Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Nagy vihart kavart Izraelben egy légszennyezettségrõl szóló tanulmány

TechnikaA híres zsidó genetika. Zika vírus se kell, bár nyilván nem véletlen vezették fel a témát és nem mellesleg világjárvány is van HINI-bõl. HINI, vagy nem, az itt a kérdés. A szennyezett levegõ miatt húsz-harminc százalékkal kisebb a Haifai-öböl szennyezett részein élõ csecsemõk fejtérfogata – olvasható egy helyi tudóscsoport jelentésében. A Haifai Egyetem kutatásának adatai szerint nemcsak a gyermekek testsúlya és fejtérfogata kisebb a súlyosan szennyezett körzetekben, hanem a tüdõrák és a nyirokcsomó-daganat elõfordulása is ötször gyakoribb az országos átlagnál.

Miután hétfõn a helyi média jelentõs figyelmet szentelt az ügynek, a tudósokat hétfõn estére rendkívüli tanácskozásra Jeruzsálembe, a kneszetbe rendelte Jákov Licman egészségügyi és Avi Gabaj környezetvédelmi miniszter.

A Ynet, a Jediót Ahronót címû újság honlapja szerint a kutatócsoport csak március elején akarta közzétenni jelentését, de miután egy újságíró vasárnap este az egyik tévécsatornán kiszivárogtatta az eredményeiket, már hétfõn este átadják adataikat az illetékes minisztereknek.

A haifai Rambam kórház vasárnap este hírzárlatra kötelezte orvosait az ügyben. A kórház szóvivõje szerint nem ismerik sem a szülészeti, sem a koraszülött osztályon a légszennyezettség és az alacsony testsúllyal születõ gyermekek számának emelkedése közötti kapcsolatot feltételezõ kutatás adatait.

Móse Kahlón pénzügyminiszter közölte a környezetvédelmi miniszterrel, hogy kész forrásokat átutalni tárcájától a közegészségügy javítása és a haifai levegõ szennyezettségének csökkentése érdekében. Számításai szerint 2015-ben már tizenegy százalékkal csökkent az ipari légszennyezés, és 2018-ig a tervek szerint a felére apad.

Cahi Grószman, az izraeli gyermekorvosok szövetségének fõtitkára azt mondta: amíg nem ismer minden adatot, nem nyilatkozik, mert esetleg csak pánikot keltene.

A haifai polgármester szerint csak ötéves távlatból lehet érvényes tanulságokat levonni a kutatásból, amely viszont csak féléves, nem végleges adatokat tartalmaz.Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2016. February 02. 06:12:26
A zsidók biztosra mennek bármirõl is legyen szó!


Éry Balázs

[color=#990000]Kisfejû Nagyfejû Zordonbordon, a Vezér[/color]
m.blog.hu/er/erybalazs/image/domdodom.jpg
(Plakátterv © Viki Bartleby Müller)

Mert ismeretes, hogy Kisfejû Nagyfejû Zordonbordon majdnem mindent tud. Avagy: majdnem tud mindent. Esetleg: mindent majdnem tud. És majdnem mindig igazat mond! Avagy majdnem igazat mond mindig… A Négyszögletû Kerek Erdõ lakói felnéztek rá, még Aromó, a fékezhetetlen agyvelejû nyúl is biztos volt benne, hogy Zordonbordont választanák meg vezérnek, ha kellene vezért választani.



- De miért kellene vezért választani? Itt köztársaság van! – húzta ki magát Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült cirkuszi oroszlán.

- Aha, köztársaság – mondta Kisfejû Nagyfejû Zordonbordon, de látszott, hogy egész máson jár az esze. - Vedd tudomásul, hogy hadiállapot van, és parancsot csak a vezér adhat!

- Hadiállapot van? – kérdezte rémülten Ló Szerafin, a kék paripa. - Megtámadtak minket? Kik?

- Hát nem tudod, hogy elszaporodtak az erdõben a pomogácsok, – sötétült el Zordonbordon tekintete – és hamarosan megindítják ellenünk a döntõ támadást?!

- Minket döntõtámadnak meg? – nézett körül értetlen szemmel Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívû behemót. - De kik azok a pomogácsok? És miért támadnának meg minket?

Aromó szigorú tekintetet villantott rá: - Hallgass Lajos, ne szólj az okosabbak dolgába!

Na, erre a többiek is nekiestek:

- Csend!

- Hagyd abba!

- Fogd be a szád!

Kisfejû Nagyfejû Zordonbordon szemügyre vette Szörnyeteg Lajost: - A pomogácsok az ellenségeink. Másképp gondolkodnak, mint én… khm… akarom mondani: mi. És el akarnak minket pusztítani. Sõt, széttépnek, kinyírnak, átpasszíroznak, kerékbe törnek, felnyársalnak, elemésztenek, miszlikbe vágnak, porrá zúznak.

- Jaj istenem! - sírt fel Vacskamati. Na de a többiek se különbül. Sápadoztak, szepegtek, reszkettek.

A nagy zajongásból Vacskamati hangja sivított elõ: - Akkor most mit csináljunk?

Bruckner Szigfrid csillapította: - Ugyan Vacskamati, mit siránkozol? Majd beszélünk azokkal a pomogácsokkal. Csak nem fognak ok nélkül öldökölni. Egy csöpp eszük biztos van.

Zordonbordon felnevetett. Akárha egy rekedt sziréna szólalt volna meg.

- Haha! Beszélni a pomogácsokkal! Még mit nem! Akkor aztán százszorosan végetek. Még ennek a tisztásnak a helyét is sóval hintik fel. Egy dolog segíthet csak: a harc!

- A harc? – rebegte Bruckner Szigfrid.

- Az üsd vágd nem apád? – hebegte Vacskamati.

- A csihipuhi? – habogta Szörnyeteg Lajos.

- Az – mondta Kisfejû. – Csak a harc segíthet.

Erre lett aztán igazi haddelhadd! Futkostak, ugráltak, jajgattak, meneteltek, siránkoztak. Csak az egy Dömdödöm, aki, mint köztudott, csak annyit tudott mondani, hogy „Dömdödöm”, támaszkodott zsebre tett kézzel egy fának: Dömdödöm!

Odavágtattak Dömdödömhöz, körülállták.

- Hogy mered azt állítani, hogy pomogácsok egyáltalán nincsenek? Vedd tudomásul, hogy megtámadtak minket és hadiállapot van! – rikoltotta Aromó.

Zordonbordon Dömdödöm felé nyújtotta mutatóujját.

- Én téged ezennel regenátnak nyilvánítalak.

- Talán generátornak – javította Vacskamati.

- Renegátnak – mondta Aromó, immár helyesen.

Kisfejû Nagyfejû hadonászott.

- Büntetésbõl idekötözünk a fához. Itt aztán renegáthatsz! Mi meg fölkészülünk a pomogácsok elleni harcra. Nem adjuk ingyen a bõrünket!

Nosza, gyorsan kerítettek egy kötelet, és mirniksz-dirniksz, odakötözték szegény Dömdödömöt a fához.

- Így – mondta elégedetten Kisfejû Nagyfejû Zordonbordon -, és ha még egyszer meg mersz szólalni, még a szádat is betömjük. Értve? A belsõ ellenség a legveszélyesebb.

Visszakocogtak folytatni a haditanácsot.

- A harchoz fegyver kell – dörögte Kisfejû -, gyerünk Szörnyeteg Lajos! Törjél bunkókat! Kiállsz az útra, és addig bunkózod õket, amíg meg nem adják magukat.

Szörnyeteg Lajos már futott is a bunkókért, hallották, ahogy recsegve törnek az ágak, Szörnyeteg Lajos nagyon igyekezett, erõs is volt, hát jókora bunkókat tudott törni.

Kisfejû Nagyfejû Zordonbordon úgy tett, mint aki nagyon gondolkodik.

- A harchoz pénz is kell – szemébõl pattogtak a kapzsiság szikrái -, adjátok ide a kincseiteket!

Értetlenül néztek rá.

- A micsodáinkat? – kérdezte Ló Szerafin.

- A kincseiteket. Az aranyat, az ezüstöt, a gyémántokat, a tallérokat, a jáspisokat, a karbunkulusokat, az obulusokat, és a fabatkákat is adjátok ide. Mindent. Akkor megmentelek benneteket.

És akkor valami nesz az erdõ mélyébõl. Halk könnyed. Léptek zaja. Füleltek.

- A pomogácsok – suttogta rémülten Vacskamati.

- Segítség!

- Meneküljünk!

Szörnyeteg Lajos meg szélesen elvigyorodott, kivillant mind a harminckét foga.

- De hiszen ez Mikkamakka – mondta boldogan.

Hej, elkomorult ám Kisfejû Nagyfejû Zordonbordon ábrázata.

- Mikkamakka. Mi az ördög! – suttogta mérgesen.

Úgy volt, nem másképp. Mikkamakka lépett a tisztásra. Volt ám nagy öröm, egyszeriben elpárolgott a félelmük. Csak Kisfejû Nagyfejû Zordonbordon szívta csalódottan a fogát.

- Szervusztok – köszönt nekik Mikkamakka, majd Zordonbordon felé fordult. – Á, mély tiszteletem Zordonbordon Úr. Ön itt?

- Én… ugyanis – dadogott Zordonbordon, de közben Mikkamakka észrevette a megkötözött Dömdödömöt, és odaszaladt hozzá.

- Hát ez meg micsoda?! Ki kötözte meg Dömdödömöt?

- Dömdödöm – mesélte Dömdödöm.

- Nahát! – csodálkozott Mikkamakka, és eloldozta a csomókat. – És ezek mind beugrottak?

Hej, nagyon szégyellték magukat! Még hogy pomogácsok! Kisfejû Nagyfejû Zordonbordon behúzta a nyakát. és a fák felé sompolygott. De Bruckner Szigfrid se volt rest. Odarontott a bunkókhoz.

- Te akartál minket becsapni – ordította.

- Te senkiházi!

- Te köcsögfejû!

- Te hordóhasú!

- Te lepényfülû!

- Te melencemellû!

- Te kemenceszájú!

- Te hígvelejû, széllelbélelt!

Mondták, mint egy litániát, és piff-puff utánahajigálták az összes bunkót. Csak úgy döngött Kisfejû Nagyfejû Zordonbordon háta.

- Ezt jól megkapta – örült Vacskamati.

Mikkamakka csóválta a fejét.

- Hát majdnem sikerült neki rászednie benneteket.

- Dömdödöm – mondta Dömdödöm.

- Persze, Dömdödöm. Igazad van, ne beszéljünk róla – mondta Mikkamakka.

- De azért ne felejtsük el!



Vendégszöveg: Lázár Ervin – Gyere haza Mikkamakka!



Kanadai Magyar Hírlap
http://erybalazs.blog.hu/2013/06/08/k...on_a_vezer

[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=zRrFtptF2Qo[/movie]
4 #2 Posta Imre
- 2016. February 02. 11:35:38
Csaba, nem jó a linked.

Ausztriában a bigámiában élõ muszlimok dõzsölnek a segélyekben

Csak egy-két apróságra kell figyelniük és az állam önti a pénzt a zsebükbe.

Annak ellenére, hogy Ausztriában – amint a nyugati országokban mindenhol – törvénytelen a többnejûség, a muszlim közösségekben ez igen gyakori. És nem csak a szerelem ösztönzi a muszlimokat kisebb-nagyobb háremek kialakítására, hanem a szociális támogatások rendszere is. Például a közvetlen szomszédban egy muszlim férfi családja – két feleséggel és négy gyerekkel – összesen 3000 euró segélyt zsebel be havonta.http://magyaridok.hu/kulfold/ausztria...en-347065/

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
311,960 egyedi latogato