miután az Interpol is körözést adott ki ellene – önként feladta magát, az osztrák hatóságok pedig vizsgálatot indítottak ellene.

rahat muhtaruli alijevRahat Muhtaruli Alijev
Tavaly februárban azonban holtan találták bécsi börtöncellájában az egykori oligarchát.

Alijevet a zárka mosdójában találták a fogasra felakasztva, éppen aznap, amikor tanúvallomást kellett volna tennie a bécsi bíróságon az ellene folyó büntetõperben.

Ügyvédei eleinte kétségbe vonták, hogy a férfi öngyilkosságot követett el, elmondásuk szerint ugyanis Alijev készült a beszédére, továbbá korábban megfenyegették a rabtársai, hogy hogyha nem vigyáz magára, akkor felakasztják. Késõbb a börtön kamerai felvételei és a boncolás is cáfolta, hogy a kazah elnök volt vejének halálában idegenkezûség játszott volna szerepet.

Tíz évet kapott a pártalapító

Augusztusban jogerõsen tíz év letöltendõ börtönbüntetésre ítélte a bukaresti táblabíróság Dan Voiculescut, a román kormánypárti Konzervatív Párt alapítóját, aki kiterjedt médiabirodalommal és sikeres vállalkozásokkal rendelkezik. A bíróság abban találta vétkesnek az oligarchát, hogy

a piaci árnál 75-ször alacsonyabb áron, törvénytelenül vásárolta meg egy mezõgazdasági kutatóállomás Bukarest melletti, 3,5 hektárnyi telkét, és ezzel 60 millió euróval megkárosította az államot.

dan voiculescuDan Voiculescu

A vádhatóság pénzmosással vádolta Victor Ponta korábbi koalíciós partnerét, aki törvénytelen privatizáció nyomán került az értékes telek birtokába úgy, hogy mintegy 100 ezer eurót fizetett a jóval alulértékelt ingatlanért. A politikus késõbb ezen a telken építtette meg több cégének a székhelyét, amelyeket most a bíróság elkobzott az okozott kár megtérítése érdekében.

Voiculescu pártja önállóan nem meghatározó szereplõje a román belpolitikának, de a pénzember sikeres és befolyásos médiabirodalmának köszönhetõen a PC rendszerint kormány közeli pozícióba került az elmúlt években.

A konzervatívok jelenleg is a román kormánykoalíció tagjai. Voiculescu korábban a román szenátus alelnöki tisztségét is betöltötte.

Putyin papjánál gyónt, most körözik

Az 52 éves Szergej Pugacsovot korábban a Kreml bankáraként emlegették. A milliárdos üzletember mindig törekedett arra, hogy bizalmas viszonyt ápoljon az aktuális vezetéssel, valamint az Orosz Ortodox Egyház vezetésével. Az Oroszvilág korábbi cikke szerint a volt felsõházi szenátor

korábbi bizalmasa és gyóntatója, Tyihon atya egyúttal Putyinnak is a lelkésze volt. A cikk szerint az orosz elnök korábban dolgozott is a kegyvesztett milliárdosnak.

Pugacsov a ’90-es évek elején alapította meg a Nemzetközi Ipari Bankot, de részesedése volt több üzemben, hajógyárban, valamint övé volt a Hédiard francia luxus élelmiszer áruházlánc is. Emellett az oligarcha volt a Mongóliával határos dél-szibériai Tuva Köztársaság törvényhozási képviselõje.

szergej pugacsovSzergej Pugacsov
Pugacsov ellen tavaly adott ki nemzetközi körözést az Interpol, miután Oroszországban perbe fogták egy bankcsõd kapcsán. Az orosz hatóságok gyanúja szerint az oligarcha azzal szegte meg a törvényt, hogy a

2010-ben csõdbe ment orosz Mezsprombank kedvezményezettjeként 75 milliárd rubelt vont ki a pénzintézetbõl.

A hatóságok szerint Pugacsov szándékosan vitte csõdbe a bankot, és jogsértõ cselekményeket követett el a csõdeljárás során, ezzel pedig elõidézte az orosz pénzügyi piac legsúlyosabb bankösszeomlását. Az ügyben még 2011-ben eljárást indítottak, a milliárdos azonban kereket oldott, és a franciaországi Nizzába távozott. A volt tuvai szenátor adatait piros jelzéssel ellátva közölte az Interpol, ez azt jelenti, hogy megtalálása esetén azonnal le kell tartóztatni.

Szibériai börtönben a fõoligarcha

Mihail Hodorkovszkij korábban Oroszország elsõ, a világ 16. leggazdagabb embere volt. Karrierje a Jelcin-érában indult virágzásnak, 1992–1993 között energetikai és üzemanyagügyi miniszter volt, majd 1993-tól 2005-ig a Jukosz olajipari vállalat fõrészvényese. 2003 november 25-én letartóztatták, és azzal vádolták, hogy az azóta feldarabolt és más olajcégeknek eladott Jukosz alapítójaként és fõrészvényeseként több tízmilliárd dollár kárt okozott sikkasztással és adóelkerüléssel. Hodorkovszkijt több millió tonnányi kõolaj ellopásában és 23,5 milliárd dollár tisztára mosásában találták bûnösnek, az oligarcha viszont mindvégig visszautasította az ellene felhozott vádakat.

Többek szerint az volt a fõbûne, hogy a békén hagyott milliárdosokkal szemben nem fogadott hûségesküt Putyinnak, sõt, többször kritikus hangot engedett meg magának az orosz elnökkel szemben. A volt Jukosz-vezér végül 13 és fél évet kapott,

büntetését többek között egy szovjet érából fennmaradt szibériai börtönben töltötte. Két éve elnöki kegyelemmel szabadult és külföldre távozhatott; azóta ideje jelentõs részét Londonban és Svájcban tölti.

mihail hodorkovszkijMihail Hodorkovszkij
Hodorkovszkij azonban továbbra sem nyugodhat meg teljesen, az orosz szövetségi nyomozó bizottság ugyanis decemberben közölte, hogy ismét elfogatóparancsot adtak ki az egykori olajmágnás ellen.

A hatóságok egy 1998-ban történt gyilkosság, a szibériai Nyeftyejuganszk város polgármesterének a megölése ügyében akarta meghallgatni Hodorkovszkijt.

Az oligarcha természetesen tagadja a vádakat, és politikai leszámolásnak tekinti az ellene folyó eljárást. Szabadulása után Hodorkovszkij azt mondta Garri Kaszparov sakkvilágbajnoknak, hogy Putyin helyében õ nem engedte volna szabadon magát.

Van, aki a gyerekének sem kedvez

Iszlam Karimov üzbég diktátor a családtagjainak sem kedvez, ha azok sértik az érdekeit. Lányát, Gulnara Karimovát sokáig apja lehetséges utódjaként tartották számon, akinek ennek megfelelõen ívelt felfelé a karrierje: a Harvardon végzett, majd üzletemberként, divattervezõként és popsztárként is „sikereket” aratott. Emellett volt Üzbegisztán genfi ENSZ-nagykövete is, miközben hazájában a leggyûlöltebb személyként tartották számon. Tündöklése egészen 2012-ig tartott, amikor a svájci hatóságok pénzmosás gyanújával indítottak nyomozást Iszlam Karimov Genfben élõ lánya ellen, akit egyébként az alpesi ország tíz leggazdagabb asszonya között tartottak számon. Késõbb kiderült, hogy

Karimova zsarolással szerezte vagyonát: azzal zsarolt meg Üzbegisztánban tevékenykedõ mobilcégeket, hogy apja hatalmával visszaélve rájuk uszítja a hatóságokat, ha nem adnak neki részesedést.

iszlam karimov és lánya, gulnaraIszlam Karimov és lánya, Gulnara

Az Organized Crime and Corruption Reporting Project nevû szervezet információi szerint a nõ egymilliárd dollárnyi (280 milliárd forint) szedett össze ezzel a módszerrel, a pénzt pedig külföldi számlákra menekítette és ingatlanokat vásárolt belõle. (A pénz nagy részét egyébként zárolták, Karimova villáit lefoglalták.) Azt nem tudni, hogy a gátlástalan tolvajlás, vagy esetleg más miatt sokallt be az üzbég diktátor, az azonban biztos, hogy a

Karimova apja által irányított hatóságok korrupció vádjával nyomozást indítottak az „üzletasszony” ellen, és 2014 óta házi õrizetben tartják Taskentben.

Karimováról az utóbbi idõkben nem sokat hallani, másfél éve valahogy eljuttatott egy kézzel írott levelet a BBC-hez, amiben azt állította, hogy apja pszichés terror alatt tartja, és rendszeresen veri.Link

Hozzászólások

236 #1 Vazul
- 2016-01-05 19:57
Itt is, és megnyugodhat mindenki, nem csak az oligarchákat. Nemrégiben is voltak érdekességek, mint a lenti cikkek, persze elõtte sem jelentett problémát Pinyóéknak kinyírni bárkit. Simicska a fent felsorolt oligarchákkal a tények ismeretében gondolom jól levédte magát, mégiscsak Orbánnal nõtt fel, egy maffiában nevelkedtek ki. Úgy sejtem nagyszámú savazót veszthetne a zsidesz, ha vele valami történne, ezért érzékeny pont, nem lehet csak úgy kivégezni.

Szombaton aláírta, amit soha nem akart, másnap meghalt a pályázati szoftver volt jogtulajdonosa

Vasárnap elhunyt Komáromi András üzletember, a Welt 2000 Kft. volt tulajdonosa. Szombatig jogtulajdonosa volt a cég legfontosabb termékének, az EMIR-nek. Ez az a szoftver, amelyik Magyarország EU-csatlakozása óta kezeli a brüsszeli pénzek pályáztatását és elosztását. Komáromi nem volt beteg, 47 éves volt. Közeli barátai szerint nagyon megviselte a cég eladása körüli vita, és nem kizárt, hogy váratlan halála összefügg ezzel.

Lázár János megszerezte


Szombaton írták alá az adásvételi szerzõdést a Welt 2000 tulajdonosai és a Miniszterelnökség képviselõi. A tárgyalásokat az állam részérõl Lázár János államtitkár vezette.

A céget a tulajdonosok eredeti szándékuk szerint nem akarták eladni. A Miniszterelnökség viszont meg akarta venni, és határozott nyomást gyakorolt a cégtulajdonosokra.
http://444.hu/201...alapitoja/

Halál a rendõrautóban

Welsz Tamás halála eleve gyanús volt. Kezdetben elég zavarosak voltak a hírek arról, hogy hol halt meg: a budai irodájában, vagy a rendõrautóban. Késõbb ez utóbbi vált hivatalossá, vagyis Welsz Érdrõl Budapestre tartva, a rendõrautó hátsó ülésén halt meg március 20-án. Azután, hogy iratokat adott át a rendõröknek.

Egy dolog biztos: a Központi Nyomozó Fõügyészség nem vizsgálódik, márpedig ha a rendõröket hibáztatnák Welsz haláláért, akkor a KNYF nyomozna.

http://444.hu/201...uk-hogyan/

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.32 másodperc
2,756,400 egyedi látogató