Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Hazánkat is érintheti az amerikai elrettentés

BelföldUgyan már! A Merkellel már Putyin megegyezett, Ukrajna megy a levesbe, orosz-kínai békafenntartók, "usa" segítséggel valósítják meg a terveket. Barack Obama amerikai elnök azt tervezi, hogy jelentõsen növeli a kelet-közép-európai NATO-tagországoknak szánt nehézfegyverek, páncélozott jármûvek és más katonai eszközök számát. Mindezzel Oroszországot rettentenék el attól, hogy agressziót hajtson végre a régióban – írja a The New York Times.

A Fehér Ház azt tervezi, hogy 2017-ben 3,4 milliárd dollárra növeli európai katonai kiadásait, ami több mint a négyszerese a mostani 789 milliós költségvetésnek – írja a lap, amelynek amerikai tisztviselõk beszéltek a tervekrõl.

Habár Oroszország katonai tevékenysége az utóbbi hónapokban elcsendesedett Kelet-Ukrajnában, Moszkva továbbra is jelen van a térségben, és együttmûködik az oroszpárti helyi erõkkel. A The New York Timesnak nyilatkozó amerikai tisztviselõk szerint a további NATO-erõk telepítésével az a cél, hogy jelezzék Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, a Nyugat továbbra is mélyen bizalmatlan az oroszok szándékait illetõen a térségben. Hozzátették: mindez egy hosszú távú válasz a megváltozott európai biztonsági környezetre.
Mi is képben vagyunk

Az amerikai lap szerint egyelõre nem tudni, hogy Oroszország hogyan reagálna a megerõsített katonai jelenlétre a NATO keleti peremén. Mindenesetre Putyinék a múlt évi tûzszüneti megállapodás aláírása óta igyekeztek enyhíteni a feszültséget a Nyugattal, sõt még arra is készek lettek volna, hogy visszavonják a korábban foganatosított gazdasági szankciókat.

A Pentagon tisztviselõi szerint Magyarország, Románia és a balti államok is azon országok között vannak, ahová katonai eszközöket és további erõket telepítenének. Evelyn N. Farkas, aki a Pentagon Oroszországért és Ukrajnáért felelõs tisztviselõje, ezzel kapcsolatban elmondta: az intézkedéssel nemcsak Oroszországot rettentenék el, hanem az Ukrajnával, Moldovával és Grúziával való szövetséget és partnerséget is erõsítenék.
Link

Hozzaszolasok

154 #1 kakas
- 2016. February 02. 16:51:06
elvagyunk rettenve: 45.media.tumblr.com/196eb18455b0d700d555461819551ae1/tumblr_o1ongfzzAj1tpg4boo1_400.gif
267 #2 Perle
- 2016. February 02. 17:44:28
Nem az " orosz agressziótól tart az ember, hanem az amerikai elrettentéstõl.
Elõször jött a" tenorral "való fenyegetés, aztán a migránsáradat, majd az elrettentés, ami valójában ideiglenes itt állomásozást jelent majd számunkra.
Alig telt el 70 év a II.vh.óta, máris ugyan abba a cipõbe léptetnek bennünket. A fenti cikkbõl kimaradt. hogy nem csak fegyvereket sózhatnak ránk, hanem katonai létesítményeket is.
http://www.nato.int/cps/en/natohq/opi...dLocale=en
4 #3 Posta Imre
- 2016. February 02. 20:13:52
US Flexes Muscles, Plans to Quadruple Military Budget in Europe in 2017

The US Defense Secretary Ash Carter has announced plans to significantly increase military spending in Europe from US$789 million to US$3.4 billion next year and place more troops and equipment in Eastern Europe and the Baltic States, according to sources.

It follows reports in late 2015 that the US was planning to boost its presence in Europe. According to a defense source quoted in the New York Times: "This is a longer-term response to a changed security environment in Europe. This reflects a new situation, where Russia has become a more difficult actor."

Read more: [url]http://sputniknews.com/europe/20160202/1034111544/us-europe-military-build-up.html#ixzz3z2jxrYVj
[/url]
118 #4 keepfargo
- 2016. February 04. 13:45:13
Actor...igen, ez jó végszó, de jó vége nem lesz a nagy színészkedésnek (actor=szereplö, színész)..

...mert hisz arra játszanak a medve meg az amerikai hiéna, látszólag egyet nem értve, hogy igen; elkerülhetetlen lesz a fegyveres harc, és persze mindkettö a másikra fog mutogatni (ez esetben a medve jóval több indokkal)

A csúzlival löni kell, másképp minek van, az ágyútöltelékek napjai/évei/generációi nem hogy meg vannak számlálva, de semelyik "actor" nem számolgatja ezeket különösebben... a régi nóta...

Ejh, de jó volna már valami új muzsik(á/o)kkal táncba menni...csak ott ne maradjunk a táncparketten...a menny(ezet)re meredve kérdö tekintettel...
267 #5 Perle
- 2016. February 04. 23:25:24
267 #6 Perle
- 2016. February 06. 18:10:23
Errõl a hírrõl tavaly októberben -net híján lemaradtam.
5000 fõs náto bázis Székesfehéáváron. Nemrég még arról szólt a sajtó, hogy a honvédelmi minisztérium költözik oda.
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/na...03958.html

http://www.magyartudat.com/meg-kell-g...ot-az-usa/

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
312,483 egyedi latogato