Bejelentkezés
Különös látogató bénítja meg a fõvárost - mutatjuk, hogyan kerüld el a dugókat!

Ahogy arról már korábban írtunk, egészen különleges vendége akad majd Orbán Viktornak, ma érkezik ugyanis a kínai miniszterelnöki delegáció Budapestre. A Kínai-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó idejére így többfelé is útlezárásokra, illetve a menetrend módosulására kell számítani, közölte a BKK.
Már ma elkezdõdik
A cég tájékoztatása szerint szerdáig lezárják a forgalom elõl többek között a Lánchidat, a Széchenyi István teret, az Apáczai Csere János utcát és ezek környékét, továbbá a Pesti alsó rakpartot a Jászai Mari tér és a Március 15. tér között.
Hirdetés
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtérre vezetõ útszakaszok forgalmát vasárnap 14-15 óra körül 15-30 percre korlátozzák. Emiatt Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója arra kérte az utasokat, hogy szánjanak a szokásosnál hosszabb idõt a repülõtérre történõ kijutásra, és legalább két órával a járat indulása elõtt érjenek ki a repülõtérre, indulás elõtt pedig tájékozódjanak az aktuális forgalmi hírekrõl.
Minden érintett menetrend módosul
A lezárások miatt a 16-os autóbusz rövidített útvonalon a Széll Kálmán tér és a Clark Ádám tér között visz utasokat, ezért a budai Vár közösségi közlekedéssel csak a Széll Kálmán tér felõl lesz elérhetõ. A 105-ös busz két szakaszon, megosztva közlekedik, a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér közötti szakasz kimarad, a Boráros tér felé közlekedõ 15-ös és 115-ös busz a 9-es járat vonalára terelve közlekedik a Kossuth tér és az Üllõi út között, a 916-os és a 990-es éjszakai busz a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik.
Ma délután 14 és 16 óra között nem jár majd a kisföldalatti, 15 óra körül az M3-as autópálya fõvárosi bevezetõ szakaszának forgalmát is korlátozzák, 15.30 körül az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky keresztezõdését is lezárják néhány percre. A budai Vár, a Clark Ádám tér, a Lánchíd utca, valamint az Attila út és a Krisztina körút keresztezõdésének forgalmát a 17.30 és a 20.30 között két alkalommal fél órára korlátozzák, emiatt módosul az 5-ös, a 16A és a 178-as busz közlekedése.
Szerdáig tart az anomália
Hétfõn 7 és 10 óra között lezárják az Andrássy út-Dózsa György út-Ajtósi Dürer sor-Stefánia út útvonal forgalmát, több alkalommal a keresztirányú forgalmat is korlátozzák. Várhatóan 8 és 10 óra között ismét leáll az 1-es metró, módosul ezen kívül a 72-es, a 74-es, a 75-ös, a 77-es és a 79-es trolibusz, továbbá a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as busz útvonala is.
MTI Fotó: Füzesi Ferenc
MTI Fotó: Füzesi Ferenc
15 és 23 óra között lezárják a forgalom elõl a Közraktár utca-Bakáts utca-Lónyay utca-Mátyás utca által határolt területet. Ebben az idõszakban a 2-es villamos a Közvágóhíd felõl csak a Boráros térig, a Jászai Mari tér felõl pedig csak a Széchenyi István térig visz utasokat, a 15-ös és a 115-ös busz pedig az Üllõi út-Ferenc körút útvonalon halad.
Kedden lezárják a forgalom elõl a Kossuth Lajos teret és környezetét 12 órától várhatóan 21 óráig, a 2-es metró ebben az idõszakban megállás nélkül áthalad az állomáson. Emellett 14 és 15 óra között, majd 19.30 és 20.30 között mintegy fél órára a Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalat is.
Szerdán 8-9 óra körül lezárják a forgalom elõl az Attila utat és a Palota utat, majd 9-10 óra körül a Palota utat és a Krisztina körutat. Nem lehet majd közlekedni az Andrássy úton és a Hõsök terén 10 órától várhatóan egy órán keresztül és a kisföldalatti sem fog járni.
Csúcstalálkozó és megbeszélés Orbánnal
Mint ahogy arról korábban írtunk, Li Ko-csiang vezetésével tartják meg hétfõn a Kína és 16 közép- és kelet-európai ország együttmûködési keretének (16+1) soron következõ csúcstalálkozóját. Kedden Orbán Viktor és Li Ko-csiang kétoldalú, hivatalos államközi tárgyalást is folytat egymással, illetõleg sor kerül további bilaterális egyeztetésekre több térségbeli ország kormányfõjével.
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2017. November 26. 10:56:07
- 2017. November 26. 11:16:33
- 2017. November 26. 12:30:41
- 2017. November 26. 12:39:15
- 2017. November 26. 12:51:46
- 2017. November 26. 16:47:10
- 2017. November 27. 12:20:26
- 2017. November 27. 14:49:17
- 2017. November 27. 18:29:41