Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Rengeteg embert menekített ki az Iszlám Államtól a 'zsidó Schindler'

TechnikaSzóval a zsidó tolja ide mindenféle támogatással a "menekülteket", akiket persze õ tesz menekültekké. De izgi! Nem palesztinokat mentenek a zsidóktól meg magyarokat..., nem ám! Ja-z(s)idokat! Sok bennük a közös és persze "kurdok is". Jihannak szerencséje volt, már ha annak nevezhetõ, hogy a fiatal jazidi lányt nem erõszakolták meg csoportosan az Iszlám Állam (IS) martalócai, mint a vele együtt Észak-Irakból elrabolt jazidi nõk jelentõs részét. Viszont megkínozták, éheztették, aztán férjhez adták egy „igaz hitû harcoshoz”.

Az Iszlám Állam elõl menekülõ jazidik

Jihan számára a több mint egyéves fogság ma már csak rémálom: családja 7500 amerikai dollárért (kb. 2 millió forint) visszavásárolta az elhurcolt lányt. Az akcióhoz jelentõs segítséget nyújtott Steve Maman Irakban tevékenykedõ fogolyszabadító csapata, a kanadai üzletember által alapított szervezet, a ­CYCI meg is térítette a váltságdíjat a minden vagyonukat megmozgató szülõknek.

A Montrealban élõ 43 éves Mamant a nemzetközi sajtóban a „zsidó Schindlerként” emlegetik – utalva a nácik elõl zsidókat mentõ német gyárosra, Oskar Schindlerre.

– Nem én aggattam magamra ezt az elnevezést, most már együtt kell élnem vele. Sokkal fontosabb, hogy még többet tegyünk a jazidiakért és az iraki keresztényekért, még több elrabolt nõt és gyereket tudjunk kiszabadítani

– mondta a lapunknak adott interjúban a Marokkóban született, arabul is jól beszélõ hatgyermekes családapa. Az ENSZ becslése szerint az Iszlám Állam 5-7 ezer, a jazidi kisebbséghez tartozó nõt és gyereket rabolt el, 2700-an még fogságban vannak.

Steve Maman


Sokan csodálkoznak, hogy a The Prancing Horse (Ágaskodó ló) nevû gépjármû-kereskedésében veteránautó-ritkaságokat és használt Harley Davidson motorkerékpárokat kínáló québeci vállalkozó hogyan tudott saját elmondása szerint közel 140 embert kimenekíteni. Maman azt mondja: az arab világban, így Irakban tett üzleti útjai során ismerkedett meg befolyásos és jó kapcsolatokkal bíró emberekkel. Állítása szerint az elsõ száz ember kimentését saját zsebbõl finanszírozta.

Fotó: Reuters

Tavaly nyáron hozta létre a ­CYCI-t, amely több mint 600 ezer dollár adományt gyûjtött. A pénzbõl fizetik az iraki közvetítõket, az alkalmi 10-15 fõs biztonsági kíséretet, munkájukat segíti egy profi amerikai túsztárgyaló is. Gyakran kerülnek veszélyes helyzetbe, mint Dawood Jajju, a CYCI helyi vezetõje szokta mondogatni: Nyugaton el sem tudják képzelni, hogy Irak északi részein milyen viszonyok uralkodnak, hogy pillanatok alatt milyen fordulatot vehetnek az események.

Fotó: Reuters

– Nem az Iszlám Államot finanszírozzuk, s nem kereskedünk a dzsihadistákkal – hangoztatta Maman, akit valósággal sokkolt a 2014 augusztusában az IS által feltöltött videó. Ezen narancssárga kezeslábast viselõ, egy ketrecbe zárt jazidi fiú volt látható, akivel egy égõ fáklyát tartó dzsihadista „szórakozott". – Hívõ zsidóként és a holokauszt borzalmaival tisztában lévõ emberként azt gondoltam, erkölcsi kötelességem, hogy segítsek a megsemmisítéssel fenyegetett kisebbségeken – idézte fel a kezdeteket az üzletember. Tevékenységét támogatta Kanada korábbi konzervatív miniszterelnöke, Stephen Harper. A tavaly november óta kormányzó liberális párti Justin Trudeau környezetébõl egyelõre nem keresték, s a konzervatívok támogatójaként õ sem kopogtatott a riválisnál.

„Elképzelhetetlen viszonyok.
„Elképzelhetetlen viszonyok." Jazidi gyerekek az új cipõikkel
CYCI

A CYCI élelmiszercsomagokkal, valamint ruha- és cipõadományokkal is segíti a jazidi menekülteket. Maman legújabb akciója, hogy Leszbosz szigetérõl – Athénon keresztül – akar több száz jazidit biztos helyre, azaz Németországba eljuttatni. Arra a kérdésre, hogy az illetékes német szervekkel ­egyeztetett-e errõl, kitérõen annyit mondott, hogy vannak segítõ német kapcsolatai. Biztonsági okokból arról sem beszélt, hogy járt-e már Irakban, illetve ­készül-e Leszboszra. Azt tanácsolta, érdemes figyelni a CYCI közösségimédia-oldalát, abból kiderül, ha a „zsidó Schindler" felbukkan Görögország harmadik legnagyobb szigetén.
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2016. February 06. 19:31:00
Az "osztrákok" nyíltan benne vannak és nyilván a "habsburg birodalom" képe vetül vissza.

Az osztrákok katonákat küldenének a Balkánra, hogy megállítsák a menekülteket

Az Európai Unió külügy- és védelmi minisztereinek pénteki találkozóján Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter arról beszél, hogy amennyiben Görögország nem lesz képes hatékonyabban biztosítani a Törökországgal közös határszakaszát, akkor kénytelenek lesznek más megoldást találni. http://444.hu/2016/02/06/az-osztrakok...nekulteket


Példátlan botrány: embercsempészeknek adhatott pénzt Ausztrália, hogy ne hozzájuk vigyék a migránsokat
Egyre nagyobb a botrány Ausztráliában, mert kiderült, hogy embercsempészeknek fizettek, hogy a migránsokat inkább Indonéziába vigyék.http://faktor.hu/faktor-peldatlan-bot...e=hirstart
4 #2 Posta Imre
- 2016. February 06. 20:12:07
116 #3 livia
- 2016. February 06. 20:17:58
No, mindig a cipõk. A pszichológus szerint a cipõ tényleg emberisméreti tényezõ. Mit is ír a defekt?
267 #4 Perle
- 2016. February 07. 15:06:48
Mindig gyanítottam, hogy az mögött, hogy a német vezetés befogadja a mérhetetlen számú migráns tömeget, állhat valami kényszerítõ körülmény is. Be is igazolódott:
http://www.titkolthirek.hu/egy-tulelo...-hordakat/
4 #5 Posta Imre
- 2016. February 07. 18:17:16
Perje azonnal hoztam, mert annyira egyértelmûvé tették.

Mindössze 11 lövést adhattak le a terroristák a több órás “brutális tûzharcban”
A francia rendõrség elitalakulata, a RAID, tavaly októberben ünnepelte 30. szülinapját. Fotó: Thomas Samson, AFP
A francia rendõrség elitalakulata, a RAID, tavaly októberben ünnepelte 30. szülinapját. Fotó: Thomas Samson, AFP

Tavaly november 18-án a Párizstól északra fekvõ Saint-Denis-ben a francia rendõrség elitalakulata, a RAID, órákon keresztül ostromolta azt a lakást, ahol az öt nappal korábbi merényletekben szerepet vállaló 2 terrorista bújt meg. A szenzációs akció részletei bejárták a világsajtót, a merénylõk által meggyilkolt Diesel hõs rendõrkutyáról, Európa elsõ nõi kamikazéjérõl cikkek százai jelentek meg, akárcsak a RAID kemény tûzharcban helyt álló hõseirõl. http://vilagterkep.atlatszo.hu/2016/0...uzharcban/

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
296,511 egyedi latogato