Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Pilótakisasszony nyerte a gyorsasági versenyt!

TechnikaÚjabb "elsõ magyar" és persze szó sincs róla, hanem egy gazdag parazita zsidóról anál inkább. Steinschneider Lilly a pilótakisasszony, aki megvalósította az álmát
1913. augusztus 20-án tömegek zarándokoltak el a rákosmezei lovassági gyakorlópálya területén létrehozott repülõtérre, hogy megtekintsék a Szent István-napi repülõversenyt. A nézõközönség vasúti kocsik tetején ülve kémlelte az eget.

Négy év telt el azóta, hogy a La Manche csatornát átrepülõ Louis Blériot légi bemutatót tartott a budapestieknek, s már nemzetközi repülõs napot is rendeztek a magyar fõvárosban, ám ezúttal a hazai aviátorok legnagyobb szabású versenyére került sor. A program hat számból állt, de mindenki a magassági és gyorsasági bemutatókra volt kíváncsi. A magassági versenyt Wittmann Viktor nyerte: 1220 méternyi magasra emelkedett a gépével. Ennél magasabbra is szálltak már akkoriban az aeroplánok, ám az esélyesnek tartott Székely Mihály aznap hatszáz méternyi magasságból lezuhant. Az elsõ hazai repülõgépszerencsétlenség sérültje súlyos töréseket szenvedett, mentõvel kellett elszállítani. A balesetrõl minden másnapi lap beszámolt. Akárcsak a gyorsasági verseny szokatlan befejezésérõl. A menetet szoros versenyben megnyerõ 100 lóerõs Etrich Taube repülõgép leszállás közben egy homokbuckának ütközött, és darabokra tört. Pilótája a közönség ovációja mellett, kicsit szédelegve, de sértetlenül mászott ki a roncsból. Az új magyar gyorsasági repülõbajnok alig egy éve emelkedett elõször a levegõbe, s mindössze 22 éves volt. Két másik versenyszámban második helyezést ért el. Mégsem a szerencsés baleset vagy a pilóta többi eredménye érdekelte elsõsorban a sajtót, hanem az, hogy „Pilótakisasszony nyerte a gyorsasági versenyt!”

Steinschneider Lilly, Magyarország elsõ nõi pilótája három éve készült erre a gyõzelemre, és senki nem hitte, hogy képes lesz megvalósítani az álmát. Gyõzelme után még alig egy évet repülhetett. Szerette volna pilótaként képviselni a hazáját békében és háborúban egyaránt, többé azonban nem engedték gépre szállni. Pedig õ 83 évesen sem akart mást, mint repülõt vezetni.

Steinschneider Ilka néven született 1891-ben Budapesten, de családjában mindenki csak Lilinek hívta. Édesapja, Steinschneider Bernát ágynemûkereskedõként kezdte, s néhány évtized alatt jól menõ paplangyárat és bútorüzemet hozott létre. A zsidó származású família a császári udvar ágynemûbeszállítója lett, mintaboltjukat Pesten járva Sissi császárné is felkereste. Jutott rá pénz, hogy a gyerekek a legjobb oktatásban részesüljenek: Frigyes zeneszerzést tanult a Zeneakadémián, Margit és Lili pedig mûvelt, nyelveket beszélõ lányként várták a báli szezont Damjanich utcai nagypolgári lakásukban. Minden az elvárásoknak és az etikettnek megfelelõen alakult volna, ha Lili kisasszonyt rabul nem ejti egy új találmány, amitõl minden tisztességes polgár óvta a gyermekét: a repülõgép.

Talán már az újságban olvasott az 1900-as évek elsõ évtizedének aviatikai sikereirõl: a motoros géppel elõször levegõbe emelkedõ Wright fivérekrõl, az Eiffel-tornyot körülrepülõ Santos Dumontról, vagy a La Manche csatornát átrepülõ Louis Blériot-ról, akinek budapesti légi bemutatója után minden magyar fiatalember repülõlázban égett. És egy fiatal lány is: Steinschneider Lili, aki minden bizonnyal szintén ott tolongott a tömegben. Igazi példaképe azonban nem Blériot volt, hanem az elsõ nõi aviátorok. Akkoriban emelkedett a levegõbe a világ elsõ nõi pilótája, a francia Therese Peltier, akit hamarosan követett Paymonde de Laroche, az elsõ nõ, aki hivatalosan is megszerezte a repülési engedélyt. A szegény családból származó színésznõ, akit a sajtó arisztokratikus neve miatt tévesen bárónõnek titulált, 1910-ben, 24 éves korában kapta meg a Nemzetközi Légügyi Szövetség által kiállított jogosítványt. Nem sokkal ezután õt is Magyarországra várták az 1910 júniusában megrendezett Budapesti Nemzetközi Repülõversenyre.

Az aviatikai meetingnek is nevezett versenyt az egykori Felsõrákosi Lovassági Gyakorlótéren, a mai Örs vezér tér helyén rendezték. A hadügyminiszter azzal a kikötéssel adta át a területet a Magyar Aero Clubnak, hogy ott csak napfelkelte elõtt és késõ délután szállhatnak fel és le a repülõk, hogy a számításai szerint nyilvánvalóan lezuhanó gépek ne találjanak nagyobb tömegre hullani az utcákon. A veszély, ami nem volt teljesen alaptalan, egyáltalán nem érdekelte a repülés lázában égõ fõvárosiakat: lovas kocsin, kerékpárral és automobilokon tódultak a verseny helyszínére.
Steinschneider Lilly (Fotó: Ullstein Bild/Getty Images)
Steinschneider Lilly (Fotó: Ullstein Bild/Getty Images)

A 13 napig tartó rendezvényre kilenc országból harminc pilóta érkezett. A kilenc rajthoz álló magyar aviátor nem szerepelt túl jól, a versenyeket a gyakorlottabb külföldi pilóták nyerték, köztük Laroche „bárónõ”. A jelen lévõ Jászai Mari õt „ikarosi gyermeknek” nevezte az eseményrõl beszámoló levélben, akit a „hajlam és a vágyakozás vitt a felhõk közelébe”. Valami hasonlót érezhetett a tömegben nyakát nyújtogató, apró termetû Steinschneider Lili is, aki eldöntötte, hogy a legközelebbi versenyen már õ is versenyzõként vesz részt.

Erre lényegében semmi esélye nem volt. Az Osztrák-Magyar Monarchiában a nõknek egyetlen lehetõségük volt, hogy a levegõbe emelkedjenek: ha azt légi ballasztként tették. Bizonyos repülési manõvereknél ugyanis feltétel volt második személy szállítása is, s ehhez vállalkozó kedvû, könnyû testalkatú utasokat kerestek az aviátorok. A filigrán alkatú, törékeny magyar lány egy ilyen felhívásra jelentkezett, s ennek köszönhetõen szállhatott fel elõször a levegõbe. Egy távolsági rekordkísérlet résztvevõje lett, egy osztrák pilóta utasaként 168 kilométeres utat tett meg, amelyet több másik, hasonló utazás követett. Eközben egyetlen percre sem tett le róla, hogy maga is megszerezze a pilótaigazolványt. Ez addig összesen három honfitársának sikerült: Székely Mihálynak, aki elõször repült át Ausztriából Budapestre, az erdélyi aviatikát meghonosító gróf Teleky Tibornak, és a fiumei születésû Prodam Guidónak. Az sem javította a fiatal lány esélyeit, hogy a lapok megírták: példaképe, Raymonde de Laroche Németországban lezuhant a gépével, és majdnem belehalt a sérüléseibe. Így aztán a gazdag paplangyáros lányának hiába volt elegendõ anyagi háttere a légi tanulmányokhoz és a vizsgákhoz, Rákosmezõn nem engedélyezték számára a pilótaleckéket. Steinschneider Lili nem adta fel álmát, elutazott az ausztriai Bécsújhelyre, ahol jelentkezett az ottani pilótaiskolába.

A tanfolyamon Karl Illner, a korszak híres osztrák repülõje volt az oktatója, aki egyben a magassági világrekordot is tartotta. A vizsgára 1912. augusztus 15-én került sor, s a különleges eseményt megtekintette Emil Uzelac, az osztrák-magyar katonai léghajózás parancsnoka is. A sikeres vizsgát követõen az elsõ magyar pilótakisasszony magkapta az igazolványát, amelyben nevét németesen Lillynek írták, s innentõl kedve így használta õ is. Bár nemzetközi összesítés nincsen, minden bizonnyal egyike lett a világ elsõ 10-15 nõi pilótájának. Elsõ utasa maga Uzelac ezredes volt, akit rögtön a vizsga után felvitt a levegõbe. A korabeli sajtó beszámolója alapján mindent elsajátított oktatójától, ugyanis egészen 1800 méterig repült fel utasával. Ez különleges eredménynek számított, mert az elsõ magyar magassági rekordot csak egy évvel késõbb állították fel – 1700 méteren. A frissen vizsgázott pilótakisasszony azonnal benevezett a Magyar Aviatikai Szövetség augusztus 20-ra meghirdetett repülõversenyére. A közönség kíváncsian várta, hogy egy nõt lásson a levegõbe emelkedni. Steinschneider Lilly tervei azonban meghiúsultak: gépét, amin Bécsújhelyen letette a pilótavizsgát, nem tudták idõben Budapestre szállítani, így hazai bemutatkozó repülése elmaradt. Legfeljebb azt tanulmányozhatta, milyen nehéz letenni a gépeket a reptérnek nem igazán alkalmas homokbuckás területén, ahol gyakran törtek össze a landoló aeroplánok.



Nem kellett sokáig várnia. 1912 októberében a kolozsvári Aviatikai Rt. repülõnapot rendezett Nagyváradon, ahol már õ is rajthoz állhatott. Kétezer fõs tömeg nézte, ahogy Steinschneider Lilly elsõ nyilvános bemutatóján a levegõbe emelkedett, ott izgult közöttük osztrák mestere, Karl Illner is. Több mint fél órát töltött a levegõben, és számos bravúrt is bemutatott az ámuló váradiaknak. Minden probléma nélkül tette le a gépét, s amikor kiszállt, rajongói a vállukra vették, úgy vitték a hangárakhoz. Az aznapi bemutató másik sztárja Lányi Antal hadnagy volt, aki repülési rekordot állított fel Debrecen és Nagyvárad között. A két pilóta korábban is ismerte egymást a rákosmezei reptérrõl, de úgy sejthetõ, hogy a váradiak lelkesedése aznap rájuk is átragadt: egymásba szerettek. Lányi ismert repülõs volt, a Magyar Géprepülõk Szövetségének alapító tagja. A fiatal tisztet két évvel korábban hadgyakorlat közben súlyos sérülés érte, és lábadozása alatt kezdett foglalkozni az aviatikával. Neki nem volt gazdag édesapja, ezért saját maga építette gépeit. Országos hírnevét annak köszönhette, hogy 1911-ben elsõként repülte át a Balatont. Ettõl kezdve a repülésben kiváló reklámlehetõséget látó Est lapcsoport támogatta, még aeroplánjának motorját is õk vásárolták.

Steinschneider Lilly és Lányi Antal innentõl, ha csak tehették, együtt vettek részt a különbözõ légi bemutatókon. Így például az 1913-ban Bécs mellett megrendezett, világbajnokságnak számító II. Nemzetközi Repülõhéten, ahol maga Ferenc József is megtekinthette, ahogy a magyar pilótanõ egy másik hölggyel, a francia Madame Palliers-vel is eredményesen mérkõzik meg. Ezután került sor a Szent István-napi versenyre Budapesten, ahol Steinschneider pilótakisasszony gyorsasági bajnok lett, és Lányi hadnagy úr is jó helyezést szerzett. A verseny után a lány azonnal ajánlatot kapott egy osztrák aviatikai cégtõl, akik állandó munkát ajánlottak neki. Az ambiciózus pilótanõ és a Motor-Luftfahrzeug GmbH elképzelései azonban, úgy tûnik, nem találkoztak, mert a következõ év tavaszán az osztrák cégvezetõ a következõ szövegû felmondólevelet küldte: „Mai beszélgetésünkbõl ismét kitûnik számomra, hogy Önnek nem szív ügye, hogy társaságom szolgálatában dolgozzon, hanem inkább repülne, ami természetesen érthetõ. Sajnos a legutóbbi események után még kevésbé tudom Önnek ezen kívánságát teljesíteni (…)” Hogy mi lehetett a legutóbbi esemény, ma már nem tudható, de 1914 elején Steinschneider Lilly joggal érezhette úgy, hogy ígéretes repülõkarrier áll elõtte. Aztán kitört a világháború.
Forrás: iho.hu
Forrás: iho.hu

Lányi Antalt repülõgépével együtt vezényelték szolgálatra, az UFAG Repülõgép-gyár berepülõ pilótája lett. Steinschneider Lilly is úgy érezte, speciális tudásával nagy szolgálatot tehet a hazájának, és jelentkezett hadi pilótának. Természetesen elutasították, nõk nemhogy repülõsként, de irodistaként sem teljesíthettek szolgálatot a hadseregben. Persze ezután sem adta fel: felkereste édesapja ismerõsét, az ugyancsak zsidó származású báró Hazay Samu hadügyminisztert, akit igyekezett meggyõzni arról, hogy luxus lenne lemondani az új fegyvernem legfelkészültebb ismerõjérõl. A miniszter egyáltalán nem gondolta, hogy a repülõknek bármilyen érdemi szerepe lesz majd a hadviselésben, és õ is eltanácsolta a lelkes pilótakisasszonyt. (A front túloldalán ugyanígy járt Laroche „bárónõ” is, aki szintén jelentkezett a francia légierõhöz, de neme miatt elutasították.) Steinschneider Lilly végül ápolónõként szolgálhatta a hazáját a világháborúban. Ám ezt is csak rövid ideig tehette.

Úgy tûnik, édesapjának ezen a ponton lett elege a repülõversenyekbõl, a reptéri románcból és a hadseregbe jelentkezõ lányából, aki 23 évesen igencsak eladósorba tartozott már. Lillyt hazaparancsolták, és hamarosan kérõ is érkezett a házhoz: gróf Johannes Evangelist Virgilio Coudenhove-Kalergi von Ronspergheim. A fiatalember apja elõkelõ osztrák-magyar diplomata volt, aki nemcsak antiszemita nézeteirõl volt híres, hanem arról is, hogy 16 nyelven beszélt, s ezek közül nem a magyar volt a legegzotikusabb. A diplomata Tokióban feleségül vette az õsi japán szamurájcsaládból származó Mitsuko Aoyamát, aki két fiút szült neki. Egyikük, Richard Nikolaus Coudenhove-Kalergi a páneurópai gondolat, s így az Európai Unió létrehozásának elsõ szorgalmazója volt, komoly ember, fivére viszont a Monarchia egyik legnagyobb különcének számított. Regényt írt a kannibalizmusról, titokzatos tornyokat épített, és feleségül kért egy nála három évvel idõsebb, repülõsként ismertté vált közrendû magyar zsidó lányt. Nem tudjuk, miért mondott igent Steinschneider Lilly az excentrikus osztrák-japán arisztokratának, de azt igen, hogy 1915-ben megkötött házasságuk nem volt boldognak mondható.

A család csehországi birtokára, Pobìzovicébe költöztek. Az újdonsült feleségnek itt nemcsak azért nem volt módja a repkedésre, mert ezt az arisztokrata família nem nézte jó szemmel, hanem azért sem, mert a légi hadviselés általánossá válásával lassacskán mindenütt felszámolták a polgári repülést. (A harci repülés következményeivel Hazay Samu hadügyminiszter is szembesült: fia egy légi csatában halt hõsi halált.) Lilly édesanyjának írt leveleiben arra panaszkodott, hogy elkerüli a gyermekáldás, és közben otthon hagyott aeroplánjáról ábrándozott. A háború után megszûnt az általa megismert aviátor-világ: a rákosmezei repülõtérrõl a kivonuló román csapatok minden mozdítható eszközt és gépet magukkal vittek, s hamarosan a hangárokat és a pályát is felszámolták. Lányi Antal végigharcolta a világháborút, majd a Tanácsköztársaság idején is szolgálatban maradt, s õt bízták meg a Vörös Hadsereg légierejének felügyeletével. Ezért utóbb a Magyar Aero Szövetség kizárta tagjai közül, hazáját el kellett hagynia, halálának körülményei ismeretlenek. Raymonde de Laroche 1919-ben Franciaországban halálos légi balesetet szenvedett: gépe leszálláskor a földbe csapódott. Példaképe haláláról az elsõ magyar pilótanõ minden bizonnyal értesült Csehországban.

Nincs adatunk arról, hogy Steinschneider Lilly hazalátogatott-e ezekben az években, arról azonban van, hogy 37 évesen Prágában végre világra hozta egyetlen gyermekét. Az 1927-ben született kislányt a könnyen megjegyezhetõ Maria Electa Thecla Elisabeth Christina Helena Sophia Coudenhove-Kalergi von Ronspergheim névre keresztelték, de a levelekbõl tudható, hogy édesanyja egyszerûen csak Pixie-nek szólította. A fennmaradt képeken jól látszik a kislány arcvonásain nagymamája japán eredete. De ez sem írhatta felül Lilly származását – a növekvõ náci veszélyben zsidóként nem érezhette magát többé biztonságban. Pénzzé tette apjától maradt örökségét, és megvásárolta belõle azokat az antik gyémánt ékszereket, amelyeket egykor Izabella császári fõhercegnõ viselt az udvari bálokon. Amikor 1939-ben a németek elfoglalták Csehszlovákiát, Lilly magához vette az ékszereket, és Olaszországba költözött. A biztonsági tartalékhoz végül nem nyúlt, nagyon szerény anyagi körülmények között, sokat betegeskedve várta a jobb idõket. A jobb idõk azonban nem jöttek: férje, hogy a család birtokait és pozícióját mentse, 1943-ban különélési nyilatkozatot adott ki. Ezzel sem kerülhette el sorsát. A háború után a Benes-dekrétumok értelmében, mint németet megfosztották vagyonától, és internálták. Késõbb Németországba távozott, de feleségével már soha nem állt helyre a házassága. 1960-ban formálisan is elváltak, hogy a vagyonát vesztett gróf újranõsülhessen.

Steinschneider Lilly elõbb Nizzában, majd Genfben élt, gyakran járt ki a repülõterekre, hogy a fel- és leszálló gépekben gyönyörködjön. Lánya 1956-ban Amerikába emigrált, ahová kalapja alatt csempészte be a család aranytartalékát jelentõ egykori császári ékszereket. (Minden bizonnyal sikerült értékesítenie õket, mert a kollekció egy darabja nemrég egy Golden Globe-gálán tûnt fel egy hollywoodi színésznõ nyakán.) A budapesti Közlekedési Múzeum egyik munkatársa a 60-as években az újságokat böngészve bukkant az elsõ magyar pilótanõ nevére, és megpróbálta vele felvenni a kapcsolatot. Lilly a leveleket átvette, de végül az elzárkózást választotta, nem válaszolt a megkeresésére. Élete végén aztán Genfben is észrevették, hogy a korai aviatika egyik hõse a városukban él. Meghívták különbözõ repülõs ünnepségekre, és utasként a levegõbe is felvitték. 83 éves volt, amikor a híres Concorde fedélzetén utazhatott. Akkor azt kérte a szervezõktõl, hadd vezethessen még egyszer valamilyen repülõ eszközt, leginkább egy helikoptert. Ezt nem engedélyezték neki. Az elsõ magyar pilótanõ két évvel késõbb, 1975-ben halt meg Genfben. Bécsújhelyen, ahol megszerezte a repülõigazolványt, utcát neveztek el róla.
Link

Hozzászólások

159 #1 vanyusha
- 2016-02-10 17:35
remix 2016
[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=3MNQuMhodGg[/movie]

http://www.songte...wilde.html
8 #2 miskolcilaci
- 2016-02-10 19:12
www.kepfeltoltes.hu/160210/MSH2_www.kepfeltoltes.hu_.png
267 #3 Perle
- 2016-02-10 21:18
Lilike is mentõ volt, igaz nem ember, hanem császári ékszermentõ. Jól jött neki a légi jártasság.
Félelmetes pilóta lehetett, a madarak zuhanórepülésben tértek vissza a földre, ha megpillantották bájosnak aligha mondható orcáját a pilótafülke ablakán át.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/d/dd/Steinschneider_Lilly.jpg/560px-Steinschneider_Lilly.jpg
254 #4 mujko
- 2016-02-11 04:43
Ahogy a Monarchia,ugyan úgy Magyarország neve is besározódik néha a bevándorlok miatt .

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.46 másodperc
2,679,537 egyedi látogató