Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Mondtam, hogy Erdogán "Putyin embere"

Külföld"Infó rohadtul bejött. A kurdok fél magyarországnyi területrõl kiverték a törököket. Putyin alàgyujtott Erdogánnak rendesen." Európa megmenekült, de el is bukott – mostantól a törökök õrzik a határainkat


Hosszú szenvedés után az EU végre megegyezett Törökországgal a menekültek befogadásáról. A vita négy pontról szólt:

1: Jog

Az EU attól félt, hogy a törökök nem fogják betartani az uniós és nemzetközi törvényeket a menekültek befogadásánál. Mivel Törökország a genfi egyezményt sem fogadta el, erre bõven volt esély. A megegyezésben az is benne van, hogy az EU expliciten kéri, hogy minden a nemzetközi és uniós törvényeknek megfelelõen történjen. Nem lesznek kollektív kiadatások, és elvileg nem lehet senkit visszatoloncolni Szíriába.

2: Pénz

Megegyeztek abban is, hogy jövõ héten eldöntik, hogy mire költik Törökországban azt a hárommilliárd eurót, amit az EU eddig odaígért nekik. Nem kapnak újabb hárommilliárdot, mint eredetileg szerették volna, de a törökök amúgy is azért aggódtak, hogy túl lassan fogják megkapni a pénzt.

3: Törökország EU-csatlakozása

Júniusban újranyitják a tárgyalásokat.

4: Idõzítés

Március 20-án lép életbe a megegyezés.

5: Vízum

Ez volt a törökök legfontosabb követelése: vízummentes belépés az Európai Unióba. Megkapták.

A menekültcsere-program maga azért született, hogy valahogy kezelni lehessen a Görögországba érkezõ menekültáradatot. Az EU azt szerette volna, ha ezt nem is kell kezelni, hiszen a menekültek eleve nem indulnak el Törökországból. Már csak a törököket kellett meggyõzni arról, hogy valahogy viseljék el az országukban élõ hárommillió szír jelenlétét, sõt, Európából is fogadjanak vissza embereket.
Lehetetlen feladat

A baj az, hogy rengeteg probléma van a megegyezés gyakorlati megvalósításával. A deal eleve arról szólt volna, hogy a menekültek Európán kívül tartása mellett azokat a bevándorlókat, akik nem felelnek meg a menekültstátusznak, kicserélnénk azokra a törökországi menekültekre, akik igen. Ennek már a megvalósítása is nagyon nehéz lesz.

A jogi környezet eleve lehetenné tenne bármilyen hasonló megegyezést. Görögország ugyanis uniós tagállamként nem adhat ki menekülteket egy olyan országnak, ami nem fogadta el a genfi egyezményt a menekültekrõl. Ehhez konkrétan meg kellene változtatni az EU-s törvényeket.

A vízummentes beutazás is rengeteg sebbõl vérzik, hiába sikerült elfogadni. Az ötletadó németek szerettek eddig úgy csinálni, mintha csak az eddigi menetrend felgyorsításáról lett volna szó. Ez viszont nem igaz. Tény, hogy eddig is tárgyaltak ilyesmirõl Törökországgal, de ott csak a gyakori idelátogatók vízummentességérõl volt szó. Most viszont az anatóliai pásztoroktól az elnyomott kurdokig mindenki elõtt megnyílik az unió kapuja. Ráadásul az EU-s szabályok szerint 72 feltétele van annak, hogy egy ország állampolgárai vízummentesen utazhassanak az unióba. A törökök ezeknek körülbelül a felét teljesítik.

Arról nem beszélve, hogy Törökország a közel-keleti dzsihadizmus Blaha Lujza tere, itt utazik át mindenki, aki valamelyik iszlamista halálszektához akar csatlakozni.

Ráadásul az sem kifejezetten megnyerõ, hogy az egész megegyezés valójában arról szól, hogy Európa képtelen megvédeni a saját határait, ezért Törökországnak kell ezt megtennie. Ahelyett, hogy a menekültválságba épp beleroppanó (a saját gazdasági válságába már beleroppant) Görögország tartaná fel a menekülteket, most a törökök fogják ugyanezt megtenni. Ezzel az EU a gyakorlatban a saját alkalmatlansága miatt kiszervezte a határvédelmét.
Török az elveimbõl

Egy olyan országnak, amelyik nemcsak a genfi egyezményt nem fogadta el a menekültekrõl, de a hírek szerint rutinszerûen éles lõszerrel lövi õket a szír-török határon. Ráadásul ezt nem is csak az erõsen törökellenes orosz sajtó, hanem eddig megbízható szír szervezetek terjesztik. Ezzel lemondunk a határaink védelmérõl, és felbérelünk rá valakit, aki szinte semmit nem vesz komolyan az Európai Unió alapvetõ értékeibõl. Elég piszkos megoldása ez egy problémának.

A gyakorlatban minden olyan megegyezés, amit Törökországgal kötnénk, legitimálná Erdogan elnök összes túlkapását. Egy olyan elnökrõl beszélünk, aki nem csak újságírókat börtönöz be azért, mert rosszat írtak róla, de független újságokat foglal el, szimplán politikai indokokkal.
Ilyen barátok mellett

Olyan elnök, aki csak azért a robbanásig szított egy konfliktust a kurdokkal, ami épp nyugvóban volt, mert rosszul állt az elnökválasztáson. Erdogan akkor robbantotta ki újra a kurd-török harcokat, amikor a pártja elvesztette volna az abszolót többségét a parlamentben, miután kezdtek megerõsödni a kurdbarát pártok.

A trükk bejött, az új ellenséggel Erdogan már meg tudta szerezni a többséget a kormánypártnak, de ennek elég komoly ára lett. Ez pedig az, hogy Ankarában és Isztambulban majdnem hetente történnek halálos terrorcselekmények, miközben a török biztonsági erõk a déli országrészben helikopterekrõl lövik a kurdokat. Ebben a konfliktusban természetesen mindkét fél felelõs, a kurd szervezeteket, amelyek a gyakorlatban terrorszervezetként is mûködnek, nem lehet felmenteni a gusztustalan brutalitás alól, de Erdogan legalább ugyanennyire felelõs az autonómiáért küzdõ kurdok lerohanásáért.

Na, ennek az elnöknek legitimáltuk az eddigi politikáját.
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2016. March 19. 06:48:28
"Moszkva minden vonatkozásban együttmûködik Washingtonnal"

Oroszország minden vonatkozásban kész együttmûködni az Egyesült Államokkal, és ennek egyetlen formáját sem függesztette fel - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Marija Zaharova orosz külügyi szóvivõ.

Megerõsítette, hogy jövõ héten Moszkvába várják John Kerry amerikai külügyminisztert. A látogatás konkrét dátumát nem közölte, csak annyit mondott el, hogy a vizit az amerikai fél kezdeményezésére jön létre. Szavai szerint a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatandó tárgyalások fõ témája a szíriai helyzet lesz, de szóba kerül majd a közel-keleti és az észak-afrikai helyzet, valamint a kétoldalú viszony több aktuális kérdése.

A TASZSZ orosz állami hírügynökség Washingtonban diplomáciai forrásból úgy értesült, hogy Kerry szerdán folytat megbeszéléseket az orosz fõvárosban. A Kreml csütörtökön azt közölte, hogy zajlik az egyeztetés Vlagyimir Putyin orosz elnök és az amerikai külügyminiszter találkozójának ügyében.http://www.atv.hu/kulfold/20160318-mo...hingtonnal
267 #2 Perle
- 2016. March 19. 15:17:11
Jobban félnek Kínától, mint egymástól.
236 #3 Vazul
- 2016. March 19. 20:17:30
Csaba, vajon mi volt ott, kettõsügynökök-moszadosok találkozója?? Történelmi pillanat lenne mindenesetre, ha egy merényletben egyszer végre valahára zsidók is kinyíródnának. Bár inkább arra tennék, hogy palsztinok voltak az áldozatok, hiszen képviselteti magát ott a Hamász, persze az is végletekig megalkuvó a cionistákkal. Szíriában a Hamász nem állt ki Aszad mellett, mondjuk nem is volt sok szavuk, de nem a szír kormányt propagálták.

Akárhogy is történt, érdekes:

A török egészségügyi minisztérium közzétette a szombat délelõtti isztambuli öngyilkos merénylet külföldi áldozatainak nemzetiség szerinti listáját, a halálos áldozatok közül három volt izraeli egy pedig iráni.
A sebesültek között hat izraeli, két ír, illetve egy - egy német, emirátusokbeli, izlandi és iráni állampolgár van. (CNN Türk)
http://444.hu/2016/03/19/harom-izrael...renyletnek
116 #4 livia
- 2016. March 19. 21:29:08
Kecskére káposztát? A kecske meg náluk egyébként is csereeszköz. Nem kérünk a kecskéikbõl, és megtartjuk a lányainkat! Vagy?

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
296,651 egyedi latogato