Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Keményebben lépnek fel a korrupció ellen Kínában

KülföldNem gond, tegyétek át a korrupt csinóvnyikokat ide újizrelbe, itt nem tûnik fel a kutyának se pár millió zsidóval több. Súlyos büntetéssel fenyegette meg a kínai kormányfõ szombaton azokat a hivatalnokokat, vezetõket és pártkádereket, akik a jövõben fegyelemsértést követnek el, vagyis korrupcióba keverednek.

Li Ko-csiang az Országos Népi Gyûlés (parlament) plenáris ülésének megnyitásaként tartott munkabeszámolójában úgy fogalmazott, hogy az egész kormányzati rendszer gazdálkodását átvizsgálják, fokozzák az adminisztratív ellenõrzést. Ezzel egy idõben a döntési hatáskörök egy részét korlátozni fogják, az ellenõrzés új formáit vezetik be, megkísérlik felszámolni a korrupció melegágyát.

A miniszterelnök azt hangoztatta, hogy e munkában a közösségi, vagyis alsóbb szintekig szeretnének eljutni. Hozzátette: arra készülnek, hogy a kormányzatok minden szintjén számon kérik az alkotmány és a törvények betartását, és a kormányzatoknak tartózkodniuk kell minden olyan cselekménytõl, amelyre nincs jogi felhatalmazásuk.

Li beszélt arról is, hogy az államgépezet szereplõinek javítaniuk kell nyitottságukon, a hagyományos média és az internet eszközeit felhasználva idõben kell reagálniuk a társadalmi problémákra, tevékenységükrõl pedig úgyszintén számot kell adniuk.

Bejelentette azt is, hogy a nemzeti kiberbiztonság rendszerét tökéletesíteni fogják.
Jobban korlátozzák az internetet

Peking belvárosában a legfõbb államhatalmi szervezet csaknem 3000 képviselõje, valamint velük párhuzamosan a népfront mintegy 2000 tagja ülésezik március 16-áig. Az úgynevezett két ülés kéthetes idõszakában szigorú biztonsági intézkedések érvényesek, a fõváros központjában az utak mentén idén is feltûnõen sokkal több a rendõr és a rendõri jármû.

A „hagyományok” szerint ezekben a hetekben az internetet is jobban korlátozzák Kínában, blokkolják például az ott dolgozó külföldiek – például a Google keresõprogramot vagy a Gmail levelezõprogramot használók – számára nélkülözhetetlen virtuális magánhálózatot (vpn), amellyel a „nagy kínai tûzfal” a hétköznapokon megkerülhetõ. A vpn-szolgáltatók körlevélben kértek türelmet, jelezvén, hogy ha megpróbálnának újabb technikai megoldásokat keresni, azzal – az eddigi példák alapján – csak rontanának a felhasználók helyzetén.
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2016. March 05. 12:30:14
Óriási tûzijátékkal érkezett Budapestre Kína

Több mint húsz percen át durrogtak a tûzijáték-petárdák este a Dunáról, a Vigadó tér elõtt. A hirtelen összesereglett járókelõk kérdezgették: Miért van ez? Eláruljuk: Kína miatt.

Az ENSZ jóslata szerint 2010 és 2030 között 3,3 százalékkal bõvül a turizmus a világon. Ez 2030-ra több mint egy milliárd beutazó turistát jelenthet. A több mint 1,3 milliárdnyi kínai nem kis tényezõ ebbõl a szempontból.http://www.globoport.hu/152138/oriasi...stre-kina/
267 #2 Perle
- 2016. March 05. 12:52:41
A tûzijáték kellékek már korábban érkezhettek vámmentesen valamelyik kínai üzletbe, de nem keltek el szilveszter táján.:D
Lesz még durrogtatás akkor is, ha megépül a Budapest-Belgrád új vasútvonal,
http://nol.hu/gazdasag/budapest-belgr...ak-1433805
vagy amikor megveszik a kínaiak a magyar államadósságot. Is.
A soroksári konténer átrakó állomáson már szinte csak kínai szállítóeszközöket lehet látni.
http://magyaridok.hu/gazdasag/ngm-all...na-178018/
131 #3 lalapapa
- 2016. March 05. 16:22:03
Elnezest mar,
hogy velemenyem lehet,
de nem art tudni,
mit a kinai csinal oda kinait tesz alkalmaz vagy eppen
uzemeltet,
bele szarik a masik fajba, csak a maga faja erdekli,
mindent lenyomnak, koszosak hazugok meg nem
bizhatoak
meg hogy coruptak, ott is kinek lehet annak lehet,
a masikat ki kis kinai azt meg viszik malenkij robotra,

a gazdag kinai diakok bmw x5 ezekkel jarnak az egyetemen egy eszak amerikai egyetemi varosban,
a csorobb kis kinai meg egy biciklit tud venni,
arra ad nekik penzt a nagy kinai allam bacsi,
es ha pofazik akkor meg eltunik a kolbaszban
valahol.

meg hogy korrupcio,
ott van meg csak igazi korrupcio mi nem az
hanem a hatalom embereinek a hatalma,
ok megmondjak mit es mennyit meg hat ki
is kaphat,
azokat kik nincsenek benne a csapatban
azt meg eltuntetik,
vagy eppen meg elve eladjak a szerveiket
a jol fizeto vevoknek,
hogy a penzt azok felvegyek kik eldontik
hogy ki meg mikor mekkora korrupt lehet
vagy eppen nohet,

tehat a kaszti vilag mint regen ott is meg van
most a fo gyilkosok leszarmazottjai a
gorek es azok mondjak meg mit ki mikor
vagy mennyit is gondolhat nem hogy
beszelhet,

s_azta

arrol is kellene irni hogy millyen modon es mennyit
dolgoznak a kinai nem korupt dolgozok
a malenkiny robbotta uzemekben hol keszulnek
a markas cipok,

a nagy kinai segg nyalasban a lenyeg elmaradt
mert a tuzi jatek kisutotte a nacsarnyikok
es a birkak szemet,
a tobbi meg mar vak volt mikor oda ment akkor
:o

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.11 masodperc
296,423 egyedi latogato