Mára pontosan látszik, hogy ezek a zsidó "picológus" jómadarak, megmondók a liberális fertõt ojtogatták a "társada-lomba". Ha nincs fegyelem, nincs rend és önfegyelmezni a szülõ sem képes rég magát. A sok mocsok, ami a gyerekre hullik a médiából, utcákon, "irodalomból"...zombivá teszi, technokrata vásárló és szavazóbirkává, és közönyössé mások iránt. Ego testek lesznek. Lettek! Az "alternatív" oskolával is az a baj, hogy a tanarak zöme emberileg silány, s aki nem, az rejtezni kényszerül.

Amikor a Vekerdy Tamással készült interjúkat olvasgattam, majdnem elsírtam magam a meghatottságtól és a nem túl titkos vágytól, hogy a gyerekemet így kezelje a rendszer, így, ahogy Vekerdy írja, olyannak, amilyen, de az igazság emellett az, hogy úgy látom, ebben az iskolahelyzetben így szabadon hagyni egy gyereket egyszerûen nem lehetséges. Nem látom, hogy lenne rá mód – még az alternatív iskolák igénybevételével sem.

Mindnyájan jól ismerjük az elvet, mindnyájan, akik Vekerdyt olvastunk már akkor is, amikor gyerekrõl legfeljebb csak álmodtunk, hogy óvodában-kisiskolában semmilyen fejlesztésre nincs szükség, a legfejlesztõbb tevékenység az udvaron rohangálás, a céltalan hülyéskedés, a patakparti sarazás, a nem fejlesztõ, értelmetlennek ható együttlét.

És nem kell megtanulni írni túl hamar, nem kell tudni formákat színezni, mert az mekkora marhaság már, nem kell elvárni az iskolai feladatok teljesítését, és el kell felejteni a fejlesztõ játékokat is. Ez szuper. Ahogy azt is tudjuk például Vekerdytõl is, hogy az iskolarendszer egyáltalán nem ismeri a gyereket. Egyáltalán nem a szükségleteit figyeli, mesterséges idõhatárokat szab neki – 45 perc és a többi –, mozgásszegény életmódra kényszeríti, és a legeslegjobb esetben csak untatja, de legalább nem teszi tönkre.
És ha Dr. Vekerdy Tamásnak nincs igaza?

„Mindenképpen olyan iskolarendszer kellene, amelyik a gyereket mint személyt, mint egyedit szemléli sajátos szükségletekkel, öröm- és rohangálásigénnyel, kifacsart vagy egyszerû észjárással, saját, esetleg hosszú fejlõdési folyamatokkal.”


Kapcsolódó cikkek

Dr. Vekerdy Tamás: „Az élõ dolog mindig rendetlen”
Belesült a döglött légy az iskolakiflibe
Így fordul horrorba a love story – videó
Tudjon a szülõ mindenrõl, ami az iskolában történik
Erõszakkal vágták le a gyerekek haját az iskolában

Vagyis Vekerdy és sokunk vágya egyszerûen nem illeszkedik a realitáshoz. Gyerekközpontú iskolarendszer nincs. Innentõl pedig mindenfélét csinálhatunk a frusztrációnkkal (vudubábuk állítólagos felelõsök ellen, gyomorfekély, pszichológus, kétségbeesett próbálkozások). Fontos, hogy tudjuk, hogy ez rossz, csak mégiscsak ez van most.

Egyrészt azt tehetjük, hogy kivonulunk az utcára, és rázzuk az öklünket, amit szerintem meg kellene tennünk, mert ez téboly, ez az iskolahelyzet egy téboly, és komolyan nem látom, kinek lehet jó az, ami itt folyik, másrészt viszont nem nagyon van más, mint ezen a kereten belül megkeresni azt, ami valahogy mégis megfelel. És ehhez bizony fejleszteni kell a gyereket. Legalábbis azt a gyereket, aki valamilyen részképességben le van maradva. Akinek szociális nehézségei vannak, akinek nehezen köthetõ le a figyelme, aki nem tud úgy rajzolni.

„Ráadásul nekem úgy tûnik, hogy még az alternatív módszereket követõ iskolák a maguk nagyon liberális felfogásával is szépen kiszûrik a részképességekben fejletlen gyerekeket, a szociálisan nehezen kezelhetõket, és jaj persze az agresszív gyerekeknek, õket aztán fõleg senki sem szereti fölvenni, még a legalternatívabb helyeken sem.”

Vagyis a körzetiben szimplán nem tudják kezelni õket, az alternatívban meg nincs helyük. Természetesen nem ismerem az összes alternatív iskola felvételei elveit, de többgyerekes ismerõsöm panaszkodott, hogy az alternatív iskolában a felvételinek mondott közös játékon kiszûrték a gyerekeiket, mondván, hogy nem illene bele az osztályközösségbe. Ez részben persze abszolút igaz is lehet, másrészt annak a gyereknek, úgy tûnik, ott sincs esélye, ahol állítólag mindenkinek adnak.
És ha Dr. Vekerdy Tamásnak nincs igaza?

A szülõ így mit csinál? Csak megpróbálja elérni, hogy bejusson a gyerek egy liberálisabb nevelésû helyre, de ott viszont megüsse a mércét annyira, hogy ne tûnjön túl leszakadónak abból, ami a gyengéje. Nincs más, mint a fejlesztés. Csak el kell érni, hogy legyen ceruzafogása. Vagy ki tudjon színezni egy színtelen elefántot. Ámbrás cetrõl nem is beszélve. Hogy összerendezze a mozgását valahogyan. Úgy fusson két kört, ahogy kell állítólag. Ezt a fejlesztés-dolgot nem igazán lehet kikerülni. Ahogy mondjuk az iskola-elõkészítõt. Elvileg persze az is minek, készítsék elõ az oviban, közben pedig majdnem mindenki hordja elõkészítõre a gyerekét, sõt az iskolák egy része el is várja, hogy hordjuk.

Az egyszeri anya, ha csak nem egy extrán alkalmazkodó, nagyon könnyen kezelhetõ (és optimálisan esetben nem belülrõl szorongó, hanem szimplán ilyen könnyû természetû) gyereke van, nem tudja ma kihagyni a gyerekét a fejlesztésbõl. Igazán jó lenne Vekerdyt követni, csak éppen – nekem úgy tûnik – lehetetlen. Ebben az iskolai rendszerben sajnos szerintem nem élhetünk fejlesztés nélkül.
Link