Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Norvégia máshogy áll a menekültekhez

KülföldLehet menedéket kék kérnem? Erre még nem is gondoltam. Talán meg lesz a kétharmadom. Norvégiában a menedékkérõk kétharmadát befogadták tavaly - közölte hétfõn az NRK norvég közszolgálati televízió, egy bevándorlókat segítõ segélyszervezet jelentésére hivatkozva.

A Menedékkérõk Norvégiai Szervezete (NOAS) szerint a skandináv államban 2017-ben menedékért folyamodók 67 százalékának – fõleg nõknek és gyermekeknek – engedélyezték, hogy az országban maradhassanak.

A jelentés kitér arra, hogy a Norvégiában tavaly menedékjogért folyamodó 3300 ember 60 százaléka fõleg Szíriából, Eritreából és Törökországból származó nõ és gyermek volt.

Hatvanegy százalékuk kapott védelmet, és majdnem hat százalékuk tartózkodási engedélyt, humanitárius alapon

– mondta Ann-Margitt Austena, a NOAS fõtitkára.

Austena szerint sokkal több figyelmet kellene arra fordítani, hogy valójában mi történik a szíriaiakkal Európán kívül.

Nagyon keveset tudunk arról, hogy mi történik a menekülni vágyó, de Európától távol tartott emberekkel

– tette hozzá.

Úgy tûnik, hogy a parlament, a kormány és a politikai vitákban érintett más felek is addig elégedettek, amíg a menekülteket Európán kívül tudják tartani

– hangsúlyozta a jogvédõ.

Austena szerint Európa szerte lezárt határok és különbözõ megállapodások hátráltatják a menedékkérõket abban, hogy menedéket keressenek az olyan államokban, mint Norvégia.

Link

Hozzaszolasok

809 #1 megmondhatom-e
- 2018. April 17. 09:07:01
- 3- szor jártam Norvégiában -ill. Oslo-ban ( északabbra nem jutottam) - mindig csak világ csavargás ürügyén - kb 1 hétre - utoljára kb 6 éve .
Feltûnt , hogy rengeteg ott a fekete , minden utcáról látható munkahelyet betöltenek .

Sorosról akkor még nem lehetett tudni a fehér embert mindenáron tönkretevõ elszántságát. ( egy zsidó se kivétel)
Tehát ezek csak olyan kóbor feketék voltak , ( sorosan szervezetlenek) , akikrõl úgy látszott , munka árán is akarnak pénzt keresni. A sorosan szervezett feketék már "képzettebbek"

Érthetõ , hogy a liberális világpusztító zsidóknak ez a fajta fekete tömeg nem az igazi .
Ezek a lib. zsidók már ragaszkodnak az 'új hullámos' emigránsokhoz. Ha már soros fizetett értük , tegyenek is valamit a "zsidó érdekekért" ! Pusztítsanak , romboljanak , erõszakoljanak a soros pénzért !Lehet robbantani , kamionozni is ! A cél ,hogy ártsanak !

Nem csoda , ha a "norvég zsidók" reklamálnak !
896 #2 PirX
- 2018. April 17. 12:28:53
809 #3 megmondhatom-e
- 2018. April 17. 16:19:24
- nálunk legfeljebb a jewish resistance hozhat létre hasonló movement-et - ellenünk.

az atv-n épp egy soros zsidó "group" siránkozik az emigránsokért .

Tombol itt a soros zsidó terror !
80 #4 monguzking
- 2018. April 17. 17:34:08
de nekem ez a 2000befogadot ember nagyon kevésnek tünik s föleg ugy hogy norvégoknál van böven lové--furcsa hogy mennyivel többen vannak svédeknél

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
313,250 egyedi latogato