Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Lovagkereszttel tüntették ki Bayer Zsoltot

BelföldCircus...pánem nélkül. Iránt mutat. Köves Slomó: ez a kitüntetés a zsidó közösség számára kifejezetten bántó.

Csütörtökön, Budapesten adták át a Pesti Vigadó épületében az állami kitüntetéseket és miniszteri elismeréseket augusztus 20. alkalmából.

Az eseményen a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át Bayer Zsolt újságíró, a Magyar Hírlap publicistája. A szerzõt három hónappal ezelõtt 250 000 forintra büntette a Médiatanács gyûlöletkeltõ és kirekesztõ tartalom közlése miatt. A hatóság szerint az elismerésben részesült publicista jogsértést követett el akkor, amikor minden 14 évesnél idõsebb menekültet potenciális gyilkosnak nevezett.

Lapunk megkérdezte az EMIH vezetõ rabbiját, hogy mi az álláspontja a kitüntetésrõl. „Nehezen tudom értelmezni, hogy aki hétrõl hétre a gyûlölködéssel hívja fel magára a figyelmet miért és milyen teljesítményre érdemel állami kitüntetést. A zsidó közösség számára kifejezetten bántó, hogy Bayer, aki nem egyszer antiszemitának is minõsíthetõ szöveget írt, bármilyen állami elismerésben részesül” – közölte Köves Slomó, aki hozzátette: „Az állami kitüntetéseket az egész nemzet, tehát a zsidó közösség nevében is adja a kormány. Mi is büszkék vagyunk azokra a díjazottakra, akik valóban kétségbevonhatatlan teljesítménnyel mutatnak példát. Ezért vagyunk kénytelenek megszólalni akkor, ha olyasvalakit tüntetnek ki, aki tevékenységével éppen a nemzeti közösség egyes csoportjai ellen szít gyûlöletet.”

„A dühös és mellõzött kisember ressentiment-járól Nietzsche óta tudjuk, hogy minden irracionális gyûlölet alapja. Ezt jutalmazni és társadalmi példává emelni egy jelentõs állami elismerés által több mint szerencsétlen. Bayer Zsolt elmúlt 15 éves munkássága ennek a mellõzött kisembernek a gyûlöletébõl táplálkozó szalonképtelen szöveghalmaz, amit egy jóérzésû szülõ még elrettentésképpen sem mer megmutatni a gyerekének” – mondta Bodnár Dániel, a Tett és Védelem Alapítvány vezetõje.

Érdemes néhány gondolatot idéznünk a díjazottól:

„Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigány gyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba.” Cigányliszka, 2006. október 17., Magyar Hírlap

„1967-ben a pesti zsidó újságírók még Izraelt gyalázták. Ugyanezek a pesti zsidó újságírók ma az arabokat gyalázzák. Meg a Fideszt. Meg bennünket. Mert jobban gyûlölnek bennünket, mint mi õket. Õk a mi indok-zsidóink – értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust.” A medence és környéke, 2008. március 18., Magyar Hírlap

„Magyarországból »bûz árad« – írja valami Cohen névre hallgató, bûzlõ végtermék valahonnét Angliából. Cohen, meg Cohn-Bendit meg Schiff. A Népszava pedig a nagy kalapácsos ember vörös figurájával jelentkezik, és sajtószabadságot követel. A legtöbben pedig azt gondolják, hogy ez valami újdonság, s hogy ilyen hadjárat még nem volt. Botorság. Nincs új a nap alatt. Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdõben…” Ugyanaz a bûz, 2011. január 4., Magyar Hírlap

„Csak akkor nincsen riadó, amikor milliószámra özönlenek befelé az idegenek. Akiket a második emeletrõl kiugorván is még le kell lõni. (…) Sokkal jobb lett volna, ha ellenállást tanúsít, és lelövik, mint egy veszett kutyát.” Furcsa üdvtörténet, 2015. augusztus 7., Magyar Hírlap

„Itt az idõ kimondani: elkezdõdött valami rettenet. Aminek véget kell vetni. Most. Minden eszközzel. Európát meg kell szabadítani ettõl az iszonyattól. Ha kell, fegyverrel. Mert ha minden így marad, akkor elkerülhetetlen lesz a vérontás. És a hordák ma még úgy hiszik, csak az európaiak vére ontható…” Elkerülhetetlen?, 2015. augusztus 15., Magyar Hírlap

További idézetek kizárólag erõs idegzetû olvasóknak itt érhetõek el.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Link

Hozzaszolasok

236 #1 Vazul
- 2016. August 19. 17:21:38
Csodálatos ez a magyar nyelv; Pan, Nap, Pannon, Naphon, és a panem épp felmerül most annak ünnepén, melyhez a gabonát a Nap élteti cir-kulálva, kör-be forogva azzal, hogy Japánban, minden nap új nap ébred.

Érdekes összefüggés, hogy az egyik legnagyobb szabadkõmûves, cionista világszenzáció, az "Éhezõk viadala" is Panem-ben játszódik, egy olyan nyomorúságos világban, ami ebben az országban egyébként is jelen van, és amit a lenti cikkben Bokros Lajos (pföjj) vizionál még nagyobb nincstelenséggel, még több cigány-zsidó bandaháborúval a maradék magyarok kifosztására, még nagyobb számú hajléktalansággal, kilátástalansággal stb.. Cionista menetrend.
238 #2 bivaly
- 2016. August 19. 17:57:02
Feleim !

Van itt egy idézet, a fenti cikkben, ami nekem is többször a legnagyobb adum volt vitáim során, de simán leszarták a "vita partnerek" ! Pedig ez a legárulkodóbb, a legmocskosabb, csak értelmezni és érteni kell, persze csak ha nem vagyunk politikailag korrektek !!! A Kádár korszak kilincs orrú "szocialistái", akik állandóan küzdöttek a béke harc frontján, folyamatosan le büdös cionistázták Izraelt, és a zsidó államot. Most tövig leszopják õket, ugyanazok, vagy azok leszármazottai. Oszt, ezt hívják pragmatizmusnak, pedig csak takony gerinc ! Vagy csak helyére kerültek a dolgok ?
4 #3 Posta Imre
- 2016. August 19. 18:22:48
Cion bölcseinek jegyzõkönyvei...mindenki teszi a dógát, játszadizza a szerepét. Ez az egész egy brancs, mindig is az volt és a forgatóköny-vének megfelelõen fin-kották a passzát-szeletet a nagy nemzeti biliberalizmustba. Jelszó: mindegy, csak zsidó legyen, mindig és mindenhol, amirõl a hírek szólnak, sõt õk olvassák be, szerkesszék és magyar-ázzák.
3 #4 Enid
- 2016. August 19. 18:30:45
Oh, pont ma kezdtem bele megint.
2 #5 gerry
- 2016. August 19. 19:05:58
Hofi után szabadon ("Hurrá, Deutsch Tamás levizsgázott!";):
Jenõke, Jenõke... hát ki nem szarja le, hogy visszadod... (remélem a pénzt is!)

Kaltenbach Jenõ visszaadja állami kitüntetését Bayer Zsolt miatt

kasnyikm
POLITIKA
ma 18:07
175
355

Nyílt levelet írt Áder János államfõnek Kaltenbach Jenõ, a kisebbségi jogok korábbi országgyûlési biztosa. Ebben arról ír, hogy mivel egy olyan ember kapta meg a kitüntetést, akit a jóérzésû emberek megvetnek – értelemszerûen csakis Bayer Zsoltról lehet szó –, ezért visszaadja a 2005-ben kapott kitüntetését.

Így szól a nyílt levél:

"Az Ön egyik elõdje Mádl Ferenc 2005-ben megtisztelt avval, hogy megkapjam a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. Egy kitüntetés rangját, tisztaságát azonban elsõsorban nem az határozza meg, hogy ki adja, hanem azok köre, akik kapják. Ma is jólesõ érzés tölt el, amikor arra gondolok, hogy hány kiválósággal kerültem evvel egy lapra.

Elnök Úr!

Ma Ön odaítélte ezt a rangos elismerést valakinek, aki tevékenységével minden jóérzésû ember megvetését váltotta ki az elmúlt években. Evvel Ön megbecstelenítette, vállalhatatlanná tette mind az odaítélõt mind a kitüntetést magát. Hogy Ön ezért önmagával hogyan számol el, az az Ön dolga. Hogy én hogyan tudok evvel együtt élni, az meg az enyém.

Legnagyobb sajnálatomra úgy érzem, hogy nem tehetek úgy, mintha semmi sem történt volna. Az Ön döntésével nem vállalhatok közösséget, ezért kérem, tekintse úgy, hogy korábban kapott kitüntetésemet ezennel visszaadom. Kérem, töröltesse a nevemet a kitüntetettek listájáról. Kérem kitüntetett társaimat, cselekedjenek lelkiismeretük parancsa szerint."

Korábban volt már hasonló, amikor Szaniszló Ferenc, az összeesküvésekben utazó szélsõjobbos tévészemélyiség 2013-ban kapott állami díjat, akkor is visszaadta pár ember.

Link: http://444.hu/2016/08/19/kaltenbach-j...solt-miatt
2 #6 gerry
- 2016. August 19. 19:26:23
off topic... (vagy mi a fene...)

egy kis HOFI... na tessék, (még mindig/megint) aktuális:


Amikor még fiatal voltam,
Erdõbe vittek, hol vígan kóboroltam.
Ûztem én a nagy és kis vadat,
Jutott nekem mindig néhány apró kis falat.
Régen volt...

Az évek - jajj - szép lassan teltek,
Míg loholtam én, mások vígan pihentek.
A lábam, szívem már nem fiatal.
Az ígéretekbõl maradt egy dal:

Egy kiöregedett vadászkutya
Vonítva ül a kátyúba.
A hûséget én nem csak mutattam,
Emlékezz rá, érted mennyit ugattam!

Ti kiöregedett vadászebek,
Csont helyett jött a nyugdíj rendelet.
Értetek a szívem majdnem megszakadt...

Hogy hittem én, én ifjú állat,
Jó lesz nekem majd mindenkor tenálad,
Hisz a gazda mindig úgy kényeztetett,
S csak gyomorrontáskor éheztetett.

Egy kiöregedett vadászkutya
Vonítva ül a kátyúba.
A hûséget én nem csak mutattam,
Emlékezz rá, érted mennyit ugattam!

Ti kiöregedett vadászebek,
Csont helyett jött a kamatadó rendelet.
Értetek a szív majd' megszakadt,
De a rosszban jó, hogy ugatni már szabad,
Hogy ugatni már szabad, hogy ugatni még szabad!

Nem tudom én, mit hoz a holnap,
Új kutyák mind frissen csaholnak.
Nem tudok én mást vonítani:
Az igazságból elveszett...
Az igazságból elveszett...
Az igazságból elveszett ... az "i".

(Malek Miklós - Szenes Iván - Hofi Géza)


Néhány Hofi Géza idézet

- A lét határozza meg a tudatot. Ha megisszuk a lét, a tudat elszáll...
- A temetore az van kiírva: FELTÁMADUNK!
- Akkó má' jobb a kocsma, me' oda meg az, hogy SOSE HALUNK MEG.

- Muvész úr, régen láttam!
- Ja, régen én is.

Anyósom fekszik az ágyon:
- ...Jaaaaj. ...Meghalok... Egy pók mászik a plafonon...
- Anyuka! Egyszerre csak egy dologgal tessék foglalkozni!

Szójapörkölt, szójakolbász, szójafasírt, szólj a novérkének, hogy befostam!

- What is this kerek?
- Zsömle, te barom!

Aztán jött a roham ám...
Mentem is az ágy alá.
Találkoztam két kacsával...
Az egyik kacsa az volt hogy jól élünk, ...aztán tele lett az is...

- Józsi bácsi, a disznó mennyit fog fialni?!
- Mennyi a terv, elvtárs?
- 14!
- Ezt megmondták a disznónak is? Azé' jobb, ha maga beszél vele, mégiscsak egy szinten vannak...

Malac jön ki a disznóból,disznó pedig a kocsmából.

...ott ültek velem szemben Cenzék... Cenzné, meg az ura... Az, a Cenzúra, hát Te! Dicsértek, hogy: Géza, remek! És milyen közéleti, meg kituno, meg politikus, hát amit tegnap is mondtál, azt többet ne mondd!

Sam-sem, sam-sem, nincs egy vasam sem!

Én vagyok a Magyar Népgazdaság. Azért vagyok felakasztva, mert így legalább úgy látszik, mintha állnék.

Nehogy megzavarjon valamelyikotöket, amin lógtam, az nem kötél. Ez az állami támogatás...

Képzeld el, elobb próbából fölakasztottam magam. Hát, valahova kötodni kell, tudod hogy van...

Felakasztva himbálództam, mert kurva huzat volt tudod, elütöttem a tizenkettot, ...meg a professzor urat - há' mé' mászkál arra, nem?
Nyakamba tábla is, ki volt írva: "Lengo teher alá ne állj!" - Aztán képzeld el, ott himbálództam, aszongya a professzor úr nekem, aszongya: "Mi van, nyolcaska? Száradunk-száradunk?" - "Az Isten fölvitte a dolgomat"- mondom neki.

Jaj! De magasan vagyok! Csak nem ez az életszínvonal?!
Az életszínvonal olyan mint a léghajó. Ha azt akarod, hogy emelkedjen, ki kell belole dobálni mindent, és amikor a legmagasabban vagy, akkor jössz rá hogy nem maradt semmid. Többit számold ki!

- Kérek 1 kiló fejhúst!
- Nincs.
- Hát akkor, 1,5 kiló pörköltnek valót!
- Nincs.
- Hát akkor, 1 kiló pacalt!
- Nincs.
- Hát akkor, 40 deka sonkát!
- Nincs.
- Hát akkor, 2 kiló oldalast!
- Nincs.
- Hát akkor, 1 kiló lábszárt!
- Nincs.
Fonök kiszól a raktárból:
- Józsi! Ki az aki ennyire válogat?

Hát, szélvédettnek szélvédett, de megmarad a büdös is... (A Tiszta Orültek Házában jelenetben megkérdezi Árpád vezért, miért a Kárpát-medencébe telepedett le a Honfoglaláskor.)

Anyós: Géza, hallod, ez a nyüves Kossuth rádió mit mondott, hogy a harangok Rómába mentek. Géza, mi van itt? Rendszerváltozás, Géza? Nem lesz ebbol baj, ha visszajönnek a kommunisták?
- Mama! Ha ébren van, ne álmodjon, az Istenit neki! Ez itt a hírek, nem pedig a kívánságmusor!

Olyan mérgesen miért nézel rám, mi van?
Egyébként haragudj arra, aki kinevezett!
Az elvtárs érzékeny, nézz oda!

Drága elvtársnok, drága elvtársak! Drága minden.

Az elvtársak kedveskednek az egyháznak. ...hátha odaadja a perselyt.

Hidd el nekem, itt hármat foghatsz:
A Kossuthot, a Szabad Európát meg a pofádat.

Gyereked lábán mikor lesz új cipo:
Majd ha a tanácselnök fia rálép.
Nyugodj meg, annak lesz!
Az már tud lopni - csalni - hazudni
De ilyen, ami most van! Te, mi ez a pánik?
Minden TV híradó, minden újság, kinyitom, meghallgatom: Na, ma ki lopott?
Hát ilyet!
Nem kell ennyire sietni gyerekek! Hát azért marad abban, marad még!
Tudod ezek miért lopnak?: Hagyománytiszteletbol.

Mi az: 30 kiló és legel?
Januártól Te!

Magyarországra miért jön a pápa?
Feladja az utolsó kenetet.

Az országnak nem most lett rossz!
Neeem.
Most vették észre!!!

A rohadt NATO anyjukat, tudod?! Azoknál most rossz és nálunk meg azért nem jó!
Amikor a kapitalistáknak jó volt, az miért nem tudott begyuruzni?

Én vagyok a magyar szocializmus!
Mi van, Gizi, szebbet vártál?
Aranyapám, ez van!

- Apukád partizán volt?
- Nem, de már intézik.

Tudom ám, az MSZP-nek miért szegfu a jelképe!
Mert a szeghez kalapács kell, a fuhöz meg sarló!

Ezekhez képest a ház nélküli csiga gerincoszlop...

Etessétek anyátokat!

Isten, Haza, Család! = az Isten se megy haza, amíg otthon van a család...

A fociban a lényeg, hogy amikor megkapod a labdát, baromi gyorsan olyannak kell passzolni, akinek a meze ugyanolyan színu, mint a tied! Ja, és futni kell. A vízilabdában ezt már megoldották, aki nem úszik, megfullad.

- Te, ' sti a feleségeddel hogyan csináljátok? Te vagy felül?
- Nem, úgy tériszonyom van.
- S' allú' ? - Úgy meg fulladok.
- S' ódarrú' ? - Úgy meg nem látom a tévét.

- Te képzeld, a feleségem krumplipürét akart csinálni a rántott húshoz, de amikor kiment a kamrába krumpliért, összeesett, és meghalt.
- S' te, mit csináltál?
- Há' rizst.

Ezt én nem értem. Fogták, oszt puff, kirúgták a Postabank egész elnökségét. Orbán Viktor jött, menedzs-ment.

Nyugdíjas - álmában! - eloveszi a hutobol a töltött káposztát. Eloveszi a gyufát, de az utolsó gyufaszál leesik a földre. Nagy nehezen lehajol érte, de ahogy felegyenesedik, beveri a fejét a szekrénybe. Felriad: a francba, ettem volna meg hidegen!...

- Tee figyelj, a te feleséged hogy szeretkezik?
- Van, aki dicséri, van aki nem...

- Hé! Te! Nem ismersz meg?
- Nem.
- Há ne mond má!
- Há nem mondtam. Mér, te ki vagy?
- Hát nem emlékszel?
- Nem.
- Hát együtt lottük a pártházat!
- Mikor? Melyiket?
- Há' mikor melyiket!

Ez itt a halló fiúk, halló lányok. Szeretettel köszöntök minden halló fiút és ló lányt! ...izé halló lányt.

Super channel, Sky channel, felejtsen el, kész!
Csatorna?! Kanális! A csatornában nincs ennyi sz*r. (Véleménye az 1997-ben indult két országos kereskedelmi televízióról)

- Megismer? - Mire az eladó: - Nem.
- Én vagyok a vevo!

Mindig csak az a hülye bevásárlás, mi? Kenyeret milyet vettél, szárazat? Az a jó, az már kész van.

Ez az új magyar üdítoital lett ez a - nem a Pepsi, dehogy -, a Deit. De itt meg köll innom, ha akarom, ha nem!

Magyarországon az egy fore jutó bunkók száma: két fo.

A korrupció az, amibol mi kimaradunk.

Lenin engem már színesben álmodott. Mert mint tudjuk, az álom színes... a felkelés elott.

Mindennek van határa, kivéve az emberi hülyeségnek és a Szovjetuniónak.

A világon az emberi ész van a legjobban szétosztva. Mindenki meg van gyozodve róla, hogy neki egy kicsivel több jutott.

Az élet olyan, mint a motor. Be kell rúgni, másként nem megy.

A háború után éjszakánként a falakra meszeltük: "Le az árdrágítókkal!" - Az a problémám, hogy maradt egy vödör mész.

Ha annak idején a nagyanyám nekiállt volna Úr napjára kiöltözve az udvar közepén, nyílt lángon hurkát sütni, na...! Nagyapám a vasvellával úgy megkergeti, hogy én most nem vagyok itt, az hétszentség!

Én elszabtam,
te elszabtad,
o elszabta,
mi elszabtuk;
ha elszabtuk,
hát elszabtuk,
utólag már szabhatjuk
(szab-tara-raram... -hatjuk!).

Kell egy kis áramszünet
Idonként mindenkinek,
És aztán megint mehet
Minden tovább.

...a barát olyan, mint az esokabát az eloszobában. Amikor nincs szükség rá, „csendesen" meglapul a polcon, de amikor esik, a sötétben is megtalálom, hiszen OTT VAN!

Anyós: Te, Géza!? Mi durrant, az Izaura?

Fogadni mernék, ha a Videoton rakétákat gyártana, azon lehetne fogni a cseh 2-t! Az se kisebb csapás, hidd el!

Mit ad Isten, illetve... hogy - hogy nem, elvtársak! Ez is maradhat? De bátor vagy, jól van! Ha viszlek, akkor majd jössz, jó?! Majd kérdik otthon, hogy: Na,milyen volt a musor? Hát,hosszú tárgyalás lesz!

Hogy történt, kérdezi a rendor:
Elvesztettem az R-Go´s lemezemet, meg Anyámnak az R-GO´s üvegit. Otthon mindenem megvan, van hi-fi tornyom meg videóm, izgalomra vágytam.
- Na pubi! Ha legközelebb is izgalomra vágysz, ott van mindjárt a jobb kezed. Nem mondom babra munka ... Aztán jön a bal alsó madárfogás, és a végén nem kell szakítani.

A másik meg egy közmuvelt barom volt, azt mondja:
- Az úgy, úgy volt, hogy a pénzel a raboló, a pénzel elszáguldott egy Dácsiával.
Puff ezen bukott le, mert mivel tudjuk, elvtársak, a Dacia, az sok mindent tud. Szétrohad, szétesik, összetörik, de speciell száguldani, azt nem.

Bedobom a bánatom a Dunába, és a kedves szeretomet utána,
megtelt már a tarisznya, kurva lettél, kurva lettél Mariska(x2)
Azt kaptam én hozományba apámtól, esküvonkön kilépett O a pártból

dörzsöli seggemet a nyereg, totózok, aztán mégse nyerek!(x2)

Jó a képviselo fánk, jaj, de nagy lett a pofánk,
sírva vigad a magyar, éljen a Dunakanyar,
...

Képzeld el, az idok szavára hallgatva, március 30-án a fürdokádat televettem benzinnel.
Ne vigyorogj, te is televetted! Emlékszem, a kútnál, a sorban elottem álltál, ...egy óra múlva meg mögöttem...
Na képzeld el, televettem a kádat benzinnel. Na az agyam, az mindjárt lelökte a szíjat, képzeld el, ott a kádban a benzin, gondold el. Jajj! Anyósom meg leengedte, azt hitte, öblítovíz!
Hogy nem szakad rá a... Leengedi a benzint!!!
Úgy sajnáltam, ...hogy nem gyújtott rá.

Anyós: Te, Géza!? Tudod mi az ötvenegy és fél százalék? A tanácselnök meg az Anyja. Ö még fél.

Leérünk a mentoautóhoz, anyósom utolért. A két mentos mindjárt elájult, mivel elotte nem találkoztak. Mit mondott a mama, figyelj:
- Géza, személyazonossági nálad van, mert szokták kérni.
- Hogy az Istenbe!
De még nincs vége. Azt mondja erre:
- Puszit nem adsz?
Kész,puff! Kóma, kóma, a komaasszony is.

Fekszem az ágyon, erre jön valami újságíró, hogy Hoffmann Géza színmuvész urat keresi, és már vagy hat kórházat végigjárt, de sehol sem tudnak róla.
Mellettem feküdt egy öreg bácsika. Megszólalt: - Úristen, már megint összeírják a zsidókat és már a H betunél tartanak?

Kérdezték anyósomtól, hogy:
- Mi baja volt a Gézának?
- Mint az Antall-kormánynak. Infarstruktúrája volt!
Az Istenbe beszél már bele, mama!

Göncz Árpi bácsitól kaptam egy keresztet, a többit jövo hétre ígéri a labor...

Kilencvenéves bácsika, tanyavilágból, mer' ugye Szeged környéke, tanyavilág, hát, onnan jönnek be a kuncsaftok legtöbben, és ez a bácsi nem hagyta el a tanyát kilencven éven keresztül. Most el kellett, kész. Megmutik.
- Ott a kacsa!
- Novérke, én pisálni akarok, nem tömni!"

Most itt vannak az IFOR erok. Ez a "Tavaris, konyec". Végre elmentek, erre most, jól van, itt az új segg.
Super, wow, ooh! Te, a magyar ember ilyen: nem találja a helyét, ha nem szaros a szája. Hát, ez valami borzasztó.
Te, a rendszerváltásnak tudod, mi a lényege? Régen abba a mocskos,telelökött rendszerbe mi volt? Szagyityesz. Most mi van? IFOR!

Tudod mit csinálok, ha kijózanodom? Berúgok, képzeld el! Te-tervgazdálkodás a lényege az egésznek.

Sovány, már megint röhögsz, te. Amire én elkezdek fogyni, te már rég emlékmu leszel, ha akarod tudni.

Mire jó a kerekes kút?
Oda lehet tolni, ahol víz van.

Jaaaj! Na, meg a másik nagy találmány, amelyet bámulok, a járda itt, az Andrássyn, meg a környéken, tele van verve cölöppel. Nagy ötlet, te, faaa! Hát, gondold el, bele van verve a cölöp. Hogy verje bele a cölöpöt oda, hogy az autó ne álljon fel. Hát, óriási! A kutyámat vittem, te, hát, csórikám, áááá... Így mentünk, nézd meg, így me...
Oszd be, szívem, oszd be! Hát, ne félj, elértünk a sarokig, púder jött belole már.

Tésztafeszíto kisiparos. - Lángossüto.

Megfordultam. (Velem az utca is.)

- Hofi elvtárs! Aztán jól viselkedjen...

Mondja már bunkókám. Csak így egymást közt. Ha szabad kérdeznem, mibol telik magának akkora üres telekre, itt? (feje tetejére mutat)
...kedvemet elvették a bunkók, úgyhogy... Jól hallotta, igen. Bunkót mondtam. Az egy szép, nagy magyar réteg. A franc egye meg oket! Annyian vannak már, mint a nyu! És egyszeruen a bunkóknál miért nincs létszámstop?! Hát nem? Hát még mennyi kell még belolük?
Én a bunkókat fel tudnám használni. Gondolják el: Kivinni oket árvízvédelemhez. Nem lapátolni, ne vicceljen már! Bunkót kivinni a gátra! Beleverni! Így egymás mellett állnának, így szépen! Ez lenne a nagy magyar fal. A Földet legalább kétszer körülérné, amennyi alapanyag van hozzá.

Nem egy ilyen hülye palánta, tehát nem egy ilyen magyar tarka nagy barom. Nem. Jövonk záloga. ... Dögöljek meg, ha kiváltom.

A tipikus tévénézo, a rossz értelemben vett tévénézo, leül a láda elé így, amerre világit arra ül. Aztán vagy tévémusor, vagy villám, a franc tudja.

Nyugodj meg, ha mégegyszer lesz ' 56, az már 112.

Ott van a Nagy Kínai fal .... Érdekes, a kis kínai az meg nem mindig fal.

Az igazságból elveszett az "i".

Te, ha nem lenne ilyen eros mezogazdaságunk, olyan ipari ország lennénk, hogy arról koldulnánk.


(kíváncsi leszek ki fogja megint elkezdeni, hogy "A Hofi kiszolgálta a régi rendszert" - arról rögtön tudni fogom, hogy hova tegyem)
4 #7 Posta Imre
- 2016. August 19. 19:31:39
33.media.tumblr.com/91958536d1789b7980cc54378314caca/tumblr_njwuokjGq21qameb0o1_500.gif
236 #8 Vazul
- 2016. August 19. 19:40:52
Bayer Zsolt megnyilvánulásain látszik, hogy cionista, azaz zsidólobbista pl. ebben az írásában http://badog.blogstar.hu/2015/09/16/m...rok/20925/ ,  ahol kifejezetten a zsidók oldalára áll a csóró palesztinok ellen, akinek a hazáját illegálisan elfoglalta a zsidó állam.

A "Mélymagyarban" (ritka irónikus nevû mûsor), meg nemrégiben Földi László "titkosszolgálati szakértõvel" tárgyalták meg, hogy az ortodox izraeli zsidók mellé kell állnia Magyarországnak, és az õ pártfogásukat kell élveznünk a liberálisokkal szemben, mert õk se szeretik a menekülteket, ahogy a B'nai B'rith vagy a Hitgyüli, ami a birka adakozók pénzeibõl épít zsidó templomokat izrahellben...Azt már nem mondták, hogy a zsidók hozták létre az egész terrorizmust többek közt Aszad megbuktatására, aki kifejezetten rühelli a zsidókat.

Nem az iráni agyonhangoztatt álláspontot mondja bayer vagy földi például, amely ország a zsidókkal ellentétben nemhogy nem támogatja, hanem egyenesen irtja a terrorizmus írmagját is....! Nem, õk azt mondták, az izraeli ortodox zsidókat pártját, támogatását kell élvezni, mert azok is bevándorlóellenesek..

Most a legújabb, hogy Sorost anticionistának állítják be például (a hitgyülis Hetek cikkének 4. bekezdése http://www.hetek.hu/belfold/201608/mi...levelekbol ), mert õ zsidóként támogatja a migriket, és habár ez is a cionista terv, meg az is, hogy az ortodox zsidók nem támogatják a migriket (izraelbe és judapesten különösen nem). Szóval ezek mennek, meg a bárányfelhõk, meg a kémtrélek. Visszatérve a korábbi témára, tény, Iránban, meg Kínában sem láttam kémtrél csíkozást.
238 #9 bivaly
- 2016. August 19. 20:01:35
Jenõke ! Kalten, vagy Bach, egyre megy !

A szád szélére odaragadt a politikai korrektség szara ! Nézz már tükörbe, és mosd meg a pofádat ! Bár neked is mindegy, sokakkal együtt, vannak bûnök, amik nem megbocsájthatók, ez a te politikai ámokfutásodra is érvényes ám ! Tudod, nem vagyunk mindannyian amnéziásak ! Ombudsmankám, nagy tetü vagy ám, ha méretre kicsi is !
2 #10 gerry
- 2016. August 19. 20:55:16
Bayer Zsolt megnyilvánulásain látszik, hogy cionista,... - lófütty.

Megint jössz a hülyeséggel. Bayer - egyszerüen túlélõ. Ki kell neki is fizetnie a havi rezsit és az élet hosszú.
Persze te - Vazul - rohadtul ki tudod elemezni a megnyilvánulásait...

...végül megtudhatjuk az igazat és a velõst

A lányom macskája ugyanezt csinálja mint te ezen az oldalon: - Odadobok elé egy kis játék egeret és rögtön ráugrik. A különbség, hogy "Csucsu" sokkal aranyosabb mint Te.

Minden rendszer három fõcsoportot ismer:
1 - a rendszer kiszolgálói, haszonélvezõi
2 - a rendszert elfogadó tömeg
3 - a rendszert elutasítók kis százaléka.

Bayer az elsõ csoporthoz sorolható, a mindenkori rendszer kiszolgálója akkor is ha azzal nem ért egyet és ennek sürün hangot is ad, persze meghagyva magának néhány hátsó kijáratot, mint menekülési útvonalat. Jól tud írni, olvasni - mást sem - így ebböl kell megélnie.

A második csoport a "kisemberek". A polgárság szinte teljes egésze, a munkások és a parasztok 99 %-a. Csak "védekeznek" a maguk módján és a túlélésért küzdenek ki több ki kevesebb szerencsével. Napi munka, család, gondok és apró örömök az életben. Elfogadják és alkalmazkodnak a lehetõségeikhez.

A harmadik csoport ... akad néhány, többségük fiatalon kezdi a - többnyire magányos - harcát, meggyõzõdése és energiája van ami évek alatt lassan felörli az idegrendszerét, és úgy középkorúan vagy beleilleszkedik a második csoportba (elfojtott vágyakkal és dühvel) vagy - alig néhányan és persze idõben térben elszigetelôdve meggyõzõdésbõl avagy kényszerbõl folytatják a szélmalomharcot...

Az itt hozzászólók szinte 100%-a (beleértve magamat is) a középsõ csoportból verbuválódik.
Néha okos értelmes emberek is megjelennek, de nagyobb az olyanok részvétele akik önmagukat festik ... arra a színre amit éppen szükségesnek vélnek. A többiek, cirka a "tagság" fele vagy lemorzsolódnak idõvel, vagy felbátorodva megértik, hogy a "nyuszi ül a füben" nem az igazi részvételi mód ezen az oldalon. Persze a "harc" nem mindenkinek passzol, valamint a "kijelentõ módban" leírt hozzászólások se segítenek egy - vagy sok sekélyes véleményen... Ez van Vazul. Nézz a mélyére és okosodj, nem azért mert én ezt írom, hanem azért mert valami oka lehet annak, hogy nem tudlak elfogadni. Ha azt érzed, hogy én vagyok a "hüJe" - pár napja gladiátor07 lépett le mert megsértettem az egóját - akkor hüppüghetsz egy sort és "veszed a kalapod", ha nem akkor fogalmazz másként... mert nem hihetõ(ek) a magyarázat/od(,-aid) és az általad felsorolt összefüggések.

Próbálj pl. Tuloktól tanulni - hidd el érdemes. Ha néha (esetleg) téved a konzekvenciával, akkor is remek összefüggésekkel érvel. Hidd el manapság kevés ilyen szellemmel találkozhatsz. Imre - kicsit visszalépve az idõben - ugyanezt volt képes élõ, nem elõre megírt szövegü elöadásaiban nyujtani és régebbi cikkei is ezért szóltak nagyot. Nem biztos, hogy mindig helyes volt a megítélése (biztos helyrõl hallottam, hogy nem járt jósnõ tanfolyamra), de írásainak, elõadásainak a tartalma több ezer emberben váltott ki ellenkezést illetve egyetértõ gondolatokat, ami - így visszafelé tekintve az idõben - jó néhányszor "vihart aratott".
.-.-.-.-.-.-.-.-.-.
Nem azért megyek neki néhány embernek, mert haragszom, nem is azért mert okoskodni akarok, hanem mert szeretném ha a sekélyes semmitmondó irkafirka, vagy akárhol olvasott "hü ez tetszik" linkekre utalások helyett, olyanok - mint pl. te is mert van benned háttértudás, információ és elemzési készség (de szerintem felületes és néhol kibicsaklott irányú) - a hozzászólásaikba munkát belefektetve, értelmes és használható gondolatokat közölnének a világgal, ... Igen ezen az oldalon, még akkor is ha napjainkra ez már nem olyan természetes kívánság mint néhány éve. Amennyiben növekszik a weboldal szellemi színvonala, megélénkül az ideirányuló érdeklõdés is.

Gondolkodjatok el ezen.

.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.

Bayer Zsolt megnyilvánulásain látszik, hogy ... ember akinek ugyanazok a gondolatai mint itt bármelyikünknek, csak - szerencsétlenségére - olyan szinten áll a magyar médiában, ahol minden szava ki van elemezve és ebben a helyzetben nem könnyü felszinen maradnia.

Az pedig, hogy laviroznia kell egy roncs kis tutajon, szakadt vitorlázattal, elázva és rettegve a viharos víz színén (sehol egy mentõhajó, csak figyelõ cápaszemek)... hát, kíváncsi lennék arra, hogy ki és mit tenne az õ helyében?

Nekem itt a szárazföldrõl nézve (ráadásul mint kibic) nincs használható ötletem, nektek van? Vazul, hozzászólásodnól azt olvastam ki; igen. Te éppen most nyomnád víz alá a kis Zsoltikát, mert önmaga nem hajlandó elengedni a tutajt - pedig õ is volt kisgyerek akit szerették a szülei, ha másért nem talán ezért megérdemelne némi jóindulatot! (Persze az is lehet, hogy mostanára csak "odagémberedett" a keze az árbócrúdhoz)...

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.05 masodperc
295,588 egyedi latogato