Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Csütörtökön törhet ki a harmadik világháború

KülföldMivel szerdán megy Orsós raportra Vlagyimirhoz és nekem is akkor lesz tárgyalásom a jóbikos idióták "miatt", így miért is ne! Bár ez már inkább az ötödik lehetne. Ugye milyen idióta parajnás baromságokat tudnak fizetésért írni egyesek? Erõs cím, mi? Nem véletlenül. Szíria az elmúlt négy évben folyamatosan nagyon kemény hely volt. De mostanra a háború annyira eldurvult, hogy már azt is visszasírjuk, amikor még csak Asszáddal nem tudtunk semmit kezdeni.

Elmondom, mi van most:

Soha nem volt még ekkora esély arra, hogy az Asszád-kormány visszafoglalja Aleppót, Szíria legnagyobb városát, a felkelõk központját.
A várost két hete folyamatosan ostromolja az orosz légierõ, miközben a szír kormánycsapatok a Hezbollah-val együtt nyomulnak elõre a földön.
Aleppó fõ utánpótlási útvonalát elvágták Törökország felé.
Ha a város elesik, a felkelésnek gyakorlatilag vége.
Nyilván ez Oroszország célja is, ezért hiteget mindenkit a csütörtöki békekonferenciával, miközben folyamatosan lövi a várost.
Szíria két oldalán már sorban áll a török és szaúdi hadsereg, akik bármikor beléphetnek az országba.
Ha belépnek, a gyakorlatban Iránnal szemben fognak harcolni.
Elkerülhetetlennek látszik, hogy ebbe Oroszország is beszálljon.
Törökország pedig NATO-tagország, akik szintén az oroszok ellen harcolnának.

Tessék, pár pontban le is van vezetve, hogyan lehet elérni, hogy Szírián belül egymásnak essen az egész világ. Kicsit most részletezzük is, hogy ki miért csinálja, amit csinál.

Oroszország

Az oroszok célja egyértelmûen az, hogy valamilyen módon visszaállítsák az Asszád-kormányt, illetve Szíria területét az Asszád-kormány vezetése alá. Ennek leginkább az az oka, hogy Oroszországnak a Közel-Keleten csak két nagy szövetségese van: Irán és Szíria. A helyzet viszont úgy hozta, hogy Irán befolyása egyre erõsebb, ezért a gyakorlatban az oroszok versenyeznek a bukott szír kormány kegyeiért az irániakkal.

A szírek háborúját mostanra nem a szírek vívják. A helyzet akkor romlott el igazán, amikor az oroszok is beszálltak a háborúba. Most orosz légi támogatással harcolnak az iráni Kudsz brigád csapatai (állítólag a Kudsz vezetõje, Kasszem Szulejmáni felelõs az egész háború stratégiájáért, ami rettenetesen ijesztõ dolog, mert kevés nála okosabb katonai vezetõ van a térségben), valamint a szintén iráni Hezbollah terrorszervezet (ami még a Kudsz szerepénél is ijesztõbb, mert nincs még egy ennyire kompetens terrorcsoport talán az egész világon).

Szaúd-Arábia

Az õ szerepük viszonylag egyértelmû. Szaúd-Arábia szélsõségesen szunnita, egészen pontosan vahabita királyság, Asszád kormánya viszont síita, egészen pontosan alavita. Ráadásul a szaúdiak legfontosabb térségen belüli ellenfele, Irán támogatja a legjobban az Asszád-kormány és a síita félhold visszaállítását. A szaúdiak sokkal szívesebben támogatják (és támogatták) a szunnita felkelõket – még akkor is, ha radikális terroristák – vagy az Iszlám Államot, mint Iránt. A felkelõk és Aleppó eleste nekik kifejezetten rosszul jönne.

Törökország

A törököknek több szempontból is érdekes a felkelés. Egyrészt, õk is inkább támogatják az ISIS-t, miközben névleg ellene harcolnak. De igazából a törököknek csak a kurdokkal van baja a térségben, és az összes lehetséges alkalmat megragadják arra, hogy bombázhassák õket, miközben azt mondják, az Iszlám Államot, vagy az Asszád-ellenes felkelõket lövik. Nagyon szeretnék elkerülni, hogy a kurdok a török határ mentén létre tudjanak hozni egy önálló államot a Szíriából kiszakított területekbõl, mert ez esetleg felbátoríthatja a határok másik oldalán élõ kurdokat arra, hogy nagyobb autonómiát követeljenek (a semminél).

Ráadásul a törökök viszonya az oroszokkal is egyre rosszabb, mióta az orosz légierõ elkezdte bombázni azokat a felkelõket, akiket a törökök támogattak, majd a török légierõ lelõtte az oroszok vadászgépét.

Asszád-kormány

Nem szeretnének meghalni.

Felkelõk

Nem szeretnének meghalni.

Iszlám Állam

Õk mintha ezt az egészet kihagynák most, a harc szinte teljesen Szíria nyugati részére korlátozódik. Igazán amúgy is Irakban erõsek, ami innen azért elég messze van.

Az Egyesült Államok és a nyugati koalíció

Síri csend, a távolban tücskök ciripelnek, ördögszekereket hord a szél.

Amerika és a nyugatiak próbálják tárgyalással és diplomáciával megoldani a dolgokat. Ezek a háborúk rendezésének el nem ismert formái, pedig rengeteg konfliktus elkerülését köszönhetjük nekik. Az a baj, hogy a Nyugatnak továbbra sem nagyon van fogalma arról, hogy mit is szeretnének Szíriában elérni. Mert az országot valakinek vezetnie kell majd, nincs hatalmi vákuum, valaki nyerni fog a küzdelemben. Csak azt nem tudjuk, ki lenne a legjobb. Olyan illúzió valószínûleg már senkiben sem él, hogy erõszakkal lehetne demokratizálni a közel-kelet bármely országát, hiszen ez nem sikerült annyira jól Afganisztánban és Irakban sem.

Ráadásul nehéz úgy tárgyalni az oroszokkal, hogy

még a tûzszüneti tárgyalást megelõzõ pár napban is izomból lövik Aleppót,
és elõre kimondták, hogy számukra a tûzszünet nem jelenti azt, hogy le is tennék a fegyvert.

Ugyan Szíriában – Ukrajnával ellentétben – tényleg az orosz hadsereg harcol, ezért az orosz vezetésnek sokkal nagyobb befolyása van az eseményekre. Ukrajnában a tûzszünetek ellenére sem tették le a fegyvert. De ha az orosz kormány most azt mondja, hogy le kell tenni, akkor le is fogják.

De ez egyelõre nem áll érdekükben.

A helyzet fokozódik. Az eddigi fokozódásról itt olvashat tovább.
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2016. February 16. 06:59:43
Amerika figyelmeztette Orbánt a moszkvai út elõtt

Orbán Viktor miniszterelnök diplomáciai szempontból érzékeny pillanatban látogat a jövõ héten Moszkvába. A NATO és az Európai Unió egyaránt aggodalommal szemléli a Kreml ukrajnai agresszióját és harcias retorikáját.
Elsõsorban a Baltikum, Magyarország és Románia biztonságának garantálására négyszeresére növelték az amerikaiak európai védelmi költségvetését. Az Egyesült Államok kétségbeesett erõfeszítéseket tesz a szíriai fegyverszünet érdeké­ben, és igyekszik elkerülni, hogy saját légiereje közvetlen harcérintkezésbe keveredjen az Aszad elnök ellenzékét bombázó orosz repülõgépekkel. Ebben a helyzetben az Egyesült Államok, a NATO és az EU számára egyaránt fontos, hogy a magyar kormány ne bátorítsa újabb kalandokra Vlagyimir Putyin elnököt, és ne vásároljon orosz fegyvereket.

A Népszabadság már korábban megírta, hogy Putyin és Orbán tárgyalásain külön pont lesz a magyar helikopterpark orosz gyártmányokkal történõ megújítása. A magyar kormány évek óta halogatja a mintegy 172 milliárd forintos beszerzést, amelynek keretében 22-24 katonai és 6-8 polgári helikoptert vásárolna.

A Népszabadság úgy tudja, az elmúlt hetekben az USA diplomáciai csatornákon keresztül felhívta a magyar kormány figyelmét arra, hogy biztonsági és politikai szempontból is azt tartják szerencsésnek, ha a NATO tagjai a szövetség orszá­gaiban gyártott fegyverzetet vásárolnak. Ez erõsíti a szövetség összetartását, és garantálja a folyamatos pótalkatrész- és kenõanyag-ellátást.

Putyin és Orbán megbeszélésein várhatóan szóba kerül az unió által a Krím félsziget bekebelezése miatt elrendelt és félévente meghosszabbított szankciók ügye. Bár Magyarország hangsúlyozza, milyen gazdasági hátrányt jelentenek számára az agrárexportot érintõ orosz válaszlépések, a magyar kormány nem tudta elérni a szigor enyhítését.

Orbán moszkvai útja elõtt Szijjártó Péter az Egyesült Államokba látogat. New Yorkban részt vesz az ottani magyar kereskedõház rendezvényén, utána pedig feltehetõleg a texasi Dallas-Fort Worthbe repül, ahol az American Airlines légitársasággal tárgyal. Forrásaink nem tudnak róla, hogy a külügyi tárca vezetõjét fogadnák az amerikai külügyminisztériumban.
http://nol.hu/kulfold/amerikai-figyel...tt-1601367
33 #2 vizilo
- 2016. February 16. 08:42:49
Olvasva az opciokat eleg kakis a helyzet de a cionistaknak nem lehet többet engedni meg 1-millimetert sem gondolom ezzel az oroszok is tisztaban vannak ha gyöz Aszad uj törtenelem kezdödik a közel keletenn! A Szaudarabiat meg Erdoganekat le kell csilapitani esgy belsö polgarhaboruval ...)) Persze ehez nem csak parittya kell !!!
58 #3 ssman
- 2016. February 16. 14:46:41
Tuttiii kerem! Foldrajzbol karo!
Aszondja a cikk iroja:Szíria két oldalán már sorban áll a török és szaúdi hadsereg, akik bármikor beléphetnek az országba.

Valaki tudna mutatni nekem, akar egy hangyafasznyi kozos hatart sziria es szaudarabia kozott?

s_hihi
272 #4 Kameleon
- 2016. February 16. 17:23:01
Imre, az "szép"! És hányan kísérnek el a tárgyalásra?
99 #5 MORMOTA1968
- 2016. February 16. 18:08:05
Imre! Diktafont vigyél magaddal a tárgyalásra, mert mi is kíváncsiak vagyunk rá, hogyan próbálnak majd sarokba szorítani téged és hogy küldöd el õket a jó édes zs...anyjukba! Már ha meg kívánsz jeleni a zsidó ítélõszék elõtt. s_Laptop
75 #6 talpi
- 2016. February 16. 19:05:27
Szíriával kapcsolatban géza tud "valamit" de hallgat, minden oka megvan rá, bár,,, a bújkálás is enged valamire következtetni.
58 #7 ssman
- 2016. February 16. 20:03:35
Ja, Geza, az o csaladja az Asszad ellenes, de ok tudjak...
63 #8 GP
- 2016. February 17. 09:34:10
[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=cwPCKdIuSzU[/movie]

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
295,015 egyedi latogato