Pogány vagyok, bármit is jelentsen!
Ember, ki nem bújik hamis tanúk mögé,
S ki hallgat, majd felejtsen mindent,
Mit összetúrtak a színlelt tanok köré!

Bezárt kapum tárva-nyitva, lóg saroglya,
Vasalt világtengely, csikorgó zsanér.
Gõzölgõ jövõ trágyája a múltat kelti éltetve,
Lebontva régi giccset, csigaházat festi a vér.

Minden szikkad, mi nedves, s mi kedves
Az egekig érve tart oszlopot és irányt.
Jajdulva lebomlik minden, mi szerves.
A gondtól terhes vár megváltót, királyt.

45 múltam, s 45 múlva múltam 90.
Idõm befejezni derékban a szöget.
Sorsom függõónként fejem fölött
Lebeg: ölelve eleven-korhadó tövet.

Felszín alatti lápba lépve húz a hiúság,
Mint tele kézzel kapkodót a kapzsi lét,
Ki pengét markolva metszi szét ifjú
Ábrándos szívébe tört hegedû virtusát.

De kongatnak már, egyre hív a küldõ szó:
A porta porát nyelve törni-zúzni ellen-ért,
Hogy minden muzsika, mi hangzik e Honban
Sajogva, mint kürtszó zúgjon a szellemért!

Pogány vagyok, bármit is jelentsen!
Pogányt akarok látni is felettem!
Pogány maradok bárki is felejtsen!
Pogány magyar: a szerelmes Istenért!