Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

30 évre titkosították, mit terveznek terrorveszély esetén - Novák Elõd elárulta

BelföldA kis hücpe görény mit árult el? Az oroigó már 13-én megírta, amit a szolgálatokkal leegyeztettek. Mit kell itt nyekeregni? Megmondtam mi lesz! Határzár és kis "kergetõzés" és persze holkoszt, a kibaxott zsidó-maffia qva anyátokat. Novák Elõd Facebook-oldalán azt írta, 30 évre titkosították azt a kormányjavaslatot, amelynek közzétételéért 3 éves szabadságvesztést is kockáztat. A politikus lemond mentelmi jogáról, de akkor is felhívja rá a közvélemény figyelmét, mennyire abszurd az Alaptörvény-módosító javaslat titkosítása. A 2016. január 12-tõl 30 évig „NEM NYILVÁNOS” tervezetrõl azt írja, a Honvédelmi Minisztériumban tartott többpárti egyeztetésen ahhoz nem kaptak semmilyen háttéranyagot, így nem derült ki, mit értenek terrorveszélyen, mi alapján tehetne meg a kormány szinte bármit, kontroll nélkül.

Novák szerint a titkosítás legfeljebb azért lehetne indokolt, mert még a címét sem tudták leírni helyesen annak, amit az Alaptörvénybe foglalnának (a „Terrorveszély-helyzet” egybeírandó), de – teszi hozzá – a javaslat persze fõként nem ezért elfogadhatatlan.

A politikus emlékeztet rá, hogy pártja már augusztus 27-én benyújtotta Alaptörvény-módosító javaslatát, amit a Fidesz leszavazott, majd most olyan jogalkotói túlkapásokat is beépített saját javaslatába, amelyek alapján bemondásra lehetne terrorveszélyt vizionálni, egyszerû kormánydöntéssel, kontroll nélkül, míg a szükségállapot kihirdetéséhez eddig kétharmados országgyûlési felhatalmazás kellett.

Novák azt is elárulja, mi van a 30 évre titkosított kormányjavaslatban. Röviden összefoglaljuk a lényeget.

A levélforgalmat ellenõrizhetnék, az internetet beszüntethetnék. Átvehetnék a médiumok szerkesztõségeinek irányítását, némelyik mûködését fel is függeszthetnék,

noha egy ilyen különleges jogrendben a nyilvánosság lehetne a legfõbb kontrollja a kormánynak.

A mozgásszabadságot, tartózkodást korlátozhatnák, betilthatnák rendezvények, gyûlések megtartását, kijárási tilalmat rendelhetnének el. Zárolhatnák “a biztonságot veszélyeztetõk” vagyonát, bevezethetnék az élelmiszer- vagy benzinjegyet.

Novák ezt követõen Amerikára is hivatkozva azt írja, nem jó út, ha az állam terrorveszélyre hivatkozva bármit megtehet polgáraival. Szerinte elég a TEK. A Jobbik alelnöke biztosra veszi, Magyarországon a

következõ években is több áldozata lesz a cigánybûnözésnek, mint a terrornak, mégis csak az utóbbival akar kiemelten foglalkozni a kormány.

Szerinte nem szabad hagyni, hogy a kormány az emberek félelmeire alapozva bevezesse ezeket a jogkorlátozásokat.
Link

Hozzaszolasok

118 #1 keepfargo
- 2016. January 23. 01:33:36
Az internetet miért tiltanák be; az internetes informálódás növelné vagy csökkentené a terrorveszélyt?

(A Terrorveszély-helyzet egybeírandó? Az Alaptörvény-módosítás meg külön? Milyen alapon?)

Holnap betilthatják a külföldröl hazatelepülöket, hátha velük is nö a terrorveszély...

Holnapután pedig betilthatják az éjszakát is, hátha a sötétben nö a terrorveszély...

Én legszívesebben az ilyen "politikusokat" meg "vezetöket" (megvezetöket?) tiltanám be, (mondjuk, "királyi" minöségben); azután lenne egy esélye a normális életnek, hogy visszataláljon természetes medrébe...
12 #2 spartakusz
- 2016. January 23. 05:50:01
Avatár
László Kiss edmonddantes • 2 perce

szevasztok!
edmonddantes, mert értéke csak a munkának van, mellyel értéket állítunk elõ - ez a természetes - olyan nincs, hogy az alapérték az arany - mert munkavégzést az ember csak akkor tud végezni ha szomját tudja oltani és ha éhes enni tud - tehát az érték a föld ahol élelmet tud termelni és a víz amellyel szomját tudja oltani! Az arany imádok azéért találták ki az aranyat, hogy értékét manipulálva munka nélkül élõsködjenek a munkát végzõ értékelõálltó nagy tömegek felett! Ezzel ellentétében - valósította meg Hitler a munkalapú értéket képviselõ társadalmat - amit a zsidó arany is segített - a késõbbi manipulálás reményében ami sikerült is neki - most õ uralkodik a bûnözõ uralom!
tisztelettel:
1987 elõtti volt mszmp-s közrendõr id. Kiss László

ui: azt, hogy kisajátít magának mindent, és rá veszélyt jelentõ dolgokat tilt azt már tudjuk - hamis pénzével TUDD RAJTUNK URALKODNI!
•
Módosítás
•
Válasz
•
Megosztás ›
IDE ÍRTAM - ÉS IDE IS PASSZOL, ÚGY GONDOLOM:
https://kuruc.info/r/6/154133/

SPARI...
12 #3 spartakusz
- 2016. January 25. 05:46:47
https://kuruc.info/r/6/154133/#comment-2475213086

Avatár
edmonddantes Senkise • 2 napja

A Hitleri Nemetorszagot tobbek kozt azert kellett mindenaron eltaposni mert - minden vitathato ellentmondasaval egyutt - bizonyitotta hogy lehetseges onallo kreativ alkoto nemzeti tarsadalmat letrehozni......
13
•

Avatár
László Kiss edmonddantes • 2 napja

szevasztok!
edmonddantes, mert értéke csak a munkának van, mellyel értéket állítunk elõ - ez a természetes - olyan nincs, hogy az alapérték az arany - mert munkavégzést az ember csak akkor tud végezni ha szomját tudja oltani és ha éhes enni tud - tehát az érték a föld ahol élelmet tud termelni és a víz amellyel szomját tudja oltani! Az arany imádok azéért találták ki az aranyat, hogy értékét manipulálva munka nélkül élõsködjenek a munkát végzõ értékelõálltó nagy tömegek felett! Ezzel ellentétében - valósította meg Hitler a munkalapú értéket képviselõ társadalmat - amit a zsidó arany is segített - a késõbbi manipulálás reményében ami sikerült is neki - most õ uralkodik a bûnözõ uralom!
tisztelettel:
1987 elõtti volt mszmp-s közrendõr id. Kiss László

ui: azt, hogy kisajátít magának mindent, és rá veszélyt jelentõ dolgokat tilt azt már tudjuk - hamis pénzével TUDD RAJTUNK URALKODNI!
6
•
Avatár
László Kiss László Kiss • egy napja

Na errõl beszélek - ez most találtam - olvassátok el, mert feliratozott:

tisztelettel. id. Kiss László 1987 elõtti a többit tudjátok már....
3
•
József Acsay László Kiss • egy órája

Tisztelt Kiss Úr!
Nem teljesen értek egyet. Annóban volt a cserekereskedelem. Helyileg mûködött is, de a kereskedelem tágulásával értelmetlenné vált (hány véka zab egy kínai porcellánváza?). Miként említette is, az értékteremtõ a munka, olyan egyenértékest kellett találni, minek a munkatartalma nagy, de kis helyen elfér. Ez volt a pénz. Óceániában ritka kagylók héja volt ismeretes, Európában a nemesfém. Ezüstbõl viszonylag sok volt, kiesett. Platinából kevés, kiesett. A drágaköveknél sok a szubjektív elem (szín, csiszolás, ritkaság,...), szintén kiesett. Maradt kizárásos alapon az arany, kisebb értékû pénzeknél az ezüst. Nem véletlen, hogy a középkori pénzhamisítások is állami monopóliumok voltak: körbevágták az arany/ezüstpénzt. Átlagpolgár aranyat, ezüstöt hamisítani nem tudott: nehézfém, bármely felhigítása/ötvözése érezhetõ lett volna a súly miatt. A pénztörténetben ezután jött a váltó. Eleinte szûk körben volt használatos. Egy bankár aranyértékben kiállította, a másik bankár meg elfogadta (vagy nem). Közben az is kiderült, a nemesfémek gyorsan kopnak, az államok áttértek a váltó/pénzrenszerre, immár állami garanciával. Persze, a pénz alapja a munka változatlanul, de kellett tárgyiasított forma is (akkoriban gyakori népszórakozás volt a háború), minek megmaradt az arany. 1964.-ig így volt. A Fort Knoxból ekkor vitte ki Franciaország aranytartalékát, így a világpénz szerepét vállaló USA $ is fedezetnélkülivé vált. Ez után jött be a számlapénz, mely az Ön által is említett manipulációk forrása. Ezután jött egy kis kavargás: az arany/nemesfém ár exponenciálisan emelkedett (korából ítélve, Ön még emlékezhet rá: büszkék voltunk, hogy a hajdani Forte gyár 2 tonna ezüstöt adott el valutáért.) Csak zárójelben: fél év múlva dupláját érte volna. Hajdani fotósként emlékszem rá, mert ezután be is zárt a Forte. A mai korig is gond az arany: az USD mögött nincs, Oroszország csendben (neki valószínûsítem, van), de az "afrikai tavasz" kiváltója volt: Kadhafi aranyért adott el olajat (ekkor megint volt egy exponenciális árkiugrás a nemesfémpiacon), sõt, nem átallott egy aranyalapú pénzen dolgozni. Sorsa ismert. Most a számlapénz uralkodik: csak papiros, fösték, meg nyomda kell hozzá az USA-ban, de meddig? Nekünk is volt millióbillpengõnk: a papír többe került, mint a pénz értéke.
Tisztelendõnek tartom, hogy eredeti foglalkozását, pártállását közölte, de õszintén szólva: nem foglalkozom vele. Viszont reálisan gondolkodó emberrel akkor is szívesen váltok szót, ha nézeteink különböznek is. Önnel egy nézetkülönbséget látok: Ön az aranyalapban, én a számlapénz kritikájában gondolkodom.
Hozzászólását tisztelettel köszönöm!
meg több
•
László Kiss József Acsay • 25 perce

József Acsay

László Kiss

•

egy órája
Tisztelt József Acsay, elõször is köszönöm, hogy reagált írásomra - nincs nézetkülönbség, mert én nem azt akartam sugallni, hogy amit ír, ha nem azt, hogy eredeti rendeltetését elveszítettet a pénz, és az arany is, mert magyarul az érték az, hogy enni tudjon és inni tudjon - és legyen fája, hogy télen ne fázzon, mint írta a szerb 88 éves néni aki nem fogadta el az egy millió dollár örökségét azt a falunak adta! Õ már tudja - a linket most nem találom, de ha kell megkeresem önnek!
tisztelettel: id. Kiss László
•

László Kiss László Kiss • egy perce

bocsánat még egy pillanatra, az eredeti rendeltetését akkor lehet vissza venni, ha a magán emberek - álláspontom szerint bûnözõ zsidó és nem zsidókat írtam kezébõl visszavesszük azt a jogot, hogy pénzt nyomtassanak forgalmazzanak, akár elektromosan akár materiálisan - mert pénzt pénzel nem lehet keresni, növelni és minden nemzet - nép számára vissza rendeljük ezt a jogot

spari..
•


József Acsay Tisztelt Kiss Úr!Válaszát köszönöm, de két részre kell bontanom.Az egyik: valóban nem lehet megenni a pénzt, fûteni vele,... Szóval, a mindennapi életünkben csak eszköz lehet.A másik: a világpénz fogalma. Ezt sem Ön, sem én nem látom, de a nemzetgazdaságokat (közvetve: létfenntartást) ez mozgatja. És itt van némi nézetkülönbség köztünk: a jelenleg domináns számlapénz (olajdollár) pár monokultúrás országhoz (azaz olajtermelõ) országhoz kötött. Nehezen stabilizálható: egy termékhez, és aktuálpolitikához kötött. Pl.: az utóbbi hónapokban látványosan esett az olajár, mi so országot negatívan érintett (persze, mi örülünk a félezer forintról háromszáz forintra csölkkenõ üzemanyagárnak), de a ba nki arany ára pár százalékos eltéréssel stabil. Persze, ez bennünket, kisembereket nem érint közvetlenül, de az árstabilitás már igen! És ennek az alapja a pénz stabilitása. Most a petrodollárhoz kötik. (Számlapénz). A stabilitást az aranyalap adja, meggyõzõdésem szerint. Lehetne más is, csak jobb nincs évszázadok óta. Válaszát köszönve, tiszteelettel!2016. január 24. 18:45 Disqus írta,



Yyyy

Tisztelt
József Acsay úr!
Dehogy is nem jutott eszembe, de nem akartam túl bonyolítani, hisz régen is mûködött "selyemút"
Ha a nemzetek visszakapják azt a jogot, hogy közösségüknek, mindegy, hogy milyen formátumú, királyság, köztársaság...és stb. - akkor lesz egy egészséges verseny, ami nem csak az emberi fejlõdést tudásban de a technika fejlõdését, is alaposan megugrassza!

Képzelje el azt, amíg egy szuper emberi közösség automata robot gépekkel éjjel - nappal értéket állít elõ és azt dobja a piacra összköltsége mennyibe kerül neki - vagy azt ahol emberek millió 8 órában - - 12- vagy netán 16 órában a végkimerülésig termeli ugyan azt az árut - amíg a másiknál 2 óra váltásokkal, így mindenkinek jutna munkalehetõségre, juttatása alanyi-jogon való ellátás pénz nélkül - ez a jövõ - okán - és otthon a házában - a családjánál végzett munka a számítógép elõtt - ahonnét irányítani tudja a robotsort - elnéptelenednének az utak, lényegében csak az a kevés autózna aki nyaral - meg stb. ötletek jutottak eszembe -
És ha a 8-12-16 - órás is eljut az elõbbi szintre a másiknak ezt tudnia kell, hogy minden energiáját a fejlesztésre áldozzon - és ez ösztönzi a civilizáció megállíthatatlan haladását - de amíg, már írtam, politikai kalandorok, pénz, gazdasági és minden kulcsszerepet játszó végsõ döntést végzõ munkahelyeken közönséges köztörvényes bûnözök ülnek lehetetlen! De hogy ne szomorodjon el - elindult az általam vázolt jövõ AZ OLAJ- DOLLÁRNAK ANNYI!
EZ NEM CSAK A NEM ZSIDÓNAK GÓJNAK - DE A ZSIDÓNAK IS LÉT ÉRDEKE!
Tisztelettel:
id, Kiss László
ui: részemrõl ez nem vita tárgya ezek tények lesznek a jövõben - úgyhogy részemrõl befejeztem ezt a témát - a bûnözõknek börtönben a helyük okán!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
294,648 egyedi latogato