Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Friderikusz lerántotta a leplet az ATV-rõl

Zsidók és buzik egymásról, agymás közt hánynak a siratófalra. Friderikusz Sándor: "Az apukája megvette neki az ATV-t, és gyermeki rajongással, ám szakmailag dilettáns módon üzemelteti."

"Németh Szilárdot 32-33 éves kora ellenére minden tekintetben az apja, Németh Sándor irányítja, ezt mindenki tudja és így is tartja odabent. És ahogy közelrõl láthattam, ketten együtt teszik tönkre a tévéjüket. Szilárd nagyon kedves amatõr, aki tényleg szenvedélyesen szereti a televíziózást, de szakértelme nem sok van hozzá. Az apukája megvette neki az ATV-t, és gyermeki rajongással, ám szakmailag dilettáns módon üzemelteti" - mondja Friderikusz Sándor, aki egy interjúban beszámolt arról is, hogy az "ellenzékinek" mondott ATV tulajdonosai, a Németh-család Andrew Vajnával és Habony Árpáddal egyeztetnek az ATV programjairól. Az interjúból az is kiderül, hogy az "ellenzéki" ATV meg önként vállalkozott a kormányhirdetések offenzív sugárzására. Mindez a jéghegy csúcsa.

Bombasztikus interjút adott Friderikusz Sándor az Indexnek, amelyben tisztázza saját szerepét is azzal kapcsolatban, hogy korábban hírbe hozták Andy Vajna közpénzen "vett" TV2-jével, elmondja véleményét azokról, akik kiszolgálják a rendszert. Az interjú egyik legfontosabb megállapítása, hogy Orbán rendszerét azok a kollaboráns hazudozók tartják fenn, akik megmagyarázzák, hogy miért mûködnek együtt.

Az interjú legbombasztikusabb része mégis az, amelyben leleplezi az ATV mûködését. Az Amerikai Népszava 2010 óta írja, hogy Németh Sándor és a Hit Gyülekezete paktumot kötött Orbánnal, amelynek része az ATV is. Németh Sándor manipulálja és becsapja az ATV ellenzéki televízióját, és a háttérbõl õ irányít mindent.

A fia, Németh Szilárd hírigazgató, aki minden szakmai képzettség, elõélet és tapasztalat nélkül azért lett az ATV hírigazgatója, mert az apja õt tudja dróton rángatni és irányítani, valójában egy báb. Az a dolga, hogy az apja és az ATV nem hitgyülis munkatársai között ütközõzónát hozzon létre, és az apja parancsait közvetítse a munkatársak felé.

Friderikusz Sándor személyében most elõször hallhatunk elsõ kézbõl származó biztos információkat az ATV sötét és rejtett világáról. A Hit Gyülekezetét és Németh Sándort ismerõk azonnal ráismernek Németh fasisztoid és diktatórikus módszereire, az egész Hit Gyülekezete primitív struktúrájára. Mindent a hozzá nem értõ Németh-család maffia irányít.

Friderikusz Sándor ezzel együtt is csak a jéghegy csúcsáról beszélt, nagyon jót tenne a nyilvánosságnak, ha az ATV beváltaná Németh Szilárd fenyegetését, és beperelné a kiváló televíziós személyiséget, mert akkor a nyilvános tárgyalásokon Friderikusz ennél nyilván sokkal több mindent el tudna mesélni a Hit Gyülekezete maffia mûködésérõl és az ATV érdekes hétköznapjairól.

Az alábbiakban szó szerint közöljük a Friderikusz-interjú ATV-re vonatkozó részeit. Egyes részeket kivastagítunk olvasóink számára:

"Kezdem ott, hogy három évad alatt összesen 260 adást készítettünk anélkül, hogy az ATV – az elsõ két évadban – egyetlen fillért is fizetett volna az esti adásokért, illetve az ismétlésekért. Igen, ingyen csináltunk nem kevesebb, mint 180 adást! Amikor 2013-ban ismét együttmûködésre adtuk a fejünket, az ATV tulajdonosa, Németh Sándor, aki egyben a Hit Gyülekezetének vezetõje, és a fia, Németh Szilárd, aki egy személyben – az apja igen szoros kézi vezérlése mellett – irányítja az ATV-t, az elsõ találkozásunkkor egybehangzóan azt állították, hogy decemberig már elköltötték az az évi mûsorokra fordítható keretüket, tehát nem maradt pénz az én programomra. De hozzájárultak, hogy keressek szponzort a mûsorhoz.

Végül is az OTP vezetõje, Csányi Sándor volt egyedül olyan bátor, hogy az elsõ kérõ szóra igent mondott, azaz átvállalta a mûsor költségeit. A sorozatunk elkezdõdött 2013 szeptemberében, és amikor közeledtünk decemberhez, újra megkérdeztem Szilárdot, számíthatunk-e rá, hogy a továbbiakban már õk állják a mûsor egyébként megejtõen alacsony költségvetését. Némi hezitálás után Szilárd azt felelte, sajnos, nincs pénzük a mûsorra a második félévben sem.

Ezzel vált világossá, hogy az elsõ félévben sem a kerethiány volt a nemfizetés oka. Van nekem elég pénzem, gondolhatták, ha nem találok szponzort, nyúljak a saját zsebembe, ha annyira szeretnék tévézni. Mindezt nyilván a jó erkölcs jegyében gondolhatták, amelyrõl Németh Sándor oly gyakran prédikál a Vidám vasárnap mûsoraiban! De nagyvonalúan továbbra is odaadták az interjúk felvételeihez hetente 2x3 órában a stúdiójukat, valamint egy kb. 10-12 négyzetméteres szerkesztõségi szobát meg egy vágóhelységet. De mert a kollégáim fizetésbõl élõ emberek, nem volt más választás, újra az OTP-hez kellett fordulnom. És ez így ment két teljes évadon, 18 hónapon át. Aztán mert talán már Szilárd is érezte, hogy a végtelenségig tarthatatlan lesz az ingyenmûsor, a harmadik évadban adásonként megítélt nekünk 20 ezer, azaz húszezer forintot.

Aztán idén áprilisban, amikor a negyedik évadról kérdeztem Németh Szilárdot, bizonytalanságot éreztem a hangjában, mintha történt volna valami. Találkoztunk, és akkor tétován felvetette, hogy mi lenne, ha a jövõben egy aktuálpolitika-mentes mûsort készítenék. Gyorsan hozzátette, ahhoz már tudna költségvetést is rendelni. Nem értettem, miért akar változást, ha egyszer három éven át - apjával együtt - igen sokra tartották a programunkat. Szilárd ugyanis félévente legalább egyszer négyszemközt megjegyezte, hogy a mi mûsorunk az ATV prémiumprogramja, aranytartaléka, amit addig csinálhatok, ameddig csak kedvem tartja.

Aztán meg nagy hirtelen nézettségi adatokkal kezdte magyarázni a változás szükségességét, de a nézettség három éven át nagyon egyforma volt. Ráadásul nézettségi adatokat számon kérni egy komoly, elemzõ, kifejezetten közszolgálati mûsoron botorság, pláne egy olyan csatornán, ahol csak nagyítóval lehet nézettségi adatokat találni. Ne legyen senkinek illúziója, az ATV-t a legjobb pillanatában, a legfelszínesebb, egyébként vezetõ politikai mûsorok és legolcsóbb szórakoztató adások idõszakában sem nézik 200-250 ezernél többen, a mi 260 mûsorunkat – amely a fõmûsoridõ után két órával, késõ este kezdõdött – átlagosan 87 ezren követték.

Szilárd egy homályosan vázolt portrémûsor ötletével állt elõ. Amikor megpróbáltam kihámozni, milyen típusú portékát szeretne látni a tévéjükben, hol Larry Kingnél és egykori mûsoránál kötöttünk ki, majd amikor kiderült, hogy az nagyon drága konstrukció és abban is van politika, akkor azt találta mondani, hogy folytassam az Összezárva Friderikusszalt az ATV keretei között, csak fajsúlyosabb meghívottakkal. Kicsit mindig módosított az elõzõ elképzelésén, mintha nem tudná, mit is akar. Szerintem ez volt az én kifárasztásom idõszaka, hiszen két és fél hónapon át legalább nyolcszor találkoztunk, de csak nem akart kiforrni a végsõ mûsorforma. Én persze jó elõre eldöntöttem, végig vérfagyasztóan türelmes leszek, Németh Szilárd nem tud olyan fordulatot produkálni, amelynek hallatán én megelégelem az egészet és rácsapom az ajtót. Pedig valami ilyesmi lehetett az eredeti szándék. Május közepén más ügyben beszélnem kellett Németh Sándorral, aki váratlanul azt kérdezte tõlem, hogy én Orbán Viktor vesztét akarom-e.

Szó szerint ezt és így kérdezte. Nem értettem már a kérdésfelvetést sem, így elmagyarázta, hogy õ eltúlzottnak találja azokat a kritikákat, amelyekkel a mûsorban rendszeresen illettük Orbánt és a kormánya mûködését. Korábban ez három éven át kicsit sem volt baj, most hirtelen meg baj lett belõle. Ez természetesen szöget ütött a fejemben. Aztán Szilárd az egyik nap elmondta vagy inkább elszólta magát, hogy rövidesen találkozni fog Habony Árpáddal és Vajnával. Saját bevallása szerint ez volt az elsõ találkozásuk, korábban nem ismerték egymást. Amikor utóbb rákérdeztem, mirõl volt szó ezen a találkozón, azt állította, pusztán tudni akarták, hogy komolyan folytatni akarja-e velem az ATV az Összezárva Friderikusszalt, mert õk szeretnék a mûsort a TV2-nél tartani. Természetesen akkor sem hittem el, hogy mindössze ennyirõl volt szó az egyeztetésen és ezért jöttek a találkozóra mindjárt ketten is, Habony és Vajna is. Egyre több jel utalt arra, hogy a háttérben homályos folyamatok zajlanak."

Amikor az évad végén a mûsor Facebook-oldalán közöltem, nem biztos, hogy meg tudunk egyezni az ATV-vel a programunk folytatásáról, majd ennek nyomán Vásárhelyi Mária azt írta, hogy véleménye szerint tisztogatás kezdõdött az ATV-ben is, Németh Szilárd addig soha nem használt stílusban rótta fel nekem, hogy nem állok ki a nyilvánosság elé és nem cáfolom én Vásárhelyi Mária – szerinte – rémhírkeltését. De miért is cáfoltam volna? Honnan lehettem volna biztos abban, hogy Németh Sándor és a hatalom között nem valami ilyesmirõl folyik egyezkedés? Évekig semmi baj nem volt a mûsorunkkal, tulajdonképpen az ATV ingyen kapott tõlünk 260 adást, majd hirtelen elhangzott egy ultimátum, hogy a jövõben ne aktuálpolitizáljunk. Mire gondolhat mindezek alapján még a leggyanútlanabb ember is?

Aztán amikor kiderült, hogy háromévnyi tartós együttmûködés után az OTP a negyedik évadunkat már nem fogja támogatni, Szilárddal végül megállapodtunk egy végül is nem portréjellegû mûsorban, de ekkor már csak heti egyetlen adásról volt szó, a korábbi hárommal szemben, és mert ez az új mûsor az általa felajánlott 350 ezer forintból nemigen lett volna elõállítható, azt kértem, engedélyezzen ehhez is szponzort, de pár napos eltûnés után végül is azt közölte: idén már nem tudja elindítani az új mûsort. Miközben akkor még 5 teljes hét volt hátra a szezon és a mûsor hivatalos kezdetéig! Teljesen egyértelmûvé vált, hogy megbízói, elsõsorban talán az apja, de lehet, hogy mások is, rövidre záratták vele az egyezkedést. Szilárd nyomatékkal arra is felszólított, hogy mindezekrõl a nyilvánosság elõtt ne beszéljek.

De õszintén szólva egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, hiszen ha nem kívántam a TV2 tomboló kormánypropagandájával együttmûködni, miért lett volna nagyobb kedvem ahhoz az ATV-hez, amelybõl akkor már hónapokon át egyre fokozódó ütemben ömlött és azóta is ömlik a kvóta-népszavazás állami reklámja. Az RTL Klub, a HírTV és megannyi kis tévécsatorna ellent tudott állni a kormány nyomásának, az "ellenzéki" ATV meg önként vállalkozott a kormányhirdetések offenzív sugárzására – mint azt olvashattuk a Választási Iroda honlapján.

Ezt Németh Szilárd vagy apja, Németh Sándor akarhatta így?

Németh Szilárdot 32-33 éves kora ellenére minden tekintetben az apja, Németh Sándor irányítja, ezt mindenki tudja és így is tartja odabent. És ahogy közelrõl láthattam, ketten együtt teszik tönkre a tévéjüket. Szilárd nagyon kedves amatõr, aki tényleg szenvedélyesen szereti a televíziózást, de szakértelme nem sok van hozzá. Az apukája megvette neki az ATV-t, és gyermeki rajongással, ám szakmailag dilettáns módon üzemelteti. A programtervezés, amit õ irányít, a televíziózás mûfajában a legkomolyabb szakmák egyike, tudást, képzettséget, ízlést és rengeteg tapasztalatot igényel, amit tekintélyes nemzetközi egyetemeken évekig tanítanak. Erõbõl és akaratból ez nem megy. Enélkül csak egy vállalhatatlanul vegyes színvonalú, alig nézett buhera- vagy sufnitévét lehet összehozni.

És ha – esetleges politikai alkuk nyomán – még a megmaradt nézõiket is elárulják, akkor az a tévé alighanem halálra van ítélve. Ha valaki megnézi az ATV mûsorkínálatát, évek óta képtelen koherens koncepciót felfedezni mögötte, ezért hol vásári színvonalú programok, hol istentiszteletek, hol bulvár-módon megközelített politikai kacatok, hol meg õsrégi filmsorozatok váltogatják egymást, aztán rongyosra ismételt revümûsorok és viccesnek szánt, de szégyellni valóan bugyuta szórakoztató programok sorakoznak benne.

Egyébként épp a hetekben újságolta Hajdú Péter, hogy õ az új ATV-s mûsoráért – amelynek elsõ adását nem nézte összesen 203 ezernél több ember - adásonként nettó 1,1 millió forintot kap, miközben mi egy mûsorért 20 ezer forintot kaptunk tõlük. Ezek szerint az ATV 55-szörösen többre értékelte Hajdú Péter mûsorát! Valószínûleg ez az aránypár fejezi ki legjobban a Németh család értékrendjét.

Ezért baj, ha szakmai befektetõk helyett dilettáns pénzügyi befektetõk kezébe kerül egy tévé, mert ha professzionális szakmai irányítás mellett mûködne, legalább 500-600 ezer nézõje is lehetne, hiszen az ATV a magyar háztartások több mint 90 százalékába be van kötve, akárcsak az RTL vagy a TV2."

A Németh-maffia máris perrel fenyegetõzik. A HVG megkérdezte Németh Szilárdot, hogy "találkozott-e Andy Vajnával és Habony Árpáddal –, ám Németh Szilárd azt mondta, nem akar mondatonként végigmenni az interjún és tételenként cáfolni azt, mert „itt egy keserû ember hazudozásáról van szó, jogi úton szeretnénk elégtételt venni”. Németh Szilárd szerint az is hazugság, hogy az apja azt kérdezte volna Friderikusztól, hogy Orbán vesztét akarja-e.

Ne felejtsük el, hogy ezt a tömény hazudozást egy magát kereszténynek valló bejegyzett egyház vezetõje és fia adja elõ.

Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy amikor Ungvári Tamás, az Amerikai Népszava volt fõmunkatársa Magyarországra költözött, azzal nyerte meg Németh Sándor bizalmát és szerzett magának szereplési lehetõségeket az ATV-ben, hogy egy nyílt levélben rúgott bele az Amerikai Népszavába. A levélben Németh Szilárdot védte meg és "zseninek" nevezte.

Link

Hozzászólások

4 #1 Posta Imre
- 2016-10-15 08:03
Ez a roppantul szimpatikus fidesz-szóvivõ is németh szilárd, csak a véletlenek kedvéért!
magyarhirlap.hu/mh/webimage/3/9/0/0/7/wimage/nemethszilard.jpg
267 #2 Perle
- 2016-10-15 08:14
Friderikusz elég jó képességû ahhoz, hogy meg is tudja majd védeni magát egy esetleges perben. Mielõtt még meg nem hal.

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.39 másodperc
3,401,001 egyedi látogató