Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A terrorizmusban is hihetsz, ha akarsz

KultúraAz összes jahve-hívõ már rég ezt teszi és eszerint cselekszik a "szeretet" nevében. Mi ebben az új? Az összes "izmus" buzulizmus, még a nihilizmus is, pedig az még azt is tagadja, ami nincs. Komoly ideológiai problémába ütközött a francia oktatási rendszer, ugyanis a liberalizmus és a szekularizmus jegyében akár a terrorizmusban is lényegileg megtalálhatja valaki vallásos identitását.

Franciaországban elsõsorban a felvilágosodásnak és a francia forradalomnak köszönhetõen vált szét végérvényesen az egyház és az állam. Elméletileg ez azt jelentette, hogy sem elõnyben, sem hátrányban nem részesíthette a vallást és az egyház szerepét a kormányzó hatalom. Ezt hívják szekularizációnak.

Azonban az akkori erõszakos kezdeményezés nem számolt azzal, hogy létezik sokkal veszélyesebb annál, mint amikor az egyház szeretné az oktatásban és törvényhozásban is képviseltetni magát. Hiszen bõ kétszáz évvel a francia forradalom után a francia oktatásügyi miniszter magyarázkodni kényszerül azzal kapcsolatban, hogy fegyvertelennek érzik magukat a tanárok, amikor a liberalizmus jegyében valaki a fundamentalista terrorizmusba vetet hitérõl számol be.

Ugyanis a szekularizáció nem csak azt jelenti, hogy a vallás elengedi az állam kezét, hanem azt is, hogy az állam egyáltalán nem szólhat abba bele, hogy ki, milyen hitet vall magáénak. Így a látszólagos befolyásmentes, szabadság-alapú felfogásból egy végtelenül veszélyes helyzet alakul ki, amely a szabályozatlan szélsõséges meggyõzõdéseknek is helyet biztosít. Ebbe ugyanúgy beletartozik a Charlie Hebdo-féle nyílt vallásgyalázás és az iszlám radikalizmus nevében elkövetett tömegmészárlás is. Hiszen az állam mossa kezeit bármilyen vallásos kérdésben. A francia oktatásügyi miniszter így foglalta össze az általuk képviselt "modern" felfogás lényegét:

az oktatási rendszer számára érdektelen, hogy a diák miben hisz, vagy nem hisz. Mindenki meggyõzõdése magánügy."

Így a párizsi támadások fényében nem fest túlságosan pozitív képet a franciák elõrelátásáról az, hogy a másod- és harmadgenerációs muszlim fundamentalisták lényegileg a franciák elsõ számú szellemi vívmányával élnek vissza nap, mint nap és ez még csak nem is zavarja a felsõbb vezetést.Link

Hozzaszolasok

5 #1 kincses
- 2016. January 22. 23:29:52
Milyen szellemi vívmányával? Hogyan lehet érdektelen egy oktatási rendszerben, hogy egy diák vagy egy tanár miben hisz? A meggyõzõdés magánügy? Mikor minden tettet az motivál, az vezérel? Ezek az emberek sem nem felvilágosultak, sem nem szekularizáltak, hanem degeneráltak. Millió módon bebizonyosodott, hogy az ember NEM racionális lény, nem akarati vagy ész alapon dönt az esetek 98%-ban, hanem a tudattalan vezérli, akár tetszik ez nekünk, akár nem. A tudattalant pedig a gyermekkor alapozza és az akkor BEVÉSÕDÕ értékrend. Konkrétan, ki amibe belenõ, azt fogja tenni, és ezen csak nagyon keveset lehet a neveléssel változtatni, ha csak nem valami katonai iskola idomítási stílusára gondolok. Liberális neveléssel egyáltalán nem lehet hatni, mert ott is kommunikálni (szövegelni) akar, ahol tenni kéne. Ha az állam nem az õshonos többség vagy kisebbség értékrendjét és hagyományait védi (Hangsúly az õshonoson) akkor az nem állam, vagy olyan állam, ami éppen lecseréli a lakosságát, amely majd lecseréli az államformát és ezzel bezárult a kör. A sz.r attól, hogy polcra kerül befõttes üvegbe, nem lesz lekvár...
A franciásan gondolkozó európa (szándékolt kisbetû) megérett a ctrl+alt+delete gombokra, mert életképtelen és jövõtlen. Öngyilkossághoz gyáva, mással végezteti ki magát, és "lerohanásnak" álcázza. Hurrá, már megint lehet áldozat. Brrrr...micsoda egy világ lett ebbõl...s_franc

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
312,024 egyedi latogato