Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Meddõ párok panaszait vizsgálja az országgyûlési biztos

TechnikaMi-nõségi "migráns"-zsidó-cigány gecit minden "meddõ" magyar nõnek! Ez demokratikus alapjoguk! Beszünteti tevékenységét a legnagyobb magyar spermabank – tudta meg a Magyar Idõk. A meddõségi klinikák is foglalkozhatnak ugyan hímivarsejtgyûjtéssel, de egyelõre csupán a Kaáli Intézet jelezte, hogy él ezzel a lehetõséggel, ám csak saját páciensei részére. Donorspermára azoknak a pároknak van szükségük, akiknél a gyermektelenség hátterében férfiprobléma áll. Ez a meddõ párok negyven százalékára igaz.

Megszüntette a hímivarsejtgyûjtéssel és -tárolással foglalkozó üzletágát a legnagyobb hazai sejtbank, a Krio Intézet – mondta a megbízott fõigazgató, Takács Zsuzsanna. Azután döntöttek így, hogy az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH) tavaly nyáron vizsgálatot indított náluk, majd feljelentést tett ismeretlen tettes ellen illegális szervkereskedelem – hivatalosan emberi test tiltott felhasználása bûntett – miatt. Az ORFK-tól lapunk megtudta: a Készenléti Rendõrség Nemzeti Nyomozó Iroda még tavaly októberben megszüntette a nyomozást az ügyben, ám a Krio Intézetnél ennek ellenére úgy döntöttek, nem foglalkoznak tovább ezzel a tevékenységgel.
Egészségügy – A kecskeméti kórház szülészeti osztálya

Fotó: MTI

Az ügy háttere, hogy az Országos Tisztifõorvosi Hivatal 2015 márciusában, az európai gyorsriasztási rendszeren keresztül arról értesült, hogy Dániából genetikailag hibás donorspermiumok kerültek Magyarországra. (Rejtett genetikai hibáról volt szó, amelyet sehol sem szûrnek, és amely szerencsére az itthoni két beültetés nyomán született gyerekeknél nem is okozott megbetegedést.) Az OTH akkori tájékoztatása szerint számukra „így derült fény arra, hogy a Krio Intézet 2013 óta törvénysértõ módon importál hímivarsejteket egy dániai sejtbankból”. Az OTH ekkor tette meg a feljelentést, és azonnal megtiltotta a spermaimportot.

A Krio Intézet – a megbízott fõigazgató tájékoztatása szerint – 2000 óta foglalkozik hímivarsejtgyûjtéssel és -tárolással, és 2008 óta hoz be Dániából donorspermát. Azért onnan, mert ott még a hazainál is szigorúbbak az adományozók vizsgálatával kapcsolatos követelmények – mondta Takács Zsuzsanna, hozzátéve: errõl az éves adatszolgáltatás keretében rendszeresen tájékoztatták is az Országos Tisztifõorvosi Hivatalt. Az OTH álláspontja szerint viszont Magyarországon tilos a hímivarsejtek importja, a Krio pedig kijátszotta a hatóságot.

A nyomozás megszüntetése ez utóbbi állításokat nem támasztja alá. A rendõrségi eljárás ideje alatt, az OTH döntése miatt azonban a Krio, a legnagyobb magyar spermabank immár több mint fél éve nem foglalkozhatott donorspermagyûjtéssel, és a meddõségi klinikák sem vehettek át tõle külföldrõl származó hímivarsejtet. Ez azt jelentette, hogy azoknál a meddõ pároknál, amelyeknél a férfi spermájának mennyiségi vagy minõségi elégtelensége a gyermekáldás akadálya, ez idõ alatt nem, illetve csak korlátozottan tudták elvégezni a mesterséges megtermékenyítést. A Krio évente 600-800 mesterséges megtermékenyítéshez adott spermát. Emiatt több meddõ pár is az ombudsmanhoz fordult, ahol a panaszok nyomán vizsgálat is kezdõdött, amely – mint kérdésünkre elmondták – egyelõre nem zárult le. (Magyarországon minden ötödik párnak csak orvosi segítséggel lehet gyermeke, a háttérben az esetek 40 százalékában a nõ, ugyanilyen arányban a férfi, míg 20 százalékában mindkét fél problémája áll.)

A problémát orvoslandó, a meddõségi kezelések legnagyobb hazai centruma, a Kaáli Intézet már megkezdte a hímivarsejtek gyûjtését, ám mint a tulajdonos-alapító Kaáli Géza lapunknak elmondta, amíg az OTH nem ad engedélyt erre, kizárólag saját célra. Miután a spermabanki tevékenység több tíz millió forintos beruházással, illetve milliós fenntartási költséggel jár, még kérdéses, hogy a többi, döntõen egyetemi klinikai és a néhány kisebb meddõségi magáncentrum belefog-e.
http://magyaridok.hu/belfold/meddo-parok-panaszait-vizsgalja-az-orszaggyulesi-biztos-278572/

Hozzaszolasok

236 #11 Vazul
- 2016. January 09. 22:56:59
Miskolcilaci, Gerry; szeretném leszögezni válaszként, hogy bár a férfiaknak is van mellbimbójuk, mégsem hordanak melltartót, vagy takargatják.

Most a fórumozók jogosan feltehetik a kérdést miért adtam egy látszólag nem odaillõ idióta választ és hogy jön ez ide?

Szeretném leszögezni, kb én is így voltam a hozzászólásaitokkal.
2 #12 gerry
- 2016. January 09. 23:03:02
jól van, okos fiú vagy. Leszögezted. Tiéd a piros pont.
Azért engedd meg nekem, hogy ne analizáljam mélyenszántó gondolatodat.
Inkább hülyén haljak meg.
236 #13 Vazul
- 2016. January 10. 00:44:13
Csodás.
238 #14 bivaly
- 2016. January 10. 09:24:26
Vazul !

Nem békebírónak jöttem, de ! Nagyon kevés az a dolog, ami az, mint aminek látszik, vagy láttatják. A sperma bank egy mocskos, rohadt üzlet csak, természetesen a leghumánusabb cselekedetnek feltûntetve. A szálakat természetesen Kóserék rángatják, de van benne hidd el, nélkülözhetetlenül sok Gój, segéd személyzet.
Egy másik helyen reagáltam egy mondattal erre a fenti polémiára is, csak politikai oldalról megközelítve. ( Leninnek abban tökéletesen igaza volt, hogy minden politika. Hozzá teszem nagyon egyetértek vele, ebben.) Amit Te látsz, az csak az, amit látnod engednek, hogy befolyásolják vele a gondolkodásodat. Tudod ez pont olyan mint a Biblia, meg a mise. A Biblia érthetetlenségét a misén elmagyarázzák, hogy hogyan kell értened, az értehetetlent, ültesd el magadban, és ne gondolkodj ! A leghétköznapibb dolgokban is így van, a tömegek számára észrevétlenül, és észrevehetetlenül, amibõl aztán kialakulnak, kialakítják a "nemzetet", a csõcselék deformált tudatú tömegeit, "hazafiak" címkével. Õk a hasznos idióták, akik eltántoríthatatlanok beléjük vert hamis meggyõzõdéseiktõl, nagyon csinálják a semmit, azt jó média hátszéllel, és bármire rávehetõk, mert minden saját gondolatuk, a mások gondolata ! Nem is léteznek igazából, még is vannak. A legnagyobb károkozók, és hihetetlen könnyû irányítami õket, könnyû uralkodni felettük. Ezeknek elég egy Gyurcsány, vagy egy Orbán beszéd, és ha kell, egyetlen intésre egymást is kinyírják, másodpercek alatt !
Ezek akkor is tények, ha nem akarod tudomásul venni. Nem állítom, hogy örömteli, de ez van.
236 #15 Vazul
- 2016. January 12. 17:38:34
Mégis melyik mondatomból derült ki bárki számára is, hogy nincs benne sábeszgoj? Mégis hol írtam ilyesmit??! Most õszintén, abból kerített itt mindenki nagy feneket, hogy "mocskos zsidók". Nem tudtam, hogy így sérti az itt kommentelõket...
238 #16 bivaly
- 2016. January 12. 19:41:52
Vazul !

Csak árnyaltam a dolgokat, mindentõl, és mindenkitõl függetlenül. Sajnos tudomásul kell venni, hogy a dolgok nem feketék-fehérek, meg sokszor abban csalódik az ember, amiben a legkevésbé számít rá. Nem kell feltétlenül használni ezt a "mocskos zsidók" terminológiát, ezt majd idõvel meg kell tanuld ! Túl elcsépelt, túl általános, és hidd el nekem, önlejárató, fõleg nyílt vitákban. Írhattam volna privátban is, de így találtam jobbnak. Ne tudjál mindent halálbiztosan, csak amit halálbiztosan tudsz ! És viseld el ( kénytelen vagy, én is sokszor), hogy azért rúgnak meg amit el sem követtél. A Talpit meg félreértetted. Szemét egy állapot van ebben a nyomorult országban, és az ember néha kétségbe esik, és rosszul fejezi ki magát, van aki azért, mert még nem ment át sok mindenen, van aki meg azért, mert átment sok mindenen ! Ez most itt a kettõnek a találkozása volt. Ugye értesz ? És nyugalom, eltelik pár nap, és kiesik a szálka az ember kezébõl, és már nem is fáj.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
296,355 egyedi latogato