Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

'Ne zavarj, épp lopok' - így dugott el Matolcsy 250 milliárdot elõlünk

BelföldUgyan már! Kóhnvertibilis Jüan -alapú Rúbel-elszámolás készül és alapot képeznek a közelgõ háborús kiadásokra. Nagyjából ennyi, semmi titok. Az MNB szerint teljesen normális, hogy a mi pénzünket költõ MNB-cégek, e cégek cégei, és az MNB-alapítványok a jövõben üzleti titokra hivatkozva tagadják meg a szerzõdéseik megismerését. Az errõl szóló, sürgõsséggel tárgyalt törvényjavaslatot a parlament kedden délben fogadta el. A tét évi 250 milliárd forint, ennyinek a sorsát dugta el a jegybank a nyilvánosság elõl.

Bár a jegybankelnök eddig is úgy költötte a magyarok adóforintjait mûtárgyakra, csodazongorákra és luxusingatlanokra, mintha a sajátja lenne, eddig legalább pereskedéssel megtudhattuk, mire ment el a pénz. Ennek vetett véget az Orbán-kormány, amikor törvényt hozott arról, hogy már bíróságra sem lehet menni, ha az MNB megtagadja a közérdekû adatigénylést, mivel már nem vonatkozik rá az információs szabadságról szóló törvény.

Így például a Giro Zrt., a Keler Zrt. vagy a Mark Zrt. leányvállalatai, vagy a Matolcsy György “magánhadseregeként” mûködõ MNB Biztonsági Zrt. cége, a Qualitas Védelmi Tanácsadó Kft. is teljes mértékben elrejtõzhet a nyilvánosság elõl.

Vagyis a mostani módosítás lényegileg beleillik a “Ne zavarj, épp lopok”-törvénykezés újabb fejezetébe.
Mi ezzel a probléma?

Az a probléma, hogy ha a közpénz elköltése titokban történik, akkor az általában mindig eltûnik, különösen Magyarországon

– mondta a 24.hu kérdésére Szabó Máté Dániel alkotmányjogász, a TASZ munkatársa. Szerinte félõ, hogy a kormány úgy akarja a lopást „törvényesíteni”, hogy megszünteti a nyilvánosság ellenõrzõ funkcióját, ami a korrupció elleni küzdelem leghatékonyabb eszköze.

Az már csak hab a tortán, hogy 2010 óta az a fideszes gyakorlat, hogy az igazán fontos jogszabályokat egyéni képviselõk nyújtják be, hogy azokat ne kelljen társadalmi vitára bocsátani, és az ellenzék se készülhessen fel egy nap alatt az érdemi vitára, és így ne is legyen semmilyen értelmes vita, mondta Szabó.

Most is ezt történt, a szerepet Bánki Erik Fidesz-képviselõ játszotta el, a javaslatot viszont az MNB védte meg egy tegnapi sajtónyilatkozatban, mintha õk írták volna.
A kormány még a saját törvényeit sem tartja be

Szabó szerint a javaslat egyik legelképesztõbb része az, hogy az MNB által birtokolt alapítványok vagyona “elvesztette közpénz jellegét”, mintha így a nyilvánosság elvesztené a jogát arra, hogy megismerhesse, hogyan költenek el évi 250 milliárdot.

Ilyen „funkcióvesztés” nincs az alkotmányjogban, mondja a szakértõ. Az MNB pénzügyei igenis közpénznek minõsülnek, ez még az Alaptörvénynek nevezett tákolmányban is benne van.

Az Alaptörvény a nemzeti vagyonnal kapcsolatban a teljes nyilvánosságot írja elõ. A nemzeti vagyon felhasználására még szerzõdést sem lehet kötni olyan céggel, amely nem átláthatóan mûködik

– mondta Szabó, aki szerint a kormány még a saját Alaptörvényét sem tartja be.

Az MNB ráadásul nem hivatkozhat üzleti titokra. A jegybanknak nincsenek versenytársai, nincsenek ilyen védendõ üzleti érdekei, mondta Szabó.

Hasonlóan nyilatkozott Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke az MTI-nek kedden: az alaptörvény, az infótörvény és a nemzeti vagyongazdálkodásról szóló törvények egyértelmûen meghatározzák, hogy az MNB, valamint vállalkozásai és alapítványai tevékenysége közfeladatnak minõsül, és nemzeti vagyonnal gazdálkodnak. A jogkorlátozásnak ezért konkrét adatokra kell vonatkoznia konkrét indokokkal, de az adatokhoz való hozzáférés nem korlátozható minden tevékenységre.

Fömötör Barna, az MNB fõigazgatója, erre válaszul, a testület ülésén az MTI szerint kifejtette: a jegybank esetében a nemzeti, állami vagyon gazdálkodására vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók. A központi bank nem fogadhat el utasítást sem az államtól, sem az uniótól, így más jogi helyzetben és gazdálkodással mûködik, mint az egyéb állami szervezetek.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Beleillik a sorba

Szemben az MNB-fõigazgató véleményével, a módosítás kristálytisztán beleillik abba a sorba, amire a Fidesz képviselõi helyenként már utaltak. Korábbi fideszes, informális nyilatkozatokból tudni lehet: egy jól meghatározható kör, az „ellenzéki civilek és újságírók”, illetve ellenzéki képviselõk miatt van az egész, akik túl sokszor, túl sok közérdekû adatot kértek az államtól, „akadályozva annak mûködését”.

Erre válaszul alighanem azt találták ki, hogy szétrombolják a közérdekû adatok megismerhetõségét elõíró törvényt, de nem a törvény szûkítésével, hanem azzal a módszerrel, hogy sorra szedik ki a fontos állami cégeket a törvény hatálya alól.

A Fidesz korábban a Magyar Postánál játszotta el ugyanezt, most az MNB jön. Szó nincs arról, hogy az MNB kivételes státusza miatt kellett a módosítás. Ez beleillik abba a titkosítási folyamatba, amelyben várhatóan még több állami vállalat fog feltûnni.
Hogyan lehet ezt megakadályozni?

Szabó szerint az MNB-alapítványok és cégek mûködésének titkosítását egyedül az Alkotmánybíróság képes megakadályozni. Reálisan három lehetõség áll azok elõtt, akiknek nem tetszik az új szabály, hogy az AB-hez forduljanak, mondta.

A parlamenti ellenzéki frakciók összefognak és absztrakt normakontrollt kérnek az Alkotmánybíróságtól.
A jogszabályt megtámadja az alapvetõ jogok biztosa.
Egy bírósági eljárás részeként merül fel az új szabálymódosítás alkalmazása, és a bíró AB-normakontrollt kezdeményez.

Szabó az utolsót tartja a legvalószínûbbnek, mivel a javaslat a folyamatban lévõ ügyekre is vonatkozik (egy jogerõs ítélet szerint az MNB alapítványainak ki kellene adnia a szerzõdéseiket, mivel közpénzt kezelnek). Véleménye szerint az Alkotmánybíróságon nem állna meg Bánki Erik módosító javaslata, mivel az nyilvánvalóan alkotmányellenes, sérti az információszabadságot.

A vonatkozó, Magyar Postával kapcsolatos adatigénylési ügyben, amelyet az MSZP-s Tóth Bertalan terjesztett elõ, és amely kivenné a Postát az infótörvény hatálya alól, egyébként a Fõvárosi Törvényszék ítélete kimondta:

amellett, hogy a Magyar Nemzeti Bank vagyona nemzeti vagyon, a Magyar Nemzeti Bank közpénzbõl is gazdálkodik”, továbbá „minden kizárólagosan állami tulajdonban álló szervezethez az állam által juttatott, vagy oda bármilyen más forrásból beérkezõ pénzeszköz közpénz”.

Bánki Erik MNB-s módosítója ezt a bírósági ítéletet akarja felülírni, mert az nem tetszik a kormánynak. Ezért gyorsan hoztak egy törvényt arról, amely szerint a bíróságoknak a jövõben nincs joguk eldönteni, mi számít közpénznek.
Matolcsy fizetését is megduplázták

A kedden elfogadott módosítóval a jegybankelnök fizetését is a duplájára, 5 millió forintra emelték. Erre azért volt szükség, mondták, mert a díjazás mértéke közeledik a piaci vezetõi bérekhez és megfeleltethetõ az állami pénzügyi cégek vezetõ állású munkavállalóinak javadalmazásához. Ha megnézzük a többi ország jegybankári fizetéseit, azt találjuk, hogy Matolcsy fizetése nem kirívóan magas. A cseh jegybankelnök átszámítva 4,7 millió forintot keres, a lengyel 2,1-et, a román 2 milliót. A német jegybankelnök 10 milliót, az EKB elnöke 9,9 milliót.

Emlékeztetõül: Orbán Viktor 2010-ben csinált politikai kérdést a jegybankelnökök fizetésébõl, utána csökkentették az állami vezetõk fizetését (2 milliós bérplafon). Akkor Orbán azt mondta: a jegybankelnök fizetését a magyar emberek adják, és jogos igény, hogy sokallják Simor András 8 milliós fizetését. Bár Simor András elõtte a piaci szférában dolgozott, ahol még ennél is többet kapott, Matolcsy világéletében állami alkalmazott volt, neki az 5 millió forint is nagy ugrás.
Link

Hozzaszolasok

236 #1 Vazul
- 2016. March 01. 21:43:35
Hozzávetõlegesen 450-500 milliárdot fordított botrányos költekezésre a jegybank

"Matolcsy György elnöksége alatt a jegybank eddig körülbelül 800 milliárd forintnyi eredményt ért el azzal, hogy "a korábban felhalmozott tartalékot feléli", és ebbõl az összegbõl hozzávetõlegesen 450-500 milliárdot a "botrányos költekezési programokra" fordítottak."
http://www.stop.hu/m/belfold/az-egyut...k/1402349/

Durva, ez az 500 ezer millió közel 2.4 millió fõ 110.000 Ft nettó jövedelmet keresõ ember éves 16%-os személyi jövedelem adójának felel meg.

Miközben a felsõoktatásra bõven 150 ezer millió forint alatt költenek, ahogy a honvédségre is 200 milliárd alatt.

Eközben a stadionokra 60-100 ezer milliót költenek éves szinten.
http://www.eco.hu/hir/ennyit-koltunk-...adionokra/

http://www.civishir.hu/gazdasag/iden-...0330144344
267 #2 Perle
- 2016. March 01. 21:57:50
Költekeznek galádul ahelyett, hogy visszaadnák a fiataloknak a magánnyugdíj pénztári befizetéseiket.
Amikor ma Tolcsit megválasztották jegybank elnöknek, azt gondoltam róla, hogy kettõig sem tud számolni. Most pedig kiderült, hogy 500 milliárdig is elszámol, titokban.:D
12 #3 spartakusz
- 2016. March 02. 05:38:51
PÉLDA BESZÉD

Kik a mai magyar-társadalom ellenségei? Ma 2016. március 2-án 06:10 kor amikor írom ; e sorokat megerõsített kérdésként merül fel bennem: KIK A MAGYAR EMBER HALÁLOS ELLENSÉGEI?
A válasz egyszerû lenne egyszerûen leírva: AKIK ÉLETÉRE TÖRNEK ÉS MEG AKARJÁK ÖLNI ; GYILKOLNI, ELPUSZTÍTANI!
Igen ám, míg a régmúlt idõben nyíltan és megkülönböztethetõen nyilván való volt a gyilkoló, hódító ; ma ez nem mondható el, és a módszer sem az, hogy kard a kardal ; ágyú az ágyúval ; meg stb. felvéve a harcot döntsék el egymás között!
Ma alattomos, sunyi, csalással, megtévesztéssel meg stb. Hasonló fogalommal - viselik ezt a háborút - velünk szemben! Lásd lebombázásokkal - lakhelyváltoztatókká változtatott körülményeket elõidézõ irányítók által pénzelt és irányított tömeges invázió Európa ellen!

Európa nemzetállamok vezetõsége tudtával és segítésével folytatva! Ez kész õrület! Rém álom!
Ezért ma ráérezve, amikor elolvastam e cikket:
Itt:
http://444.hu/2016/03/01/a-fidesz-es-...gyar-posta
Írtam ma 2016-03-02-án egy elektromos levelet egy jobbos vezetõ politikusnak, tekintettel, hogy az a 2. legnagyobb párt jelenleg, hogy mondja meg már : KIK MA A MAGYAR TÁRSADALOM ELLENSÉGEI? És persze csatoltam a cikket, a fenti linket is, még nem kaptam választ!
Tõletek is megkérdezem ; kik Magyarország ellenségei,? Akik aláírták, vagy akik nem írták alá?

Várom válaszaitokat, majd utána elküldöm azoknak a példabeszéddel az én véleményemet, állásfoglalásomat!
Tisztelettel: id. Kiss László
154 #4 kakas
- 2016. March 02. 11:31:31
simlicskának nagyon sok péze van,de hunnan?Ja innét,aha!40.media.tumblr.com/5eb77262152eb46994456d13f7d7a22e/tumblr_o3crziTzmr1s4ew3vo1_1280.jpg41.media.tumblr.com/405548e876250c82ae8b67c8a31ee512/tumblr_o3dcmyNo9R1s4ew3vo1_1280.jpg
27 #5 etele
- 2016. March 02. 21:50:17
"Beszólt Kövér: ez bizony közpénz"
http://www.portfolio.hu/gazdasag/besz...aggregator
"Kövér László szerint közpénznek tekinthetõk a Magyar Nemzeti Bank (MNB ) alapítványai által kezelt források. "Mi más lenne" - válaszolta az Országgyûlés fideszes elnöke a Magyar Katolikus Rádiónak szerdán adott interjúban arra a kérdésre, hogy egy jegybank által létrehozott alapítványban lévõ pénz közpénz vagy sem."s_franc
"A fentiek szerint tehát az Országgyûlés elnöke nem ért egyet azzal a törvénnyel, amelyet a T. Házban õ maga is megszavazott tegnap és amelyrõl Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetõje zavaros összefüggésekkel bizonygatta, hogy megszûnt az alapítványoknak adott vagyon közpénz jellege.
:@s_beszels_ezt-ni
2 #6 gerry
- 2016. March 03. 15:39:06
www.postaimre.net/kepek/oh-de-jo-nekem.jpg
-Na jó, Lázár még mellettünk van. Ez az Ádler egy barom. Ha kitudódik, hogy mire költöttük a milliárdokat és hány kurvát fizettünk ki feketén az évek alatt akkor nagy baj lesz... Na mindegy, majd megbeszéljük Viktorral, bár most ideges, mert úgy érzi hátba szúrtuk. Ami igaz az igaz, inkább õ vigye el a balhét mint mi! Szédelgek ettöl a joint-tól, de ettöl vagyok boldog!
Shalom.
236 #7 Vazul
- 2016. March 03. 17:41:18
azagyameldobom!

Lázár János szerint lehet a közpénzekre vonatkozó nyilvánosságot korlátozni, mert a FED is ezt teszi. http://index.hu/belfold/2016/03/03/la...b-kozpenz/
4 #8 Posta Imre
- 2016. March 07. 14:23:38
Az értéktelen papírpénztet váltják "értékre". Õk tudják miért.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
295,007 egyedi latogato