Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Ferenc pápa: Ez már a harmadik világháború része

KultúraIsten akarta, Jézus meg csak rábólintott. Embertelennek és minden szempontból igazolhatatlannak nevezte Ferenc pápa a Párizsban történt terrorista támadásokat a TV2000 olasz katolikus televíziónak szombaton.

Ferenc pápa úgy fogalmazott, ami Párizsban történt, az „nem emberi, és nincsen rá semmilyen igazolás, sem vallási, sem emberi”.
Ez már a világháború

Az egyházfõ a TV2000-nek, az olasz püspöki kar (Cei) televíziós csatornájának telefonon nyilatkozott a terrorista támadásokról.

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a történtek „megrendítették és fájdalommal töltötték el”. Azt mondta, imádkozik a francia népért és az áldozatok családtagjaiért, akikhez közel érzi magát. Hozzátette, hogy a francia fõvárosban történtek a világ különbözõ részein folyamatban levõ harmadik világháború részei.
A béke éve

A Ferenc pápa által meghirdetett és az irgalmasságnak szentelt szentév december 8-án kezdõdik. A párizsi merényleteket követõen több olasz politikus felvetette a szentév esetleges felfüggesztését. Stefano Pedica, az olasz kormányt vezetõ Demokrata Párt (PD) képviselõje szerint a Vatikánnak tudomásul kell vennie, hogy a dzsihadisták háborút indítottak, ezért a szentévet fel kell függeszteni.

Federico Lombardi szentszéki szóvivõ ezzel szemben úgy nyilatkozott a SkyTg24 olasz hírtelevíziónak, hogy a „szentévre éppen most van a legnagyobb szükség”. Hozzátette, hogy a szentév éppen a béke üzenetét hirdeti. A szentévben kiemelt lesz a biztonság, de a pánikkeltés nélküli nyugalom is ugyanilyen fontos – mondta Federico Lombardi.
Link

Hozzaszolasok

99 #1 MORMOTA1968
- 2015. November 14. 18:48:58
A kis álszentek! Megszólaltak az iszlám létrehozóinak mai képviselõi. Sajnálja a párizsiakat. És az ukrajnai oroszokot, ukránokat, gázai, ciszjordániai palesztinokat, irakiakat, szíriaiakat, afganisztániakat, pakisztániakat, stb... nem sajnálja? Úgy csinálnak mind ha õk nem tudnának semmirõl, nem tehetnének semmirõl! Miközben a Vatikánba fut össze minden egyes szál. Az USA lakossága oda adózik, meg a City of Londonba. És a másik terrorista mûállammal is milyen jobban vannak a Közel-Keleten.
129 #2 VaLa
- 2015. November 14. 21:54:16
Hát ha már úgy döntött a klán:
http://www.bibliotecapleyades.net/vat...can144.htm

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
295,274 egyedi latogato