Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

E-Rezet

GondolatokA szaporodó jelek indíttatnak arra, amerre, megírni azt, amit, ti meg úgy gondolkoztok, ahogy! Mindenki a saját felelõsségi körében és azon kívül is felelõs a hatályos jogász-szabályok szerint is. Véssétek ezt észbe! Már szokásos gondom, gondolataim. A napokban érett meg bennem a közfelkiáltás veleje is. „Aki nincs velünk, az ellenünk!” Rövid algoritmusa: Ha nem, akkor igen! Matematikailag: 0=1
Természetesen bizonyos feltételek esetén, melyeket elég nagy sebességgel, de a mezei gyopár szintjén alig észlelhetõen rakosgattak össze? Tudom-tudom! Az elsõ kérdésetek, hogy MIKOR? A második az: MI? A harmadik a HOGYAN! – fog történni, de ez már mind téves irány, hisz most, minden igen komoly szabályok közt történik. A próbaüzem folyamatban van, a rendszert feltöltötték kontraszt-anyaggal. Látják a gócpontokat, mit lehet és kell kizárni a rendszerbõl és mit kell átirányítani a már kiépült másik csatornákban. Gazdaság, pénzügyek, vallás, filozófia, erkölcs, lélekbúvárkodás, történelem, emberség…nagyjából minden ezeken a „csöveken” keresztül, erõs szûrõkön át kell préselõdjön, mégpedig nagyon is a közeli jövõben.
Máté fiam a napokban zavart mosollyal közelítve mondja, hogy ma már nem tud olyan cikket olvasni a hálón, amely ne érintené valamiképp az általunk olyan „félszegen” pengetett húrokat. Ömlik! A húrokból hurok lett és ha tetszik, ha nem, az a mi nyakunkat is szor-íja. Faji háború, kultúra háború, gazdasági és természetesen fegyveres háború, ahogy illik. Saul fija ,versus A lovasíjász. Holakrauszt, antiszemétizmus , versus igazság. Nagy csata, elõre zsírozott jelenetekkel, kihirdetett gyõztessel és vesztessel, mert ilyen szabályok vannak. Szabálytalan szabályok. A modern Göebbelsek nagyon serények. Sürgeti õket az idõ. A projektnek mûködnie kell, ha törlik, ha szakadár.
De l-ássuk a tényeket! Azok nincsenek, csak következtetések, de azok meg vannak. Nem összetéveszteni! Újat nem tudok írni, néha olvassátok vissza a régi rovásaim! Sok van már a rovásomon.
Akkor belekezdek, ti meg szóljatok, ha elég!
Szerintem az USA-Izrael zsidó szabadkõmûvesek és a vatikáni jezsuita , opusz deis, máltais banda az ellopott aranyat visszaszolgáltatta Oroszországnak és Németországnak…, hogy a többit ne is mondjam. Életükért és a korlátozott mértékû „leleplezésükért” cserébe alájátszanak a globális átalakítási mûveletnek. A Világkormány továbbra is mûködik, ahogy eddig, csak a feltételek változtak meg és személycserék történtek. Szerintem a koncepció is elég erõs revízió alá esett.
Az Euro kivonása a piacról a Dollár mellett egy gyors manõver része kell legyen, de a beavatott bankok már erre készülnek. A fedezetlen pénz a továbbiakban nem megengedett! A „bûnösöknek” erõs anyagi ellenszolgáltatás fejében „bûnbocsánat” jár, amennyiben adakozva és nem pofázva együttmûködnek a globális mûködés átállításában, illetve fenntartásában. A tárgyalások, egyeztetések minden szinten, minden tekintetben zajlanak és természetesen csak a töredékérõl értesülünk. A „központ” egyértelmûen áttevõdik Ázsiába és felhozzák Afrikát és természetesen Közép – és Dél-Amerikát. Izrael felszámolása egyelõre elkerülhetetlennek tûnik. 100 évet „ugrunk vissza” a kartográfiában is, kisebb-nagyobb korrekciókkal. Ennek „politikai” egyeztetései azért „érdekesek”, mert szó sincs „politikáról”. Politika a nép számára létrehozott „illúzió”. Látjuk, hogyan „mûködtetik, vagy nem?
Még mindig hülyének érzed magad? Nyugodj meg, az érzéseid nem csalnak. Ez volt a cél és el is érték, illetve te magad sikeresen hülyítetted magad a kezedbe adott eszközök segítségével. Senki nem mentheti meg a tudatod, ha te ezt nem akarod és nem mented, ami mentésre érdemes és dobod a szennybe, ami odavaló. Szürreális világ, nem?
A hamis tudat, hamis utat jelöl és a tévcselekedet, téveszmék sorozatának következményeként sodor a végzetbe, vagy gondolkozz elõbb sokat – ha fáj is, de nagyon- és végezd be te! Minkét út ugyanaz, de következményei eltérnek. A „véletlennel”, mint olyannal azokban a „körökben”, ahol szabályokat jegyzik, nem kalkulálnak. Isten se szerepel a számításaikban, csak ámításaikban, amik a számítások részei. Ne dõlj be! Szó sincs róla, hogy személyesen neked, vagy másnak a „program” rosszat, vagy jót akarjon. Számítani csak a tudatod számít, melyet minden érzékszervi csatornán most is nagyiparilag ingerelnek, inzultálnak és kísérletet tesznek liberálbuzi zombi-konzumidiótából gondolkodó, logikus következtetésekre képes, empatikus, de nem gyenge és nem ideák által vezérelt báb-emberré változtatni, láthatóan eddig igen kevés sikerrel.
Nyugodj meg! Személy szerinte te senkit nem érdekelsz, hacsak téged nem érdekelnek mások és nem kezdted magad feltölteni a tudati hálóra és nem kezdtél el foglalkozni komolyan az „összeesküvésekkel” és azok mindenkit érintõ következményeivel. A zombikért kár a sóhaj, de egy-egy Emberért már érdemes kocáztatni! Kezd a családon belül, majd kívül tágasabb! Elcsépelt klisé.
A „hírek szerint” Ukrajna hamarosan darabokra hullik, autonóm egységekre, melyek becsatolódnak majd a környezõ egyelõre még bábállamokba, melyek a transzformáció következõ fázisáig maradnak „egységesek”. Több lépcsõben zajlik a meta-morfo-genezis és mindezt fegyveres õrökkel, „katonákkal” kell felügyeljék, a szükségesnél több és nagyobb áldozatok számának elkerülése érdekében, de fenntartva a veszély és fenyegetettség „illúzióját”, melyet jobbára a médián, baljára az emberbe mártott pszichés mechanizmusok mûködtetésén keresztül érnek el. A "migránsok" nem feltétlenül lesznek "szírek", de megindulnak a területekrõl az elõkészített kivándorlások, "áttelepítések".

Ne vegyétek félvállról. Attól mert „illúzió”, még lehet letális dózist beszerezni belõle. Most nem gyúrok a bejegyzésbe alátámasztó passzusokat, majd hozzá teszem, vagy teszitek a magatokét utólag. Jegyezzétek meg: senki helyett nem lesz elvégezve semmi és „kényszerítve” sem lesz senki a „jóra”. A kiválasztódás már csak ilyen. A maci „távol keleti filozófiát” tett magáévá, ahogy látjátok. Teszik a dolgukat és nem érdekli õket, ki mit mond. Tegyétek tük is! Ne féljetek! Már elbuktak a „bukottak”, de még harap a sarokba szorított zsidó-patkány. Ez a „játék” része is, meg nem is.
A „világ” éppen most megy át az „õrület” fáziság és kerekednek a szemek. Túl sok jóra és emberségre ne számíts! Barátaid nincsenek és tudásod sem segíthet: csak az, aki vagy. Ha az hamis kép, álca, akkor elbux, mint a tõzsdei index, de ha önazonos, akkor megadod magadnak a lehetõséget, de mindenképpen csak rokonlelkekkel tudsz már ezen túl érdemi kapcsolatot teremteni és abban maradni. Ha neked ez túl nagy ár, úgy már most lemondhatsz minden „földi jóról”. Az idõ már elfogyott. A „jósok” koratavaszra teszik a projekt magasabb fokozatba kapcsolását. Jó szórakozást a mûsorhoz!

Hozzaszolasok

238 #61 bivaly
- 2016. February 14. 19:52:23
Imre !

Lesz robbanás, csak kicsit másként mint látod, vagy mondod. A bamba birka nép seggébe úgy teszik bele a gránátot, hogy a bamba, birka nép azt beteszi a saját segglukába, "aranyat csinálunk" felkiáltással ! Mert nagyon eszes ! És nagyon tájékozott !
238 #62 bivaly
- 2016. February 14. 19:54:12
És elfelejtettem hozzá tenni , nagyon öntudatos !
4 #63 Posta Imre
- 2016. February 14. 20:41:44
Bivaly, így már rendben!

Mindenkinek ajánlott, bár német narrátoros. A "célt" körvonalazzák.

https://vimeo.com/153690960
2 #64 gerry
- 2016. February 14. 22:52:58
[size=16]Megihletve![/size]
(Imre #59 és Bivaly #62 odavetett sziporkájától!)

[size=16]Nézd ezt az ostoba birka bamba népet.
Nem imád ez semmilyen faragott képet,
Csak önmagát, Egócskát az öntudatost
Ó, hogy vágna fejébe valaki egy fokost!

De hiába kérem ott fenn, a jóságost,
a nagylelküt a szeretett magasságost
csak egy esélyt adjon, annyit kérek!
Élhetnek feketék, sárgák és fehérek

szeretetben, boldog békében tocsogva
csak ne élnénk íly' szellemi mocsokba.
A fohászom - tudom - csak egy szajha.
Rámnevet és magamra hagy a szarba. [/size]
238 #65 bivaly
- 2016. February 14. 23:15:50
Imre !

Ajánlom magam a háború miért van hozzászólás kapcsán is ! Most nagy a pofám, elememben vagyok ! Vagy még sem ? Tudod, a Nyuszi, meg a Bokor, meg a Valóság !
238 #66 bivaly
- 2016. February 14. 23:25:59
Gerry !

Drága gyermekem, kend jobb ha csak pénzt költ, a rímeket haggya másra, vagy egyedül vigye a mosott ruhát, a padlásra !
2 #67 gerry
- 2016. February 15. 12:57:41
Drága bivaly nagyapó, igazad van, tudom,
de rád a morgolódást hagyom!
Rádhagynám a Rím't
de félek nem birnám a kínt.

bár - rájöttem mán!...

küldöm prózában, levélben
te ráülsz és kiköltöd remélem.
236 #68 Vazul
- 2016. February 15. 20:00:01
Egy kis humor, legalább is én jót nevettem az orosz YetTV animációs stúdió alkotásán, amit magyarra feliratoztak, ha még nem láttátok, belinkelem:
[movie=youtube]https://youtu.be/xh3_NAyZL2U[/movie]

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
312,412 egyedi latogato