Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Az egypárt rendszer már megvan, jöhet a királyság!

GondolatokSzia Imre!

A választásokra térve, nagyon örülök, hogy nem a jobbik-lmp-mszp-dk koalíció nyert, mert mindegyiket sokkal jobban rühellem, mint a fideszt. A fidesz legalább nem hazudott a zsidókról, hogy pártolják õket, a jobbik igen, a többi ellenzéki párt meg feltétel nélkül nyalta a nemzetközi zsidóság seggét. Egyikkel sem tudjuk felvenni a harcot jelenleg valóban nemzeti és csóró magyarok, de a legegyenesebb a fidesz, mely a nemzetközi zsidóság ellehetetlenítésének oldalán áll. Õk a nemzeti zsidóság oldalán állnak, ami fából vaskarika az elmúlt évezredek tekintetében, de mindenképp jobb, mint a nemzetközi zsidóság oldalán állni.
Jelen helyzetünkben a választható két rossz közül, ez a kevésbé rossz, hiszen sajnos nem volt más alternatíva. De úgy gondolom, ahogy a világ sem egy két évszázad alatt romlott el, és a Biblia is azt írja, a világban szétszóródva lesznek, miként Marschalkó is fogalmazott "szétszórva a föld népei közé, azoktól megvetve, elnyomva s üldöztetve". És bár mindez a gondolat távoli jövõkép, hogy üldöztetve legyenek, de ez lesz a jövõ, nem fognak tudni így szétszórva gyakorolni hatalmat mindenek felett, mert sosem az egy nemzetként való létezés volt az erõsségük és az emberek életképesebbek náluk.
Ez a jövõ, a lehetõségeik beszûkültek.
Nem kérdés, hogy a zsidók egyszerre harcolnak az ortodox és liberális vonalon, mindkettõ az õ térnyerésüket erõsíti, de az egyik lényegesen kevésbé.
Ez nyert most. Mindkettõ, a liberális és ortodox vonal is Szíria pusztulását szeretné, ahogyan Iránét, Oroszországét, Kínáét, Venezueláét, és mindemellett a nemzetek pusztulását, csak az egyik kör itt bezárult, a másiknak meg már nincs lehetõsége. A másik, a nemzeti zsidó, csak saját országáért harcolhat.
Persze mindenhova beépültek, de még nem tartunk ott, hogy ne lehessen megállapítani ki a zsidó és ki nem.

Vélemény?"

Szerintem tekintsétek át az orosz oligarcha-demokrácia és a kínai -típusú egypártrendszer mûködését és kikerekedik belõle jelen helyzetünk. A személyi kultusz ennek a logikának elengedhetetlen része, eleme, sõt központi tartóoszlopa, de mivel itt "nyugati típusú" agymosással kapcsolódik a fing-suhi, így ötvözni kell a "nemzeti" és a "fügétlenség" demagógiát a gazdasági érdekekkel. Arra már rájöttetek, hogy mindennek semmi, de semmi köze nincs látszólag a valóban nemzetihez, sõt, igazából globalizációs irányban "fejlõdik" minden, pont a "reklámmal ellentétesen", de hát filozófiai értelemben ez így is van rendben. A szerelhetõ kéményeknél a szigetelt béléscsõ és a palást ellentétes módon kapcsolódik egymáshó'.

Igen a zsidók. Mivel ez sz ország már rég nem Magyarország, csak magyar papírosok rablóterülete, kár minden szócséplés. Ahogy az meg lett ígérve a "baloldalt" (vagyis a "nemzetközi zsidót" látványosan választják le az értelemrõl és ebbe sokak tudata és szíve belehasad, míg a "jobboldali" zsidó magyar bûrbe bújva (lengyel, cseh, orosz, kínai...szabadon helyettesíthetõ) végzi el ezt az operációt. Ezerszer leírtam, hogy mindez megbeszélt forgatókönyv szerint és csak látszólagos zsidó-zsidó ellentét (jó zsaru-rossz zsaru felállás) ez.Zsidó a bolygón nem maradhat! Ez most így nehezen elképzelhetõ eredmény, ugye, de jelenleg ténylegesen nagyon hitvánnyá fajult a "nemzet" és nagy bajban lennénk, ha bizalmi és értelmi alapon kellene a "nemzetnek" saját népünket igazgatni. Annyira ostobák, hogy ki kellene irtani legalább felét, de ebbe a másik fele belerokkanna végleg. Jó, vagy nem, sajnos a hülyeség ellen nincs orvosság és már az sem számít, hogy mesterségesen tettek bennünket idiótává. A lényegen ez nem változtat. Egyre több jel mutat abba az irányba, hogy minden hazugság, amiben eddig hamis tudattal "léteztünk". A "minden" azt vegyétek szó szerint. A valóság sokkal riasztóbb, mint amibe józan eszû ember még tudata épségét nem kockáztatva beletekinthet. Talán ezért van az, hogy itt tartunk. De hol is?

Hozzaszolasok

809 #1 megmondhatom-e
- 2018. April 10. 06:17:44
-"Szia Imre"
ha ez nem lenne a szöveg tetején (alján meg:Posta Imre) a kkor is ki lehetne találni - a "sorok közt olvasva" , hogy ezt nem Posta Imre írta , legfeljebb csak a klónja - és "ez így is van rendben"

Kevés a "valóság tartalma"- pedig az is van neki.

A fidesz rengeteget hazudik a zsidókról , magáról , mindenrõl .

Csak egy fajta zsidó van : az ártalmas , veszélyes ,mocskos zsidó. Lehet annak külsõ képe/ neve kövesslomó vagy demszkíj bernadett - bármi . Ez mind egy/ ugyanaz. - Undorító , gyûlöletet keltõ , okozhat idõjárás csapongást , hasmenést .

A fidesz nem nyert választást , hanem trükkel , csalással megválasztatta magát újra Orbán - mert nagy a családja és ennek a fajtának a harácsolásból sosem elég.

Ezután már keveset fogunk hallani emigráns veszélyrõl és soros tervrõl - pedig ez mind nagyon is létezik , de nem Orbán és családja számára .

Orbán ismét átverte a magyar nép egy részét - ha jól hallottam 2 millió " szavazót .

ez a 2 millió nem a fideszre szavazott , hanem a zsidók ellen ,- ez volt a szándékuk , de Orbán ezt is lopott pénzre váltja a következõ években.

Egyik legfõbb támasza a Bayer só , ami egyre sótlanabb lesz és egyre seggnyalóbb . Mármár undorító a "fõnök" virgonc viháncolása . - de ha egyszer ez hozza a Zsoltinak a" suskát" ! . . .

Imre ! ne termelj klónokat ! Belõled is elég -1- !
2 #2 gerry
- 2018. April 10. 06:23:35
jól kezdõdik a napom!:

"Csak egy fajta zsidó van : az ártalmas , ... ... okozhat idõjárás csapongást , hasmenést ."
s_vigyori
809 #3 megmondhatom-e
- 2018. April 10. 06:28:29
- a "P" helyett nem én tettem oda azt a sárga figurát - talán a háttér hatalom mûve !
- mert a zsidó mindenhol ott van .

Sziasztok büdös zsidók! olvassatok ,tanuljatok ( a lopott pénzen) - okosak azonban sosem lesztek !
809 #4 megmondhatom-e
- 2018. April 10. 06:32:13
- örülök gerry ! - akkor ma már nem keltem fel hiába !
809 #5 megmondhatom-e
- 2018. April 10. 06:45:15
- remélem tudjátok , hogy Orbán becsületes , õ kötelességbõl lop .

Egy leendõ király mégsem lehet csóró !

Ezért csórja a pénzt. (ez nem ellentmondás)

A Bayer só is ezt reklámozza - onnét tudom. ( magamtól nem lennék ilyen okos )
238 #6 bivaly
- 2018. April 10. 07:25:51
Tisztelt Uraim !

A szar díszcsomagolásban is csak szar. Tegnap a szavazók megkapták piros- fehér- zöld selyembe csomagolva, mellé díszbõr kötésben az Orbán Összest. Talán a legkiemelkedõbben undorító ez a zsíros pofájú Semlyén volt, aki hangsúlyozta, hogy " a szentmisérõl jöttem szavazni", meg este megköszönte a Fedeszért imádkozók imádságát. Tényleg nem tudom, hogy hogyan lehet ennyire alulmúlni folyamatosan önmagát ennek a szennyes, gennyes lelkû hazudozónak ? És ez a mocsok jellemzi legjobban a politikai elit vallási hitét, merõ képmutatás, porhintés. Számomra minden úri vadászat csak vérontás kedvtelésbõl, ez a genny zacskó meg szívesen ölne jegesmedvét is, nem érdekes, hogy kihaló félben lévõ védett állat. Egy-egy ilyen "elszólás", aminek esetleg sokak szemében nincs nagy jelentõsége, számomra sokkal többet mutat meg az emberbõl, mint egy másfél órás beszéd.

Amire még ki akartam térni. A világot orrba-szájba elemzõk egyike sem írta erre a honlapra még , hogy észre vette volna, hogy a Balaton partján komplett lakóparkok épülnek, saját tóparttal !!! Nagyon régtõl vártam, hogy talán feltûnik valakinek ? Nem, áá, Szíria, meg Belga-Kongó az sokkal fontosabb, elvégre a kenyér, meg a sör ára, az ottani harcok kimenetelétõl függ, ugye ? Nem is beszélve a gáz, és áram árairól, mert a kormányt és vazallusait az ottani helyzet alapjában befolyásolja.
Csak érzékeltetni szerettem volna bizonyos fontossági sorrendet a vélt, és valós problémák között. Arról megint nem beszélve, hogy a saját gondjainkat csak saját magunk oldhatjuk meg, feltéve, hogy képesek vagyunk rá. És a "képesség" nem feltétlenül csak magát az embert jelenti.

És lehet találgatni, fantazmagóriákat elfogadni, elfogadtatni, felállítani, lehet hinni, lehez bízni, ettõl még nem feltétlenül az történik amit másokkal elhitetnek egyesek, vagy mások hitetnek el egyesekkel. Ezer hírforrás, ezeregy hír, mindegyik másként, ugyan arról. Melyik a hiteles ?

Aki feleségül vette az internetet, vagy férjhez ment hozzá, az gyakorlatilag eldobta az életét.
809 #7 megmondhatom-e
- 2018. April 10. 08:11:04
Tisztelt bivaly!
Jó a meglátásod ! Tényleg leírtak itt már néhányan néhány dolgot , de a Balaton elmaradt.

Ne aggódj , a leendõ király és pereputtya elrendezi annak a sorosát is . Nem véletlen szavaztak rá a Bayer sózottak.

Azért elismerheted , sokmindenrõl esett itt már szó .

Leírtuk , letettük a tollat, és aludtunk tovább . " ez így is van rendjén!"

Te nem ezt tetted ?!
80 #8 monguzking
- 2018. April 10. 10:11:30
számotokra az a lényeg hogy kikell pusztitani a magyarokat--mert ez a célja a cionista netanyauknak s hazai vazullusai orbánéknak----teljesen elkell lehetetleniteni magyarok számára a megélhetést igy azonnal lefogják állitani bérfelzárkoztatást,nyugdijakat befagyaztják,egészségügyi ellátást mégjobban szétverik s kilakoltatásokat felpörgetik----csak idioták örülnek fidesz gyözelmének----de ellenzék sem létezett-páldául vona legalább 1milliárdot kapott árulásért
67 #9 csodaszarvas
- 2018. April 10. 11:26:32
Aktualitásából mit sem veszített...

Ady Endre: A perc-emberkék után

Otthon bolondját járja a világ,
Majmos, zavaros, perces, hittelen,
Nagy, súlyos álmok kiterítve lenn,
Fenn zûrös, olcsó, kis komédiák.

Magyar Bábelnek ostoba kora,
Ments Atyaisten, hogy bennelegyek -
Engemet kötnek égbeli jegyek
S el kell hogy jöjjön nászaink sora.

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Robogok honról rejtett vonaton,
Ebek hazája ma, nem az enyém -
S ha marad csak egy hivõm, szent legény,
Még a holttestem is ellopatom.

Ez a ricsaj majd dallá simul át,
Addig halottan avagy éberen,
Pihenjen a szent láz s az értelem,
Míg eltünnek a mai figurák.

Magyar leszek majd hogyha akarom,
Ha nem sutáké lesz itt a világ,
S fölcsap minden szent és igazi láng
Rejtekbõl avagy ravatalon.
4 #10 Posta Imre
- 2018. April 10. 12:41:25
Na, nem örültök, hogy a Soros-birodalom megingott és "összedõl"? Már mondja orsós, hogy Nemzetek Európája, nem Európai Egyesült Államok! Mától megszûnik a Magyar Nemzet ! mert csak és bekussol a Lánchíd Rádió. Ez csak a kezdet. A "kormány" átrendezõdik. Még nem kaptam felkérést egy bárcanélküli miniszterelnöki fostra, de minden benne van a pakliban! Vona lemondotott, a Schwart Gyuri rokony Schwartz-morvai krisztike már nyergel is. Élvezetes egy gyorstalpalás lesz.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
312,224 egyedi latogato