Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Muszlim polgármester került London élére

KülföldNem mindegy, hogy muszlim, vagy nem, ha zsidó szabadkõmûves? Annyi buzi volt már polgármester, usa-nak is Husszein "elnöke" van, akkor mi a gond? Berlinnek meg Hakim lesz, de õ is páholytag...így a "zsidó-keresztény" jewrópa majd csak illuminálódik végre! Eldõlt. Harmadik generációs pakisztáni származású muszlim lesz London új polgármestere. Sadiq Khan a Munkáspárt színeiben indult a megmérettetésen. A kormányzó konzervatívok így nyolc év után elvesztették a fõvárost.

Elvesztette a fõvárost a brit kormányzó Konzervatív Párt, miután a Munkáspárt színeiben induló Sadiq Khan legyõzte a Boris Johnson utódjául szánt Zac Goldsmith-t – jelentette a brit The Daily Telegraph szavazatszámláló percrõl percre tudósításában.

Ezek alapján a baloldali jelölt a szavazatok 44 százalékát, míg a tisztségérõl távozó Johnson után a posztra pályázó Goldsmith mindössze 35 százalékát szerezte meg. A zöldek színében induló Sian Berry hat százalékot kapott. A liberális demokraták jelöltje, Caroline Pidgeon öt, a keményen euroszkeptikus Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának indulója, Peter Whittle pedig négy százalékot szerzett.

Az összesítés szerint a tizennégy londoni nagy választókerületbõl a munkáspárti Khan nyolcban diadalmaskodott, míg Goldsmith hatban tudott nyerni. A Munkáspárt harmadik generációs pakisztáni jelöltjének ráadásul két olyan kerületet – Ealing and Hillingdon és Merton and Wandsworth – is sikerült elhódítania, ahol korábban a konzervatívok gyõztek.

Sadiq Khan annak ellenére lett befutó, hogy a konzervatívok minden követ megmozgattak, hogy a muszlim jelöltet valamiképpen összefüggésbe hozzák a vallási szélsõségesekkel. A riogató kampányba David Cameron brit miniszterelnök és a most távozó polgármester, Boris Johnson is beszállt, de úgy tûnik, mindez visszájára sült el. – Annyira sokakat háborított fel az, amit Sadiqról mondtak, hogy emiatt mentek el szavazni, és ránk voksoltak – idézi a Guardian Jeremy Corbynt, a Munkáspárt elnökét.
Szavazatszámlálás London belvárosban az Egyesült Királyságban 2016. május 6-án tartott helyhatósági és regionális választásokat követõen
Szavazatszámlálás London belvárosban az Egyesült Királyságban 2016. május 6-án tartott helyhatósági és regionális választásokat követõen
Fotó: JUSTIN TALLIS / Europress/AFP
Kolbászok

A választás legnagyobb vesztese azonban nem a konzervatív jelölt, hanem valószínûleg Katie Hopkins, a Daily Mail publicistája, aki meglehetõsen aktív volt a muszlim jelölt elleni lejáratókampányban. Õ ugyanis azt ígérte: ha Kahn gyõz, akkor tiltakozásképpen meztelenül végigfut a Regent Streeten egy kolbásszal a hátsójában.

Csak hogy az esemény frivolabb részénél maradjunk, Boris Johnson, aki utolsó polgármesteri aktusai egyikeként egy új bicikliutat nyitott meg Londonban, meglehetõsen kemény verbális abúzusoknak volt kitéve az autósok és mások részérõl is az avatás idején. Az egyik kerékpáros például nemes egyszerûséggel f**znak nevezte, de az egyébként fejlett humorérzékkel bíró polgármester ezt nem vette a lelkére: azt mondta az eset után, pont ezért nagyszerû város London, hiszen máshol az emberek nem gorombáskodhatnának a polgármesterrel.
Katie Hopkins publicista (középen) a brit UKIP vezetõjét, Nigel Farage-t hallgatja 2015. szeptember 25-én Doncasterben, a párt országos konferenciáján
Katie Hopkins publicista (középen) a brit UKIP vezetõjét, Nigel Farage-t hallgatja 2015. szeptember 25-én Doncasterben, a párt országos konferenciáján
Fotó: OLI SCARFF / Europress/AFP



Visszakézbõl

A konzervatív The Daily Telegraph egyébként még a hivatalos eredmények elõtt arról írt, hogy a pártnak a lehetõ leggyorsabban el kell határolódnia Goldsmith-tõl, mivel vállalhatatlan kampányának egyetlen központi témája volt, hogy ellenfelét összemossa a radikális iszlamistákkal. A lap véleménycikke szerint a David Cameron kormányfõ vezette toryknak ez volt a legellentmondásosabb kampánya Michael Howard 2005-ös választási kampánya óta.

A Munkáspárt tottenhami parlamenti képviselõje, David Lammy Twitter-bejegyzésében azt írta, remek a hangulat, hogy nyolc év után kiütötték a nyeregbõl Boris Johnsont, aki egyébként nem akart vállalni újabb ciklust a brit fõváros élén.
Link

Hozzaszolasok

154 #11 kakas
- 2016. May 09. 16:14:11
Gerry,valós a történet,már ha ennek lehet h-inni?http://www.dailymail.co.uk/news/artic...ctims.html
267 #12 Perle
- 2016. May 09. 19:45:16
Korábbi "védencem", az új polgármester elsõ teendõje a londoni holomegemlékezésen való részvétel volt. Mint magánember ment oda, állítólag.
4 #13 Posta Imre
- 2016. May 09. 19:49:08
Perle, mondottam, hogy zsidó-szabadkõmûves. Szemita. Persze lehet, csak álcázza, de ez momentán lényegtelen.
267 #14 Perle
- 2016. May 09. 20:21:02
Valóban, van valami a megválasztása mögött. Már akkor sejtettem, amikor abból a pártból került ki, amelyiknek tagjait most egymás után állítanak félre az antiszemita kijelentéseik miatt. Ráadásul a muszlím invázió kellõs közepén éppen közülük kerül a város élére egy ember, egy emberjogi aktivista. Kellett nekik valaki, aki elsimítja az ellentéteket, de hogy kiknek a megbízásából?
4 #15 Posta Imre
- 2016. May 11. 18:52:01
Muszlim nõ nyerte a választásokat egy német tartományban

Muhterem Aras mindenben az elsõ lett. Az elsõ muzulmán, az elsõ bevándorló családból származó, az elsõ nõ és a Zöldek elsõ tagja, aki elnyerte a Landtag-elnöki tisztséget. Ma történelmet írtunk, mondta megválasztása után.

A 143 tagú Landtagban 96 képviselõ szavazott az 50 éves pénzügyi szakemberre, aki a márciusi Landtag-választáson egy stuttgarti körzetben szerzett mandátumot, begyûjtve a szavazatok 42,4 százalékát, ami rekord a Zöldek egyéni körzetben mandátumot szerzett képviselõi között.

Muhterem Arasnak még az iszlámhoz kritikusan viszonyuló Alternatíva Németországnak (AfD) frakcióvezetõje, Jörg Meuthen is gratulált. Majd hozzátette http://24.hu/kulfold/2016/05/11/muszl...tomanyban/
267 #16 Perle
- 2016. May 13. 21:34:46
Bukarest leggazdagabb kerületnek lére egy magas, szõke francia vagy felemás állampolgárságú nõ pályázik.
http://www.business-review.eu/sidebar...gis-101503

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
314,413 egyedi latogato