Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Holokauszt: olajat öntött a tûzre a lengyel kormányfõ

BelföldEjnye no, azt a rohadt jahve-qvaistenit a zsidóba, hát mégiscsak lesz még itt holokoszt? Úgy legyen! A zsidók holokausztban játszott szerepérõl beszélt a lengyel miniszterelnök a müncheni biztonságpolitikai konferencián. Az izraeli kormány tiltakozik. A két ország viszonya azóta egyre feszültebb, hogy Varsó börtönnel büntetné azokat, akik azt állítják, hogy a lengyel állam is felelõs a holokausztért.

Olajat öntött a tûzre a lengyel kormányfõ a müncheni biztonságpolitikai konferencián. Egy izraeli újságíró arról az új törvényrõl kérdezte, amely börtönt helyez kilátásba azoknak, akik a lengyel állam holokausztban játszott felelõsségérõl beszélnek nyilvánosan. Mateusz Morawiecki a jogszabály melletti érvelés közben a zsidók holokausztban játszott szerepére tett megjegyzést.

„Rendkívül fontos megérteni, hogy természetesen nem lesz büntethetõ az, ha valaki azt mondja, hogy lengyel állampolgárok is voltak az elkövetõk között, épp úgy, ahogy voltak zsidó elkövetõk, orosz elkövetõk és ukránok is, nem kizárólag németek” – fogalmazott.

Börtön is járhat a „lengyel haláltábor” kifejezés használatáért

Megszavazta a varsói parlament azt a törvényt, amely betiltja a szókapcsolatot.

Izrael szerint már a lengyel felelõsséget firtató törvény is holokauszttagadás, a lengyel kormányfõ mostani kijelentése pedig elfogadhatatlan. „A lengyel miniszterelnöknek itt, a müncheni konferencián tett kijelentései felháborítóak, és a történelmünk megértésének hiányáról, a népünk tragédiájával szembeni érzéketlenségrõl tanúskodik. Beszélni fogok fele errõl” – reagált Benjamin Nethanyahu izraeli miniszterelnök.

Közben a lengyel holokauszttörvény sorsa sem dõlt még el véglegesen. Bár a parlament és az államfõ is támogatja a változtatásokat, a kritikák hatására Andrzej Duda államfõ az alkotmánybíróság véleményét is kikérte a jogszabályról.
Link

Hozzaszolasok

809 #1 megmondhatom-e
- 2018. February 18. 09:15:26
, hogy talán végre lesz Európában egy holokauszttagadó nép !
Legalább ez esetben csatlakozzunk hozzájuk , amiért a lengyel miniszterelnök ki meri mondani az igazat -és mélységesen háborodjunk fel , amiért a zsidók irtották a zsidókat (helyesen !) ,de aztán ezt az egyetlen méltatható cselekedetüket -bûnként- másokra kenik !

Felháborító ez a soros zsidó !

Ki kell állnunk a hõs lengyelek mellett !
4 #2 Posta Imre
- 2018. February 18. 09:22:42
Öt éve jöttek hazánkba Kanadából a nyírtassi haszid zsidók

5 éve | B Klári | 18 hozzászólás

Magyarországra költözik a kanadai Québec tartományból a nyírtassi haszid közösség, hogy újból otthont teremtsen magának azon a helyen, ahol a 18. században elõdei, a Mózes vallású közösség tagjai letelepedtek, s ahonnan a Holokauszt-túlélõ tagjai emigrációba kényszerültek.

A Traubisoda védjegyét és licenszét jogtalanul használó, a jogos tulajdonost milliárdokkal megkárosító Berkowitz már ezelõtt sem volt ismeretlen a Szabolcs megyei falu lakói elõtt. Tények igazolják: amerre õ jár, útját megkárosított intézmények és cégek, illetve kifizetlen számlák szegélyezik. A Magyar Nemzet beszámolója szerint a történet 2001-ig nyúlik vissza, amikor is a márkabitorló zsidó szervezkedni kezdett a meglehetõsen szegény településen.

Az Ortodox Zsidó Világtanács és a Mechon Simon Szociális és Foglalkoztatási Alapítvány tájékoztatása szerint Magyarországra költözik a kanadai Québec tartományban élõ nyírtassi haszid közösség, s "otthont teremt magának azon a helyen, ahol a 18. században a Mózes vallású közösség tagjai telepedtek le, a szeretet és az összefogás maroknyi szigetét alkotva a mai Nyírtass község területén"

Ebbõl az alkalomból az alapítvány, június 22-26 között nagyszabású rendezvénysorozatot tart, amelynek díszvendége várhatóan Lõwy pátriárka, a Demecseren született és tiszteletreméltó kort megért (québeci) Nyírtassi Fõrabbi lesz. A pátriárka közel ezerfõs kíséretével érkezik, külön repülõkkel a debreceni reptérre. A vendégek között lesz több híres fõrabbi a világ minden tájáról.





network.hu






Az eseménysorozat keretében leteszik egy vallási, gazdasági, kulturális központ alapkövét, felavatják a leendõ nyírtassi székhelyet és házat és az új mikvét (közösségi fürdõ -tj). Mint az alapítvány sajtóközleményébõl kiderül, az eseménysorozat, benne a sabesszel, nagyon színes, forgatagos, a több ezer éves haszid zsidó szokásokkal tarkított lesz. A Mózes vallású ortodox haszid világ - amely több százezres lélekszámú - nagyrészt magyar származású. Magyarországon az alapítvány képviseli. Tagjai büszkén vállalják magyarságukat.

A nyírtassi haszid rendezvény idején nem sikerült a helyszínre bejutnunk elsõ nekifutásra, mert egy õrzõ-védõ cég munkatársai utunkat állták, így a lezárt utcák végén váltottunk néhány szót az ottani lakások tulajdonosaival. Papp László polgármesterrel csak telefonon beszélhettünk, egyéb elfoglaltságai miatt nem tartózkodott a hivatalban. Közölte, a faluban mindenki tud mindent a haszid zsidók nyírtassi zarándoklatának történetérõl, majd õk elmondják, mi zajlik most, és mi történt 2001 nyarán. Csupán annyit mondott, hárommillió forinttal tartozik a közösség Nyírtass önkormányzatának. Titokzatosan hangzottak a szabolcsi község elsõ emberének mondatai, amint az is, ahogy helyettese, Imre Gyula polgármester-helyettes Nyírtass jelenérõl, sorsáról beszélt a zsidó rendezvény helyett. Úgy tûnt, tudatosan kerülte meg a haszid összejövetelre vonatkozó kérdéseket, és szabadkozva közölte: 2001-ben még nem õ volt az alpolgármester. Úgy fogalmazott, a vendéglátással kapcsolatban csak Papp László adhat tájékoztatást, õ csak annyit tud: az önkormányzatnak és a haszid közösség nyírtassi találkozójának 2002 óta semmi köze egymáshoz.

Szerettük volna megtudni, vajon történt-e elõrelépés a hárommillió forintos tartozás kiegyenlítése ügyében, választ azonban nem kaptunk. Eredménytelenül zárult tehát a polgármester-helyettessel folytatott beszélgetés; ugyanakkor a faluban egy neve elhallgatását kérõ fiatalember elárulta, nem csodálkozik azon, ha Papp László és Imre Gyula egymásnak passzolgatja a labdát. Nagyon komoly nézeteltérés alakult ki a polgármester és Salamon Berkowitz fõszervezõ között 2001-ben - jegyezte meg. Máig sem érti, miért nem tett feljelentést a polgármester a kifizetetlen hárommillió forint miatt. A férfi szerint úgy kezdõdött a 2001-es történet, hogy csaknem ezer haszid zsidó jelezte részvételi szándékát, s úgy tudja, Salamon Berkowitz és még néhány ember megkereste a polgármestert. Azt kérték Papp Lászlótól, bocs&a


acute;ssa a vendégek rendelkezésére az óvodát, az iskolát, illetve még néhány intézményt, mert nem tudnak mindenkinek szállást biztosítani. Nem kívánják ingyen, kifizetik a bérleti díjat - nyugtatták meg a polgármestert. A megállapodás szerint hárommillió forint ütötte volna az önkormányzat markát az öt évvel ezelõtti találkozó után, ám a település hoppon maradt: egy forintot sem látott a hárommillióból. A fiatalember megjegyezte: a bérbe adott közintézményeket úgy hagyták ott az amerikai, kanadai, európai, izraeli zsidók, hogy ,,a kommunális hulladéktelep ezekhez képest steril szívsebészeti mûtõ". A polgármester e rendezvényt követõen döntött úgy: nincs tovább partnerség. Amennyiben 2002-ben újra eljönnek a faluból elszármazott haszidok, úgy rendezik a találkozót, ahogy tudják." - olvashattuk a Magyar Nemzet 2006. július elsejei számában.






A beszámolóból kiderül továbbá, hogy a magát ultracivilizáltnak hazudó pajeszos csürhénél még a bukaresti oláhcigány is kulturáltabban viselkedik. Abba meg bele sem merünk gondolni, hogy a negyven fokos hõségben, nyakig fekete kaftánban, csizmában és kalapban korzózó tetûhintás banditák milyen penetráns bûzcsíkot húzhattak maguk után.

De ez még hagyján, hiszen elsõsorban egymást kell szagolgatniuk, de az már végképp vérlázító, hogy ezek az ürülékszagú Don Juan-ok - rituális perverzióikat akarván kiélni - a falubéli asszonyokat és lányokat molesztálták, most még csak verbálisan. A helybéliek így nyilatkoztak errõl a Magyar Nemzetnek:

"Egy idõs asszony óvatosságra intett bennünket. Elmondta, ez a népes, zsidó öltözetû férficsapat - miközben jámborságát hirdeti - szemérmetlenül zaklatja a faluban élõ nõket. A haszidok ugyanis otthon hagyták asszonyaikat, s a falu legnagyobb megrökönyödésére a helybeli asszonyoknak tettek ajánlatokat."

- Isten az atyám, hogy nem vagyok antiszemita - méltatlankodott a zarándoklat második napján Nyírtass Bem utcájának egyik férfi lakója -, de amit ezek az emberek mûvelnek itt, az túltesz mindenen. Eljöttek Kanadából, az Egyesült Államokból és még vagy húsz országból. Kellemes társaságra számitottunk, erre mi történik? Vagy azonnal megfeledkeznek magukról, vagy ez a természetes viselkedés náluk.







network.hu





Ha hiszi, ha nem - erõsítette meg a családapa az elmondottakat -, nyílt ajánlatokat tesznek asszonyainknak, lányainknak. És még õk csodálkoznak, amikor felháborodunk, s azt kérdezzük: hol van a tisztességtelenség határa? Nézze meg, õrzõ-védõ csapattal vigyáztatják nyugalmukat bizonyára nem kevés pénzért a falu ellenében, miközben a mi nyugalomhoz való jogunkra nincsenek tekintettel. Ilyen körülmények között részünkrõl legfontosabb az éberség: szeretjük a vendégeket, de ami sok, az sok. Ez megy 2001 óta, s amennyiben nemtetszésünknek adunk hangot, azonnal az a válasz, hogy antiszemiták vagyunk, utáljuk a zsidókat. Nincs nekünk semmi bajunk a zsidókkal, csupán azt a viselkedési stílust utasítjuk el, amelyet ezek az emberek képviselnek Nyírtasson. Egyszer még elviseljük, ám minden itteni találkozásuk alkalmából elvetik a sulykot - mondta a férfi, hozzátéve: elvárják, hogy a vendégek legalább minimális alkalmazkodási készséget tanúsítsanak, ha már a helyiek teljes toleranciára nem számíthatnak."

A Berkowitz-féle bagázsnak, persze, esze ágában sem volt alkalmazkodni a vendéglátó falu lakóihoz. A települést úgy kezelték, mintha az a sajátjuk volna, és amit a betolakodó magyaroktól kell védeni. Lássuk, hogyan élte meg mindezt a Magyar Nemzet újságírója.

"Látogatásunk elõtt természetesen érdeklõdtünk a rend fenntartásának körülményeirõl: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendõr-fõkapitányság engedélyezte a négynapos találkozót. A szervezõk nem kértek rendõri biztosítást, saját maguk oldották meg az ezer ember védelmét. A védelmi szolgálatok munkamódszereinek ismeretében talán nem csoda, ha az elsõ félelmetes perceket nem a haszidok okozták a kívülállóknak, hanem a szervezõk megbízásából jelen lévõ õrzõ-védõ alakulat tagjai. Tucatnyi fekete ruhás férfi állta útját annak, aki nem a megszokott zsidó öltözékben próbált bejutni azokba az utcákba, ahol felállították a vendéglátáshoz nélkülözhetetlen sátrakat.

A fekete ruhás emberek velem is közölték, hogy ez magánrendezvény, idegeneknek belépni tilos. Amennyiben mégis be szeretnék menni, mutassam meg a sajtóigazolványomat, s aztán meglátják, mit tehetnek értem. Megkértek, hogy amíg intézkednek, hagyjam el az utcát, menjek ahhoz az autóhoz, amelyikkel érkeztem. De lehetõleg ne tartózkodjam a vendégek közelében. Ekkor értettem meg, hogy itt a törvénynek nincs semmilyen jelentõsége, oda jutottunk, hogy egy magánrendezvényhez vezetõ közúton - azaz közterületen - nem léteznek állampolgári jogok.



Elmondtam a védelmi osztag egyik tagjának, hogy nem megyek vissza, sõt a sajtóigazolványomat sem mutatom meg, csak akkor, ha õ is bizonyítja, hogy állami megbízást teljesít. Óvatos szavakkal felvilágosítottam, személyi szabadságomban korlátoz, amikor kitilt a közterületrõl, s eközben a fényképezõgépem megrongálását helyezi kilátásba.

A Bem utca néhány mellettem álló lakója végighallgatta a diskurzust, s õk is megkérdezték: akkor most nekik is engedélyt kell kérniük, ha ki szeretnének lépni az utcára? Nekem azt ajánlotta a biztonsági ember, ha hajlandó leszek végre elhagyni az utcát, odahívja a találkozó fõszervezõjét, Salamon Berkowitzot, s vele megbeszélhetem mindazt, amire egy újságolvasó kíváncsi lehet. Ekkor avatkozott közbe a szemtanúk közül egy középkorú férfi, aki megkért, menjek be a lakásába. Azt mondta, rossz volt hallgatni a vitát, látni az erõfitogtatást.

- Még tisztelettudóak voltak velünk 2001-ben, akkor ugyanis az önkormányzat segítségével rendezték meg a találkozójukat. Az elsõ összejövetel óta tudtommal megvásároltak két telket, s ott állították fel sátraikat. Most körülbelül tizenöt nyírtassi családhoz kopogtattak be a rendezvény kezdetén, s azt kérték, hadd alhassanak ott nyírtassi tartózkodásuk ideje alatt. Ha jól tudom, tíz-tizenötezer forintot fizettek a szállásért, s a pénz nagy úr, sokan befogadták az ismeretleneket."




Próbáltunk néhány haszidot is megszólaltatni, ez a terv azonban kudarcba fulladt. Kiderült, idõsek és fiatalok egyaránt rosszul vagy egyáltalán nem beszélik a magyar nyelvet. Persze az is lehet, hogy beszélik, de nem akarnak megszólalni. Elõször, amikor anyanyelvünkön szólítottuk meg õket, nem értették. Mikor viszont angolul próbálkoztunk, magyarul válaszolták, hogy nincs mirõl beszélgetni, magánemberként jöttek Magyarországra. Egy középkorú haszid férfi viszont - akarva-akaratlanul? - leleplezte magát: velünk sem magyarul, sem angolul nem társalgott, de amint meglátott az utcán egy arra járó asszonyt, azonnal megkérdezte magyarul: "Találkozhatnánk-e este?"

A 4 napos ünnepséget a szervezõ Traubi-tolvaj Salamon Berkowitz szerint 435 millió forintos beruházás elõzte meg, amelyet állítólag építkezésekre, vendéglátásra, és egy senki által nem látott rituális fürdõ megépítésére fordítottak. A kaftános naplopók jól érezték magukat, majd koszt, szemetet, hárommillió forint adósságot, önérzetükben mélyen megsértett asszonyokat, és felháborodott falusi lakosokat hagyva maguk után, távoztak. Sajnos nem végleg. Bencsik pedig tényfeltárás helyett, jó üzletemberhez méltóan, elragadtatott PR-cikket íratott pártlapjába Berkowitzékról.

"E cikk szerzõje két éve személyesen járt Nyírtasson... akit érdekel, utánanézhet, az ottani zsidó összejövetelre 6-7 lakóautót vettek bérbe (ezek 10-20 milliós vadonatúj autók voltak), amelyeket 3 nap múlva teleszarva, karambolosan, telihányva, széttörve adtak vissza... amikor a helyszínre érkeztünk, embertelen bûz fogadott, és mocsok.... ezt pár kamera rögzítette is. (a szagok kivételével mert a kamera elszénelte magát) Amikor a faluban sétáltunk, az öreg nénikék és bácsikák kint álltak a kapu elõtt, és mivel látták, hogy mi magyarok vagyunk, csak annyit bírtak rebegni, hogy "ezek nem emberek... ezek állatok...".


[Lásd: magyarul is beszélõ, volt magyar állampolgárok! A magyarországi születés nem jelent magyar származást! Az állampolgárság és a származás két különbözõ dolog. Pl. a Québec tartományban született haszid zsidó, aki megtanulta a francia nyelvet az nem francia, hanem kanadai illetve québeci zsidó. - tj ]

Lõwy fõrabbi Nyírtasson született a nevét a községrõl kapó Tass-i rabbi dinasztia sarjaként, s 1945 után a tassi közösség vezetõjévé vált. Családjából sokan a Holokauszt áldozataivá váltak, így nagyapja is.

A fõrabbi, a Holokauszt-túlélõ követõi kisebb csoportjával 1949-ben érkezett Kanadába, ahol új haszid közösség felépítésére vállalkozott. Elsõként hozott létre saját falut Tass néven, amely Montreal közelében (Boisbriand) található. A falu közössége modellként szolgál saját iskoláival és intézményeivel.
http://zsidok.network.hu/blog/zsido-k...zid-zsidok
819 #3 rozsola
- 2018. February 18. 10:20:20
4 #4 Posta Imre
- 2018. February 18. 10:25:42
Rozsola, skorpijó vagyok!
267 #5 Perle
- 2018. February 18. 12:16:47
A lengyelek a felelõsek ezért a szökésért is. Igaz, túlélte a vágóhidat az elhurcolt. :D
http://www.independent.co.uk/news/wor...14266.html
809 #6 megmondhatom-e
- 2018. February 18. 14:44:57
- ki találta azt ki , hogy nem vagyunk antiszemiták ?

Miért ne lennénk , miért ne lehetnénk antiszemiták ?

Ki az az aberrált marha , aki el tudja , el akarja viselni maga körül ezt a mocskos féreg bandát ?

Az egész világ -természetesen- antiszemita !

Akadnak a zsidókhoz hasonló degenerált - fõleg jellemtelen lények , akik elõnyök reményében letagadják , hogy mennyire utálják a büdös zsidó parazitákat .

Mi ezekhez akarunk adoptálódni ? Vagy egyenesen a zsidóhoz ?

Nem !

Antiszemiták vagyunk és egyre fokozottabban !

El innen büdös zsidó horda !
4 #7 Posta Imre
- 2018. February 18. 14:54:31
Én pl nem vagyok Anti se szemita! Mi ezzel a gond? Ha az vonák azzal se lehetne nyulat lõni.

Testvéreknek nevezte a zsidókat beiktatási beszédében Lengyelország új miniszterelnöke
Közzétéve: 2017. december 15. - Hírek

Mateusz Morawiecki szerint a holokauszt idején élõ zsidómentõk képviselték „a lengyel identitás lényegét”.

„A zuhanásban lévõ emeberek megsegítése által a Zegota [a holokauszt idején mûködõ zsidómentõ szervezet] megmentette zsidó testvéreinket és a szolidaritát. Ez valódi bizonyítéka volt mindannak, ami a lengyel identitás és közösség lényegét jelenti” – jelentette ki Mateusz Morawiecki Lengyelország új miniszterelnöke kedden, amikor elsõ beszédét megtartotta a Parlament tagjai elõtt.

Morawiecki, eddigi lengyel kormányfõhelyettes és gazdaságfejlesztési miniszter szeptemberben saját családjának zsidó gyökereirõl is beszélt. A varsói zsidómentõkre emlékezve Morawiecki két zsidó nagynénjérõl tett említést nyílvánosan.

Az év elején Morawiecki személyesen is részt vett a Varsói Állatkert ünnepségén, amelyen Jan és Antonina ¯abiñskire emlékeztek, akik a holokauszt idején több száz zsidó életét mentették meg a haláltól az állatkert vezetõiként – olvasható a The Times of Israel honlapján.

zsido.com

Kép forrása: The Times of Israel
2 #8 gerry
- 2018. February 18. 15:16:04
Nekem úgy tetszenek ezek a zsidóraforgó virágok!

4.bp.blogspot.com/-Wfp9Lb-M4LA/UAHYWB_qCWI/AAAAAAAAESI/fzxTr0PTFps/s320/napraforg%C3%B3k.jpg

...legyen az lengyel, magyar, osztrák, amerikai vagy akárhol...

Rá kellene állnom kifordítható kipa gyártására... amikor nincs zsidó a környéken akkor nemzeti, ha van akkor motoros bólogató technikával ellátott izé... szóval ez:

factorelblog.com/wp-content/uploads/2011/02/KIPA.jpg

...azt hiszem szivárvhányós menne a legjobban.
809 #9 megmondhatom-e
- 2018. February 18. 15:40:49
-én sem voltam antiszemita mindig és nem is tettek azzá a zsidók könnyen , de hagytam magam meggyõzni .

Megdönthetetlen érveik vannak .

Vastagbél tükrözésen estem át ami elõtt egy ocsmány állagú , ízû undormányt kell inni ( 3 litert) , hogy a páciensnek üres legyen a bendõje. (alulról és fölülrõl)

A zsidóknak zsupán a közelsége , szaga , látványa ugyanezt a hatást produkálja . Undor ,hányinger , fosás . . . pfúj - rohadt banda !

Nincs a Földön mégegy rassz , amely ezt a hatást váltaná ki!
809 #10 megmondhatom-e
- 2018. February 18. 15:58:54
- hogy - jó , tudom hogy én már könnyen beszélek , mert az én családomat már kinyírták a büdös , mocskos zsidók . . .-

Tudom , ha kevesen is , de vannak még akikkel ez nem történt meg. Õk talán még "nem jogosultak" antiszemitának lenni . Nehéz beleképzelnem magam annak a kevés szerencsésnek a helyzetébe .

Azt tudom , én már "jogosult" vagyok !

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.07 masodperc
296,015 egyedi latogato