Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

AKi-47

GondolatokNa, ezt is megértük! Vera 44, igazi szépség, csupa báj, értelem és türelem. Mivel sorsunk össze-nõt, így iparkodom felfigyelni, hogyan csinálja. Van mit tanulnom. A pályaválasztáson is gondolkodom a következõ 50 évre. Keresem a lehetõséget. Nem könnyû a "múltammal" a jövõt tervezni.

Most olvastam, hogy van felvétel.Link Nos, szerintem megfelelek a kívánalmaknak. A számom, a címem is a régi. Link Annyi baromságot összeolvastam a neten rólam, hogy el sem hiszem, de ígérem megváltozom és ha eddig jó voltam, eztán még jobb leszek. Ez teljesen hivatalos jelentkezés, ne vegyétek félvállról, mint az RPG-t! Úgy is leügynöközTEK, így legalább, ha állományba kerülök, lesz papírom is. Ajánlatom a következõ: azt csinálom, amit eddig is, csak sok-sok pénzért. Fedõállásnak megmarad a munkahelyem, vagyis magamat foglalkoztatom. Mit szóltok hozzá? Lázár azért be ne xarjon örömében, mert még macieledel lesz belõle. Na, választ várok, ahogy eddig is! Címem, számom tudjátok. Ha nem veszTEK fel, hogy szolgáljam ezt a szerencsétlen ostoba átvert nemzetet, hivatalosan is? Nagyon szeretnék hasznos tagja lenni a társadalomnak és persze zsinagógát is rendszeresen látomganék! Na jó, azért azt csak távcsövessel, messzirõl benézve. Szóval, vároma a vajda-rabbi válaszát Brumma!

Posta Imre

feladó: bubó Doki
címzett: info@ih.gov.hu;
Nemzetbiztonsági Hivatal ;
hivatal@tek.gov.hu;
hmugyfelszolgalat@hm.gov.hu;
knbsz@knbsz.gov.hu;
miniszterelnok@me.gov.hu;
Nemzetbiztonsági Szakszolgálat ;
orfktitkarsag@orfk.police.hu;
Police in Hungary ;
rusemb@euroweb.hu;
Magyar Honvédség ;
Ügyelet BRFK
dátum: 2016. november 20. 21:49
tárgy: „UTÁNPÓTLÁS” - szolgálatra jelentkezés
küldõ: gmail.com

Hozzaszolasok

9 #1 vala_ki
- 2016. November 22. 07:34:41
Isten Éltessen mindkettõtöket!
Vajon kiket kellene után pótolni?
37 #2 HER
- 2016. November 22. 08:10:00
Kedves Vera és Imre! Gratulálok! Még sokáig legytek boldog család!
Nem egyszerû ezt a mai világban fent tartani! Viszont aki tud az tud!s_grat
2 #3 gerry
- 2016. November 22. 08:19:42
"... iparkodom felfigyelni, hogyan csinálja."

- 1. Puszi és gratula Verának (a türelme és fegyelme okán is)
- 2. A tanulás során te azért ne használj rúzst és tüsarku cipõt, mert a te szépségednek ártana! :)
- 3. Tortadobálás is lesz, vagy már meg is volt? :D

De nem értelek.... Vera 22 múlt. (lecserélés nélkül!) Miket írsz te összevissza? Egy nõ életkora titok. A papír hazudik. Ha valakinek ellenvetése van azt vágd szájon! ... Tényleg van még mit tanulnod ;)
1 #4 Pitkin
- 2016. November 22. 08:23:06
A francba! Ebbõl is kimaradok! :D Be tudunk épülni. s_vigyori

(Kedves Imre, Vera! A többit meg személyesen, ha össze-vissza futunk. ;) )
83 #5 Sbert
- 2016. November 22. 08:25:33
Istenetek adjon Jó Egész-s-ég-et, a következõ ennyihez is (minimum!!) Imrém!
Ez a nyeletkezés? komoly? Beleegyezel? :
"életvitele nem kifogásolható, és az ezzel kapcsolatos ellenõrzés lefolytatásához hozzájárul,
tudomásul veszi, hogy szolgálati viszonya fennállása alatt szolgálata törvényes ellátását tudta és beleegyezése nélkül, törvényes keretek között ellenõrizhetik,
elfogadja egyes alkotmányos jogainak törvény szerinti korlátozását,"
Az igenelés! Áldás a Feladat-Mag-oldáshoz, Barátom!
Nagy kalappal!
35 #6 Andrea
- 2016. November 22. 08:45:56
Isten éltessen mindkettõtöket még nagyon sokáig. :)
267 #7 Perle
- 2016. November 22. 09:29:55
272 #8 Kameleon
- 2016. November 22. 10:40:45
Isten életesen tiTEKet!

[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=Ui-6bTIAXgE[/movie]
124 #9 vibra
- 2016. November 22. 11:09:02
Isten éltesse Verát,valamint az egész családot!
52 #10 kuka7
- 2016. November 22. 12:26:01
Isten éltesse VERÁt,és jószerencsét mindnyájatoknak!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.05 masodperc
313,387 egyedi latogato