És ez nem vicc! Aki kapja, marha! Embert kék nevelni belõlük, de a zsidó sem az, így halott ...ügy! Átnevelõtáborok és ott lehet "játszani" a "papást-mamást". A pszichológus-logopédus Réka és a közgazdász-lelkész Viktor sajátjukként nevelik a hároméves Mártont, akirõl még születése elõtt mondott le az édesanyja. A házaspár mindig is így tervezte, mert így érzik teljesnek a családjukat. Felemelõ érzés olyan otthonba látogatni, amelynek lakói rendíthetetlenül hisznek a család erejében. Abban, hogy nem számít, honnan jöttél, kitõl származol, nálunk feltétel nélkül szeretõ társakra találsz.

Mire az erdõszéli házhoz érek, már alig várom, hogy megtapasztaljam, milyen kisfiú Lénárt Márton Dániel, a cigány származású kisfiú, akit újszülöttként fogadott örökbe 2013 áprilisában a piliscsabai, háromgyermekes Lénárt házaspár. A válasz még várat magára, mert Réka, az anyuka, aki szívélyesen fogad, közli, hogy a legkisebb családtag még délutáni álmát alussza. A testvérek, Áron (9), Leisa (7) és Hanna (5) viszont kárpótolnak, korukhoz képest szokatlan, közvetlen barátsággal vesznek körül szinte azonnal. Rengeteg könyv, mennyezetig érõ polcokon, és három vidám gyerek. Azonnal magával ragad a családi otthon szeretetteljes, nyüzsgõ miliõje.
„Majd tizennyolc évesen fogja kirabolni a családot”

Áron, a legidõsebb testvér origami alkotásokat hoz ajándékba. Gondolt a fotósra, Gézára is. „Nézd, így születik a kisbaba” – mutatják a lányok egy ismeretterjesztõ gyerekkönyvet lapozgatva. Réka elárulja, náluk nincsenek tabutémák, ahogy az élet hozza, mindent megbeszélnek, a lányok a saját szintjükön már azzal is tisztában vannak, hogy mi az a menstruáció. „Sosem hagyjuk bizonytalanságban a gyerekeket. Nyíltan beszélünk mindenrõl. Az örökbefogadás történetérõl is. A testvérei a maguk módján megértik, hogy Márton nem vér szerinti családtag, más a származása. Sokat beszélgettünk velük errõl már az elõtt, hogy Márton megszületett, tudták, hogy nem az én hasamból bújt ki, ahogy õk, de épp úgy szeretjük, ahogy egymást. És ha eljön az idõ, Marcinak is elmondjuk majd, hogyan került hozzánk. Mint ahogyan a barátaink, ismerõseink elõtt is teljesen nyíltan beszélünk az örökbefogadásról. Persze vannak, akik egyáltalán nem értenek meg minket.”

„Egészen szélsõséges megnyilvánulásokat is tapasztalunk néha. Hogy ahhoz képest, hogy cigány, nem is csúnya gyerek. Meg hogy majd amikor tizennyolc lesz, akkor fogja kirabolni a családot. ”

Réka és Máront (Fotó: Hernád Géza)
Réka és Márton (Fotó: Hernád Géza)

Az elutasító hozzáállás még inkább megerõsíti a házaspárt abban, hogy ez az õ útjuk, hogy Mártonnak náluk van a helye. Elõfordul persze néha olyan szituáció is, amire nem igazán lehet felkészülni. A múltkor Leisa egyik barátnõje szólt rá Mártonra, aki felmászott a galériaágyra, ami egyébként tilos számára, hogy azonnal jöjjön le, mert különben elviszik a másik anyukájához.

„Az egész házban egy pillanat alatt fagyott meg a levegõ” – meséli Réka. Ma már mosolyog a történteken. „Mit teszel, hogyan reagálsz ilyen helyzetben? Persze az érintett, Márton nem foglalkozott a kijelentéssel, fel sem fogta, mirõl van szó, a játék ment tovább, a lányok megbeszélték egymás között, hogy ez butaság. Az biztos, hogy a gyerekeket foglalkoztatja a dolog. Egy másik alkalommal a kislány bátyja volt itt nálunk, aki Áronnak fakadt ki: Hogy lehet, hogy Márton nem hiányzik az igazi anyukájának? Miért nem jönnek érte?”

„A mi gyerekeinknek sosem volt kérdés, hogy Márton hozzánk tartozik, hogy igazi testvérként viszonyuljanak hozzá, hiszen ebbe nõttek, nõnek bele. Sõt, sokáig azt kellett elmagyarázni nekik, hogy a sokgyermekes családokban nem feltétlenül vannak örökbefogadott gyerekek is. ”



„Mártont sosem akarták kiközösíteni, és féltékenyek sem voltak rá soha, pedig újszülött korában még szoptattam is. Hanna akkor kétéves volt, már három hónapja nem szopott, de Mártont a mellemre tettem és újra beindult a tejem. Aztán persze Hanna is visszakéredzkedett néha.” Viktor éppen akkortájt járt sokat külföldre, Rékának az nagyon nehéz idõszak volt, így bármennyire sajnálta is, csak három hónapos koráig szoptatta a kisfiút. „Nagyon strapás nyár volt, alig láttam a fáradtságtól, le is fogytam. Kárpótlásul viszont nagyon sokat hordoztam magamon kendõben Mártont, ami talán még többet jelentett a kötõdés megerõsödésében.”


Viktor a gyerekekkel társasozik (Fotó: Hernád Géza)
Viktor a gyerekekkel társasozik (Fotó: Hernád Géza)
Betegen is megtartották volna

Közben Leisa szól, hogy Márton felébredt, Réka megy érte, kiveszi a kiságyból. A konyhapultra ülteti, miközben kávét fõz. A kisfiú még álmos, de jókedvû, sõt pillanatok múlva már Gézának pózol. Kifejezetten szép kisgyerek, ráadásul az arcvonásai még hasonlítanak is a többiekére. Ha szõke lenne, fel sem tûnne, hogy esetleg nem vér szerinti családtag. „Örülök, ha mások is így gondolják, mert én igenis látom benne magunkat, számomra Márton és a többi gyerekem egy alomból valók. Már akkor igazi, szoros kötõdést éreztem hozzá, amikor születése után elõször, magzatmázasan a kezembe vehettem. És bárhogy is alakult volna, attól a pillanattól fogva az anyukájának éreztem magam, aki felelõsséggel tartozik iránta.”
Marci édesanyja többször tablettákkal próbálta megszakítani a terhességét, erõsen dohányzott, ezért a komplikációkra számítva a babát programozott császármetszéssel hozták világra. Réka volt bent a szülésnél.



„Magától értetõdõ volt, hogy õ a mi babánk, és úgy gondoltuk, bárhogyan is alakuljanak a szûrõvizsgálati eredmények, errõl a babáról most már mi gondoskodunk. Szerencsére azóta sem derült ki semmilyen betegség. Amire genetikai hajlama lenne, amire lélekben már készültünk, hogy esetleg asztmás lesz, eddig egyáltalán nem jött elõ. Viszont a mi családi hajlamunk, amiben mindhárom gyerek szenvedett, az ekcéma megjelent nála is. Temperamentumban a babakori Áronra hasonlít leginkább, bár Márton egy kicsit vehemensebb.”


Leisa, Áron, Hanna és Márton a családi albumot nézegetik (Fotó: Hernád Géza)
Leisa, Áron, Hanna és Márton a családi albumot nézegetik (Fotó: Hernád Géza)
Réka és Viktor már az eljegyzésükkor megállapodtak, hogy bármennyi saját gyerekük lesz is, mindenképpen örökbe fogadnak egy cigány babát.

„Már serdülõként jártunk olyan közösségekbe, ahol állami gondozott és sérült gyerekekkel foglalkoztunk. Láttuk, mennyivel nehezebben boldogulnak a gondozásból kikerülõ fiatalok. Talán már akkor érlelõdött a gondolata annak, hogy adoptálással jobb körülményeket és ezzel együtt jobb esélyeket biztosítsunk egy cigány kisgyereknek. ”



„Én Finnországban nõttem fel, és jártam Angliában is, ahol nagyon sok család számára az örökbe fogadás természetes dolog.” Rékáék fejében már az is megfordult, hogy nehéz helyzetbe került migráns gyerekeket vesznek magukhoz. Viktor arról mesél, hogy biztosan azért is természetes számukra ez a nyitottság, mert a családjukban ennek már hagyománya van. „Anyai nagyanyám saját nyolc gyereke mellé magához vette a háborúban árván maradt szomszéd gyerekeket, pedig a nagypapa halála után egyedül maradt, nagyon nehéz helyzetben.” Elõkerül egy tavaly õszi fotó, amin több mint száz ember van, Mutti (ahogy Viktor édesanyját emlegetik) testvérei és azok gyerekei, köztük Viktorék. Egy másik képen pedig Viktor húgának családja, aki egy amerikai-tajvani férfihoz ment feleségül. Tökéletes multinációs vegyülés, gyönyörû gyerekek. „Látod, hogy hasonlít Márton az unokatestvéreire?” – mutat Réka a sötét hajú és szemû fiúkra.



Viktort, ahogy hazaért, lerohanták a gyerekek, elõbb társasoznak, aztán elõkerül a csocsó is. Közben Muttit várják, aki a hétvégére bevállalta a két kisebb testvért, Hannát és Mártont.
Nagyi és Márton zongorázik (Fotó: Hernád Géza)
Nagyi és Márton zongorázik (Fotó: Hernád Géza)

„Az anyósom számára sosem volt kérdés, hogy Márton ugyanolyan unokája, mint a vér szerintiek. Õ az, akivel a kisfiú nagyon közeli, szoros kapcsolatban van rajtunk kívül. Az én szüleim kezdetben aggódtak, hogy ha a baba nem lesz egészséges, nagy terhet veszünk a nyakunkba, de mára teljesen elfogadták unokájuknak Mártont ”

– meséli az anyuka, aki a négy gyerek mellett megpróbál néha a saját hivatására is idõt szakítani, bár ez egyáltalán nem egyszerû. A klienseit egy pesti rendelõben fogadja, utaznia is kell. „Viktorral már korábban elhatároztuk, hogy bébiszittert fogadunk, aki itt lakik nálunk, és mivel szeretnénk, ha a gyerekek minél hamarabb megtanulnának angolul, amerikai au pairt keresünk. Reméljük, hogy sikerül találni majd valakit, akivel Márton is összebarátkozik.” Közben megérkezik a nagymama, Mutti, Márton pedig már a hátizsákját pakolja, látszik, hogy nagy örömmel alszik a nagyinál.

Mielõtt még megkérdezném, hogy ennyi gyerek mellett hogy jut idejük egymásra, Réka és Viktor elárulják, hogy a szombat estéket kettesben töltik, és ehhez a szokáshoz egy ideje következetesen ragaszkodnak. „Ápolgatni kell a szerelemvirágot – mondja mosolyogva Réka. – De szigorú szabály vonatkozik ám a szombati randikra – avatnak be. – Kikötöttük, hogy két témát minden körülmények között kerülünk: a gyerekeket és a munkát. Kezdetben ez egyáltalán nem volt könnyû, de aztán belejöttünk.”
Fotó: Hernád Géza

Muszáj gratulálni ehhez a minden szempontból tudatos, mégis nagyon ösztönös, természetes családi élethez, de a családfõ szerényen csak Luther tanításait emlegeti. Aki szerint a gyereknevelés, a család összetartása a legnagyobb kihívás és egyben a legszentebb dolog is.

„Ha képes vagy jól vezetni a családodat, akkor bármit el tudsz vezetni ”

– búcsúzik az apuka, a lelkész, Viktor. Középkori elvek ezek, a tizenhatodik századból, ma mégis nagyobb szükségünk van rájuk, mint valaha.
Link